Munkás, 1907 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-06 / 1. szám

1907. január 6. MUNKÁS emberi méltányosságot arcul csapó cselekedetéről, akkor keresni fogjuk az alkalmat, hogy tudomására jusson, hogy megmagyarázza az igazgatóságnak, mi a kötelessége a munkásokkal szemben és mire való a bányaüzemhez tartozók bün­tető és szolgálati szabályzata, valamint a társláda alapszabályai. Becsapott nép. Nem követünk el visszaélést, ha az általános választói jog kérdését nem vesszük le a napirendről. És nem kö­vetünk el méltánytalanságot, ha a tuli­pános koalíció „vezéreinek“, a kor­mánynak elébe tálaljuk e két szót: becsapták a népet. Mert amikor még nem mint miniszterek járták be az országot, ahol csak megfordultak a nép előtt, mindennütt hangoztatták: ha a koalíció kormányra jut, első kötelességük lesz az általános választói jogot meg­valósítani, ami különben a program­dí­jukban van. És amikor kormányra ke­rültek, úgy kapták meg a kormányzásra való megbízatást, hogy a zavaros álla­potok megszűnte után az általános vá­lasztói jogról szóló törvényjavaslatot azonnal elkészítsék a parlament elé terjesszék, hogy ennek alapján az új országos képviselő választások mielőbb megtörténhessenek. A rendet „helyreállították“. A katonai költségeket megszavazták. Az újoncozás­ról gondoskodtak és megtettek mindent, amire kötelezettséget vállaltak. A vá­lasztói jogról szóló törvényjavaslatnak azonban még semmi nyoma sincs. Beszélni ugyan hallani róla néha-néha, de a megvalósítása folyton késik. Hogy miért, kezd lassan kibontakozni, az, hogy eszük ágában sincs az általános választói jogot megvalósítani, amit Bánffy Dezső bárónak Szegeden tartott beszámoló beszédéből ki lehet érteni. Mert mint mondá: „De mégis, nem tagadhatom, aggodalommal tölt el az időnek rohamos szárnyakon való hala­dása.“ Ezt pedig úgy lehet értelmezni, hogy már Bánffy előtt is kétségessé kezd válni, hogy a kormány komolyan akarja az általános választói jogot nyélbe ütni. Ezen aggodalmának nagyobb súlyt adva, megtoldotta még előbbi szavait: „Pedig, ha a miniszterelnök úrnak a „Pester Lloydsban közzétett nézetei hitelesek, akkor a legjobb esetben 1907. év végére csakis az első előadói tervezet lesz készen.“ Amiből aztán következteti, hogy „az általános választói jog alapján történhető új választások csakis az 1909-dik évben ejtethetők meg.“ Tehát amikor Bánffy Dezső báró, akinek kell tudomásának lenni arról — mint a koalíciónak volt vezérlő-bizott­sági tagjának — hogy a koalíciós kor­mány minő kötelezettséget vállalt kor­mányra jutásakor — ily kijelentéseket tesz, akkor már következtetni lehet, hogy az általános, egyenlő, titkos vá­lasztói jogot a kormány semmiképen sem akarja behozni. Azért hozza és halasztja a kormány ennek a törvény­­javaslatnak az elkészítését és azért han­goztatja egyik-másik miniszter, hogy a javaslathoz szükséges adatok beszerzé­séhez sok időre van szüksége. De hát akkor minek kap bele a kormány oly dolgokba, oly törvények alkotásába, amikre megbízást nem kapott? És amint a rend helyreállítá­sával végzett, miért nem fogott hozzá azonnal az általános választói jog meg­alkotásához szükséges adatok beszer­zéséhez, hogy a javaslat mielőbb a parlament elé kerülhetett volna? Mert hogy az általános választói jog meg­valósításának hátráltatása kárára