Munkás, 1915 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-23 / 21. szám
4 pontján, azonban úgy látszik, hogy az oroszok is kezdik most már kissé összeszedni magukat és ellentállást fejtenek ki, hogy a szövetségesek előretörését feltartóztassák végre. A szövetségesek a gorlicei áttörés óta eddig szédítő eredményeket értek el területhódítás tekintetében is, nem is számítva az ejtett foglyok és zsákmányolt hadiszerek nagy számát. A csütörtökig érkezett hivatalos jelentésekből megtudjuk, hogy a május 2-ika óta tartó offenzíva eredménye 181.000 fogoly, 136 ágyú és 396 gépfegyver, ezeken kívül még megszámlálhatatlan mennyiségű más hadi- és élelmiszer, élő marhacsordák, vonatok stb. Maga az előhaladás átlag több mint 100 kilométer kelet felé és északkelet felé. Az oroszoknak délkeleti Galíciában, a Pruth-vonalon az utóbbi napokban kifejtett erőfeszítései nem jártak lényeges sikerrel. Lengyelországban, Kielce vidékén és Kurlandban, Saviénál sikeresen harcolnak a szövetségesek. Nyugaton Ypern körül és az Arras-Lillei vonalon elkeseredett harcok folynak a németek és a szövetséges angolfrancia hadsereg között. A szövetségeseknek itt állítólag sikerült az utóbbi napokban némi tért nyerni, azonban óriási veszteségek árán. A héten német Zeppelin-hajórajok több sikeres támadást intéztek néhány angol partmenti város és több francia város ellen. Mindenütt bombákat dobtak le és óriási károkat okoztak. A tengeren egyébként a héten is több angol hajót sülyesztettek el a német búvárhajók. Angliában a „Lusitania” elsülyesztését megboszulván, a héten több városban németellenes zavargások voltak. Az összes német alattvalók üzleteit, házait lerombolták, kifosztották és a tulajdonosaikat tettleg is bántalmazták. Az angol kormány is élt a bosszú eszközével. Az összes Angliában élő ellenséges alattvalókat koncentrációs fogolytáborokba internálta, a nőket és harcképtelen gyermekeket és öregeket pedig kiutasította. Az Unió a héten jegyzéket küldött Németországnak a „Lusitania” elsülyesztése miatt. Az elsülyesztett hajón ugyanis körülbelül 130 amerikai állampolgár is életét vesztette, ezért az Unió kormánya figyelmezteti a német kormányt, hogy a jövő MUNKÁS 1915. május 23. ben tartózkodjon attól, hogy hasonló sérelem érje a „semleges” Uniót. A Dardanellák ostroma. A szövetségesek egyáltalán alig adnak az utóbbi napokban valami életjelt magukról. A török jelentésekből, valamint a semleges tudósításokból megtudjuk, hogy a szövetségesek jelenleg annyira sincsenek, mint egy hét előtt. A múlt héten a törökök a Dardanellák szorosnál ismét elsülyesztettek egy nagy angol páncélos cirkálót. A héten pedig egy angol tengeralattjáró elsülyesztéséről és egy páncélos cirkáló megrongálásáról szól a jelentés. Jelenleg a Dardanelláknál a szárazföldi akció jóformán szünetel, csak a hadihajók lövöldöznek a török állások felé nagy távolságból. A szerb harctéren egyáltalán semmi sem történik jelenleg. Említésre méltó csak az a hír, hogy a szerbiai járvány állítólag csökkenőben van. A balkáni államok körül is szélcsend uralkodik ezekben a napokban. Lehet, hogy az olasz válság jobbra vagy balra való eldőlése után ott is más alakulatok állnak be. Az olasz kamara és a szenátus a háború mellett döntött. Csütörtökön délután az olasz kamara és szenátus a napok óta tartó nagy izgalmak után végre döntött a háború vagy béke kérdésében. Úgy a kamara, mint a szenátus nagy szótöbbséggel elfogadta a Salandra kormány háborús előterjesztéseit, vagyis felhatalmazta a kormányt, hogy a háborúba beavatkozzék az osztrák-magyar monarkia ellen és az antant mellett. A kamarában egyedül a szociáldemokrata frakció szavazott a háborús javaslatk ellen, mint az egyedüli békepárt, akit semmiféle erőszak és terror nem tudott eltéríteni korábban elfoglalt álláspontjától. Olaszország követeléseit egy volt olasz miniszter a következőkben vázolta egy hírlapíró előtt: ,,Azonnali megszállása Trentinonak, Isztriának Pilával és Fiuméval, több Adria-sziget és dalmát tengerészeti állomások átengedése. A monarkia mondjon le Szerbia ügyeibe való beavatkozásról és az Olaszország érdekeit sértő balkán-politikáról. Szabadkéz a Földközi tenger keleti részén és Törökország ellen az entente érdekében. A várható békekongresszuson Belgium támogatását és Szerbia részére való jóakaratot.“ Az olasz hadüzenet napját május huszonkettedikére várjük. HÍREK Piros pünkösd napja. Piros virágok most is nyilnak a kertekben és piroskás női arcok most is mosolyognak a korzón és a sétatereken. De hol Vannak a piros arcú, erős izmú férfiaink, a fiatalságunk, az ifjúságunk ? Hol van a férfivilág elitje, holl ? Piros rózsák nyitnak most is a mezőkön, de milyen mezőkön és milyen rózsák ezek ! A vértől duzzadó férfikeblek nyíltak ki az idei pünkösdre legszorgyisabban ; vérrózsákat termettek ezek a virágágyak és halál. Vérrózsák és halál, piros és sárga színek és megsebzett szívek. .. És mennyi a piros szín és mennyi a sárga, a halál ! És mennyi a sebzett szív és milyen kevés a jókedvet és vidámságot ragyogtató arc ! És mennyi a pirros szín és menynyi a fekete, a gyászfátyol és a fekete, a bánatmarta szív!... Oly sok a fűszál és a zöld falevél és oly sok az ember és mily kevés az öröm és mily nehéz a kereszt ! A gazdag az ő jólétében is szegénynek és a szegény az ő szegénységében ... Óh ! ez hogy is érezze magát ? ! Csak egy-két gyanús alak suhog idestova közöttünk, akiknek arcáról nem is le a gond, a napok súlya, az élet kegyetlensége. Akiknek csak a napi üzlet sikere okozza a ma gondját és a sokunk baja nekik haszonnal jár... ...Piros pünkösd napja! Ma te is fekete vagy ! Feketébb, mint a vastag éjszaka... Védekezzünk a járványok ellen. Az időjárás az utóbbi napokban valósággal nyáriasra fordult. Szinte perzselőleg süt a nap már a derült égről és a hőmérő a napokban olyan magas hőfokot mutatott, hogy júliusban sem kívánhatnánk nagyobb forró- Olvassátok és terjesszétek a „Munkás“ lapot!