Munkás, 1914 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-04 / 1. szám

, minden remény nélkül még most is a közeli jövő iránt. A kormány azonban mindezekkel a szörnyű állapotokkal nem sokat törődik, mert a megkezdett országrontást megállás nélkül folytatja tovább olyan törvényekkel, amelyek az ország népének további koldus­­ságán és jogtalanságán keresztül biztosítják az ő osztályuralmuk további fennállását. De a kormány mégis tett va­lamit legalább a munkanélküli­ségben tengődő munkásság „ér­dekében“. Csinált a múlt év fo­lyamán egy törvényt, melynek csavargótörvény a neve, de a paragrafusai úgy vannak meg­szerkesztve, hogy azoknak alap­ján minden, az önhibáján kívül munkanélkülivé lett munkást be­lehessen csukni 2—3 hónapra vagy lehessen odatoloncolni, a­hová a hatóságok akarják. Szóval az itt le nem írható és föl nem sorolható jogfosztó és reakciós törvények egész ré­giója látott napvilágot a munka­párti törvénygyár jóvoltából és ezeknek a már érvényre emelt törvényeknek még hátra van egyike, amit még nem sikerült a Tisza-Balogh cégnek szállítani: ez a sajtótörvény reformja. En­nek a torztörvénynek a befejezé­sét is nagyon szerették volna ezek a híres törvénygyártók még ez évben keresztülerőszakolni. Ezzel majd, úgy látszik a jövő esztendőben ajándékozzák meg az országot, dacára annak, hogy ennek a kifejezhetetlenségig re­akciós törvénynek ellensége az ország lakosságának kilencven­kilenc százaléka és ennek a korös törvényjavaslatnak a lehe­tetlenségeit és tarthatatlanságát nemcsak az országban, hanem már a külföldön is kimutatták, így állunk Magyarországon az ezerkilencszáztizennegyedik esz­tendő küszöbén. Minden, ami a népnek rossz, minden, ami az országnak kárhozata, szégyene, gyalázata, azt végrehajtották a munkapárti panamavirágok eddig. Az egész országgal, az ország igazi többségével a legsúlyosabb hadilábon állanak. Ezek a régi magyar soviniszták, vad magya­rok mire az újév beköszöntött, az ország összes nemzetiségeivel, a magyar korona összes nem ma­gyar nemzetségeivel „kibékültek“,­­ csak egygyel nem ,és ez az egy jó magyar. Ezzel a nemzetséggel nem akarnak kibékülni és nem tudnak kibékülni, mert az a nemzetség nem hajlandó velük olyan feltételek mellett békét­­ kötni, mint amilyen mellett bé­két kötöttek a horvát és román elnyomókkal, üzletpolitikusokkal. És ezért a magyar nép újévi ajándékképpen nem kaphat, nem várhat mást, mint a további kí­méletlen harcok sorozatát az el­­len a gyűlölt rendszer ellen, amelynek egész koldusságát, egész jogfosztottságát köszönheti. A természet és a létért való küzdelem. Irta: W. A községi orvos és unokaöccse szép s „napsugaras reggelen a kertben fog­­­lalatoskodnak a méhes körül. A fiú 16—17 éves lehet — nemrég érkezett­ ide, hogy az iskolai szünidőt nagy­bátyjánál, a vidéken tölthesse. A fiú érdeklődéssel nézi, hogy bátyja mint vizsgálja és javítja a kaptárokat, majd kérdéssel fordul hozzá : — Kedves bácsi, miért kell ezt a repülő­nyilást szűkíteni? — Meg­­könnyítem, fiam, a szegény méheknek a létért való küzdelmét, mert nekik is kijutott abból elég. — Hogyan bácsi-­ kám a mellek, a­kiket telített asztallal várnak a szelíd virágok, akik oly nyugodtan élnek kis államukban, ők is küzdenének a létért? Pedig hát hol lehet a békében és a csöndben s a gondviselés rendjében gyönyörködni, ha nem a természet ölén, a virágos réten, ahol a zümmögő kis méhek szorgoskodnak a színes-pompás virá­gok között.­­ A természetben meg­ lehet találni a békét és a rendet, sőt­­ minden szépnek és tökéletesnek az ősforrása is maga a természet általá­nos törvénye a létért való küzdelem, amely alól nincs kivéve a gyenge fű­száltól és a szorgalmas méhektől kezdve fel az emberig semmiféle élő­lény. Kérdezted, hogy a méheknek is kell-e küzdeniök a létért. Hát hallgass ide! Felsorolom neked csak úgy rövi­den, hogy mi minden veszély fenye­geti a méheket, apró lárváikat, mézü­ket és egész államukat. Betegségek megtizedelik őket is. A méhészek jól tudják, hogy a költés-rothadás, a vér­has, a röpülési képtelenség mily pusz­tító méhbetegségek. Mézükre tör szá­mos ellenségük. A legvakmerőbb a halálfejű­ pillangó, amely behatol a kaptárba, ha a nyílás nem elég szűk és fel sem veszi a méhek szúrásait. Rabló darazsak és más méhek is ele­delükre törnek. A viaszmoly-lepke pe­téit rakja a lépsejtekbe és a kikelő hernyók felfalják szorgalmasan gyűj­tött eledelüket. Magukat a dolgos mé­heket pedig madarak csőre, darazsak fullánkja fenyegeti szorgos munkájuk közben. Nos hát, nem szorultak-e rá ők is a segítségünkre? — Ó, a szegény méhek. Valóban nem gondoltam, hogy ennyi veszéllyel küzdenek ők is. De hát a virágok, a vidám énekes madarak, amelyek csak gyönyörűségére szolgálnak mindenki­nek, hát nekik is küzdeniök kell a létért? És micsoda fegyvereik vannak nekik erre a küzdelemre? — Gondoltál-e már arra, hogy ezeknek a vidám daliosoknak milyen sok-sok életet kellett megsemmisíte­­niök, hogy most énekükben gyönyör­ködhessünk ? Számtalan növényéletet pusztítottak el ők, mert hiszen a nö­vényi magvak a fő eledelük , no meg azt a rengeteg, általuk megevett ro­var életét is kell csak valamire be­csülnünk, amelyeknek a zümmögése, röpdösése szintén oly szép és épúgy megvolna a joguk az életbenmara­­dáshoz. De eszembe jut az is, hogy hányat ragadtak el e vidám énekesek közül és hányat fognak még elragadni a ragadozó madarak, hánynak életét MUNKÁS 1914 január 4. Előfizetési felhívás! Szívós harcok, kemény megpróbál­tatások és üldözések után a „Munkás“­­az 1914-ik esztendővel immár a XVII. évfolyamát kezdi meg.­­ Nehéz tizenhét esztendő az a tizen­hét esztendő, amely a „Munkás“ vállán pihen immár. Csupa küzdelem, jobbra-balra való kemény hadakozás minden ellen, ami ósdi, ami korrupt és népellenes. A „Munkás“ egész múltja tanús­kodik amellett, hogy mindenkor ott volt tiltakozó szavával, ahol a hatalom elnyomása legjobban tombolt, ahol a társadalmi nyavalyák fokozását leg­jobban észlelhettük. Mindenkor ott volt, ahol a gyöngébbeket védelmezni kellett az erő­sek, az elnyomók ellen. Nem csak a munkásságnak volt bátor és rendíthetetlen szószólója, hanem a polgárság közös érdekéért Legyen minden munkás szakegyletének tagja.

Next