van az országnak, az ország népének, azt csak azok fogják tagadni s azok nem ismerik el, akiknek a választói reform keresztülvitele egyéni vagy osztályérde­keit sérti. Ez pedig az az osztály, mely az idők végtelenségéig görcsösen ra­gaszkodik a hatalomhoz: a kiváltságos­osztály, a feudálisok és papok osztálya. Nekik van szükségük a mostani válasz­tói rendszerre, mert csakis ezen rend­szer alapján képesek az elnyomott nép fölött hatalmat gyakorolni; és csakis ennek a rendszernek alapján lehetsé­ges nekik a nép gazdasági helyzetét a maguk javára kiaknázni; s csakis Német még egyre hálálkodik, de az­­ igazgató kegyesen bólintott és tovább­­ ment. Újból éles fütyülés hallatszik, a­­ munkások felugrálnak és sietnek vissza­­ a műhelybe. Német János egész délután arra gon­ |­dolt, hogy milyen jószívű ember az­­ igazgató, mennyire törődik a munkásai­­ bajával. Kettős szorgalommal végezte a dolgát, úgy érezte, mintha mindenki­­ csak azt figyelné, eléggé meghálálja-e ő az igazgató szívességét. Az igazgató csakugyan elvitte orvosát a kis beteg­hez. Az orvos megvizsgálta a kis­fiút,­­ morgott valamit latinul, felirt egy másik­­ orvosságot, aztán elment. Németné is elment az orvosságért, az igazgató meg ott maradt Annával. — Meg akarom várni, amíg beadják a kis­fiúnak az orvosságot — mondotta. — Az igazgató úr igazán nagyon szíves hozzánk, nem is tudom, mivel érdemeltük azt meg. Az igazgató egy darabig gyönyör­ködve nézte a szép leányt, úgy látszott, mintha gondolkodna valamin, aztán halkan szólt: — Hát ha azt hiszi, hogy még eddig nem érdemelték ki a szívességemet, ez­után kiérdemelhetik. — Sógorom bizonyára nagyon hálás lesz és munkájával vissza fogja szol­gálni igazgató úr jóindulatát. — Hehehe, nem akar megérteni ki­csikém — nevetett az igazgató — majd megpróbálom jobban kimagyarázni magam. — Nem hiszem, hogy félreértettem volna. — Dehogy is nem, édesem. Hát azt hiszi maga, hogy a sógora kedvéért jöttem ide? — Igazán nem tudom, mi másért. Azt hittem, hogy sógorom, aki régi, ha munkás a gyárban . . . — Ugyan, törődöm is én a munká­sokkal, tőlem akár felfordulhat vala­mennyi. A munkájukat megfizetem, tovább aztán semmi közöm hozzájuk. — De hát akkor mit akar itt, igaz­gató úr? — Magát akarom galambom, magát, érti. Gazdaggá, boldoggá akarom tenni. — Köszönöm, nem kérek belőle. Szeretőt keressen magának igazgató úr az úri nők között. — Nono édesem, beszéljünk csak okosan. Nézze csak, maga szép leány, kár volna itt a munkáslakásban elher­vadnia. Kint a nagyvilágban ezt a szép­séget nagyon fel lehet váltani kész­pénzre. — Mondtam már, hogy nem akarom. — De én akarom — kiáltott az igaz­gató. És, szinte remegve az izgalomtól, felugrott és erőszakkal magához ölelte Annát. Ebben a pillanatban a konyha­ajtó nyikorgása hallatszott, Németné , visszaérkezett. Az igazgató hirtelen el­­­­eresztette a leányt. — Holnap délután megint elhozom­­ az orvost — szólt és azután sietve el-­­ ment.­­ Német János ámulva hallgatta, mikor Anna este elbeszélte neki az esetet. — A gazember! Hát ezért volt olyan szives hozzám?! — mormogta magában. Másnap éppen szombat volt, délelőtt bement az igazgatóhoz. — Mi újság Német? — Arra akarom kérni az igazgató urat, hogy többet ne tessék elvinni­­ hozzám az orvost. 8 órai munka, 8 órai pihenés, 8 órai szórakozás. 3

Next