Munkás, 1916. július-december (19. évfolyam, 27-53. szám)

1916-07-01 / 27. szám

Mindennemű pénzek, levelek és egyéb kül­demények a „MUNKÁS“ szerkesztőségébe = Zrinyi-utca 13. cimre küldendők. = Felelős szerkesztő: MAGYAR JÓZSEF. Kiadja: ::: A pécsi szociáldemokrata pártszervezet. ::: Szövegoldali hirdetéseket nem közlünk. Arlwtta*,. tési rovatban közölt hirdetések dija tarifánk | szerint számittatik. — Hirdetéseket csak pén- 1 = tek délelőtt 9 óráig veszünk fel. = I Kaszapengés vegyül ismét az aranyszínű kalásztengerek suttogásába, aratócsapatok zsongása, dala, lármája versenyez a pacsirtaének csattogá­sával. A magyar földön ismét szüretelnek, érett, tömött kalászok dőlnek alá a kasza éles pengéjének csapásai alatt és dús mag­folyamok hömpölyögnek a gabonásvermek és magtárak tágas gyomrai felé. Amikor határainkon szerte a halál arátja már két ‘ éve a maga módja szerint testvéreink tömött sorait, a magyar földön akkor is megmozdul ; az élet nyüzsögése, meglendül az arató karja, hogy az életet adó kenyér magva eljusson az élet vércsatornáinak táplálásához. Szinte a világ természetes rendje ez : a megérett gabonát le kell aratni, hogy ke­nyérré legyen változtatható és a kenyér friss erővé, uj energiává. Nem is kellene hát beszélni róla, csak vágni a rendet és tölteni a hombárokat és táplálni az elhasz­nálódott erőket. És mégis beszélünk mindig, évről-évre erről a pompás aktusról. És mégis i visszatér mindig a régi aralódal, a munka i panaszos dala, vagy inkább kesergése. A ! munka nem nyert megbecsülést soha, még inkább nem ma, még a kenyérszüret mun­kásának munkája sem. A munka legtöbb­ször éhes gyomorral vágja másnak a rendet, korgó gyomorral tölti a mások hombárjait. A föld másé, mint a munka. És jött a háború, jött vele a meghatvá­nyozódott nyomorúság. A munka ma több­szörösen érzi a régi átkot, hogy másé a föld cs másé a kasza nyele. És tö­mött Wertheim-szekrények mámoros ár­nyából figyelik, mint oszt-szoroz a munka a régi rézgarasokkal, hogy fussa a falat reg­gel, délben ,este. Ma minden birtokos, ha nem is föld képezi birtoka tárgyát, bő aratásnak örvend. Az aranyfolyamok ma csak úgy ömlőnek a ringó kalászmezőkről, mint a bányapoklok mélyéből, a részvények kuponjai után csak úgy, mint a rongyszedés lenézett fogalko- zása után. Csak a munka, a nincstelenek izma, esze és szorgalma nem nyer irgalmat. Az erkölcsi érzés, ami .a tőkének sohasem volt nagy barátja, ma millió mértföldekre költözött el a szivek kamráiból és a haszon­lesés az ur szerte a földön. Ördögi szellemek lettek az emberek, vagy a valóságos pokol szállt a földre ? nem tudni, de minden fii- szál, minden porszem mellett ott a bizony­sága annak, hogy nyavalyás a világ, beteg minden szerve, nincsen egy egészséges szív­verése. A pokol tüzét zúdították a népek egymásra kint és bent, egymás között sár­kányok lettek, hogy egymás vérét szívják. A „nem adózunk“ jelszó hívei most is csak úgy, mint a jobbágy világban, a földbirtokos osztály köréből kerülnek elő. Ők voltak valamikor is azok, akik „állam- föntartó” és „történelmi osztály” díszes jel­szó alatt jogot formáltak arra, hogy ezer­holdjaikat robotmunkaerővel miveljék, job­bágyaikat tizedekkel, deressel és pandúrral boldogítsák — és a „nem