Munkás, 1912 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-07 / 1. szám
2 Az érvényesülés útja. Rég megállapított igazság, hogy osztályokra szakadozott társadalmunkban csak szervezett erővel lehet érvényesülni. A különböző érdekkörhöz tartozó egyének egyesülnek, szervezeteket alkotnak és közös erővel iparkodnak érvényesülni, helyzetüket megjavítani. Ebben nincsen kivétel. Minden osztályra áll ez a szabály. A tőkések, gyárosok érdekkör szerint csoportosulnak, szervezetet alkotnak és annak erejével védik, istápolják érdekeiket. A kereskedők iparosok ugyanezt teszik és a munkásoknak is ezt kell tenniök. Az érdekellentét a gazdasági viszonyokból származik. Az egyes egyén megélhetésének viszonyai attól függnek, úgy alakulnak, hogy milyen réteghez, milyen osztályhoz tartozik. A munkás munkabéréből kényszerül megélni, a tőkés, a gyáros, a kereskedő, a földbirtokos és a háziúr jövedelmet élvez, saját munkáján kívül mások munkája értékéből van jövedelme s így megélhetése könyebbé van téve. A gyárosoknál, a tőkéseknél és hozzájuk hasonló más osztálybeli embereknél a jövedelem fokozása a fő cél. És ezt úgy érhetik el legkönyebben, ha a munkásokat rosszul díjazzák, a munkások befolyását csökkentik és ők maguk korlátlanul saját érdekeik szerint befolyásolják a közviszonyokat. A műhelyekben, gyárakban is csak úgy tudnak a munkások befolyást gyakorolni, ha szervezve vannak. A munkabérek megállapítása és a munkaidő megrövidítése csak erős szervezettség segítségével érhető el. A munkaadók e téren is mindig akadályozták a munkásokat és azon voltak, hogy a munkások befolyása a munkaviszonyokra minél kisebb legyen. Különböző jelszavak és felfogások cégére alatt a munkásokat nemcsak a műhelyekben, gyárakban akarták visszaszorítani, hanem az állami és társadalmi intézményeket is úgy befolyásolták és befolyásolják, hogy a munkáltató érdekek védelmét szolgálja. Az állami és társadalmi intézmények amúgy is úgy alakultak, úgy fejlődtek ki, hogy a munkáltató érdekeket szolgálják. Az uralmon lévő osztályok mindenkor a maguk érdekkörének megvédését, előmozdítását tartották szem előtt és ennek jegyében érvényesítették befolyásukat, hatalmukat. A dolgozó munkásosztály visszaszorítása és politikai jogtalanságban való megtartása minden időben legfőbb célja volt az uralmon lévő osztályoknak. A politikailag elnyomott dolgozóosztály legkönyebben kizsákmányolható. A megkötözött, lenyűgözött munkás ma is ideálként lebeg a kizsákmányolók árgus szemei előtt. A munka értékelése, teremtő erejének megbecsülése ma sem általános társadalmi szabály. A kultúrának ezer és ezer vívmánya tanúskodik a haladásról, a munka termékenységéről, de azért teljes erővel azon vannak az uralmon lévő osztályok, hogy a munkásokat visszaszorítsák, politikai jogtalanságban tartsák. És ha már ki nem térhetnek a munkásosztály előnyomulása és térfoglalása elől, akkor is minden eszközt felhasználnak arra, hogy a munkásság érvényesülését tompítsák. Gazdasági harcainkban eléggl tapasztaltuk, hogy rendőri erőszakoskodásokkal, miniszteri rendeletekkel iparkodnak a munkások érvényesülését akadályozni. A „józan munkás“, a dolgozni akaró munkás védelme sztrájkok és bojkottok esetén micsoda szent és nemes hevülettel vannak felemelgetve amunkáltatók és az érdekeit védő hatóságok részéről. A gazdasági válságok és egyéb esetekben a munkanélküliségbe taszított munkások