Munkás, 1902 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

.Munkás a biztosításról, amely a munkásoknak megfelel és a biztosítást vegye az állam a kezébe. Elfogadásra ajánlja ezt a határozati javaslatot. (Folytatása a jövő számban.) általános titkos választási jog törvénybe iktatva nincs ! Társadalmi szemle. — Nincs munka! A kapitális termelési rend­szernek ismét vannak áldozatai, ismét sok családfen­­tartó fosztatott meg keresetétől, kenyerétől és ez nap­­ról-napra így megy. Deczember 28-án az aradi vagyon­­gyárból 250 munkást bocsájtottak el a munkából, 250 család dobatott oda a tél, a nyomor martalékául, azon kijelentés mellett, hogy „nincs munka!“ S amint hírlik, e hó 4-én, azaz tegnap este ismét 250 munkást lép­tettek ki a gyárból, tehát 500 munkáscsalád néz elő a nyomornak. Az aradi vagyongyárban 1500 munkás volt foglalkoztatva, akik közül mindössze most ezeren maradtak munkában, s mint a jelek mutatják, február 15-ike után újra több száz munkást fognak elbocsáj­­tani, mivel a gyár február 15-ig bevégzi a megrendelt munkát. De hát lehet-e ez másként az olyan rendszer mellett, mely magán­termelésen, profit­ hajhászaton alap­szik? — Nem. Hanem azért mégis azt mondják a könyökig dúskálódók, hogy a mai rendszer istenies, kifogástalan. Igen az, de csakis azok részéről, akik a népnyomorra alapítják meggazdagodtatásukat. És mi történik majd az elbocsájtott 500 munkással, azok családaival ? Vagy talán a kereskedelemügyi miniszter evégett is kérdést fog intézni a kereskedelmi és ipar­kamarákhoz, hogy a kivándorlásnak mik az okai és hogy azok felderítésében járjon kézre? . . — Jönnek a­­ feketék. Mint valamely rém­hír futotta be az országot most, amint tudomásra jutott, hogy a Belgiumból, Franczia- és Spanyolország­ból kiakolbólitott jezsuiták közül egyelőre nyolc­va­­n­a­n Zágrábba jönnek, ahol már a számukra építik is a sötétség fészkét és iskolát, melyben a butaságot akarják beleverni a tanuló ifjúság fejébe. Lévén arról szó, hogy a jezsuiták a zágrábi katholikus gimnáziu­mot átveszik és az iskolát a szellemi sötétség tanyájává avatják. Tehát egyelőre nyolc­vanan jönnek, minek az a jele, hogy a zöm még hátra van, mely nemcsak Horvátországot, Slavoniát, de Magyarországot is el fogja árasztani. A fekete sereg azt kiabálja foly­tonosan, hogy a külföldről bevándorolni akarókat nem kell megengedni, miszerint Magyarországba jöjjenek és az országban levő külföldi munkásokat, akik a felvilágosult­­ságot, a szocziáldemokrata eszméket magukénak vall­ják és azt nyilvánosan hangoztatják, toloncz-kocsiba kell ültetni és megtisztíttatni tőlük az országot, holott munkájukkal és az igazság vallásával a társadalomnak hasznos tagjai. Miért nem kiálltják ezt a jezsuitákra, ezekre a népen élősködő fekekete csuhásokra, akik amellett, hogy herék módjára élősködnek a népen, még butítják is? És a kormány? . . A hasznot hajtó, mun­kájával a társadalomnak javát előmozdító nép kény­telen az országból kivándorolni, mert a megélhetési tértől megfosztják, a jezsuitákat, ezt a here fajt pedig beengedik, hogy a nép elől azt is elszedjék, amit mások a népnek koldus-alamizsnára emlékeztető bér gyanánt meghagynak. Mi ez? . . Vagy talán min­den áron meg akarják teremteni azokat az állapotokat, melyekben 1788 és 1789-ben Francziaország sínylett ? Nem jó az ébredő félben levő oroszlánt ingerelni, mert ha féket veszt — — — — — — — — Szentek életéből. Már megint Spanyol­­országból fujdogál a szél, hozván olyan hírt, mely a spanyolországi szentek életéről fütyörész. A villarói ferenczrendi kolostorból egy apáca szökött meg, nem akart a papi fundamentumon nyugvó kolostornak lakója lenni, azt hozván fel okul, hogy öt évi ott tartóz­kodása alatt a legkegyetlenebb bánásmódban részesí­tették. Ugyancsak czifra állapotoknak kell ott lenni, ahol már az apáczák sem bírják ki. Pedig a papok úgy állítják, hogy a kolostori élet — „szent élet“. „Hogyne“, mikor csupa „szentektől“ vannak körül­véve. — Hát a papok micsodák ? . . . — Megérdemli a kenyerét? Olyan vállalko­zók, melyek csekély műveltség fölött rendelkeznek és ember iránti érzetükből kivetkőztek, minden ambícziójuk oda irányul, — ha mindjárt piszok és embervér árán is — hogy mennél nagyobb vagyonra tehessenek szert, ami nekik tekintélyt és befolyást biztosít a társadalom­ban. Ennélkül — az ő erkölcsi felfogásuk szerint — párja az ember. Csakhogy mielőtt ily társadalmi pozí­­czióra szert tehetnének, elsőbben is oly magafajtájú egyénekre van szükségük, akiknek­­etnikai és lelkiis­meret tekintete azonos a bárczásnőkével. Ily egyének pedig még arra is képesek, hogy gazdáik előtt „tekin­télyüket“ fentarthassák és emeljék, miszerint em­bertársaikat letiporják. Minden országban, ahol a né­pek nem törődnek a közérdekkel, a közszabadsággal és az emberi jogokkal, ott erőszak, korrupczió és a lakáj­sereg uralkodik legjobban. Ennek hű képét bemutatta az 1901. deczember hó 25, 26 és 27. napján a Buda­pesten az új városház közgyűlési termében tartott or­szágos szakszervezeti kongresszuson a megtörtént eset. Ha az ott levők közül bárki megfigyelést tett, oly lélek­tani momentumok birtokába juthatott, mely kellő vilá­gítást nyújt az állam szolgálatában levő közegeknek benső életéről. Míg a két előző napon a kirendelt ható­sági tisztviselőkön meglátszott a közszabadság érzeté­nek tudata, a harmadik napon jelenlevő hatósági közeg az ottani önkényes eljárásával bemutatta az állam ké­pét. Hiába hivatkozott az előadó elvtárs: „ha kimon­dott szavában büntetendő cselekményt lát a hatóság kiküldöttje, tessék a bíróság elé állítani.“ Az mindegy volt előtte, nem tudta megállani, hogy kenyéradójának a saját eljárásával ne hízelegjen, pláne akkor mutatta be magát a legjobban, amikor Budapestről kiutasított olasz képviselő elvtársunk ügyét fel akarták az elvtár­sak említeni a kongresszuson. Csak egy karrikatúra rajzoló hibázott, hogy e lefolyt jelenetet valamely élet­­lap és az utókor számára megörökítse. Hadd látná a jövő generáczió, hogy a közszabadság rovására mily dicső alakok szolgálják az államot. Talán az ily „eré­­lyességnek“ és tudásnak köszönheti e hatósági közeg, hogy az uniformis gallérjára varrathatta az ezüstös parolint. No de találunk nálunk is ilyesmit. Nem egy­szer történt meg, hogy népgyűlésen a kiküldött ható­sági közeg a szónokok beszédjeit félbeszakította. Csak aztán négyszemközt mondotta, hogy ezt azért teszi, mert másként nem juthat „feljebb.“ Hja, ha másként nem, hát a közszabadság önkényes tiprásával érdem­lik ki a kenyeret és az előmenetelt gazdájuktól. Bizony, az ily emberek arczárói a közérdek és emberi jogok 52.

Next