Munka, 1974 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 7. szám

Megvizsgálandó az is, mi történ­jék azokkal a vállalatokkal, amelyek — a rekonstrukciók és más fontos beruházások miatt — nem tudnak a fejlesztési alapjukból lakásépítési alapot képezni? Ez ugyanis nagy hátrányt jelent számukra, hiszen nehezebben tudják megtartani, meg­szilárdítani a törzsgárdájukat, mint mások. A méltányosság azt kívánná, hogy nekik is lakásépítési alaphoz kellene jutniuk valamilyen úton­­módon. Ennek hogyanját a közgaz­dászoknak, a pénzügyi szakemberek­nek kellene kimunkálni. Elképzelhető például az is, hogy az állam — kü­lön erre a célra folyósítható , hosszúlejáratú, kedvezményes kama­tozású hitelt biztosítana számukra. Ezzel még mindig csak az anyagi kérdéseket bogozgattuk a vállalati és munkáslakás-építés kapcsán. Nem esett még szó a szervezeti problémá­ról, például arról, hogy sürgősen létre kellene már hozni egy olyan szervezetet a Fővárosi Tanácsnál, amely a munkáslakás építéssel fog­lalkozik. A Szakszervezetek Buda­pesti Tanácsa már rég javasolta, kér­te ezt, s az indítvánnyal a buda­pesti párt végrehajtó bizottsága is egyetértett. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a „magánerős” lakásépítkezés részaránya állandóan nő. Amíg a IV. ötéves terv során „csak” 26 ezer 500 lakás épül ilyen forrásból Buda­pesten, az V. ötéves tervben már 30— 35 ezer „magánerős” lakásra számí­tanak! S miközben külön főosztályok meg vállalatok foglalkoznak a Fővá­rosi Tanácson és a tanács mellett a célcsoportos beruházásokkal, a ma­gánerős szférára egyelőre csak né­hány, sokat túrázó, kimerült ember jut. Reméljük, nem sokáig lesz így! Nem beszéltünk még arról sem, nem kellene-e esetleg összekötni a munkáslakás-építési akciót az elavult lakótömbök rekonstrukciójával? Amint ismert ugyanis, az elörege­dett városrészek rekonstrukciója nemcsak azzal jár, hogy minden há­zat „eltörtünk” a föld színéről, ha­nem azzal is, hogy a tatarozásra ér­demes házakat a helyükön hagyjuk, felújítjuk. Nem az eredeti módon persze, hanem olyképpen, hogy két „darab” egymás mellett fekvő szoba­­konyhás lakásból egy „darab” össz­­komfortos lakást alakítunk ki. A kér­dés most már így hangzik: az a Ko­vács János esztergályos, aki eddig az egyik szoba-konyhás lakásban élt ás már évekkel ezelőtt mi­nőségi - csere-kérelemmel fordult a kerületi tanácshoz, tehát az a Kovács János rossz néven venné, ha egy — lakó­telepi lakással egyenértékű — mo­dern, központi vagy távfűtéses lakás­hoz jutna abban a kerületben, lakó­negyedben, amelyet már egyébként is megszokott? Ez nehezen képzel­hető el! S az is, hogy a vállalata ne részesítené lakásépítési támogatás­ban őt, hiszen így is tökéletesen meg­oldódik a lakásproblémája! Hogy ez bonyolult ügy, hiszen két „darab” egymás mellett fekvő egy szobás lakás egyik lakójának valahol máshol kell lakást adni? Bizony, így van. No, de mi egyszerű, amikor a vállalati és munkáslakás-építést vizs­gáljuk? Bíztatóan halad Éppen az a felemelő, hogy e lakás­­építési akció a sok nehézség ellenére is biztatóan halad. Igaz ugyan, hogy sokat mérgelődünk, meg az is tény, hogy nagyon bosszúsak voltunk, amikor Budapesten, a Centenárium­­lakótelepen késtek 76 lakás átadásá­val, hiszen a két védnök — a Szak­­szervezetek Budapesti Tanácsa és a Budapesti KISZ Bizottság — minta­építkezéssé szeretné fejleszteni a Centenáriumot. De még a legbosszan­tóbb késés sem tudja elfeledtetni ve­lünk, hogy néhány év alatt egy ak­kora lakónegyed nő ki itt a földből, amelyben egy Szigetvár-nagyságú város lakosságát lehetne elhelyezni. Még kevésbé se felejthetjük el, hogy a legtöbb lakó 16—17 ezer forint kész­pénz befizetése ellenében vehette birtokába az 57 négyzetméteres új otthont, mert annyi a kedvezmény! Sok-sok hozzájuk hasonló boldog család van még az országban, hiszen az ország vállalatai 197­3-ban már csaknem 1 milliárd forintot utaltak át az OTP-nek a lakásépítési Étlap­jukba, s 5101 lakás építéséhez, meg­vásárlásához nyújtottak a dolgozóik­nak támogatást! Hangsúlyozzuk: ezek csak a múlt évi eredmények! A sok gond ellenére is biztatóan haladunk tehát. A jelenlegi építési ütem azonban csak akkor lehet gyorsabb, ha nemcsak eltöprengünk azokon a dolgokon, amelyeket felve­tett az élet, hanem meg is adjuk rá­juk a választ. És persze csak a munkáslakás-épí­tés eredményei! Mert bármennyire is fontosnak tartjuk a vállalati támogatású lakás­­építési akciókat, azt azért nem sza­bad elfelejteni, hogy mégsem ez a munkások lakásjuttatásának egyet­len és döntő formája. Új városré­szeink képét továbbra is a célcso­portos beruházásban épülő házgyári lakások tíz- és százezrei határozzák meg. A munkások nagy többsége to­vábbra is ezen az úton jutnak új ott­honhoz, hiszen 1973-ban a budapesti lakások 75,1 százalékát a fizikai dol­gozók és a termelés közvetlen irá­nyítói kapták meg. (A legtöbb vidéki városban mintegy 80 százalékos volt ez az arány.) Ha nincs célcsoportos forma, ha nem építenek tanácsi bér­lakásokat, nem tudta volna kimon­dani a fővárosi tanács, meg sok más város tanácsa, hogy 197® végéig új lakáshoz juttatja mindazokat a 3 vagy több gyermekes nagycsaládoso­kat, akik 1973 végéig bejelentették a lakásigényüket. Ezért továbbra is a célcsoportos beruházásban épülő lakásokra for­dítjuk a fő figyelmünket. Anélkül persze, hogy a munkáslakás-építést elhanyagolnánk! A fél szemünk mindig azon lesz. Ezt bizonyítja ez a terjedelmes cikk is. MAGYAR LÁSZLÓ 18

Next