Munkás, 1912 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-07 / 1. szám

. Alább aztán így siránkozik a felebaráti szeretet álszent hirdetője: „Van még elég álomkóros, korlátolt fejű­ keresz­tény ember, aki ezt az egész dolgot (t. i. a zsidógyűlölet) meg sem érti s akinek a tudatlanságára önök (t. i. a zsidók) még egészen nyugodtan szá­míthatnak a betetőzhetik az aranyborjú templomát.“ Furcsa, hogy ez az úr most egyszerre beismeri, hogy a hit­buzgó katolikus nép még ma is álom­kórságban és butaságban szenved. Pedig tisztelt élősdiek, addig örüljenek önök, amíg a katholikus nép ilyen, mert ha felnyílik a szeme és meg­tisztul az agya, akkor önöknek befelleg­zett! Valamire mi is kiváncsiak vagyunk. Mikor nyílik fel már azoknak a zsidók­nak a szeme, akik a zsidógyűlöletre uszító „Pécsi Úrlap“ és „Dunántúl“ hasábjain hirdetnek, akik üzletükbe, vendéglőikbe és kávéházaikba mint előfizetők is járatják ezeket a lapokat, amelyeknek legfőbb törekvése, hogy tönkre tegye csupa felebaráti szeretet­ből az exisztenciájukat? Úgy látszik nem csak a keresztények, hanem a zsidók között is sokan vannak még, akik álomkórságban szenvednek. Vérengzés a kincstári korcsmá­ban. A múlt hét folyamán a komlói kincstári korcsmában táncmulatság volt, amikor is a zene miatt verekedés tört ki és ennek hevébben Adamecz Lajos siklósi sütőmunkást, aki látoga­tóban volt Komlón lakó sógoránál, össze-vissza szurkálták. A tetteseket kinyomozta a csendőrség Becz Gábor, Schuszter Antal, Banusz Ferenc, Kies Henrik, Deutsch Ferenc és Banusz János személyében. Mind mondjuk Komlón nem eshetik meg mulatság verekedés nélkül, ennek az az oka hogy az állanihatalom hivatalnoka irtóznak attól, hogy a komlói bánya­munkások közé a felvilágosodás, a művelődés sugara behatolhasson­­ a szervezkedés révén. A tetteseke most bezárják, pedig bizony-bizony mondjuk, hogy inkább azokat kellem­ a vádlottak padjára ültetni, akik­­ munkásnépet állati tudatlanságból igyekeznek tartani, hogy annál inkább kizsákmányolható legyen. Pécs, a kulturváros. A Barátúr és Gáspár-környék, valamint a Hegy­­alja­ utca adófizető polgárai és lakó már számtalan kérvényt nyújtottak bi a város tanácsához ezen környék ren­dezését sürgetve. A kérelem azonban mindig süket fülekre talál, sőt mintha az urak kedvüket lelnék a polgárok bosszantásában, az állapotok mindin­kább tűrhetetlenebbé válnak. Most a a panasz érkezett hozzánk, hogy a nevezett utcákban pislogó petróleum­lámpákat, melyek amúgy is alig-alig pislognak, este 8 órakor eloltják, mire pokoli sötétség borul az egész kör­nyékre. Tekintve az utcák rendezetlen­ségét, melyeken kocsival éppenséggel nem, gyalog pedig nappal is csak na­gyon óvatosan lehet járni, képzelhető a környék lakóinak életveszélyes hely­zete. Ha beteghez orvost kell hívni énnek idején, az semmi pénzért sem vállalkozik a nyaktörő útra, mert el­végre a saját élete becsesebb mindenki előtt, mint az embertársáé. Íme, ilyen ez a mi kulturvárosunk, ahol sürgősen meg kell csinálni a Tettyére vezető Gyuri-utat, mert azon urak sétálnak, a Barátúr-környékbeli „bosnyák“ pedig törje ki a nyakát, mert az csak „pa­raszt“.