Munkás, 1898 (1. évfolyam, 1-31. szám)
1898-05-31 / 1. szám
„Munkás“ alatt az emberek milliói boldogan megpihenhessenek. Mi a tudás lángpallosával akarunk és fogunk harczolni. Ezrek gondolatából ostort fonva verünk végig a kufárokon. A gondolatnak nem fogjuk szárnyát szegni, világgá bocsájtjuk azt az elnyomottak közé a »Munkás«-ban. Ezt a munkást ha keresztül fúrja is a csendőr golyója, csak néhány betűt fog magával ragadni, nem egy emberéletet. A »Munkás« viszi itt is, e kis hadtest előtt a szabadság lobogóját feltartóztathatlanul a kitűzött czél felé; ez a munkás gyűjti maga köré azt az eltévedt czirkáló csapatot is, mely még nem találta meg az utat táborunkhoz. Ez fogja fújni a harczi riadót, ha csatára kelnek eszméinkkel. Ha kifáradva a munkától, megtörtén, nyugalom nélkül keresünk egy biztató pontot, gyülekezzünk körébe ennek a munkásnak, hallgassuk örömmel szavait. Üdvözöljétek mindenütt örömmel, hallgassátok és értsétek meg lánglelkének szózatát, véssétek szivetek mélyébe minden betűjét. Kisérjétek figyelemmel minden lépését. Ha veszélybe jut mentő harangtok, a lelkesültség, az akarat, a küzdés mindenkor közel álljon hozzá, hogy szükség esetén gyorsan kiemelhessük a társadalom szennyes hullámaiból. Emeljétek tehát vállaltokra és kiáltsátok dörgő hangon . Éljen a szocziáldemokráczia! A kunyhók és földalatti putrik szellemi titkai. Mi szocziáldemokraták bárhova lépünk és bárkivel beszélünk, minden emberben testvért látunk és testvérünknek tartjuk vallás-, nemzetiség- és osztálykülönbség nélkül. Legyen az illetőnek, kivel mi beszélünk, a mai társadalomban bármilyen állása, akár földmíves, napszámos, iparos, gyári munkás, kereskedő, vagy akár állami hivatalnok. Az minekünk szociáldemokratáknak mindegy, csak becsületes ember legyen, a szépért és jóért lelkesüljön, mi őt szeretjük, mint édes testvért. Ezen testvéri szeretet és tisztelet, amit mi tanúsítunk másokkal szemben, oly bizalmat kelt mindenkiben, hogy velünk oly bizalmas lesz mindenki, mint a jó testvér a jó testvérrel. E tárczában nem foglalkozunk a társadalom azon osztályaival, kik felettünk állanak, hanem elvezetjük a tisztelt olvasót a kunyhók és putrik lakóihoz, azok lelkeit ismertetjük. Alkalmam volt egy szép nyári estén a.............. nevű falu szalmával fedett házai előtt a pásztorok, vályogvetők és napszámosok esti beszélgetéseit kihallgatni s velük bizalmas beszélgetésbe bocsájtkozni. Hírek. — Szocziálisták a király előtt. A szabolcsmegyei munkásmozgalom alkalmából tudvalevőleg több munkást elitélt a hatóság. Az elitéltek közül ketten, név szerint Nagy Péter és Nagy János, a kisvárdai járás hírhedt főszolgabirája utján kegyelmi kérvényt nyújtottak be a királyhoz, melyben szánják-bánják elkövetett botlásaikat s megfogadták erősen, hogy ezután ellenségei lesznek a szocziáldemokratáknak. — Mi erre azt mondjuk, hogy e két jámbor atyafi soha nem is volt igazi szoczialista. — Katonáink. Az ez évi április havában Pécsett tartott sorozás alkalmával méltó feltűnést keltett a sok vörös szalagos újoncz, kik a Marsellaise éneklése mellett haladtak végig az utczákon. Hogy milyen erősen félnek a hatalmon levők elveink rohamos terjedésétől, mutatja az is, hogy úgy a tényleges állományú, mint a fegyvergyakorlatra bevonult tartalékos katonák között több ízben szigorú vizsgálatot tartanak, a nyakkötőtől kezdve egész a bakancstalpig mindent átkutatnak, hogy vájjon nincs-e bennök szocziális tartalmú irat. — Jó urak hiába kutattak, fürkésztek, mert miként nincs oly hatalom, mely a nap felkeltét megakadályozza, úgy a mi elvünk terjedését sem gátolhatja meg semmi. • — A honmentők. Újabb időben gyakran olvashatjuk, hogy itt is, ott is kiutasítják vagy eltolonczolják elvtársainkat. A múlt napokban olvastuk a »Pécsi Figyelődben, hogy Vaszary Gyula rendőrfőkapitány két utazó betűszedőt letartóztatott, honmentő buzgalmában izgatóknak vélvén őket. — Úgy látszik a sok fajta mániához most már egy uj is szegődött: az érdemkereszt-mánia. A kereszt meg is lesz, csakhogy azt nem a nagy hazafiságtól dagadó keblükön fogják hordani a társadalom őrei, hanem — No ezt könnyű kitalálni. Megvallva az igazat, a szőnyegen levő beszélgetés thémája olyan volt, hogy bizony itt le nem írhatom. Ugyanis mikor odaértem, éppen egy trágár vagyis bordélyházi történetet mesélt egy öreg, kiszolgált katona. A többiek persze jóízűen nevették. Hozzájuk szóltam és nem emberhez illőnek neveztem az illető elmondott szavait. Biz igaza van az urnak — feleltek a többiek. Egy hadvezér nem örül jobban a nyert csatának, mint én örültem annak, hogy ezek az emberek, kik a rosszat előbb helyeselték, néhány szavam után megvetették azt. Beszédemet tovább folytattam s azt mondtam, hogy egy ember csak akkor ember, hogyha mindig olyasmit tesz, ami emberhez illik. Azt mondja erre egy pásztor fiú: Pedig az emberek nem úgy cselekesznek, amint illik. Mert hát az már csak nem illendő dolog az emberektől, hogy én már négy év óta őrzöm a falu csordáját és ezen négy év alatt négyszer sem ettem marhahús-levest. Erre azt mondja egy másik, hogy ez még semmi. Én kisgyermek korom óta dolgozom a mezőn, szántok, vetek, kaszálok és aratok. Az én általam termelt gabonából lisztet őröl a molnár. A lisztből kenyeret és kalácsot sütnek, és én meg a fekete kenyérből sem lakhatom .