Munkás, 1916 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-01 / 1. szám

s­ mét abban a csatavonalban és abban az erős akaratban, amely­ben a mi és az ő erős akaratuk és akaratunk rendelte azokat, hogy teljesítsék felemelő és sú­lyos hivatásaikat. Elvtársak ! Amint mondottuk, szervezeteink tagjainak eddig már 60—70 százaléka katona, tehát nem teljesítheti itthon a köteles­ségét. Ez azt jelenti, hogy párt­lapunk, a „Munkás” előfizetőinek száma is ugyanilyen százalékkal csökkent, hiszen annak olvasó­tábora legnagyobbrészt a szerve­zeteink tagjainak sorából kerül ki. A szervezeteknél azonban a­­megcsökkent bevételekhez igazo­dott mégis jobban a kiadás té­­telei is, a*a,Munkás’’-nál azonban ♦ez nem épít fenn, sőt itt fokozó­dott aránylag a kiadás egyrészt azért, mert a”­ felényire olvadt előfizetők részére ma még drá­gábban tudjuk a lapot előállítani, mint a normális viszonyok között, rs mert a nyomdaköltség is emelkedett, a nyomda viszonyaihoz bár sze­rény mértékben, de a mi viszonya­inkhoz mérten tetemesen. Már az egész most letűnt esz­tendő folyamán tekintélyes defi­cittel tudtuk csak a lapot fen­­tartani, ami azt jelenti, hogy a ráfizetésekbe a múltban keserve­sen összekuporgatott pénzünket kellett beleölnünk, ami immár sok száz koronára rúg. Hogy anya­gi erőnket a teljes kimerüléstől meg­óvjuk, szükséges, hogy újabb áldo­zatot hozzunk sajtónk érdekében. A mai súlyos időkben minden kis áldozat nagy nálunk, szegény embereknél, de nem szabad el­felejtenünk, hogy mire kell ne­künk ezt az áldozatot meghoz­nunk. Azoknak a jó elv­társaknak, akik ma is meg­ingathatatlan hittel tartanak ki pártsajtójuk mellett, nem szük­séges bőven magyarázni, hogy mi nekünk a bátor és erős mun­kássajtó. Akik ismerik lapunk évtizedes múltját és fel tudják fogni jelenét és egész jelentősé­gét, azok belátják, hogy az ilyen fegyvert nem szabad kienged­nünk a kezünkből némi áldoza­tok miatt, hanem meg kell azért tennünk mindent, amit csak erőnk enged. Elvtársak / Nem kérünk olyan áldozatot, amit valamennyien meg ne hozhatnánk. Arról van csupán szó, hogy a „Munkás” eddigi előfizetési díját a szakszer­vezeti tagok részére az eddigi pél­dányonkénti 6 fillér helyett 8 fil­lérre emeljük fel, a bányamunká­sok az eddigi 10 fillér helyett ezentúl 12 fillért fizetnek példá­nyonként, nem azért, hogy ezzel teljesen kint legyünk a nehézségek­ből, hanem csak azért, hogy ezzel az eddigi ráfizetésünket némileg csökkentsük, hogy a kitartásunk gyarapodjon, lapunk fentartásá­­nak lehetősége a majdani békés és rendezett viszonyokig bizto­sítható legyen. Két fillér tehát csak hetenként az újabb áldozat, ami még a mai nehéz megélhetési viszonyok mel­lett sem lehet akkora, hogy azt akár­melyik munkástársunk meg ne hozhatná sajtója érdekében. Ezt mi, akik az elvtársak bizal­mából lapunk szellemi részén dolgozunk, annál is inkább ki­mondhatjuk, mivel magunk is meghozzuk sajtónkért a tőlünk telhető áldozatot. Lapunk írói és adminisztratiós költségei a há­ború alatt egy fillérrel sem emel­kedtek, sőt csökkentek, de a mun­kánk megszaporodott, mert ma több elvtársunk munkáját har­madrésznyi