Munkás, 1898 (1. évfolyam, 1-31. szám)

1898-05-31 / 1. szám

410. szám. 1898. Pécs József, Varga Ferencz és Darázsits Mátyás pécsi lakosok az iránt folyamodnak, hogy engedtessék meg, miként a »Pécsi épitőmunkások« által folyó évi május hó 22-én délelőtt fél 10 órakor Gyár-utcza 7. sz. alatti helyiségben nyilvános gyűlés tartathassék, a melynek egyedüli tárgya a »munkanélküliség« meg­beszélése. Bejelentik egyúttal, hogy a gyűlésen a tárgyhoz Szabó József, Schmira Károly, Horváth József és Vég József fognának szólani. Határoztatott : Miután a legközelebb múlt vasárnap a Gyár­­utczai helyiségben népgyűlés tartása engedélyezve volt, a folyó hó 22-ére tervezett munkásgyű­lésre vonatkozó bejelentést tudomásul nem veszem, mert közérdek szempontjából meg nem engedhető, hogy a folytonos nép- és munkásgyűlések által a munkásosztály állandó izgatásnak van kitéve. Ezen tilalom betartásáért bejelentőket és a beje­lentett szónokokat ezennel felelőssé teszem. Mivel miheztartás végett a bejelentők és bejelentett szónokok, valamint megfelelő intézkedés tétel végett a rendőr­­kapitányság értesitendők. Pécs, 1898. május hó 18-án. Majorossy Imre, polgármester. E határozat a modern XIX. század díszpéldánya, méltó helye a papírkosár, hogy utódaink meg ne pillantsák, mert önkénytelenül vagy simának, vagy nevetnének rajta. Tehát közérdek szempontjából a gyűlés meg nem engedhető, hogy a folytonos izgatások által a munkás­­osztály állandó izgatásnak legyen kitéve. Borzasztó ez nem hagytam magam kérni és vagy 3 óráig beszéltem. A természettudományok köréből tartottam egy kis népies előadást. S mikor beszédem folyamán azt ma­gyaráztam, hogy mi az, a­mi az embert, a fejlődő át­alakulás e legremekebb alkotását az evés, ivás és kéj­érzeten kívül­­ ösztönzi más egyébre is, mint zene, festészet, faragás és különféle állatok utánzása faragás­sal. A pásztorfiú azt mondta, hogy ő is igen sokat farag. Megkért, hogy menjek el hozzá és nézzem meg, milyen szép faragásokat csinál. — Tehát ön is egy ember, ki a faragást, a szép művészetek egyikét kedveli? — mondom. — Oh igen — felelé — pedig nappal nem érek rá, mert őriznem kell a csordát s igy csak éjjel dol­gozom, mikor más alszik. Én megígértem, hogy elmegyek. S mikor jó éjszakát kívántam, arra kértek, hogy mindennap menjek el, mert ők igen szeretnének tőlem tanulni és művelődni. Aznap este, mikor lefeküdtem így szőttem a gon­dolataimat : íme, ezek az emberek a föld legalacsonyabb rétegéből valók s azt mondják, ők tanulni és művelődni szeretnek. Kell-e ennél szebb a világon ? És nem-e elég indító-rugó ez egymagában arra, hogy küzdjünk az izgatás.. De kérdés, lehet-e izgatni és kit ? A munkás­­osztályt? És minek? Mert éhes! Veszélyes? Igen! De kire nézve ? A henyélők és dúskálok részére! Ezen határozat értelme közérdek ? Hát a munkanélküliség nem közérdek? Annak ellensúlyozása nem közérdek? Nos hát tisztelt Polgármester úr, a jelen betiltással nem a közérdeket védte, hanem a húsosfazekat. És a köz­érdeket, a munkásosztályt gátolta meg abban, hogy szerezhetnének tisztességes munkát. Kérjük, hogy sze­rezzen informác­iókat arról, hogy hány építő­munkás munkanélküli és dolgozni akar! * Az épitő­munkások tudomásul vették a határo­zatot. Gyűlést nem tartottak, hanem a munka­napokon szorgalmasan lépkednek a korzón. Proletár - temetés. Hétfőn este 7—8 óra közti időben az országút mentén haladó vagy sétáló közön­ségnek szomorú látvány tárult a szemei elé a nyo­morgók osztályából. A modern humanizmus dicsfényé­től övezve haladt a városi közkórházból egész a temetőig egy szürkére mázolt vaskocsi, mely ugyan nem árulta volna el, hogy abban egy proletárnak, egy, a létért való küzdelemből kidőlt munkásnak holt tetemei fe­­küsznek. Csak a mellette haladó proletár nő, a sírig hű hitves keserves zokogása árulta el, ki kis batyujával kezében, s könnyeivel szemében képezte mindazon díszt, a­mit ezen temetése nélkülözött. Pécsnek sok harangja van, de csak pénzért szól. A városnak elég papja van, de csak pénzért teszi meg a szolgálatot, hogy egy halottat kikisérjen a temetőbe. Mivel annak a szegény halottnak nem maradt hátra vagyona, siró özvegyének nem volt garasa, úgy vitték, mint a­ki akasztófán végzé be életét. De még annál egy oly társadalomért, a melyben minden ember művelt és tanult lesz. Harmadik nap este elmentem a pásztorfiu putri­jába s mint a küszöböt átléptem, eszembe jutott Petőfi ezen szava: »Ide küldé Isten a megváltókat!« A pásztorfiu oly szívesen fogadott, hogy azt csak érezni lehetet, de leírni nem. Megmutatta az ő munkáit, mint kesnyél, gyufatartó stb. Mivel csinálta ezeket? —kérdeztem. Mert a mun­kák oly gyönyörűek voltak, hogy én bámultam rajta. Egy közönséges árt mutatott. Oh! mondom neki, ha maga más bölcsőben született volna és világra hozott szép tehetségét a tudomány haladásával kiművelhette volna, tán az egész világot bámulatba ejtené művé­szetével. De igy a kunyhó és putri titka marad ez is tán örökké, mint sok szép más lélek és tehetség, — mindaddig, mig a szocziáldemokráczia társadalma be nem következik, mely társadalomban minden ember világrahozott szép tehetségét kiművelheti és a tudomány és haladással az összemberiség boldogítására azt tovább is fejlesztheti. V. »Munkás« 5 .

Next