Munkás, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-01 / 1. szám
is vannak ám, kik szeretik gyermekeiket, arra igen sok élő példát lehetne felhozni. De ne bolygassuk a mai társadalom eme tán legszomorúbb képét, mert ezt könnyezés nélkül nem lehetne sem leírni, sem elolvasni, annál kevésbé átérezni. Csak azt kérdezzük, lehetnek-e az ily anyák megelégedettek ? (Ha csak nem elmeháborodott.) Alig hisszük, hogy józanul gondolkozó ember igennel válaszolhatna. Mi lesz az ily anyák gyermekeiből ? Vagy korán angyalt csinálnak belőlük, vagy felnő édes szülők nélkül, s olyan lesz, mint az útszéli gyom, amelyet senki sem ápolt. Kérdezzük: lehet-e az ilyen gyermekből lett ember a mai társadalommal megelégedve. Nem hisszük, hogy itt is valaki igennel válaszolhatna ... A gazdag, illetve jómódú szülők gyermekeiket korán küldik iskolába s ha jól tanulnak, ruhát s játékot kapnak, ami a serdülő gyermeket újabb tanulásra és jó viseletre serkenti, s később, mikor már felnőnek, jogi-, katonai-, papi- vagy más oly pályára adják, melyen gyermekeiknek jövője biztosítva van. De a szegény ember az is szereti ám a gyermekét épp úgy, mint a gazdag s mennyire fáj az neki, hogy ő gyermekének soha vagy csak nagy ritkán tud örömet szerezni. Mikor szegény kis gyermek haza jön az iskolából, elmondja mi mindent látott a kirakatokban, amire neki is szüksége van. Az édesanya biztatja, csak jó legyél fiam és imádkozzál, majd a kis Jézuska hoz. Hoz is a Jézuka meleg ruhát, meg játékot is csakhogy nem a szegény ember gyermekének, hanem a gazdagénak. A szegény gyermek az meg ruhát kap a zsibvásárról, amit a gazdagé már eldobott. Óheti szomorú képek. S ha a szegény ember gyermeke jövőjére gondol, az oly szomorú, hogy még magunk sem szeretjük önmagunk elé varázsolni. S nem is folytatjuk tovább, mert hisz vaskos köteteket lehetne e témáról írni. De hát kik azok tulajdonképen, akik a mai társadalomban megelégedettek ? Tán a gazdagok mind ? Óh nem ! Mi szociáldemokraták, kik az emberek lelkeibe látunk, jól tudjuk azt, hogy egy gazdag ember is, ki az állati önzés gondolkozásmódján felül tud emelkedni, megelégedett és boldog lenni nem tud. Mert az ilyen gazdag vagy jómódú ember tudja azt, hogy minden ember testvérje, akármelyik vallás dogmájából indul is ki. Ha pedig nem a vallás dogmáiból indul ki, hanem az embert, mint a fejlődő átalakulás legremekebb alkotását tekinti, akkor is testvérjének ismer mindenkit, mert tudja azt, hogy a föld 68 eleméből épp úgy bír 14 elemet magában a legszegényebb, mint bármely gazdag. S ha ez után is testvérje mindenki, mert tényleg az is, nem is veszi azt zokon, hogy szegényebb sorsú testvérei oly életért küzdenek, mint neki van. Sőt maga is elégedetlen a társadalom ekkénti rendszerével . . . De menjünk a kenyérkérdésből eredő elégedetlenségnél egygyel tovább. A népnevelést, az iskolázást vegyük szemügyre. Lehet-e a szegény ember azzal megelégedve ? Iskolát általában 3 félét külömböztetünk meg, u. m.: 1. Községi, felekezeti és nép (norma) iskolát, 2. középiskolát, 3. felsőbb iskolát. A szegény ember gyermeke, ha iskolába jár, községi, nép vagy felekezeti iskolába járhat, vagy legfeljebb középiskolába. Nem mintha a felsőbb iskolából a szegény ember gyermeke ki volna tiltva, hanem mert a tandijjak s könyvek oly drágák, hogy a szegény ember azt abszolúte gyermeke részére meg nem szerezheti s minthogy a tudományok befejezése csakis a felsőbb iskolában történik, igy az igazi tudomány,annélkül tán, hogy ez szándékosan történnék a felsőbb köröknek a fennálló társadalmi viszonyoknál fogva kizárólagos monopóliumává válik. Már most kérdezzük: neme joggal elégedetlen egy oly szegény ember, ki jól tudja, hogy gyermeke az iskolában jól tanult, de nem volt képes tovább tanítatni, ki kellett az iskolából fogni s kenyérkereset után küldeni. Itt mellesleg megjegyezzük, hogy tudunk sok esetet arra, hogy az iskolában egymás mellett volt egy szegény és egy gazdag fiú, a szegény fiú igen jó tanuló volt, a gazdag fiú meg nem s mégis mikor a szegény fiúból lett ember, 25 év múlva találkozik egykori iskolás kollegájával. Azt, mint tanult ember látja ki a társadalom intéző köreiben mint tekintélyes és befolyásos ember, s ő meg legfeljebb csizmadia vagy más mesterember. Pedig ez tán megfordítva sokkal jobb lett volna mind a két egyénre. ...... Szeretett munkástestvérek és tisztelt olvasók .Álljunk meg e témával, mert e téma fölött nem szabad egy szocziáldemokratának sem átsiklani, annál kevésbé azoknak, kik magukat hazafiaknak vallják. A jó hazafiak a felsőbb körökből, kik igazán hazafiak s szivükön viselik, fajuk, nemzetük s hazájuk érdekeit. Szomorú szívvel bevallják, hogy mi magyarok nem vagyunk oly műveltek, mint a nyugati államok népei. S igyekeznek is tenni valamit a műveltség fejlesztésére. De amig mi csigalassúsággal megyünk előre, addig a nyugati népek villámgyorsasággal mennek előttünk , s igy mi őket nemhogy utolérnénk, inkább mindig visszamaradunk. S miért? Mert amit tesznek, nagyobrészt a felsőbb körökre vonatkozik, pedig az mind hiába, mert amíg a nép művelt nem lesz, addig műveletleneknek ismer bennünket a művelt nyugat. Hisz Orosz- sőt még Törökország felsőbb köreiben is vannak műveltek, de mert a nép tudatlan, annak tartják és az is az egész nemzet. Csak az az ország erős, melynek népe erős és az az ország művelt, melynek népe művelt. És azért nekünk munkásoknak törekednünk kell, hogy erősek és műveltek legyünk. Erősek lehetünk a szervezkedés folytán és műveltek a tanulás által. S jelszónk az: Reformálni a társadalmat úgy, hogy