Munkás, 1912 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-07 / 1. szám
. Alább aztán így siránkozik a felebaráti szeretet álszent hirdetője: „Van még elég álomkóros, korlátolt fejű keresztény ember, aki ezt az egész dolgot (t. i. a zsidógyűlölet) meg sem érti s akinek a tudatlanságára önök (t. i. a zsidók) még egészen nyugodtan számíthatnak a betetőzhetik az aranyborjú templomát.“ Furcsa, hogy ez az úr most egyszerre beismeri, hogy a hitbuzgó katolikus nép még ma is álomkórságban és butaságban szenved. Pedig tisztelt élősdiek, addig örüljenek önök, amíg a katholikus nép ilyen, mert ha felnyílik a szeme és megtisztul az agya, akkor önöknek befellegzett! Valamire mi is kiváncsiak vagyunk. Mikor nyílik fel már azoknak a zsidóknak a szeme, akik a zsidógyűlöletre uszító „Pécsi Úrlap“ és „Dunántúl“ hasábjain hirdetnek, akik üzletükbe, vendéglőikbe és kávéházaikba mint előfizetők is járatják ezeket a lapokat, amelyeknek legfőbb törekvése, hogy tönkre tegye csupa felebaráti szeretetből az exisztenciájukat? Úgy látszik nem csak a keresztények, hanem a zsidók között is sokan vannak még, akik álomkórságban szenvednek. Vérengzés a kincstári korcsmában. A múlt hét folyamán a komlói kincstári korcsmában táncmulatság volt, amikor is a zene miatt verekedés tört ki és ennek hevébben Adamecz Lajos siklósi sütőmunkást, aki látogatóban volt Komlón lakó sógoránál, össze-vissza szurkálták. A tetteseket kinyomozta a csendőrség Becz Gábor, Schuszter Antal, Banusz Ferenc, Kies Henrik, Deutsch Ferenc és Banusz János személyében. Mind mondjuk Komlón nem eshetik meg mulatság verekedés nélkül, ennek az az oka hogy az állanihatalom hivatalnoka irtóznak attól, hogy a komlói bányamunkások közé a felvilágosodás, a művelődés sugara behatolhasson a szervezkedés révén. A tetteseke most bezárják, pedig bizony-bizony mondjuk, hogy inkább azokat kellem a vádlottak padjára ültetni, akik munkásnépet állati tudatlanságból igyekeznek tartani, hogy annál inkább kizsákmányolható legyen. Pécs, a kulturváros. A Barátúr és Gáspár-környék, valamint a Hegyalja utca adófizető polgárai és lakó már számtalan kérvényt nyújtottak bi a város tanácsához ezen környék rendezését sürgetve. A kérelem azonban mindig süket fülekre talál, sőt mintha az urak kedvüket lelnék a polgárok bosszantásában, az állapotok mindinkább tűrhetetlenebbé válnak. Most a a panasz érkezett hozzánk, hogy a nevezett utcákban pislogó petróleumlámpákat, melyek amúgy is alig-alig pislognak, este 8 órakor eloltják, mire pokoli sötétség borul az egész környékre. Tekintve az utcák rendezetlenségét, melyeken kocsival éppenséggel nem, gyalog pedig nappal is csak nagyon óvatosan lehet járni, képzelhető a környék lakóinak életveszélyes helyzete. Ha beteghez orvost kell hívni énnek idején, az semmi pénzért sem vállalkozik a nyaktörő útra, mert elvégre a saját élete becsesebb mindenki előtt, mint az embertársáé. Íme, ilyen ez a mi kulturvárosunk, ahol sürgősen meg kell csinálni a Tettyére vezető Gyuri-utat, mert azon urak sétálnak, a Barátúr-környékbeli „bosnyák“ pedig törje ki a nyakát, mert az csak „paraszt“. De a belváros közepén is ázsiai állapot látható imitt-amott. Például a Majláth utca olyan gidres-gödrös, hogy az arra járó kocsikról a nagy zökkenés következtében lefordul a kocsis a bakról. Pedig ez az utca igazán forgalmas. Ezen át szállítják ki a halottakat a közkórházból és a szigeti külvárosból a temetőbe. Az igaz, hogy úri népség ritkán kocsikázik errefelé, a kocsisokért nem érdemes aggódni, a halottak pedig úgy sem