Munkás, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-06 / 1. szám
„Munkás“ 3 Minden ember migtalan ott legyen *» „A munkás“ lábuk alatt érzik a talajt inogni, sorra járják az ország vidékeit, s adogatják be maszlagaikat a még nem tisztán látó népnek, hogy ennek révén „felsőbbségi“ hatalmukat továbbra is fentarthassák és biztosíthassák. A milliók nem azért milliók, hogy a szivet meglágyítsák, ellenkezőleg: megkeményítik. Az arisztokráczia szive csak a lóversenyekért, kártyáért, bálokért, vadászatokért, sportokért, a belföldön zsebre rakott pénznek külföldön való elköltéséért bővül. A nép baja, sérelme, nyomora az ő könyvében fel nem található. Megkeményedett szívben humanizmust, emberi szeretetet hiába keresünk, ott csak hatalom utáni vágy, a nép elnyomása található fel. Ott van az alföld, vagy tekintsük az ország azon vidékeit, ahol a legtöbb nagyúri birtokok vannak, onnan hangzik fel leggyakrabban a nép ajkáról a jajszó, onnan vándorol ki csapatokban a legtöbb nép, keresve más hazát a megélhetésre. Igen, menekül, mert nem akar itt étien elpusztulni. És mégis azon sopánkodnak , amely lapok srói, hogy az arisztokráczia és a papság a könyörületesség oltárára nem rakja filléreit. Nagyon furcsán tűnne fel, ha valaki a kősziklából mézet akarna kipréselni. Amint ez nem lehetséges, épp úgy lehetetlen kívánni, hogy az arisztokráczia és a papság a népért tegyen valamit. Különben az ily „jótékonyságokat“ valódi jótékonyságnak mondani nem lehet, mert az olyan jótékonyság, mi a népből kiszorított milliókból ered és néhanapján pár fillér adatik belőle vissza, hogy ezáltal némi homályt boríthassanak arra az igazságtalanságra, mely e rendszert jellemzi a legjobban, nem érdemli meg a „jótékonyság“ elnevezést. Ez csak ködbe burkolt fátyol, melyet a nép szeme elé tartanak. Ne osztogassanak a népnek koldus adományokat, mert öntudatos embereket nem ez illet meg, hanem adjanak munkát és jogot, hogy ezek által biztos és tisztességes keresete legyen, s jogának érvényesíthetése révén embereket megillető társadalmi állapotokat biztosíthasson magának! És, majd nem kell egyeseknek a nagylelkűséget fitogtatni, sem pedig nem lesznek, kik segélyre szoruljanak. Élénk emlékezetünkben vannak Széll Kálmán miniszterelnöknek szavai: „Az általános választói jognak behozatala, sötétbe való ugrás lenne“. Persze az ő és ennek a rendszernek támogatói előtt „sötétbe való ugrás lenne“, mert ha ez behozataék és a nép képviselői bekerülnének a parlamentbe, akkor majd fordulna a koczka, a törvények alkotása más mederbe tereltetne, az ország pénzével való gazdálkodás másképpen történne s a nép helyzete a jelenlegitől eltérően egészen más alakot öltene. Hogy pedig ez megakadályozva legyen, a nép jogát el kellett keresztelni „sötétbe való ugrás“-nak. A nép azonban nem fog nyugodni mindaddig, mig az általános választói jogot ki nem vívja, mert ez lesz az az eszköz, melyet végét fogja vetni nyomorának és el lesz vágva az útja a nagyok áll-humanizmusának, de még a hiúságot hajhászó, s feltűnési viszketegségben szenvedő „adakozók“ sem fogják kedves vágyaikat — a lapok hasábjain — kielégíthetni, mert erre nem lesz szükség. Böngészi. Változás. Nap nap után szaporodnak azon bizonyítékok, melyekkel a könnyen hívőket abba a sarokba lehet szorítani, hol önkénytelenül felébred bennök az a tudat, a viszonyok mindig nem így voltak és nem fognak mindig így maradni. Hogy ezen zsarnok lassan összetákolt, s már oszlímák indult társadalmi rend, melyben a mynkálkodó embernek az élete csak kínos szenvedés, sohá fenn nem állhat, ennek át kell változni, olyan társadalmi renddé, melyben a becsületes embernek nem csak adót fizetni, a hazát rendeni való kötelességé'»%■ .Erpem Esz polgán joga is, mneki olyan fegyverül fog szolgálni, ami elég erős is arra, hogy magát a társadalom hiénáitól, a börze spekulánsoktól, uzsorásoktól megóvja. Országunk is változásnak van kitéve. Nagyon sok bizonyítékot bírnánk a nagy változások igazolására felsorolni, de hagyjuk. Csak a legújabbakat fogjuk felemlíteni, melyek kárára vannak a középosztálynak, mint a proletároknak, valyontalan népnek, s hasznára van ellenfeleinknek, a Hatalmasoknak. A lovasság részére uj nyerget csináltatnak, s ez egypár ropogós százezer bankóba kerül. Ha a lovasságtól kérdeznénk most, hogy miféle jó tulajdonsága van az új nyeregnek, ők bizton azt mondanák, hogy a rossz lovas ebből is kiesik, mint az előbbiről is leesett. Az adófizető nép már másként beszélhet mint a lovasság, mert az ő vállaira előbb nehezedik az uj nyereg, mint a ló hátára. Őket előbb kipusztítják ha a nyergek költségeit nem képesek fedezni az adó végrehajtók mindenükből, mint a lovasok kipróbálják az uj nyerget. Az uj nyergeket, követik az uj ágyuk, ezek már nem egypár százezer koronába, hanem miliókba kerülnek. .Ez sem az ellenségen lesz először kipróbálva, hanem az adózó polgárokon. Őnekik kell verejtékes munkájuknak minden gyümölcsét adóba czipelni, s önmagukat családjaikkal együtt az éhínségnek kitenni azért, hogy a hatalmasoknak legyen a haza nevében olyan erős fegyverük, mivel a maguk részére továbbra is képesek lehetnek biztonságban tartani azt a halom drága kincset, amit a sok millió szorgalmas munkásember verejtéke és élete árán megteremtett. És ha az adófizető népek mind ama sok rossz