Munkás, 1915 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-10 / 41. szám

. Az állam­hatalomnak módjában állna min­den eszközt felhasználni a pol­gárai létének biztosítására. Ha nem jön elég élelmiszer a piacra, elkobzással és ha aránytalan ma­gasak az árak — aminthogy tényleg azok — olyan árszabá­lyozással kellene ráütni a spe­kuláció bűnös kezeire, amelyet nem lehet semmiféle fifikával és ravaszsággal sem kijátszani, mert ez esetben olyan büntetés követ­kezik a pimaszokra, hogy vér serkenik annak nyomában. Az állam, a köz érdeke a legfőbb cél és ennek biztosítására érvé­nyesíteni kellene az államhata­lomnak mindazt a szigorát, amit sokszor érvényesít is sokkal je­lentéktelenebb esetekben. Mindez eddig nem történt meg és ennek mutatkoznak is az eredményei már régen. Hogy csak a zsírnál és a húsnál maradjunk, hát le­írjuk itt, hogy Pécs város ható­sága milyen feltételek mellett tu­dott legutóbb a város közönsége részére sertéshús és zsír beszer­zésére megállapodást kötni. A város által hetekkel ezelőtt beszerzett 900 darab sertés már fogytán van, új falkáról kellett tehát gondoskodni. Tárgyalni kezdett tehát a város több ser­téskereskedővel és hizlalóval, azonban előnyös feltételek mel­lett nem sikerült egygyel sem megállapodnia. Végre — kény­telen-kelletlen — elfogadta Kol­lár Károly ajánlatát, mely nagy­jából a következő: A vállalkozó mintegy 2300— 2400 darab sertést állít be saját telepén és egyebütt, amelyből a város az első kontingenst, 150 darabot november 30-án veszi át kimérésre és azután havon­ként 300—300 darabot és leg­végül 1916. év május végén az utolsó 350 darabot. A város fi­zetni fog ezekért a vállalkozónak élő­súlyban kilogrammonként 5 kor­ 20 fillért. A felhizlalt sertések­nek az átvételnél legalább 280 kilót kell nyomniok páronként. A sertéseknek csak 2/3 része lesz fiatal, a többi öreg, de csak 3 évesig. A hizlaló takarmányról a város köteles gondoskodni, a vállalkozó a várostól készen ve­szi át ezt a beszerzett takar­mányt, még­pedig mintegy 2000 mázsa árpát és 450 mázsa ten­gerit, előbbit 34, utóbbit 50 ko­ronájával mázsánként. Ezenkívül a város még vásárlási engedélyt biztosít a vállalkozónak 120 vag­­yon árpa és tengeri beszállítá­sára. Az ügylet megkötésekor a város 5%-os kamatozás mellett 200.000 korona előleget ad a vállalkozónak, amit az utolsó 600 darab sertés árából fognak leszámítani. A vállalkozó viszont biztosítékul 2000 darab sertést ez év december 15-ik köteles a hizlaldába beállítani. Azon eset­ben, ha a sertés ára valami nem várt körülmény folytán időköz­ben olcsóbb lenne, a vállalkozó a mindenkori bécsi sertésvásár árainál kilónként 30 fillérrel ol­csóbban köteles a sertéseket szállítani. Nagyjából fent leírtuk a felté­teleket, amiből látható, hogy azok cseppet sem lehetnek biztató hatással nem csak a munkás­­osztályra nézve, de még a jobb­­módúakra nézve sem, mert köny­­nyen kiszámíthatjuk, hogy az 5 korona 20 filléren — élősúly­ban — beszerzett serések húsa legalább is 7—7,50 koronás ki­lónkénti áron fog majd a fogyasztó közönséghez eljutni. Ennyi pénzt pedig húsra nem költhet még a középosztálybeliek legnagyobb hányada sem, nemhogy a mun­kásosztály költhetne. És ha mind­ennek ellenére valaki azt mondja, hogy a „városnak el kellett fo­gadnia ezeket a súlyos feltétele­ket is, különben hús nélkül ma­radt volna a közönség hamarosan, vagy ahhoz csak rémárakon jut­hatott volna“, akkor mi erre azt mondjuk, hogy igaz, miszerint így a város részben biztosította a hússzükségletét, de a fenti ala­pon csak a jómódúak hússzük­ségletét. És mi nem is okoljuk a város vezetőit azért, mert ilyen rossz feltételek mellett biztosí­tották a jómódúak hússzükség­letét. Egyrészt azért nem, mert bennünket, szegényosztálybelie­ket ez nem érint, hiszen mi nem tudunk 7—8 koronás húst enni úgy sem. Másrészt pedig azért, mert tudjuk, hogy a kormány hanyagsága az okozója annak, hogy a városok vezetői csak ilyen rossz föltételek mellett tud­ják a­­ jobbmódúak hússzük­­ségleteit is ellátni. Hogy miért a kormány az oka, ezt itt újra nem ismételjük meg. A hússal mi, szegény emberek tehát így leszámolhatunk már, de mi lesz a zsírral, hiszen enél­­kü­l még mi sem élhetünk meg­­ ? Mivel fogunk mi főzni majd, ha a város a mai 4 korona 48 fil­léres zsír helyett már csak 7­8 koronáért adhat zsírt? Ez a sú­lyos kérdés nehezedik már most a mi agyunkra, szívünkre, egész valónkra, uraink, a zsírnak a kér­dése. . . De itt már nem is foly­tatjuk tovább, hiszen tovább már csak káromkodnunk és lázítanunk lehetne, de ezt mi nem akarjuk... MUNKÁS 1015. október 16. A női munka. A "háború nagyon is aktuálissá tette a női munka ügyét. A hadbavonult százezrek pótlására nem maradt itthon elegendő férfi és így természetszerűleg a női munkát kellett fokozottabb ará­nyokban igénybe venni. Soha annyi nőt nem alkalmaztak, mint mostanában. És ez ellen senki­nek sem lehet kifogása, talán még azoknak sem, akik egyébként a bol­dog családi életről ábrándoznak és állandóan hangoztatják, hogy a nő helye a háztartásban van. Ma már talán az ábrándozók is látják, hogy elmúltak már azok az idők, amidőn a Valamennyi ország munkásai egyesültetek.

Next