Munkás, 1920 (23. évfolyam, 51-297. szám)

1920-03-05 / 51. szám

1. oldal. HÍREK óóó — Az összes szakmák vezetőségi és választmányi tagjai felkéretnek, hogy f. hó 5-én, pénteken este 6 órakor tartandó összválaszt­mányi ülésen megjelenni szíveskedjenek. — Felhívás a munkanélküliekhez! I­­ben­yei uradalom keres 300 mun­kást az uradalmi földmunkára. Jelent­kezéseket elfogad a pécsi földmunká­sok szervezete (Zrinyi­ utca 13) A munkafeltételek ugyanott megtudhatók. — A lisztutalványok kiosztása. A város polgármestere ezúton hívja fel mindazokat, akik liszt-, illetve kenyér­utalványért jelentkeztek és erre való igényük megállapítást nyert, hogy utalványaik átvétele céljából háztartási lapjuk felmutatása mellett az illetékes kerületi utalványkiosztó bizottságok­nál az alább megjelölt időben és sor­rendben mindekor délelőtt 9—12-ig és délután 3 —6-ig jelentkezzenek. (Egyelőre csak a pénteki jelentkezé­seket közöljük.) I. kerület: d. e. Apáca-, Citrom-, Deák-, Dischka Győző-, Incédy- és Irgalmas-utcák; d. u.: Hunyady, Káptalan, Szepessy és Zrínyi utcák, valamint Scitovszky­­tér. II. kerület: Felsőmalom, Nagy és Kis-Flórián és Sörház utcák; d. u.: Anna, Papnövelde­ utcák, Papnövelde és Plébánia közök. III. kerület: d. e.: Árpád és Radnics utcák; d. u.: Petre­­gselyem u. IV. kerület: d. e. Szigeti országút 1-től 50. számig­; d. u.: 51-től 110. házszámig. V. kerület: d. e. Makár­ utca ; d. u. : Kismakár, Nyár, Rókus, Rókusalja és Xavér utcák. VI. kerület: d. e. Cindery, Zsinkó, Alsó­malom,­­Fehérvári utcák, II. őrház, báró Bánffy Dezső utca, Malomi út, Megyeri dűlő, Brandt-telep, Elemi lőtér, Ispitaalja ; d. u.: Szövetség-út, Posta-völgy, Resch-puszta, Árpád-út, Batthyány utca, Arany János, Baj­nok, Gizella, Ráth, Imre utcák, Ráth­- felip, Szabadság, Két és Légszeszgyár utcák. VII. kerület: d. e. Tettye-utca, Tettye-dülő, Tettye-tér; d. u.: Alsó­­puturla, Antal-utcák és Zidina-körny. VIII. kerület: d. e. Ágota, Zerge és Kisboldogasszony utcák, valamint Gás­­pár-környék; d. u.: Felsőputurla,Hegy­ - alja utcák és Havi-dűlő. IX. kerü­let : d. e.: Alsóhavi, Ágoston-utcák, Ágoston-köz és Ágoston t­ér ; d. u.: Csillag, Csokonai, Erzsébet és­öld utcák. X. kerület: d. e. Felsőbalokány, Bokor és Kemence utcák; d. u.: Felső­­vámház-utca. XI. kerület: d. e. Man­dula és Nap-utcák; d. u.: Mohácsi országút és Gyárváros. XII. kerület: d. e. Plébánia, Gesztenyés, Borbála, Sétatér, Károly és Kórház utcák. ; d. u.: Derék, Káposztás, Nagybánya­réti, Istenáldás, András- bányavölgy, Bánom, Bányatelepi és Mecsekszabolcsi országút. — Megint nincs aprópénz. Úgy látszik, hogy az aprópénz mizériákon a város által kibocsáj­tott aprópénz csak ideiglenesen segített. A kibocsájtás után látszó­­lag javult a helyzet, ma azonban a kávéházakban, vendéglőkben, a boltokban ismét megjelentek az üzlettulajdonosok által is kiállított szelvények 50 f.