Munkás, 1918 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1918-02-02 / 5. szám

e­ van ugyan, mert még a munkapárttal való szövetkezés, vagy összeolvadás nem ment teljesedésbe. Károlyi pártja sem csatlakozott az egységes kormánypárthoz, hanem helyett ellenzékbe meni át s az uj kormányt csak a becsületes választójog megalkotása tekin­tetében hajlandó támogatni. Az új pártba, melynek egyelőre még a neve sem lett meg­találva, eddig csak az Apponyi-párt, az alkotmány­párt, a demokrata párt és a nép­párt egy része lépett be. Hogy a munka­párttal való kapcsolata vagy összeolvadása milyen formában és mértékben megy végbe, egyelőre nem tudni. A kormányban egyébként a következő változás ment végbe : Kivált belőle Ugron Gábor belügyminiszter, Hadik János köz­­élelmezési miniszter, Grezsák Károly igaz­ságügyminiszter, gr. Batthyány népjóléti mi­niszter és Mezősi Béla földmivelésügyi mi­niszter. Új miniszterek lettek : Vázsonyi a választójogi miniszterség helyett az igazság­ügyi tárcát kapta, közélelmezési miniszter Windischgrätz Lajos herceg lett, belü­gy Tóth János, tárcanélküli miniszter Eszterházy Mó­ric gróf, kereskedelem Sz­erényi József. A földmivelésügyi tárcát Serényi Bélával és a pénzügyi tárcát Popovics Sándorral fogják betölteni. Nagyjából ennyiben lehet megrajzolni az alakulás eddigi menetét. Van tehát már új kormány és új egységes kormánypárt, csak demokratikus választójog . Az volna a kívánatos a munkásság részéről, hogy az új kormány mindenekelőtt a demokratikus vá­lasztójogi törvényt, vigye keresztül a házban, ha lehet s ha nem lehet Tiszáék miatt, akkor oszlassa fel a Házat, és rendelje el,az új vá­lasztásokat és az új választásokból kikerülő parlament legelső feladatává tegye a vá­lasztójog kiterjesztését. Azután aztán hozzá­láthatnak az egyéb népjóléti törvényalkotá­sok keresztülviteléhez, az ország demokra­tikus és szociális átalakításához. Éber figye­lemmel kísérjük a magyar politikában tör-­­ ténendőket és ha kell, mindenkor ott fogunk lenni, ahol érdekeink megvédéséről szó lesz, igen merült fel antant oldalról, kivéve a fent jelzetteket. Az orosz belviszonyok tartósan zavarosak és nincs kilátás rá, hogy egyhamar rend legyen Oroszországban. Oroszország és Románia között háborús bonyodalom tört ki s már harcolnak is egy­más ellen orosz és román csapatok. Románia tudvalevőleg nem csatlakozott a béketár­gyalásokhoz, legalább is a hivatalos kormány nem és a bolseviki kormány Oroszországban viszont különféle okokból beavatkozni akart a román elhatározásba­, így konfliktusok támadtak és Jassyban összetűzésre is került, a sor, román és orosz hatóságok között. A­ román követet Pétervárott egy ízben, le is tartóztatták. Ilyen veszekedések után végre is nyílt ellenségeskedés tört ki a két volt szövetséges állam között. A háború és a béke. ** Támadnak az olaszok. — Harcok Nyugaton. — London és több olasz város légi­ bombá­zása. — A béketárgyalások folytatása. — A béke egyéb hírei. * A harcterek hírei. Az olaszok kedden az Assiago magaslaton erős tüzérségi előkészítés után nagy erőkkel támadtak, de összes támadásaikat vissza­utasították. Úgyszintén sikertelen volt az olaszoknak a front több más pontján végre­hajtott összes támadása is.­­ Nyugaton tovább folynak a részleges harcok és a tüzér­ségi tevékenység egyre tar­t. Német, repülők kedden bombázták Lon­dont és környékét, valamint több olasz várost. A megfigyelők szerint a bombázás igen hatásos volt. A béke ügye. A breszt-litovszki béketárgyalások tudva­levőleg január 29-ig el lettek halasztva. Az egyes államok küldöttei már 28-án ismét megérkeztek Breszt-Litovszkba és a tárgya­lások újból megkezdődtek. Cztrnin külügyminiszter, Heuling kancel­lár és Kü­shmann német külügyi államtitkár a napokban nyilatkoztak a békefeltételek­ről és a breszt-litovszki­ tárgyalások eddigi menetéről. Különösen Czernin nyilatkozata érdemel nagy figyelmet a három közül, mely­re nézve hír szerint az Egyesült­ Államok kormánya úgy vélekedik, hogy az alkalmas az általános békefeltételekről való tárgyalás felvételére. Czernin beszédét különben az antant többi államaiban is kedvezően ítélik meg, míg a­ német államférfiak nyilatkoza­tait nem találják kielégítőnek. A békereménységekre nézve egyébként újabb jelentős változás vagy esemény nem a hadiérdekek megóvásának érve alatt. — Az összes elvtársak és elvtársnők figyel­­mébe. Folyó évi február hó 7-én, csütörtökön este 8 órakor a Munkás-Otthonban (Zrínyi utca 13.) előadást tartunk, melyre minden elvtársat és elvtársnőt meghívunk. Az ezen előadások célja a munkások és munkásnők nevelése, oktatása szervezeti és pártélet­ben szükséges tudnivalókra, amit egyetlen szervezett munkás sem nélkülözhet. Aki csak teheti, járjon el tehát szorgalmasan ezen előadásokra, melyeket kéthetenként,­­mindenkor csütörtök este fogunk megtar­tani s az egyes előadásokat mindenkor külön is hirdetni fogjuk a „Munkás“-ban. — Ne üljünk fel a kósza híreknek. Város­szerte már a múlt hét vége óta az a hir járta, hogy az elmúlt hétfőn ismét kitör a tömeg­sztrájk, folytatásaként a múltkorinak. Hét­főn, kedden meg némelyek tudni is vélték már, hogy a fővárosban már­is ki­tört hétfőn a sztrájk s vele kapcsolatban igen sok kalan­dos és fantasztikus hír keringett a levegőben. • MUNKÁS HÍREK. A cenzúra ugyancsak alaposan kezd működni újabban Magyarországon. A „demokrata“ kormány­zat megmutatja fogafehérét a szabadság­­jogok kezelése terén, mely a cenzúrán kívül más térre is kiterjed ugyan, de beszéljünk ezúttal csak a cenzúráról. Amellett, hogy egy idő óta a fővárosi lapokat is agyonnyo­­morítják a cenzúra hatalmi túltengésével, még a vidéki lapoknak sem kegyelmeznek, de legkevésbé a mi lapunknak Pécsett. Jel­lemző példa erre, hogy a pécsi cenzúra a múlt heti számunkból teljesen törölte azt a cikket, mely a munkásság múlt hétfői demon­strációjáról szólt, holott erről a helyi lapok már közöltek kimerítő tudósításokat és a fő­városi és más vidéki tüntetésekről és a tömeg­­sztrájkról a Népszava és a többi fővárosi lapok szintén részletesen beszámoltak. Anélkül, hogy hosszabban foglalkoznánk a pécsi cenzúra működésével, megállapítjuk, hogy az mint a múltban már annyiszor, ha szabad egyáltalán tiltakoznunk. Kiváncsiak vagyunk, hogy Vázsonyi, az új igazságügyminiszter tesz-e hamarosan intéz­kedéseket a magyarországi cenzúra jelen­legi illetve ezeknek a „beavatottakénak az agyá­ban. Igen sokan érdeklődtek nálunk ez irány­­ban, hogy mit tudunk mi ? nem-e jött hoz­zánk valami értesítés a központból ? Ter­mészetesen mi semmit sem tudtunk, hiszem nem is tudhattunk, mert tényleg semmi sem történt. Ha történt volna, akkor nekünk is tudnunk kellett volna róla, és tudni fogunk, ha tényleg történni fog valami. Az egész híresztelés bizonyára onnan nyerte eredetét, mivel tudvalevőleg pártunk országos választ­mánya az e­lmult Vasárnap Budapesten ülést tartott. Ezen az ülésen mi pécsiek is