Munkás, 1915 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-04 / 14. szám

t le kell mondania máma, mert kép­telen megvenni még a legszüksége­sebbeket is. Aki teheti, az persze nem mond le semmiről sem, ha még olyan drágán kell is azt megfizetnie. Ezen a téren is gyors és hatékony intézkedést kérünk. MUNKÁS A háború eseményei A világháborúnak újabban úgy­szólván kiemelkedőbb eseményéről alig lehet szó. Nem mintha nem tör­ténne semmi, sőt úgy a Kárpátok­ban, mint Varsótól északra véres harcok folynak már hosszabb idő óta. A nyugati harctéren is állandóan folynak az állásharcok, csak jelen­tősebb változások nincsenek ott sem. Az oroszok ellen folyó háború színtereinek ezidőszerint talán a legfontosabbika a Kárpátok ama szakasza, amely a Lupkovi- és Uzsoki-szorosok között terül el, a szorosokat is beleértve. Az oroszok ezen a részen óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy áttörhessék hadsere­günk harcvonalát. A hadvezetősé­günk jelentései azonban állandóan úgy szólnak, hogy a nagy erővel támadó oroszokat minden ponton visszaverték, miközben súlyos vesz­teségeket okoztak az ellenségnek. Az osztrák-magyar hadvezetőség azt is jelenti, hogy március hóban csa­pataink 183 orosz tisztet és 40.000 közkatonát ejtettek foglyul, vala­mint 68 gépfegyvert zsákmányoltak. Varsótól északra is állandóan nagy harcok folynak. Az oroszok itt is szeretnének újból előretörni Kelet- Poroszország felé, de nem sikerül nekik. A héten ezen a fronton is több súlyos vereséget szenvedtek, sok fogoly, gépfegyver és ágyú veszte­séggel. A nyugati harctéren nincsen jelentősebb változás. Itt még mindig a már ismert állásharcok folynak, változó szerencsével. A fran­ciák és angolok óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy a németeket vissza­szoríthassák, azonban minden eről­ködésük eredménytelen. A tengeri harc Anglia és Németország között folyik abban a mederben, ahogy megindult. A német tengeralattjáró naszádok napról-napra sülyesztenek el angol gőzösöket, néha kettes-hármasával is egy napon. A Dardanellák ostroma a múlt hó 18-iki nagy vereség óta még mindig jóformán szünetel. A napokban jöttek jelentések újabb támadásokról, amely jelentések azon­ban nem éppen megbízhatók. A helyzet ma körülbelül az, hogy az ostromló flottának szüksége van egy kis erőpótlásra , nevezetesen az el­­sülyedt egységeknek új csatahajók­kal való pótlására és a megsérült ha­jók kijavu­lására. Egy jelentés szerint az angolok a múltkor a Csanak Kale nevű erőd ostrománál 3000 halottat és ennél sokkal több sebesültet veszí­tettek ; ezenkívül a hajókban szen­vedett veszteségük meghaladja a 600 millió frankot. Az elhasznált lőszer értékét 80 — 100 millió frankra be­csülik. Ezeket a veszteségeket hír szerint az angolok maguk is beis­merik. A déli harctéren említésre méltó esemény nem tör­tént újabban sem. A déli semleges államok eddigi magatartásában sem történt válto­zás. Az antant-hatalmak folytatják kísérleteiket állandóan a semleges államok körül, hogy azokat a saját céljaikra megnyerjék, eddig azonban minden siker nélkül. Kína és Japán között még folynak az egyezkedési tárgyalások, azonban olyan hírek érkeznek, hogy a konfliktus békés elintézésére most már alig van re­mény. Azok a követelési pontok, amelyeket Japán Kínával szemben támasztott és amelyeket Kína eddig nem volt hajlandó teljesíteni, a kö­vetkezők : 1. Kína köteles japán tanácsadó­kat kinevezni. Idegen hatalmakkal semmiféle megállapodást sem lehet kötni e tanácsadók hozzájárulása nélkül. 2. Japán más hatalommal szemben előjogokat élvez Kínában. 3. A közbiztonsági szolgálatban kínaiak és japánok vegyest alkal­mazandók. 4. A hadiszállításoknak legalább ötven százalékát köteles Kína Ja­pánnak biztosítani. 5. Japán saját vasúti hálózatot építhet Kingse tartományban, a Jangcse völgyön át déli irányban Foekin partvidékéig. 6. Foekinben a japánok minden­kivel szemben előjogot élveznek. 7. A buddhizmus terjesztése japán papoknak meg van engedve. Hir szerint Japán egyre folytatja a csapatszállítá­skat Mandzsúriába és Kínába. De készülődik Kína P­az ssetleges támadára. Hir szerint a birodalom fővárosának, Peking­­nek környékét megerősítik és annak védelmére újabb 100.000 főnyi sere­get vonatak össze. A japán kínai konfliktusban az Amerikai Egyesült Államoknak is szerepe van, amennyiben már közte és Japán között több jegyzékváltás történt Japán követeléseinek a mér­séklése tárgyában. Vannak hírek ar­ról is, miszerint nincs kizárva, hogy az Unió és Japán között is összeütkö­zésre kerülhet a sor a Japán-kínai konfliktusban. HÍREK Húsvét volna ma ismét, mint már annyiszor. Ün­nepnap, mely azt jelenti, hogy egy ilyen napon, valamikor régen, egy ember, akit Istennek hisznek, halot­taiból feltámadott. A halálát erőszak okozta, de ő diadalmaskodott a ha­lál felett, harmadnapra felpattant a hideg sir­erem sziklafedője és ő glóriás fővel emelkedett ki a halan­dóság porából. Ki akarja, hiszi ezt, de vajmi ke­vés azoknak a száma, akit ma nem inkább érdekel az a keserű valóság, hogy a legtöbbünk hosszú böjtje bi­zony nem oldódik fel a hivatalos nagyböjt végének dátumával. Hús­vét van és hajh ! de sokan nem vehet­nek magukhoz húst, fehér kalácsot! Elmarad az új ruhácska és elmarad a piros tojás is. Nem marad el a gond, a lelkek súlyos aggodalma a jelen és jövő sivársága felett. Hiába, embe­rek ! nem igaz az, hogy a hit vigasztal, megnyugvást szerez a felzaklatott. Népparlamentet követelünk,hogy a nép maga intézhesse sorsát! 1915. április 4.

Next