Munka, 1972 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1972 / 8. szám

kultúra Ahol nincs szükség orvosi agitációra Budatétény, Terv utca 1—3. Női Fehérneműgyár. Közel kétszáz lány és asszony hajol naponta két mű­szakban a varrógépek fölé. A mun­kaasztalok között halmokban áll az elkészült fehérnemű, ing és blúz, s a még varrásra váró anyag. S mos­tanában különösen szűk a hely. A két üzemrészt átépítik, kicserélik, illetve felmagasítják a tetőszerkeze­tet. Hogy a termelés folyamatos le­gyen, az átépítés idejére egy terem­ben ültették le a közel száz munkás­nőt. A már elkészült csarnok ugyan sokkal tágasabb, világosabb lett, az asztalok között azonban alig lehet mozogni. Látogatásunkkor éppen reggeli szünet van. Egyszeresen megszólal egyikük: — Lányok, nem lenne jó már tornázni egy kicsit? A kérdésre a választ nem ott, a műhelyben, hanem a szakszervezeti bizotsságon, Nagy Mátyásné szb­­titkártól kaptuk meg. — Dolgozóink ma már szinte ki­vétel nélkül igénylik a munkaközi tornát, a három-négyórás munka utáni rövid kikapcsolódást, felfris­sülést. S ehhez hozzá is szoktak. Mi ugyanis már 1968-ban bevezettük a munkahelyi testnevelést. Jelenleg, márciustól november 30-ig sajnos szünetel a torna, mivel az egyetlen munkateremben nagy a zsúfoltság. Az átépítést viszont termeléskiesés nélkül csak így tudtuk megoldani. December elseje után a már sokkal tágasabb, levegősebb termekben ter­mészetesen újra megindul a munka­közi torna. S akármilyen furcsán is hangzik netán, ezt az időpontot már alig várják dolgozóink. „Természetes”.........Igénylik a tor­nát” ... „Már alig várják” ... De va­jon mindig, már a kezdéskor is így volt ez? — Hát... nem egészen — ismeri el kertelés nélkül az szb-titkárnő. — A tornát, mint említettem, 1968-ban vezettük be a szakszervezet kezde­ményezésére. Abban az időben, s azóta is, sok segítséget kaptunk Neu Jenőtől, aki a Testnevelési Főisko­lán felkarolta, kézbe vette a munka­helyi testnevelést. Mielőtt elkezdő­dött volna a torna, ő és az üzemor­vosunk is elmagyarázta, hogy erre miért van szüksége a dolgozónak. Persze, tudja, hogy van ez. Az asz­­szonyok bólogattak, helyeseltek — aztán mégis idegenkedtek az egész­től. Igaz, meglehetősen vegyes ná­lunk a munkásnők kor­összetétele. Vannak egészen fiatalok, de vannak nyugdíjkorhatár előtt állók is. S le­het, hogy kicsit szégyelték magukat egymás előtt, de elég sokáig tartott, amíg valamennyien rádöbbentek, hogy bizony nem is rossz dolog egy kis mozgás munka közben. — Bizony, elég sok volt a dolgunk az első időkben — emlékezik vissza az orvosi szobájában Schneider Jó­­zsefné nővér, aki már húsz éve te­vékenykedik itt a gyárban. — Mol­nár doktort, aki egy éve Algírban dolgozik, a torna bevezetése után szinte naponta kereste fel egy-egy dolgozó. — „Doktor úr, miért kell tulajdonképpen nekem itt ugrabug­rálni? Szükségem van nekem a kü­lönböző hajlongásokra? Hát nem eleget hajolok egész nap a gép fö­lé?” — Molnár doktor aztán részlete­sen elmagyarázta, hogy miért van szükség a tornára, miért kell a mun­kában foglalkoztatott izmokat, ízü­leteket egészen más irányú mozgás­sal felfrissíteni, regenerálni. — Én szerencsére már egészen más helyzetben vagyok — szól köz­be dr. Major Zsófia, aki egy éve vette át az üzemorvosi teendők ellá­tását. — Nekem már nem kell ma­gyarázni, agitálni, az asszonyok idő­közben rájöttek, hogy hasznos, jó dolog a munkaközi torna. Orvosi felvilágosításra tehát már nincs szükség. Sőt! Még március előtt többször előfordult, hogy elromlott a magnó, s akkor méltatlankodva jöttek be hozzám: micsoda dolog az, hogy ma nem tudnak tornázni. — A torna felüdít. És van még egyéb eredménye is? — Igen. Határozottan állíthatom, hogy nagyrészt a munkaközi torná­nak köszönhető: az utóbbi időben senki sem jött hozzám hát- és de­rékfájás­ vagy ízületi panaszokkal. Már­pedig az ülőmunkát végzőknél, úgy érzem, ez nagyon nagy ered­mény. — Ehhez talán még egy aprósá­got — veszi át a szót ismét Nagy Mátyásné. — Az asszonyok, miután felismerték a torna szükségességét, egyre inkább különbséget tudtak tenni gyakorlat és gyakorlat között. Előfordult, hogy egyet-egyet kihagy­tak, mert vagy túl nehéznek, vagy esetleg feleslegesnek tartottak. Ilyenkor szinte az egész műhely le­állt. S egyben kérték, ezt vagy azt a gyakorlatrészt a jövőben hagyják ki. Az üzemi torna sikerét, amint megtudtuk, jórészt elősegítette a vállalati gazdasági vezetés megfelelő hozzáállása, segítsége. Vonatkozik ez elsősorban a közvetlen üzemve­zetésre, a művezetőkre. Mint jó pél­dát hallottuk, a magnószalag rend­szeres cseréjét Neu Jenő, illetve újabban a szakszervezet testnevelő tanára közvetlenül Veres főműveze­tővel bonyolítja le, aki egyben vál­lalta az előtornász szerepét is.­­ A vállalatvezetés segítőkészsé­gét bizonyítja egyébként az is — te­szi még hozzá az szb-titkárnő­k, hogy legutóbb már a kollektív szer­ződésben is rögzítettük a munka­közi szünet, illetőleg a munkaközi torna biztosítását. Elhatároztuk azt is, hogy az év végéig a másik négy telephelyen is bevezetjük a munka­helyi testnevelést. A Tűzoltó utcá­ban és Pápán már megtaláltuk az előtornászokat, s biztosítottuk a magnót is. A hátralevő időben pedig a másik két telephelyen is megte­remtjük a torna bevezetésének elő­feltételeit. Persze, ezeken a helye­ken, akárcsak négy évvel ezelőtt itt, nálunk, valószínűleg nem lesz köny­­nyű dolgunk. Nagy szükség lesz te­hát a szakszervezet és az üzemorvos összefogására, agitációjára, felvilá­gosító munkájára. De bízunk abban, hogy nem is olyan sokára, már a négy telepen is igénylik majd a dol­gozók a tornát. A telephelyről egyébként néhány embert meghí­vunk ide tapasztalatcserére. Ami azt illeti, van mit tanulni, ta­pasztalni a Női Fehérneműgyárban! D. I. Sportvezetők tanácskozása Hat szocialista ország, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, NDK, Szovjet­unió és Magyarország szakszervezeti sportvezetői 1972. július 2­8 között Budapesten tanácskozást tartottak. A tanácskozás napirendjén olyan időszerű kérdések megvitatása szerepelt, mint a nemzetközi szakszervezeti sportkapcsolatok két- és többoldalú fejlesztése, a rekreáció kibontakoztatása, a tudományos ülésszakok, szimpóziumok, tapasztalat­­cserék fejlesztése. Ezekben a kérdésekben megállapodások születtek, melyekből néhány már az 1973. évre elfogadott nemzetközi együttműködési és cseretervek­ben is szerepel. Ilyen például a Várnában megrendezésre kerülő tudományos ülés­szak, amely a tejnevelés és termelés témáját tűzi napirendre, vagy a lengyelországi szimpózium, amely a munkahelyi testneveléssel foglalkozik. A tanácskozás részt­vevői megállapodtak több, kiemelt nemzetközi verseny megrendezésében, mint pél­dául a moszkvai TBUD futóverseny, „A szocializmus építésének útján” elneve­zésű 7 napos kerékpáros verseny Lengyelországban, a magyarországi Népszava Atlétikai Kupa, ifjúsági labdarúgó torna stb. A delegációk megállapodtak a rendszeres naptáregyeztetésben is. Elhatározták, hogy a nemzetközi tanácskozást évenként más-más országban megtartják, s ezek előkészítésére, valamint a feladatok koordinálására bizottságot hoznak létre. 45

Next