Munkás, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-06 / 1. szám

„M­unkás“ 3 M­inden ember migtalan ott legyen *» „A munkás“ lábuk alatt érzik a talajt inogni, sorra járják az ország vidékeit, s adogatják be maszlagai­­kat a még nem tisztán látó népnek, hogy en­nek révén „felsőbbségi“ hatalmukat továbbra is fentarthassák és biztosíthassák. A milliók nem azért milliók, hogy a szivet meglágyítsák, ellenkezőleg: megkeményítik. Az arisztokráczia szive csak a lóversenyekért, kár­tyáért, bálokért, vadászatokért, sportokért, a belföldön zsebre rakott pénznek külföldön való elköltéséért bővül. A nép baja, sérelme, nyo­mora az ő könyvében fel nem található. Meg­keményedett szívben humanizmust, emberi sze­­retetet hiába keresünk, ott csak­­ hatalom utáni vágy, a nép elnyomása található fel. Ott van az alföld, vagy tekintsük az or­szág azon vidékeit, ahol a legtöbb nagyúri bir­tokok vannak, onnan hangzik fel leggyakrabban a nép ajkáról a jajszó, onnan vándorol ki csa­patokban a legtöbb nép, keresve más hazát a megélhetésre. Igen, menekül, mert nem akar itt étien elpusztulni. És még­is azon sopánkod­nak , amely lapok srói, hogy az arisztokráczia és a papság a könyörületesség oltárára nem rakja filléreit. Nagyon furcsán tűnne fel, ha valaki a kősziklából mézet akarna kipréselni. Amint ez nem lehetséges, épp úgy lehetetlen kívánni, hogy az arisztokráczia és a papság a népért tegyen valamit. Különben az ily „jótékonyságokat“ valódi jótékonyságnak mondani nem lehet, mert az olyan jótékonyság, mi a népből kiszorított milliókból ered és néha­napján pár fillér adatik belőle vissza, hogy ezáltal némi homályt borít­hassanak arra az igazságtalanságra, mely e rend­szert jellemzi a legjobban, nem érdemli meg a „jótékonyság“ elnevezést. Ez csak ködbe bur­kolt fátyol, melyet a nép szeme elé tartanak. Ne osztogassanak a népnek koldus ado­mányokat, mert öntudatos embereket nem ez illet meg, hanem adjanak munkát és jogot, hogy ezek által biztos és tisztességes keresete legyen, s jogának érvényesíthetése révén embereket megillető társadalmi állapotokat biztosíthasson magának! És, majd nem kell egyeseknek a nagylelkűséget fitogtatni, sem pedig nem lesz­nek, kik segélyre szoruljanak. Élénk emlékezetünkben vannak Széll Kál­mán miniszterelnöknek szavai: „Az általános választói jognak behozatala, sötétbe való ugrás lenne“. Pers­ze az ő és ennek a rendszernek támogatói előtt „sötétbe való ugrás lenne“, mert ha ez behozataék és a nép képviselői bekerül­nének a parlamentbe, akkor majd fordulna a koczka, a törvények alkotása más mederbe tereltetne, az ország pénzével való gazdálkodás másképpen történne s a nép helyzete a jelen­legitől eltérően egészen más alakot öltene. Hogy pedig ez megakadályozva legyen, a nép jogát el kellett keresztelni „sötétbe való ugrás“-nak. A nép azonban nem fog nyugodni mind­addig, mig az általános választói jogot ki nem vívja, mert ez lesz az az eszköz, melyet végét fogja vetni nyomorának és el lesz vágva az útja a nagyok áll-humanizmusának, de még a hiúságot hajhászó, s feltűnési viszketegségben szenvedő „adakozók“ sem fogják kedves vá­gyaikat — a lapok hasábjain — kielégíthetni, mert erre nem lesz szükség. Böngészi. Változás. Nap nap­ után szaporodnak azon bizonyítékok, melyekkel a könnyen hívőket abba a sarokba lehet szorítani, hol önkénytelenül felébred bennök az a tudat, a viszonyok mindig nem így voltak és nem fognak mindig így maradni. Hogy ezen zsarnok las­­san össze­tákolt, s már oszlí­mák indult társadalmi rend, melyben a mynk­álkodó embernek az élete csak kínos szenvedés, sohá fenn nem állhat, ennek át kell változni, olyan társadalmi renddé, melyben a becsületes embernek nem csak adót fizetni, a hazát rendeni való kötelességé'­­»%■ .Erpem Esz po­lgán joga is, m­­neki olyan fegyverül fog szolgálni, ami elég erős is arra, hogy magát a társadalom hiénáitól, a börze spe­kulánsoktól, uzsorásoktól meg­óvja. Országunk is változásnak van kitéve. Nagyon sok bizonyítékot bírnánk a nagy változások igazolására felsorolni, de hagyjuk. Csak a legújabbakat fogjuk fel­említeni, melyek kárára vannak­­ a közép­osztály­nak, mint a proletároknak, v­al­yontalan népnek, s hasznára van ellenfeleinknek, a Hatalmasoknak. A lovasság részére uj nyerget csináltatnak, s ez egypár ropogós száz­ezer bankóba kerül. Ha a lovas­ságtól kérdeznénk most, hogy miféle jó tulajdonsága van az új nyeregnek, ők bizton azt mondanák, hogy a rossz lovas ebből is kiesik, mint az előbbiről is leesett. Az adófizető nép már másként beszélhet mint a lo­vasság, mert az ő vállaira előbb nehezedik az uj nye­reg, mint a ló hátára. Őket előbb kipusztítják ha a nyergek költségeit nem képesek fedezni az adó végre­hajtók mindenükből, mint a lovasok kipróbálják az uj nyerget. Az uj nyergeket, követik az uj ágyuk, ezek már nem egypár százezer koronába, hanem miliókba kerül­nek. .Ez sem az ellenségen lesz először kipróbálva, hanem az adózó polgárokon. Őnekik kell verejtékes munkájuknak minden gyümölcsét adóba czipelni, s önmagukat családjaikkal együtt az éhínségnek kitenni azért, hogy a hatalmasoknak legyen a haza nevében olyan erős fegy­verük, mivel a maguk részére továbbra is képesek lehetnek biztonságban tartani azt a halom drága kincset, amit a sok millió szorgalmas munkás­ember verejtéke és élete árán megteremtett. És ha az adófizető népek mind ama sok rossz

Next