kép­viselve voltunk s annál is inkább módunkban áll megnyugtatni az ideges fantáziákat, hogy ne izguljanak annyira, nem lett újabb sztrájk­­ról határozat hozva, ezen az ülésen. Egészen más kérdéssel foglalkoztak azon, nem pedig újabb tömegsztrájk rendezéssel. A szerve­zett munkásságot különösen figyelmeztetjük a legnyomatékosabban, hogy ne üljön fel semmiféle kósza híresztelésnek. Ha történni fog valami, erről a párt vezetősége által értesülését mindenki megszerezheti. Minden más hír észlelés felett, melyeknek részben ugratás is lehet a céljuk, térjen a munkásság nyugodtan napirendre. “—Halálozás. Bokor Emil dr.a pécsi kerü­leti munkás biztosító pénztár egyik legdere­kabb orvosa, kórházi orvos stb. e hó 28-án délután 2 órakor, 53 éves korában tüdőgyul­ladásban meghalt.­­A kerületi pénztár külön gyászjelentést adott ki a kiváló orvos-specia­­lista elhunytéról, akiben a pécsi beteg mun­kások és maga a pénztár egyik legértékesebb orvosukat veszítették. Temetése szerdán dél­után gél órakör­ ment végbe az izraelita temető halottasházából. . . így agitálnak Komócsyék. Ez a jeles pécsi csuha s Perr Viki nevű hátramozdutó­­jával ugyancsak pecehes két agitátor­­s szer­vező zseni. Mindenáron meg akarják hódí­tani a pécsi nőket, t. i. a dolgozó nőket, és pedig a kér. szoc. néven ismert népcsaló szervezkedés eszméjének. Nem szükséges, hogy erről a szervezkedési formáról beszél­jünk ismételten. Bemutattuk ezt már kellő­képpen nema egyszer a munkásságnak és min­denkinek, aki lapunkat olvassa. A dohány­gyári munkásnők között való tolakodó ak­ciójuk kapcsá­n eleget írtunk már Komócsyék viselt dolgairól. Most az úgynevezett Ber­­gungstelle­k munkásnői között való szerep­lésükről fogunk egyet-mást elmondani. Meg­­neszelték ugyanis az elmúlt napokban Ko­móssyék, hogy a Bergungstellék munkásnői körében bizonyos spontán eredetű mozgo­lódás támadt, melynek célja a szervezkedés, hogy sanyarú helyzetükön ennek segélyé­vel javíthassanak.“ Ha szervezkedésről van szó, akkor természetesen akármelyik mun­kásréteg vagy szakma soha sem a Komócsy­­féle szisztémára gondol, hanem az osztály­tudatos szociáldemokrata alapon való szer­vezkedésre, mely világszerte a legfényesebb eredményeket tudja felmutatni a munkás­ság javára. Így gondolkoztak a Bergung­­steller munkásnők is és anélkül, hogy valaki tőlünk csak egy lépést is tett volna feléjük, hogy szervezkedésre buzdítsa őket, ők ma­guk kerestek fel bennünket ez irányban. Nem mintha mi nem gondoltunk volna már az ő nehéz helyzetükre, de nem láttuk még elég érettn­k a­ helyzetet arra, hogy tényleg ak­ciót kezdjünk ezen munkástömeg érdekében. A hadimun­kások szervezése általában sok nehézségbe ütközik és így kellő óvatosságot igényel az, ha ilyen téren szervező akciót akar az ember kezdeni. Minthogy közben maguk a munkásnők fordultak­­hozzánk, hogy támogatásunkat kérjék, mi készséggel álltunk melléjük,­amennyiben azt tehettük. Közben Komócsyék is értesültek a történen­­dőkről és­ nekifogtak a piszkolódás minden eszközeitől ki­cifrázott akciójukhoz — elle­nünk. Konócsy úr és egy két csuhás bój-­ társa személyesen keresték fel a Bergung­­stelle parancsnokságát és „oltalmat“ kértek a szociáldemokrata terror ellen, mely sze­rintük a keresztény munkásnőket erőszakkal akarja beterelni a szociáldemokrata szerve­zetbe. Egyidejűleg úgy a Pluslapban, mint röpiratokban a legpiszkosabb modorban ágál­tak ellenünk és vezető elvtársainkat egye- 1918. február 2-

Next