Munka, 1974 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 7. szám
Megvizsgálandó az is, mi történjék azokkal a vállalatokkal, amelyek — a rekonstrukciók és más fontos beruházások miatt — nem tudnak a fejlesztési alapjukból lakásépítési alapot képezni? Ez ugyanis nagy hátrányt jelent számukra, hiszen nehezebben tudják megtartani, megszilárdítani a törzsgárdájukat, mint mások. A méltányosság azt kívánná, hogy nekik is lakásépítési alaphoz kellene jutniuk valamilyen útonmódon. Ennek hogyanját a közgazdászoknak, a pénzügyi szakembereknek kellene kimunkálni. Elképzelhető például az is, hogy az állam — külön erre a célra folyósítható , hosszúlejáratú, kedvezményes kamatozású hitelt biztosítana számukra. Ezzel még mindig csak az anyagi kérdéseket bogozgattuk a vállalati és munkáslakás-építés kapcsán. Nem esett még szó a szervezeti problémáról, például arról, hogy sürgősen létre kellene már hozni egy olyan szervezetet a Fővárosi Tanácsnál, amely a munkáslakás építéssel foglalkozik. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa már rég javasolta, kérte ezt, s az indítvánnyal a budapesti párt végrehajtó bizottsága is egyetértett. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a „magánerős” lakásépítkezés részaránya állandóan nő. Amíg a IV. ötéves terv során „csak” 26 ezer 500 lakás épül ilyen forrásból Budapesten, az V. ötéves tervben már 30— 35 ezer „magánerős” lakásra számítanak! S miközben külön főosztályok meg vállalatok foglalkoznak a Fővárosi Tanácson és a tanács mellett a célcsoportos beruházásokkal, a magánerős szférára egyelőre csak néhány, sokat túrázó, kimerült ember jut. Reméljük, nem sokáig lesz így! Nem beszéltünk még arról sem, nem kellene-e esetleg összekötni a munkáslakás-építési akciót az elavult lakótömbök rekonstrukciójával? Amint ismert ugyanis, az elöregedett városrészek rekonstrukciója nemcsak azzal jár, hogy minden házat „eltörtünk” a föld színéről, hanem azzal is, hogy a tatarozásra érdemes házakat a helyükön hagyjuk, felújítjuk. Nem az eredeti módon persze, hanem olyképpen, hogy két „darab” egymás mellett fekvő szobakonyhás lakásból egy „darab” összkomfortos lakást alakítunk ki. A kérdés most már így hangzik: az a Kovács János esztergályos, aki eddig az egyik szoba-konyhás lakásban élt ás már évekkel ezelőtt minőségi - csere-kérelemmel fordult a kerületi tanácshoz, tehát az a Kovács János rossz néven venné, ha egy — lakótelepi lakással egyenértékű — modern, központi vagy távfűtéses lakáshoz jutna abban a kerületben, lakónegyedben, amelyet már egyébként is megszokott? Ez nehezen képzelhető el! S az is, hogy a vállalata ne részesítené lakásépítési támogatásban őt, hiszen így is tökéletesen megoldódik a lakásproblémája! Hogy ez bonyolult ügy, hiszen két „darab” egymás mellett fekvő egy szobás lakás egyik lakójának valahol máshol kell lakást adni? Bizony, így van. No, de mi egyszerű, amikor a vállalati és munkáslakás-építést vizsgáljuk? Bíztatóan halad Éppen az a felemelő, hogy e lakásépítési akció a sok nehézség ellenére is biztatóan halad. Igaz ugyan, hogy sokat mérgelődünk, meg az is tény, hogy nagyon bosszúsak voltunk, amikor Budapesten, a Centenáriumlakótelepen késtek 76 lakás átadásával, hiszen a két védnök — a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és a Budapesti KISZ Bizottság — mintaépítkezéssé szeretné fejleszteni a Centenáriumot. De még a legbosszantóbb késés sem tudja elfeledtetni velünk, hogy néhány év alatt egy akkora lakónegyed nő ki itt a földből, amelyben egy Szigetvár-nagyságú város lakosságát lehetne elhelyezni. Még kevésbé se felejthetjük el, hogy a legtöbb lakó 16—17 ezer forint készpénz befizetése ellenében vehette birtokába az 57 négyzetméteres új otthont, mert annyi a kedvezmény! Sok-sok hozzájuk hasonló boldog család van még az országban, hiszen az ország vállalatai 1973-ban már csaknem 1 milliárd forintot utaltak át az OTP-nek a lakásépítési Étlapjukba, s 5101 lakás építéséhez, megvásárlásához nyújtottak a dolgozóiknak támogatást! Hangsúlyozzuk: ezek csak a múlt évi eredmények! A sok gond ellenére is biztatóan haladunk tehát. A jelenlegi építési ütem azonban csak akkor lehet gyorsabb, ha nemcsak eltöprengünk azokon a dolgokon, amelyeket felvetett az élet, hanem meg is adjuk rájuk a választ. És persze csak a munkáslakás-építés eredményei! Mert bármennyire is fontosnak tartjuk a vállalati támogatású lakásépítési akciókat, azt azért nem szabad elfelejteni, hogy mégsem ez a munkások lakásjuttatásának egyetlen és döntő formája. Új városrészeink képét továbbra is a célcsoportos beruházásban épülő házgyári lakások tíz- és százezrei határozzák meg. A munkások nagy többsége továbbra is ezen az úton jutnak új otthonhoz, hiszen 1973-ban a budapesti lakások 75,1 százalékát a fizikai dolgozók és a termelés közvetlen irányítói kapták meg. (A legtöbb vidéki városban mintegy 80 százalékos volt ez az arány.) Ha nincs célcsoportos forma, ha nem építenek tanácsi bérlakásokat, nem tudta volna kimondani a fővárosi tanács, meg sok más város tanácsa, hogy 197® végéig új lakáshoz juttatja mindazokat a 3 vagy több gyermekes nagycsaládosokat, akik 1973 végéig bejelentették a lakásigényüket. Ezért továbbra is a célcsoportos beruházásban épülő lakásokra fordítjuk a fő figyelmünket. Anélkül persze, hogy a munkáslakás-építést elhanyagolnánk! A fél szemünk mindig azon lesz. Ezt bizonyítja ez a terjedelmes cikk is. MAGYAR LÁSZLÓ 18