Munkás, 1907 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-06 / 1. szám

, mert a számukra nincs tovább munka a D. G. H. T. bányáiban. És ezeket követni fogják — amint a kilátás megvan rá — még sok más munkások elbocsájtása is S mikor a munkások, akiknek felmondottak, elmentek a bányaigazgatóhoz megkérdezni, hogy mily okok folytán mondották fel nekik a munkát, mily bűnt követhettek el, amiért munkájuktól megfosztják, a bányaigazgató egyszerűen odavágta felejtik, „mert — „izgattak“ , „izgattak“ pedig azzal, hogy lebeszélték a többi munkásokat, hogy ne csináljanak hetenkint többet hat „schichtnél“, ha az igazgatóság követeli is, hogy 90 vagy még több „schichtet“ csináljanak“. Holott a szolgálati szabályzat 43. §-a is csak 6 munkaszakot (schichtet) ír elő hetenként. A 43. § erre vonatkozólag szóról szóra így szól: „Szabály szerint a legénység hetenként 6 munkaszakot végezhet, kettős munkaszakokhoz az illető üzemi hivatalnok engedélye szükséges." Ez alatt az értendő, ha valamelyik munkás önként óhajtana is több munkaszakot (schichtet) végezni mint hatot, nem teheti, amíg erre engélyt nem kap! De nem jelzi azt, hogy több munka- szak csinálását a munkásokra rá lehessen szorítani vagy kényszeríteni. Különben, amikor a felügyelők kiadták a „parancsot“, hogy a munkások ezentúl több „schichtet“ csináljanak hetenként, néhány talpnyaló kivételével az összes munkásokat meglepte a „parancs“, ha mindjárt a parancsot úgy adták is ki, hogy „akik több „schichtet“ akarnak csinálni, csinálhatnak“. De az „akarnak" alatt, vagy mögötte a „parancs“ szó volt értelmezhető. Mivel tudta az igazgatóság, hogy a 43. § értelmében több munkaszakra nem lehet a munkásokat kényszeríteni, hát megtette azt, hogy simán adta tudtukra, hogy mit akar, mit követel tőlük. Izgatásra tehát nem volt szükség, amint az illető munkások nem is izgattak, de ürügyet keresett az igazgatóság, miként lehessen a régibb és öntudatosabb munkásoktól megtisztítani a bányákat, hogy ezzel a „tisztítással“ a bányamunkások szervezetét megtörhesse, szétrobbanthassa, ami már régebbi terve. Mert ha a régebbi és önállóan gondolkodni tudó munkásokat kiküszöbölheti a bányákból, akkor új munkásokkal tölteti meg a bányákat, új munkásokat állíttat a régiek helyébe, akiknek aztán saskeselyűként leselkedik rá, minden pillanatban készen arra, hogy lecsapjon, kitaszítsa a nyomorba, a munkanélküliségbe, majd annyit fizetnek keresetképen, amennyi jól esik az igazgatóságnak, ha mindjárt a kereset valóságos éhbérré zsugorodik is össze, mint összezsugorodva volt a legutóbbi nagy sztrájk előtt, amikor a munkások alig tudták már a kenyérrevalót is megkeresni és amikor a legdurvább bánásmódban részesítették őket. Nem tudjuk, hogy a D. G. H. T. pécsi bányaigazgatósága a Bécsben székelő vezérigazgatóság tudtával vagy tudta nélkül bocsájtja-e el a munkásokat a munkából, de ha tudtával vagy tudta nélkül történik is, önérzetes emberekben felháborodást kelthet és kelt, amikor semmiért, minden ok nélkül foszt meg embereket, családos apákat kenyerüktől és veti ki akkor az utcára, amikor már féligmeddig megrokkantak a bányamunkákban s amikor már közel állanak a munkaképtelenséghez, a nyugdíjbavaló lépéshez Vagy azt hiszi az igazgatóság, ha új munkásokat állít munkába, azok szó nélkül fogják tűrni, ha redukálják a keresetüket és durva bánásmódban részesítik? Ne higgye. Tessék csak a múltból venni a példát . - -Ha azonban a bécsi vezérigazgatóságnak nincs tudomása az itteni bányaigazgatóság — az — Csak kínlódik szegényke, délelőtt is félrebeszélt. — Az orvos volt-e nála? — Volt, azt mondta, hogy torokgyíkja van, ki is ragasztotta a vörös cédulát az ajtóra. Orvosságot is rendelt, amivel a torkát kell bekenni. — Hát csak vigyázzatok rá, majd csak jobban lesz. Ebben a pillanatban megy arra az igazgató. Barátságosan szólítja meg Németet: — No, hogy vannak? — Nem túl nagyságos uram, beteg a kisfiam. Torokgyíkja van. — Tyúk, az baj. Volt e nála orvos? — Éppen most mondja a sógornőm, hogy ott volt, de nem valami jóval biztatott. — Ah, hát ez nem a felesége? — Nem kérem, a feleségem otthon ápolja a gyereket. — Eh, nem érnek azok az egyleti orvosok fabatkát sem, majd én elviszem délután az én orvosomat, az biztosan meg fogja gyógyítani. — Nagyon köszönöm igazgató úr, nem is tudom, hogyan . .. Szombat este. — Irta: Csatári Ernő. — Ha festő volnék, a munkások szom-bat estéjéről festenék egy képet. A kép allegória volna. Madárfészket ábrázolna, melyben a nőstény és a fiókák várják a táplálékot hozó hímet. Szemükből az örömteli reménység és bizodalom sugárzik. Körülöttük csendes minden, mintha a természet is, kifáradva a hatnapi munkában, pihenni tért volna. Csak fenn a magasban, a fészek felett kóvályog egy saskeselyű. Szárnyának csattogása le- lehallatszik olykor és féle ■ lemmel tölti el a fészekben ülőket. A hím is, aki már közeleg a táplálékkal, aggódó szemmel nézi a nagy, sötét madarat és azt gondolja magában: még nem csapott le, de minden percben lecsaphat. Ez a nagy, sötét madár ábrázolná a bizonytalanságot, mely örökös jelenlétével megöli a munkás testét-lelkét. Véréből, agyából táplálkozik, útját szegi minden ambíciójának. Mert mindig arra kell gondolnia, hogy: ma még itt vagyok, ma még van munkám, de ki tudja, lesz-e holnap. A tőke szeszélyes Dél van. A gép hosszan, élesen fütyül. A munkások lerakják szerszámaikat és sietnek ki a gyár előtti térségre. Ott várják őket nagy csapatban az ebédhozók, kinek a felesége, kinek meg a gyereke vagy testvére. Tarka, mozgalmas kép, néhány percig mindenki sürögforog, aztán egyszerre csak nem látni egy álló alakot se, mind a földön ülnek és esznek. Sovány ebédek bizony ezek, többnyire csak leves meg főzelék, hús csak nagy ritkán akad. Vacsorára már inkább kerül, mert akkor kényelmesebben, tisztábban ehetik a munkásember, de itt jól van akárhogyan. Sietni kell, mert az egy órai ebédidő alatt enni, inni, pipázni, meg aludni is akarnak. Ezért aztán kevés szó esik. Néhány lépésnyire félrehúzódva, Német János, a fiatal előmunkás, beszélget a sógornőjével: — A kis gyerek mit csinál, Anna? MUNKÁS 1907. január 6. Legyen minden munkás szakegyletnek tagja.