adózunk” elvet és gyakorlatát magukénak vallják. A régi nemesi kaszt, amelynek leszármazottjaként tekinthető ma a mai földbirtokos kiváltsá­gos osztály, valamikor nem fizetett adót, nem járult hozzá pénzzel az államháztatrás fenlarlásához. Az egész, amivel az állam fenmaradásának biztosságáért tett, az volt, hogy katonáskodott. A főnemesek apróbb fegyveres csapatokat tartottak fenn, a kö­zép- és kurtanemesség meg, ha szüksége mu­tatkozott, maga kötött kardot. Igaz, hogy a nemességé volt abban az időben minden jog is az országban. Senki más nem lehetett törvényhozó, mint egyedül ők. De senki másnak ebben az országban (abban az időben másutt is) .nem volt igaz veszíteni valója sem valami sok, ha külellen- ség tört be az országba, mint a nemességnek. Meg,lehet hát érteni, hogy az állam, azaz a kiváltságos érdekek védelmére kénytelenek voltak fegyvert fogni, ha kellett. Hogy jó katonák voltak-e vagy nem, az most mel­lékes. Sokat változott azonban 60—70 esztendő óta a világ. A technika fejlődésével együtt uj osztályok keletkeztek, uj lett a termelés szervezete és menete, de uj lett az állam fegyveres védelmének szervezete is. A régi 10—12 ezer főre rugó nemesi seregeket mil­liós néphadseregek váltották fel és az állam nagy anyagi feladatainak elbírásához uj adózást, uj fináncpolitikát kellett bevezetni. A nyugati államokban ezek korszakos át­alakulások azonban egészen más módon mentek végbe, mint Magyarországon. Amíg ott az egyenlő teherviselés rendszerének be­vezetésével jórészt az egyenlő politikai jogok kiterjesztése is járt, addig itt úgy történt az átalakulás, hogy a régi nemesi osztály bár kénytelen-kelletlen feladta a „nem adózunk” jelszavát, Az idők folyamán igaz, a tisztán föld- birtokos kiváltságosok részben megosztot­ták a hatalmat a közben kifejlődött ipari, kereskedelmi és financkapitalizmus érdek- csoportjával, a főhatalom azonban még min­dig az agrárérdekeltség kezében van, annál is inkább, mivel számtalan agrár-kiváltságos főur tért át az agrár-termelés mellett az ipari-, kereskedelmi- és finánckapitalista ter­melés és gescheftelés terére, miután felismer­ték, hogy ez jobb üzlet, mint a földdel való gazdálkodás. A nép, a dolgozó nép azonban obligón kí­vül maradt. A nép ma is dolgozik, job­ban mint valaha és nyomorog, pusztul, job­ban mint valaha. Az állam anyagi terheit ma nagyobb részt szintén ő viseli és az állam fegyveres védelme szinte kizárólag az 6 fel-’ adata. így jutottunk el végre a mai világháború szerencsétlenségéig, amikor tudomásul kel­lett vennünk, hogy minden épkézláb férfi katona, ifjú, öreg egyaránt; de tudomásul kellett vennünk azt is, hogy az állam szám­talan milliáfdnvi uj terhekkel lesz sújtva a háború által és ezeknek az óriási terheknek is a legnagyobb része Már készülnek az uj adótöfA’ények a háborús adósságok kamatainak fedezése szempontjából. Egész sereg ilyen adójavas­lat fekszik már a t. Ház aszjaján. Kiolvas­hatjuk belőlük azonbap, A világháború kö&pétt, amikör az ország népe annyi fényes tanúbizonyságát szolgál­tatja annak, hogy nélküle nem állhat fenn ez az állam ; hogy sem anyagi, sem erkölcsi ereje, sem vére nélkül nem lehetnének ebben az országban egy percig sem

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék