Munkás, 1915 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-14 / 11. szám
ü letekből önkényt következik, hogy az előjegyzett lisztmennyiség 50%-át tengerilisztben kell érteni, az e célból szükséges tengerit elsősorban kereskedelmi uton kívánatos beszerezni, mert országos érdek az, hogy a kereskedelem mesterséges belenyúlással mentői kevésbé béníttassék. Ha kereskedelmi után a tengeri beszerezhető nem lenne, úgy indokolt esetekben az Országos Gazdasági Bizottság részére felajánlott tengeriből fog a megállapított mennyiség kiutaltatni. Különösen kikötöm, hogy a rendelkezésre bocsátott gabonából származó őrleményt tartalék készletnek kell tekinteni s állandóan mint ilyet kell kezelni. Ebből következőleg úgy a rendelkezésre juttatott gabonát, mint az abból előállított lisztet állandóan hatósági rendelkezés és ellenőrzés alatt kell tartani. Annak fogyasztását csak akkor és annyiban lehet megkezdeni ha és amennyiben a közélelmezés a rendes kereskedelem utján már el nem látható és azonnal meg kell ismét szüntetni mihelyt a kereskedelem működése helyre állt. A 240 / 1915. M. E. számú rendelet szerint az igénybe vett gabona árát haladéktalanul le kell fizetni. Ebből következőleg az előjegyzett készlet beszerzési költségeinek pénzügyi fedezetéről sürgősen gondoskodni kell s ennek módját, valamint azt, hogy a rendelkezésre bocsátandó készlet árát ki fogja az azt előlegező „Alkalmi Egyesület”-nél lefizetni, a készletet kinek a címére kell irányítani, ki fogja azt tényleg átvenni s mely hatóság fogja azt ellenőrzése és rendelkezése alatt tartani - hozzám mielőbb be kell jelenteni. Gondoskodni kell továbbá arról, hogy a hatóság rendelkezése alatt álló liszt az alatt amíg az a fogyasztóhoz kerül, semminemű üzérkedés tárgyát ne képezze. Az élelmezendő lakosság között igazságos és takarékos arányban oszoljon meg úgy, hogy a lakosság élelmezésére az új termésig elegendő legyen. További tartalékkészletek rendelkezésre állni nem fognak, az a törvényhatóság, város vagy község tehát, amely készletét idő előtt elhasználta, közélelmezése tekintetében a legválságosabb helyzetbe jut a segítség minden kilátása nélkül. Ennek elkerülése végett tehát a liszt kiszolgáltatását olyan módon kell szervezni, hogy a készletből az ellátandó területről semmi ki ne vitessék és hogy minden egyes részére csak annyi liszt szolgáltattassék ki, amenynyi reá az élelmezendők számának arányában a készlet nagyságához képest jut. Minthogy a szükséglet kiszámítása a lélekszám alapul vételével történt, az elmondottak biztosítására szolgáló rendszer kidolgozása nem fog nehézségekbe ütközni. A szóbeli tárgyalások alkalmával az erre vonatkozó irányítás részletesen meg is adatott a keresztülvitel tekintetében, tehát a most már csak a helyi sajátosságokkal kell számolni. Ezek figyelembe vételét a helyi hatóságok belátására kell bíznom, tekintettel azonban a kérdés kiváló fontosságára, kikötöm, hogy a kiszolgáltatás mikéntjére vonatkozó tervezetet hozzám lehetőleg mielőbb szintén be kell mutatni. Megjegyzem végül, hogy a liszt kiszolgáltatásával esetleg megbízandó kereskedők részéről az önköltségek és a polgári haszon felszámításának van helye. Budapest, 1915 március 6. A miniszter rendeletéből . Dr. Kiszely Gyula s. k. miniszteri oszt. tanácsos. MUNKÁS 1915. március 14. A háború eseményei * * * — Az orosz harctér. — Északon az oroszok ellen folyó hadjáratban a nagy harcvonal több pontjáról a héten mindenünnen erős harcokról jöttek hivatalos jelentések. Varsótól északra Augusztávnál, Osztrolenkánál és még több helyen az oroszok előretörési kísérleteket tettek, de visszavettettek. Egyébként jelentősebb változás ezen a tájon nem történt az utóbbi héten. Megemlítésre méltó, hogy a németek az ezen fronton lefolyt harcokaba több ezer orszt ejtettek foglyul. Nyugati Galíciában, Gorlice táján az osztrák-magyar csapatok sikereket értek el. Egy fontos orosz hadállást elfoglaltak, több ezer foglyot ejtettek. A kárpáti és keleti galíciai fronton is erős harcok folytak az utóbbi napokban. Úgy a Kárpátokban, mint Kelet-Galiciában sikerült csapatainknak az oroszok összes támadásait visszaverni és emellett jelentékenyen előrejutni. Itt is több száz orosz fogoly jutott csapataink kezei közé. A nyugati harctéren amint a német hadvezetőség egyik múlt napi jelentése közli, az egysült francia-angol hadsereg az utóbbi hetekben erős offenzívát kezdett, hogy áttörje a németek harcrvonalát és ezzel a német hadvezetőséget arra kényszerítse, hogy a keleti hadszíntérről nagyobb erőket vonjon el, amiáltal az oroszok helyzete lenne megkönnyítve. A német jelentés azt mondja, hogy az egyesült seregek támadása az egész vonalon kudarccal és rájuk nézve a németekénél háromszorta súlyosabb veszteségekkel végződött. Ezenkívül azt sem érték el a szövetségesek, hogy a német hadvezetőség kénytelen lett volna keletről csapatokat elvonni. A német nyugati hadsereg olyan vitézül állta meg a helyét ezúttal is, hogy a szövetséges hadsereg minden kísérlete megtörött a németek szívós ellentállásán. A blokádról ezúttal csak annyit írhatunk, hogy az utolsó héten is egész sereg angol kereskedelmi hajó esett a németek tengeralattjáróinak vagy aknáknak áldozatul. Az amerikai Egyesült Államok kormányának arra a jegyzékére, amelyben az a semleges államok tengeri kereskedelmének biztosítását kívánja az antant államokkal ellenséges viszonyban lévő államokkal, az angol kormány igen kétszínű választ adott. Ekörül a kérdés körül még nyilván sok huzavona fog kifejlődni. A Dardanellák ostroma a szövetséges hajóhad által egyre folyik tovább, persze kevés sikerrel. Annyit már sikerült „elérniök” az ostromlóknak, hogy egy angol nagy dreadnought és még két kisebb csatahajó súlyosan megsérült, valamint egy sereg hidroplán részben elpusztult, részben megsérült. Az ostromló flotta vesztesége különben halottakban és sebesültekben is jelentékeny. Csapatok partraszállításával is kísérleteztek az ostromlók újabban is több esetben, de sikertelenül. Hír szerint a franciák nagyobb számú Népparlamentet követelünk,hogy a nép maga intézhesse sorsát!