munkaerő volt kény­telen magára vállalni, hogy sehol fenakadás be ne állhasson. A pártvezetőség nehéz meg-­ fontolás és átgondolt eszmecsere után tudta csak elhatározni a lap előfizetésének újévtől kezdve való felemelését. Tudta, hogy ma min­den fillérnyi újabb teher nagy kérdés reánk, szegény emberekre nézve. De rá kellett magát szánni erre a lépésre, mert belátta, hogy amit enélkü­l elveszítenénk az sok­szorta több annál az áldozatnál, amit így meghozunk érte. Végszavunkban tehát arra kér­jük elvtársainkat, hogy ne ítél­kezzenek, mielőtt a dolgok mi­benlétét jól, igazi szocialista ön­tudattal át nem gondolták. Ha ezt megtették, akkor hisszük, hogy az ítéletük igazolni fogja a pártvezetőség elhatározásának jogosságát. Ismételjük, hogy la­punkat nem szükséges már az elvtársak előtt itt is külön feldi­csérnünk. Ismerik az elvtársak azt már jobban, mintsem mi azt felmagasztalhatni tudnánk. Álljunk hát melléje most, eme sú­lyos megpróbáltatásaiban is azzal a szeretettel és ragaszkodással, azzal a szocialista öntudattal és rendü­­­ltetetlen kitartással, amellyel 18 küzdelemteljes esztendőn keresztül mellette álltunk, akkor nem kell félnünk, hogy elbukjon, hanem biz­ton hihetjük, hogy a további küz­delmeinkben is ugyanolyan hűsé­ges és nagyértékű­ fegyvertársunk fog maradni, mint amilyennek is­merhetjük harcos, dicsőséges múlt­jából ! A hadisegélyesek nyomorúságáról egyszer már el akar­tunk e helyen mondani e­gyet-mást. Akkor nem mondhattuk el, talán azért, mert az állam érdekeit sértet­tük vele. Mi ezt megengedjük, hiszen mi is tévedhetünk. Akkor a segély alacsonyságát akartuk kritizálni, most ezt nem akarjuk. Most azt akarjuk megírni, hogy akármi ala­csony is az a segély, de legalább ad­ják azt meg hiány nélkül az igény­jogosoknak és ne vonják el fülét vagy sokszor ennél is többet, hiszen ezek a szegény családok sem élhet­nek meg az Origéjéből, hanem ke­nyér, borsó, krumpli stb. kell nekik, meg ruha és meleg lakás is, akár­csak nekünk, nem hadisegélyeseknek. Most egy szegény négy gyerme­kes asszony panasza folytán írunk e kérdésről. Egy szegény községi cseléd felesége volt a panaszos, de ez az egy sok, sok hasonló sorstársá­nak a keserves panaszát tolmácsolta —­ sajnos­­— csak mi előttünk és nem ott, ahol tán segíthetnének is rajtuk. A baranyamegyei Zók községnek állt a szolgálatában V. J., mielőtt bevonult volna. Hogy milyen szol­gálatban, ez most talán mellékes is. Elég az hozzá, hogy az illető ez év március 31-én bevonult és itthon hagyott feleséget és 4 gyermeket. A legnagyobb 12 és a legkisebb 2 éves. A szegény felesége eddig csak tűrt és mászkált a bíróhoz, jegyző­höz, de hiába. Végre megtudta, hogy mihozzánk, a szegény emberek párt­jához is eljöhet *— panaszkodni, hát el is jött. El is panaszkodta, hogy a négy apró gyerekével milyen nyomorúsá­gosan él most már 9 hónap óta ■*— napi­­­két 40 fillérből. A férje be­vonulásától számított 4 teljes hó­nap múlva kapta csak meg az első segélyt, minden napra 1.40 koronát. Sejtette szegény, hogy nem ennyi MUNKÁS 1916. január 1. Követeljük az általános egyenlő és titkos, választói jogot !

Next