sorsa iránt sohasem mutattak „jó“ indulatot és lekes szeretetet a mi uraink, de a sztrájkolók, harcolók árulóit, a sztrájktörőket hősöknek teszik meg és védelmet követelnek számukra, így van ez politikai téren is. A választójog megcsinálása elől alig térhetnek ki az uralmon levő osztályok, de már jó eleve irtóznak attól a gondolattól, hogy a munkások ezzel nagyobb befolyásra tesznek szert. Memorandumoznak, feliratoznak, deputációznak , a különböző tőkés osztályok és mindegyik réteg a kikötésekre fekteti a fő súlyt. A megszorítások, a kanzálék azok a fő szempontok, amelyekre a választójog megcsinálásánál legtöbb súlyt helyeznek. A nagybirtokosok a legjobb hazafiak. Az élelmiszeruzsorások, a kenyérdrágítók legjobban féltik a választójog megcsinálásától a hazát és a nemzet pusztulását. Ők csak a hagyományok, a nemzeti szempontok figyelembe vétele mellett tartják lehetségesnek a választójog megcsinálását. Az ő nemzeti és hazafiai szempontjaik pedig köztudomás szerint abból állnak, hogy a földesúr az atyaisten és a többi népség csak arra való, hogy fokozatosan magasabb árakat fizessen a húsért, kenyérért és egyéb élelmi szükségletekért. Húsz millió ember éhezzen, nyögje az ezer holdasok kizsákmányolását és 3000 ember anyagi előnyét, a választójog megcsinálásánál is figyelembe kell venni, mert másként elpusztul a haza, megtörne az agráriusok uralma és olcsóbb lenne a hús és a kenyér. A népszövetség, amelynek keretéhez a keresztényszociálisok is hozzá tartoznak, szintén fél a néptől. Rettenetesen félnek és csak válogatott embereknek adnák meg a választójogot. Mivel azonban a butaságot önönmaguk miatt nem nevezhették meg ,a választójog megadása előfeltétele gyanánt egyenes állami adófizetéshez, középiskola elvégzéséhez, harminc év betöltéséhez, három évig egy munkaadónál való dolgozáshoz kívánják kötni a választójog megadását. A jezsuita népbolondítás a klerikálisok e cselekedetében is megnyilvánul. A munkakönyvvel bíró munkásnak is adnak ők jogot, de csak harminc életévének betöltése után és akkor is csak úgy, ha három évig egyhuzamban egy munkaadónál dolgozik. Egyik klerikális újság karácsonyi elmélkedéseiben olvastam, hogy a mennyországban sem lesz egyenlőség. A szeretet ünnepe feletti elmélkedésben kacskaringós okoskodással el volt mondva, hogy egyenlőség még a menyországban sem lesz és itt a földön sem lehet egyenlőség, mert mi lenne akkor a papi javakkal, Krisztus szegény szolgái hogy juthatnának akkor dolog nélkül milliókra menő jövedelmekhez és a többi. E jövendőbeli menyországbeli állapotokat a klerikálisok már ma kitűnően megvalósítják és gyümölcsöztetik a vagyonos osztály számára. A gyáros urak sem különbek, mint a klerikálisok. Két évig egyhelyben lakáshoz és 5 évi betegsegélyzőpénztári tagsághoz kívánnák kötni a választójog megadását. A gyárosok csakúgy, mint a klerikálisok, bizonyára jól tudják, hogy az ő kikötéseik alapján a munkásoknak csak egy kis része, egy csekély kis része juthatna választójoghoz. A munkahely és lakás változtatása a munkások tízezreit zárná ki a választójogból. De ők épp ezt akarnák, épp az a céljuk a kikötésekkel, hogy ha már meg kell csinálni a választójog kiterjesztését, ezt úgy csinálják meg, hogy a munkásosztály érvényesülését lehetetlenné tegyék vagy amenyire csak lehet, akadályozzák. Ámde a munkásság mindezekbe nem MUNKÁS 1912. január 7. A tudomány hatalom!