Munkás, 1915 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-11 / 28. szám
1915. julius 11. MUNKÁS arról, hogy nem lesz-e bántódása a pécsi szaktársak részéről, nem tekinthető oly fenyegetésnek, mely az 1884 : XVII. t.-c. 164. §-a alapján büntethető volna. A múlt évi október hó 2-án 308. 1914. kih. szám alatt kelt jelentésével a belügyminiszter úrhoz fölterjesztett és illetékesség okából hozzám átküldött ügyiratokat megfelelő további eljárás végett leküldöm. Budapest, 1915. március hó 3-án. A miniszter rendeletéből: Dr. Barthos miniszteri tanácsos. A húsfogyasztás korlátozása. A hivatalos lap múlt vasárnapi száma közölte a kormánynak egy a húsfogyasztás korlátozásáról intézkedő rendeletét, mely szerint marhahúst, borjúhúst és sertéshúst a hét két napján és pedig kedden és pénteken akár nagyban, akár kicsinyben árusítani, vagy egyébként forgalomba hozni tilos. Ugyancsak tilos e két napon akármilyen nyilvános étkezőhelyen e háromféle húsból előállított ételeket kiszolgáltatni. A háromféle húst üzletekben vagy más elárusító helyiségekben sem szabad a hét két napján árusítás céljára készen tartani. Olyan állóképes húskészítményekre, amelyeknek előállítása hoszszabb ideig tart és fogyasztása hoszszabb időn át történik, nem vonatkozik a rendelet, valamint nem vonatkozik a szarvasmarha, borjú és sertés levágásából nyert melléktermékekre sem. A rendelet alól közegészségügyi intézmények javára a belügyminiszter kivételeket engedélyezhet és a katonai igazgatás részére szállított hús kiszolgáltatása sem esik a tilalom alá. A húsfogyasztást korlátozó rendelet július 8-án lépett életbe és aki ellene vét, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sújtható. — A kormánynak erről a rendeletéről — ha szabad ? — el lehet mondani, hogy az keveset ér, mégpedig két okból. 1. Mert aki akarja, hát azt éppen úgy játsza ki, ahogy neki tetszik, ha csak a húsvásárlást is utalványrendszerhez nem szabják, mint a lisztét. Tehát, akinek a zsebe engedi, az ezután is akkor ehetik a fenti húsneműekből, amikor neki tetszik, hiszen előző napon bevásárolhat annyi húst, ha akar, hogy a következő „tilalmas“ napra is jusson. Most jön a második ok és ez pedig az, hogy azok részére, akik a hétnek úgy is a legjobb esetben is csak egyetlen napján kóstolhatnak bele a húsételbe, teljesen fölösleges ez a tilalom. Mire való hát akkor ez, vagy mit ér egyáltalában ez a rendelkezés ? Kit tilt el a keddi és pénteki húsevéstől ? Senkit sem ! A tojás és tej ára nálunk és másutt. Múlt heti számunkban már emeltünk néhány kifogást a pécsi piaci árak ellen és most leközlünk egy a „Népszava” július 1-jei számában megjelent táblázatot, melyben összehasonlítását látjuk a pécsi és egynéhány más város tej és tojásárainak. Ebben a táblázatban bár nem Pécs áll a legelső helyen a drágaság tekintetében, de a legeslegelsők között áll, amint láthatjuk. Vegyük elsősorban a tejet. Itt láthatjuk, hogy a pécsi árakat magasság dolgában csak Szabadka és Marosvásárhely érik el . A legalacsonyabbaknak látszanak a tejárak a fenti 11 város közül Zsolnán, ahol egységesen 24 fillér a tej ára. Ami a tojásárakat illeti,itt az első pillanatra láthatjuk, hogy a pécsi árat csak a kecskeméti múlja felül és a legalacsonyabb a zsolnai járásban, ahol 5 fillér a tojás darabja, Zsolna városában is 7 fillér. Íme : A magas árakért persze hiába szidjuk a termelőt, mert annak ugyan ez nem árt meg. És ezt a hatóságnak is tudnia kell, tehát az ő kötelessége, hogy a mi átkozódásunk érvénytelenségét pótolja a saját intézkedésével. Szállítsa le a fenti két fontos élelmicikk maximális árát, a tejet legalább 28 és a tojásét legalább 8 fillérre. (Zárjelben megjegyezzük itt, hogy a „Pécsi Újlap” csütörtöki számában szintén közölte a fenti összehasonlító táblázatokat, amelyet ilyenformán vezetett be : „... Mint némely más dologban, a Pécsi Újlap ebben is szívesen áll az úttörők közé. Ezúttal a nemzetgazdaság, közelebbről a háborús nemzetgazdaság tojás és tej tanulmányainak eredményeiből közöl le öszszehasonlító táblázatot...” Nem mondjuk, hogy a „P. D.”-nak nincs joga átvenni más lapokból valamely adatokat, de a forrás megnevezése nélkül ilyesmit nem igen szoktak tenni, legkevésbbé az „áttörés” hangoztatásával nagyképűsködni.) A pécsi szőlőbirtokosok figyelmébe. A város tanácsa ezúton is értesíti a pécsi szőlőtulajdonosokat, hogy a magy. kir. földmivelésügyi kormány által Pécs szab. kir. város részére átengedett és a Baranyavármegyei gazdasági egyesületnél kilogrammonként 1 kor. 76 filléres kedvezményes áron a szőlősgazdák részére szétosztás alatt levő rézgálicra szóló utalványok csak. évi július hó 15-ig fognak kiadatni. Azon szőlőtulajdonosok tehát, akik rézgálic-utalványukat még nem vették át, azt a jelzett időig a város gazdasági ügyosztályánál (városi székház, III. em., 80. sz. ajtó alatt) a saját érdekükben annál is inkább vegyék át, mert a további szükségletről hatósági úton már gondoskodás történni nem fog. Koleraesetek Pécsett. Jagados Róza 21 éves pécsi dohánygyári munkásnő hétfőn reggel koleragyanús tünetek között megbetegedett. Súllyos állapotára és a betegség gyanús voltára való tekintettel Felső-Havi-utca 54. szám alatti lakását zár alá vették és az összes szükséges óvintézkedéseket megtették a ragály elszigetelésére. ■— Ugyancsak a Felső-Havi-utcában a 64. sz. alatt lakó Lakics Miklós 44 éves favágó kedden éjféltájban koleragyanús tünetek között meghalt. A holttestét a hullaházba szállították, ahol felboncolták és belső szerveit felküldték a budapesti vegyvizsgáló állomásnak. A rendőrség Debrecen (piacon) 28 fill. Debrecen (házhoz) 30 „ Debrecen (lefölözött) 18 „ Székesfehérvár 28—30 „ Zsolna 24 „ Resica 28 „ Szabadka 32 „ Szabadka (lefölözött) 20 „ Marosvásárhely 32 „ Kecskemét 28-32 „ Kassa (piacon) 28 „ Kassa (csarnokban) 30 „ Arad 30 „ Temesvár 26 „ Pécs 32 „ táblázat: Debrecenben 10 fill Székesfehérváron 10 „ Zsolnai piacon 7 „ Zsolnai járásban 5 „ Resicán 8 „ Szabadkán 10 „ Szabadkán (törött) 6 „ Marosvásárhelyen 10 „ Marosvásárhelyen (kisebb) 8 „ Kecskeméten 12 „ Kassán 10 „ Aradon 10 „ Temesváron 8 „ Pécsen I. rendű 11 „ Pécsen II. rendű 10 „ Népparlamentet követelünk, hogy a nép maga intézhesse sorsát! ”