­­ De a belváros közepén is ázsiai állapot látható imitt-amott. Pél­dául a Majláth­ utca olyan gidres-göd­­rös, hogy az arra járó kocsikról a nagy zökkenés következtében lefordul a kocsis a bakról. Pedig ez az utca igazán forgalmas. Ezen át szállítják ki a halottakat a közkórházból és a szi­geti külvárosból a temetőbe. Az igaz, hogy úri népség ritkán kocsikázik erre­felé, a kocsisokért nem érdemes ag­gódni, a halottak pedig úgy sem érzik a zökkenést. Azokból már elszállt a lélek, hát nem rázhatja ki belőlük a kocsi zökkenése. Mi emlékszünk, vol­tak Pécsett esetek, amikor egy-egy méltóságos, vagy nagyságos família tagja beteg volt, hát a lakásuk előtt még a sima aszfaltot is vastagon be­­takartatta a figyelmes városi tanács szalmával, hogy a kocsi zörgése ne zavarja a „nagy beteg“ nyugalmát. Hja, az u­r az más, a paraszt az me­gint más. Tekintetes, nemes és vitézlő Ba­­ranya vármegyéből. Nemrégiben Las­kafalun egy áldott állapotban lévő asz­­szony Paksra ment búcsúra. Kevés pénze lévén, nem tudott vonaton utazni tehát a hatóság kényszerútlevéllel kül­dötte haza. Pécsett a rendőrkapitányság átvette a toloncot és tovább kísértette egy rendőrrel Laskafaluba. Midőn ha­zaérkeztek, a falu jegyzője elutasította az átvételt, arra az ósdi szabályrende­letre hivatkozva, hogy ő csak a tolonc­­állom­ásról, Dárdáról veheti át a tolon­cot. Hiába volt minden könyörgés, a jegyző még azt sem engedte meg, hogy a kisérő rendőr telefonon értesítse felettes hatóságát erről az intézkedés­ről. Az asszonyt pedig már a szülés fájdalmak kínozták, de a szívtelen köz­igazgatási hivatalnok nem volt hajlandó kocsit bocsájtani rendelkezésükre, hogy Dárdára juthassanak. Hát íme, így fest nálunk Baranyában a „közigazgatás.“ Belekapaszkodnak a hivatalos copfba és akkor nincs irgalom, nincs huma­nizmus. A vármegye urai kétségbeeset­ten siránkoznak az egykerendszer fö­lött és a nemes vármegye egyik hiva­talnokának szive nem esik meg a va­júdó asszonyon. Gyalog űzeti, hajszol­tatja ide-oda és kiteszi a halálos ve­szedelemnek az anyát is és a széhében lévő magzatot is. Az alispán ir érdek­lődhetne kicsit az eset után, ha ugyan őnagysága is nem olyan copfos, mint a laskafalui nótárius. A város közönsége és a sertés­­hizlalda. Pécs szab. kir. város tör­vényhatósági bizottsága nem régen el­határozta, hogy a sertéshizlaldát kite­lepíti a város területéről. Ez azonban sehogy sem tetszik­­a részvényes urak­­nak és most a szigeti külvárosban a­­ polgárság között gyűjtőivel köröznek­­ oly célból, hogy bebizonyítsák, misze­rint a város közönsége nem kívánja a hizlalda kitelepítését. Ezen az ivén sze­repel valami Szabó József nevű ember aláírása is, aki valószínűleg sertéshiz­laló társaság kocsisa. A részvényes urak most úgy akarják megtéveszteni a polgárságot, hogy széltében-hosszá­­ban híresztelik, miszerint a hizlalda kitelepítését ellenző Szabó József a városi bizottsági tag volna. Szabó elv­társunk felkért bennünket annak közzé­tételére, hogy ő nem azonos az idén szereplő Szabó nevű egyénnel. Mi a magunk részéről csak annyit jegyzünk meg, hogy a sertéshizlaló urak ezen fogása — illuzáris kifejezéssel élve —­­ disznóság. Jövő számunkban különben bővebben foglalkozunk a sertéshizlalda ügyével. A korcsmák és italmérések va­sárnapi zárvatartása érdekében különböző társadalmi egyesületek nagy­szabású mozgalmat indítottak. Novem­ber hó 19-én, vasárnap, gyűlésre jöttek össze a Társadalmi Múzeum helyiségé­ben az egyesületek küldöttei bizottsá­got választottak a mozgalom intézésére. Kétségtelen, hogy a korcsmák és ital­mérések vasárnapi zárvatartása csök­kentené az alkoholizmus pusztításait. Ha kevesebb lenne az alkalom a mér­­­­téktelen ivásra, kevesebb embert tenne szerencsétlenné az alkohol. Minden igaz embernek, valamennyiünknek, akik az összeség javát akarjuk, oda kell hat hatnunk, hogy ez a szép mozgalom sikerrel járjon. Nekünk, alkalmazottak­nak, kétszeres kötelességünk a korcs­mai szünetért megindult mozgalomban MUNKÁS 1912. január 7. A proletárok csak láncaikat veszthetik .

Next