Munka, 1972 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1972 / 8. szám
Mass Imre, a Művészeti Szakszervezetek főtitkára Agitációs és propaganda munka a művészeti szakszervezetekben a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Központi Vezetősége legutóbbi ülésén megtárgyalta az agitációs és propaganda munka kérdését. Ennek az írásnak szándéka, hogy közreadja a témával kapcsolatos értékelésünket a kölcsönös tájékoztatás és tapasztalatcsere céljából. Az agitációs és propaganda munkahelye, szerepe és feladatai a szakszervezetek kettős funkciójából adódik. E kettős feladat követelménye, hogy a szakszervezetek egyidőben és egyszerre képviseljék és védjék a társadalom, a rétegek, a csoportok és az egyének érdekeit. Ily módon az agitációs és propaganda munka és érdekvédelem, s az érdekvédelem is tömegpolitikai tevékenység. Kölcsönös összefüggésük kézenfekvő — de nélkülözhetetlen is —, mert így és ezáltal erősítik a hatalmat, annak politikai tömegbázisát. Közismert dolog, hogy a szakszervezeti tevékenység tartalma mindig ellentmondások, érdekeltségek feloldásának folyamata, amelynek eszközei a szakszervezeti jogok és hatáskörök. Elég csak végiggondolnunk, hogy a különböző szabályozó törvények és rendeletek menynyi ismeretet, magyarázó és meggyőző szót, türelmet, milyen típusú és nagyságrendű politikai munkát is igényel?! Jogosan fogalmazhatunk ezért úgy, hogy az agitációs és propaganda munka a szakszervezeti tevékenység alapvető kérdéseihez kapcsolódik, átszövi egész tevékenységünket az üdültetéstől a munkavédelmen át a nemzetközi munkáig. Következésképp: ez mindenki ügye és feladata — beleértve a gazdasági vezetőket is. Így van ez a művészeti szakszervezetekben is. Mindenekelőtt azért, mert ideológiai területen, vitacentrikus közegben dolgozunk, ahol — a kérdések tartalma, problémái és természete szerint — nap mint nap, szinte minden kérdésben ütköznek a különböző nézetek, felfogások. Minden tényezőt figyelembe véve, az agit-prop. tevékenység az elmúlt esztendőkben sokat fejlődött. Felélénkítette ezirányú tevékenységünket a szakszervezetek XXII. és szövetségünk VII. kongresszusa, s az ezeket kísérő évfordulók, szolidaritási akciók, a választási munka. Az eredmények listájára kívánkozik az a soksok beszélgetés, amelyet a különböző közösségek és egyének gondjairól, problémáiról folytattunk.ialakult — ha nem is teljesen és megfelelő hatásfokkal — politikai tömegmunkánk rendszere. A káderoktatásban beiskolázási tervvel és megfelelő gyakorlattal rendelkezünk. Rendszeresen tartjuk az szb titkárok és reszortfelelősök tanfolyamait. A politikai tömegoktatás átfogó, szervezett fórumává vált agitációs és propaganda munkánknak. Tömegpropagandánk jól bevált módszerének bizonyult a Fészek Klub által szervezett „Művészeti Akadémia” előadássorozat, amelyet — tervszerűbb előkészítéssel, közérdekű témákkal, rangos előadókkal — a jövőben is folytatni kívánunk. Meghonosodtak a tömegpolitikai munka olyan formái is, mint a párt- és szakszervezeti napok, ismeretterjesztő előadássorozatok, a Nőakadémia s az egyes szakmáknál, vállalatoknál, művészeti intézményeknél szervezett különböző ankétok és beszélgetések, szervezeti élet Kiegyensúlyozottnak tekinthetjük írásos agitációnk rendszerét is. A rendszeres időközönként megjelenő Elnökségi Tájékoztatónkat szívesen fogadják és jól hasznosítják tisztségviselőink, aktivistáink. Szövetségünk központi lapja, a „Szocialista Művészetért” — színvonalának további fejlesztésével, olvasmányossága fokozásával — egyre nagyobb érdeklődésre tarthat számot. Az eddig leírtakkal együtt akkor vagyunk reálisak, ha azt mondjuk: tömegpolitikai munkánk még elmarad a szakszervezeti mozgalom követelményeitől, a tagság igényeitől. Jogosan bírálható azért, mert nem eléggé tudatos, tervszerű, folyamatos és hatékony. Nem eléggé differenciált, gyakran általános, deffenzív, magyarázkodó. Nem tartjuk egészségesnek, hogy a tömegpolitikai munka gyakran különválik az érdekvédelemtől. Mindezeken túl néhány szemléleti problémával is meg kell küzdeni. Olyan nézetekről van szó, mint például az, hogy „az agitáció elavult dolog... Minek az a tömegkommunikáció forradalmának korában, amikor itt a tv, van rádió és sajtó?” Kétségtelen: a legnagyobb nyilvánosságot és a legszélesebb közönségbázist képviselő televízió nevelő, közvélemény- és ízlést formáló jelentősége rendkívül nagy, szerepe felbecsülhetetlenül fontos az eszmei, politikai, ideológiai, kulturális nevelés, a tájékoztatás és szórakoztatás területén egyaránt. Mégis vitatkozunk azzal a nézettel, amely meghúzza a vészharangot a szóbeli agitáció felett. Véleményünk szerint a tömegkommunikáció elterjedésével nem csökken, hanem — megkockáztathatjuk — egyenesen nő a szóbeli agitáció szerepe. A szemléleti problémák sorában találkozni lehet az agitációs és propaganda munka olyan lebecsülésével, amely annak reszort jellegű felfogásában tükröződik. Gondjainkat szaporítja a személyi, tárgyi, anyagi feltételek gyakori hiánya, tisztségviselőink túlterheltsége, amely nem egyszer elvonja erejüket és figyelmüket a tömegpolitikai munkától. Miben összegezhetjük legfőbb tapasztalatainkat néhány tartalmi kérdésben? A KV beszámolója és az ezt követő vita az ideológiai, kulturális tevékenység témaköréből mindenekelőtt azt húzta alá, hogy az agitprop. munka eszközeivel is segítsük jobban a szocialista művészeti törekvéseket, alkotó erőket. Gyakoroljunk nagyobb hatást művészeti életünkre, a művészi alkotómunka feltételeinek javítására! Nem fáradhatunk el abban a harcban, amelyet a művészeti szakmák védelméért, az álművészet, a dilettantizmus ellen vívunk. Művészeti propagandánk élét irányítsuk mindenekelőtt a két véglet, az arisztokratizmus és az igénytelenség ellen! Napjainkban nincs olyan országos vagy helyi fórum, ahol ne a demokratizmus lenne az uralkodó kérdés. Állandóan bővítjük a szocialista demokratizmust, a vállalati, intézményi, szakszervezeti demokráciát — sokat beszélünk róla, teszünk is érte —, mégis milyen nehezen megy. Ezért a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy jól kell érteni annak lényegét, szellemét is főként gyakorolni kell. Szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy a demokratizmus lényege .