Munka, 1985 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám

GAZDASÁG - SZOCIÁLPOLITIKA A Győri Keksz- és Os­tyagyárban a közelmúltban jelentős üzemtörténeti ese­ményre került sor. A vál­lalati tanács új igazgatót választott a gyár élére. Az elmúlt hónapok eseményei­nek felelevenítésére Halb­­ritter Mátyás igazgató (41 éves), Nagy Imre vszb­­titkár (45 éves) és Istók András értékesítési osz­tályvezető (33 éves), a vál­lalati tanács tagja vállal­kozott. Az indulás teljesen szok­ványos volt. A minisztéri­um a felkínált lehetőségek közül vita nélkül a vállala­ti tanács által irányított rendszer mellett tette le a voksot. Már tavaly év vé­gén az ÉDOSZ-titkári tan­folyamon ismertették az alapvető tudnivalókat, s Nagy Imre ezzel is felvér­­teződve látott munkához a szakszervezeti bizottság­gal együtt. Írásos tájékoz­tatók, falragaszok, pros­pektusok követték egy­mást, külön oktatásban ré­szesültek a szakszervezeti tisztségviselők, vagyis las­san kezdték a kekszgyári­ak megtudni, mi is az a vállalati tanács, mit jelent ez az irányítási forma. — Kezdetben azért még­sem vették komolyan — állítja Nagy Imre. És Is­tók András megerősíti: — De azonnal megélén­kültek, amikor a jelölések­re, a kiválasztásra került sor. Bizonyára nem vélet­len, hogy a vállalati ta­nács tagjai választásánál sehol sem volt egyes jelö­lés, sőt, több helyen négyen szerepeltek a listán. Mint például az én területemen is.­­ Ez az érdeklődés már az elbeszélgetések során felszínre jött, s három he­lyen először nem is sike­rült megválasztani a kép­viselőt. Alapelvünk volt, hogy tippeket nem adunk. Még csak nem is súg­tunk ... Teljes mértékben érvényesült a demokrácia, s a közösségek megfon­toltságát bizonyítja, hogy végül egyetlen tanácstag megválasztása sem okozott számunkra meglepetést — emlékeztet a történtekre a szakszervezeti titkár. Június 11-én aztán össze­állt a vállalati tanács. A 31-ből 16 tagot választot­tak területi-üzemi elv sze­rint a dolgozók, tíz „hiva­talból” tagja a testületnek, aztán az igazgató, plusz az általa (még az előd által) választott négy ember. Ez utóbbi négyből kettő a ki­mondottan fizikai munkás. A dolgozók által választot­tak között pedig egy sincs ... — Ez kissé csalóka arány — mondja Halbritter Má­tyás. — Nálunk is, mint nyilván más munkahelye­ken, az átlagnál jobban dolgozó munkás előbb­­utóbb csoportvezető, műve­zető, főművezető lesz. Ter­mészetesen övék a tekin­tély. A vállalati tanácsnak mindjárt nagy lecke ju­tott. Nemcsak saját elnököt kellett választani, hanem a nyugalomba vonuló igaz­gató helyett egy újat. — Ez nem volt nehéz ügy. A minisztérium kiírta a pályázatot, ketten felel­tek meg a követelmények­nek, a vállalati tanács mindkettő jelentkezését fo­gadta. Két hasonló korú, elméleti felkészültségű szakember pályázott. Egyi­kük Győrből elkerült, a másik két évtizede itt dol­gozott köztünk — mutat az szb-titkár Halbritter Mátyásra. — Harmincan szavaztak, 28:2-re alakult a vélemények aránya. Új irányítási forma, új igazgató. Egyelőre csak „kóstolgatják” egymást a felek, a munka, az új ter­mékek, a megcsillanó ex­portremények állnak az előtérben. — Én például kifejezet­ten érzékelem, hogy hiába vagyok vszb-tag, újabban már vállalati tanácsi tag­ként is mondtak, javasol­tak vagy éppen kértek tő­lem a kollégák a mi terü­letünkről — mondja Istók András. — Társaimmal együtt pedig izgalommal várjuk az első munkatalál­kozót. — Megválasztásomkor a „szűzbeszédemben” nagy­jából elmondtam, hogy mit várok, mit kérek a vállala­ti tanácstól, most ők jön­nek. Elmondják majd, mit várnak tőlem — mondja az igazgató. — Meg kell vi­tatnunk a terveket is. És . . . megállapítjuk a bé­remet, egyéb anyagi jutta­tási feltételeimet. — Én csak kívülállóként veszek majd részt a válla­lati tanács ülésein, igaz, a testület tagjainak csaknem fele valamilyen szakszer­vezeti tisztségviselő. De azért az szb-ben odafigye­lünk a tevékenységre, és jó érzéssel tapasztaljuk, hogy a közös szándék már a gyakorlati tennivalókban is megjelent — mondja Nagy Imre. Búcsúzunk. Az újságíró még visszamarad a házi­gazdával. Kicsit provokál­ja is: „Nem fél a feladat­tól, nem tart a vállalati ta­nácstól?” — Egy biztos, nem nyug­díjasállás az enyém. Egye­lőre öt évre szól. Gondol­junk csak utána, hogy a 323 milliós vállalati va­gyon mellett ma 550 millió forint tartozásunk van. Eb­ben a helyzetben vár tő­lem helytállást a közösség, a vállalati tanács. Kettőnk kapcsolatát a szervezeti és működési szabályzat rész­letesen meghatározza. De ezen belül két fő veszély­­lyel számolni lehet: rá­hagyhatnék minden dön­tést, a felelősséget magam­ról elhárítva a vállalati ta­nácsra, vagy épp ellenke­zőleg, az egyszemélyi fele­lősség szellemében nem en­gedek beleszólni. Egyik sem jó. Közösen kell meg­birkóznunk a feladatokkal. CSISZKA ANTAL Az út elején A beszélgetés résztvevői. (balról) Istók András, Halbritter Mátyás és Nagy Imre (A szerző felvétele)

Next