Munka, 1975 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 3. szám
44 kultúra a munka ajánlja FILM 141 perc a Befejezetlen mondatból Magyar film: Déry Tibor regénye alapján írta és rendezte Fábri Zoltán. A regény, amely Déry Tibort szinte egycsapásra a magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakjává avatta, évekig pihent az író asztalfiókjában. Reménye sem lehetett arra, hogy valaha is megjelenik, mégis, konok elszánással küzdött a roppant feladattal, s a „proletár utókorban” bízva vetette papírra komor, lenyűgöző körképét a harmincas évek Magyarországáról, e kemény, de igazságos ítéletű művel, amelyben kegyetlen, szarkasztikus gúnnyal rajzolja meg a polgárságot, s megértő, őszinte indulattal festi a külvárosok munkásnyomorúságát, örök emléket állít az illegális munkásmozgalom hőseinek is. A film alkotója, amint az már a címből is kiderül, nem vállalkozott — nem is vállalkozhatott — a regény teljes gazdagságának, szuggesztív, burjánzó képeinek, a cselekmény szerteágazó szálainak felidézésére. Alapnak tekintette a hatalmas művet, s erre építette fel saját, szuverén világát, hűtlen-hűségesen a könyv szelleméhez. A megrázó erejű, hatalmas tabló egy életút epizódjaiban bontakozik ki előttünk, nézők előtt. Parcen Nagy Lőrinc, a kifinomult idegrendszerű polgárfiú eszmélését, talajvesztését, elbizonytalanodását követhetjük nyomon, elszakadását saját osztályétól, s ügyetlen tapogatódzásait egy másik élet felé, s közben kibontakozik a polgárság és a proletariátus összebékíthetetlen világa, s kirajzolódnak az igazi frontvonalak. Parcen Nagy Lőrinc szemében — a rendező nagyszerű képi megoldások sorával érzékelteti ezt — összefonódik a külvárosi flaszteren meggyilkolt munkás, az íróasztal mellett, önmagára revolvert fogó apa képe: az erőszak, az elszabadult, rontó szellem ellen kíván hadakozni. Undorral fordul el családjától, ahol legszívesebben mindenki a másik torkának esne, s ahol csak az illem, s a jómodor tartja fenn a látszatokat — de hosszú utat kell még megtennie ahhoz, hogy képzelete a halott apát is odavetítse a polgári világ visszataszítóan szép forgatagába, s meglássa, ki hová tartozik. Ezen az úton követi őt, megkapóan lírai és döbbenetes drámai erőt árasztó epizódok során át, addig a határig, amelyet át szeretne lépni, de amelyen éppen a társadalom kegyetlen törvényszerűségei miatt, átlépni képtelen. Fábri Zoltán filmje szép film, túlságosan is igaz. Nemcsak művészi élménnyel ajándékozza meg nézőit: feltárul benne egy időben oly közeli, s mégis, oly messzire tűnt világ. A múltunk. S a jelent jól érteni csak a múlt ismeretében lehet. SZÍNHÁZ Történelem alulnézetben László-Bencsik Sándor darabja a Thália Színházban, rendezte Kazimir Károly. Egy nagysikerű könyv született újjá a Thália Színház színpadán: az író, aki hosszú időt töltött együtt jóban-rosszban egy szocialista brigád tagjaival, először a Magyarország felfedezése című sorozatban megjelent kötetében rajzolja meg, nagy szeretettel munkatársait. A következetesen vállalt nézőpont — az a bizonyos „alulnézet", ami bizony nem elhanyagolható, ha teljességében, térben kívánjuk szemlélni a dolgokat , s a leírtakból sugárzó, őszinte, féltő szeretet tette a könyvet sikeressé; ez ragadja magával a nézőt is, ez lendíti át az előadást, a drámát a dramaturgiai holtpontokon, s teszi szívet melengető bensőséges élménnyé a színházi estét. Remekül megrajzolt, pár vonással is találóan jellemzett munkáshősök kelnek életre a színpadon; nem afféle szokványos, sémákból felépített munkásfigurák, hanem eleven húsvér emberek, izgalmas, eredeti személyiségek, akik mégis lényegükben hordják munkásvoltukat. Furcsa érzés a nézőtéren ülve tettenérni a pillanatot, amelyben az író által ellesett-meglesett valóság művészi igazsággá változik át a színpadon; amelyben a féltő, megértő, együttérző szeretettel megrajzolt személyes ismerősök, a Szegvári brigád munkában közösségi emberré formálódó tagjai egyszerre az új, szocialista, nap mint nap formálódó, változó világ jelképeiként lépnek elénk... A Thália Színház előadása saját hétköznapjainkkal, gondjainkkal, problémáinkkal szembesít, s egy kicsit a jövőnkkel is. őszinte, bátor, igaz képet rajzol, ezért szívesen elnézhetjük apró fogyatékosságait. KIÁLLÍTÁS Magyarország a századfordulón Kiállítás a Nemzeti Múzeum dísztermében, rendezte dr. Vígh Károly, Barta István és F. Dózsa Katalin. A belépőt egy gázlámpa tövében álló öreg automobil fogadja; mellette, mintha csak erre a kocsira várna, csipkés, selyemruhás hölgy alakja . .. Efféle ruhát hordott Erzsébet királyné is, aki szintén itt tartózkodik a teremben, igaz, csak képen. Egy hajdani középszerű és divatos festő képén látható, amint elandalogva hallgatja a térzenét. Mintha eltévedtünk volna az időben ... _ Ám ha beljebb lépünk a kiállításon, elénk tárul az andalító külszín mögött rejlő ellentmondásos valóság: a gyorsan kapitalizálódó, milleneumi Magyarország talmi csillogásánál még feketébben kirajzolódó árnyak. A jómódú polgári ebédlő mellett mintegy kontrasztként ott láthatjuk egy bányászcsalád szobáját; a sujtásos, csipkés díszmagyarok, redingotok és zsakettek társaságában ott áll az éhbérért görnyedő szegény kubikus viseletes ruhája. A hatalmas építkezések, a rohamosan fejlődő ipar, s a Baross Gábor vaskezével megteremtett közlekedés tárgyi emlékeit felváltva láthatjuk az Amerikába tántorgó nincstelenek, s a szervezkedő proletárok emlékeivel. S hogy teljes legyen a kép, az egyik vitrinben ott cicáznak a szép csendőrtollak is. De itt vannak azoknak az embereknek az emléktárgyai is, akik ebben az ellentmondásos, forrongó, fortyogó korban, szemben a tüzijátékos, árvalányhajas milleneum magyarkodásával a magyar Irodalom, művészet és tudomány, az Igazi Irodalom és az Igazi tudomány felvirágoztatásán munkálkodtak. Ady Endre Íróasztala fölött, amelyen üveg alatt kéziratai is láthatók, a költő Pór Bertalan rajzolta portréja tekint ránk. Eötvös Lóránd műszerein szinte még érezni a nagy tudós kezének melegét. A kiállítás legnagyobb érdeme, hogy nemcsak hangulatot, atmoszférát teremt, hiteles tárgyi emlékekkel idézi fel a századforduló levegőjét, hanem képes arra is, hogy összetettségében, ellentmondásaiban mutassa meg ezt a sokakban még illúzióként élő, sokaktól viszont idegen, történelmi korszakot. A MUNKA FOTÓPÁLYÁZATA Lajos László: Szabad szombat