érzik a zökkenést. Azokból már elszállt a lélek, hát nem rázhatja ki belőlük a kocsi zökkenése. Mi emlékszünk, voltak Pécsett esetek, amikor egy-egy méltóságos, vagy nagyságos família tagja beteg volt, hát a lakásuk előtt még a sima aszfaltot is vastagon betakartatta a figyelmes városi tanács szalmával, hogy a kocsi zörgése ne zavarja a „nagy beteg“ nyugalmát. Hja, az ur az más, a paraszt az megint más. Tekintetes, nemes és vitézlő Baranya vármegyéből. Nemrégiben Laskafalun egy áldott állapotban lévő aszszony Paksra ment búcsúra. Kevés pénze lévén, nem tudott vonaton utazni tehát a hatóság kényszerútlevéllel küldötte haza. Pécsett a rendőrkapitányság átvette a toloncot és tovább kísértette egy rendőrrel Laskafaluba. Midőn hazaérkeztek, a falu jegyzője elutasította az átvételt, arra az ósdi szabályrendeletre hivatkozva, hogy ő csak a toloncállomásról, Dárdáról veheti át a toloncot. Hiába volt minden könyörgés, a jegyző még azt sem engedte meg, hogy a kisérő rendőr telefonon értesítse felettes hatóságát erről az intézkedésről. Az asszonyt pedig már a szülés fájdalmak kínozták, de a szívtelen közigazgatási hivatalnok nem volt hajlandó kocsit bocsájtani rendelkezésükre, hogy Dárdára juthassanak. Hát íme, így fest nálunk Baranyában a „közigazgatás.“ Belekapaszkodnak a hivatalos copfba és akkor nincs irgalom, nincs humanizmus. A vármegye urai kétségbeesetten siránkoznak az egykerendszer fölött és a nemes vármegye egyik hivatalnokának szive nem esik meg a vajúdó asszonyon. Gyalog űzeti, hajszoltatja ide-oda és kiteszi a halálos veszedelemnek az anyát is és a széhében lévő magzatot is. Az alispán ir érdeklődhetne kicsit az eset után, ha ugyan őnagysága is nem olyan copfos, mint a laskafalui nótárius. A város közönsége és a sertéshizlalda. Pécs szab. kir. város törvényhatósági bizottsága nem régen elhatározta, hogy a sertéshizlaldát kitelepíti a város területéről. Ez azonban sehogy sem tetszika részvényes uraknak és most a szigeti külvárosban a polgárság között gyűjtőivel köröznek oly célból, hogy bebizonyítsák, miszerint a város közönsége nem kívánja a hizlalda kitelepítését. Ezen az ivén szerepel valami Szabó József nevű ember aláírása is, aki valószínűleg sertéshizlaló társaság kocsisa. A részvényes urak most úgy akarják megtéveszteni a polgárságot, hogy széltében-hosszában híresztelik, miszerint a hizlalda kitelepítését ellenző Szabó József a városi bizottsági tag volna. Szabó elvtársunk felkért bennünket annak közzétételére, hogy ő nem azonos az idén szereplő Szabó nevű egyénnel. Mi a magunk részéről csak annyit jegyzünk meg, hogy a sertéshizlaló urak ezen fogása — illuzáris kifejezéssel élve — disznóság. Jövő számunkban különben bővebben foglalkozunk a sertéshizlalda ügyével. A korcsmák és italmérések vasárnapi zárvatartása érdekében különböző társadalmi egyesületek nagyszabású mozgalmat indítottak. November hó 19-én, vasárnap, gyűlésre jöttek össze a Társadalmi Múzeum helyiségében az egyesületek küldöttei bizottságot választottak a mozgalom intézésére. Kétségtelen, hogy a korcsmák és italmérések vasárnapi zárvatartása csökkentené az alkoholizmus pusztításait. Ha kevesebb lenne az alkalom a mértéktelen ivásra, kevesebb embert tenne szerencsétlenné az alkohol. Minden igaz embernek, valamennyiünknek, akik az összeség javát akarjuk, oda kell hat hatnunk, hogy ez a szép mozgalom sikerrel járjon. Nekünk, alkalmazottaknak, kétszeres kötelességünk a korcsmai szünetért megindult mozgalomban MUNKÁS 1912. január 7. A proletárok csak láncaikat veszthetik .