-ről, fel egészen 10 koronáig. Ezeket annak idején a hatóság betiltotta a lapok apró­­pénzjegyeivel együtt. Ma ismét forgalomban vannak és az apró­­pénz újra nem látható. Ha a város nem bocsájt ki egy sorozat újabb aprópénzt, akkor mit szándékozik tenni? — Az „1920" aktivista röpirat vasárnap, folyó hó 7-én délelőtt 10 órakor tartja a Pannónia nagytermé­ben demonstrativ matinéját. Jegyek elővételben Blancz könyvkereskedés­ben kaphatók. Szervezett munkások- M&k 6 koronás kedvezményes jegyeket adnak ki. — Nyugtázás: N. N. 100 %-ot juttatott a „Munkás“ gyorssegély alapjára. Köszönet. — Elveszett a megalakulandó fo­gyasztási szövetkezet ügyében kibo­­csájtott aláírási ívek közül a 60-as számú. Az elvtársak erre az ívre ne fizessenek. Akinek a kezébe kerül, hozza be a „Munkás“ szerkesztőségébe. Munkás Felhívás! Vasárnap, 1920. évi március hó 7-én délelőtt 16 órakor Villányon, Siklóson, Barcson, Nagyharsányon, Beremenden, Mohácson és Főherceg­ Bacsó Béla emlékezetére népgyülést tartunk. Felhívjuk az ottani elvtársakat, hogy a népgyülés sikere érdekében fejtsék ki a legmesszebbmenő agitációt. Testvéri üdvözlettel A pártvezetőség — 3000 tucat gomb eladó. Akaratlanul csinálunk reklámot ennek a gombnak. Egy Király­ utcai tőzsde kirakatában láttunk ezen gombokból néhány mintát ezz­el a felírással: 3000 tucat gomb eladó, Rákócy út 85. fsz. 1. d. u. 1—3 között. Föltűnő a lánckeres­­kedésnek és az igazolvány nélküli gseftelésnek ekkora nyilvánossága. A gombok tulajdonosa egész bizo­­nyosan nem hivatásos kereskedő, hanem ennek egyi­k alfaja: láncos. Láncos, aki addig, amíg egy ke­reskedőnek (vagy egy másik lán­­cosnak) eladja, túl sokat fog keresni rajta Mibe kerül egy gomb, mire a rendes vevőhöz ér? Az esetet ajánljuk a rendőrség figyelmébe 1 és 3 óra között talán a rendőr­­séget is fogadják ott.­­ A közalkalmazottak beszerzési csoportjának vezetősége felkéri a tagokat, hogy eddigi igazolványaikat az új rózsaszínű igazolványokkal 8 nap alatt cseréljék ki, annál is inkább, mert a 8 nap eltelte után a régi iga­zolványok ellenében nem adalik ki a u. — Az élő állatok csempészete ellen. Scheidl Árpád dr. barcsi főszolgabiró a barcsi és szigetvári járási jegyzőket értekezletre hívta meg a demarkációs vonalon át történő csempészet meg­­gátlása céljából. A csempészet ugyanis legelsősorban az élő állatok árát hajtja fel hihetetlen magasságba. Ennek tud­­h­atók be a magas pécsi húsárak. A gyűlésen elhatározták, hogy a közigaz­gatási hatóság a baranyai alispáni hivatalnak javasolja az élőállatok összeírását és azoknak számon tartását. A két járásból élő állatokat csak hatósági engedéllyel lesz szabad ki­vinni Az egyes községekbe való át­hajtáshoz — fuvarozó lovak számára is — külön hajtási engedély lesz szükséges. _ — Találtatott a Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának egy tag ági igazolványa. Tulajdonosa átveheti a Munkás szerkesztőségében. PÁRTÜGYEK.­­ A pécsváradi szocialista pártszervezet folyó há­t­án, szombaton este 6 órakor vezetőségi Illést, március 7-én vasárnap d. u. 3 órakor pedig taggyűlést tart. Teljes számú megjelenést kér az elnökség. Szakmozgalom.­ ­ A villamosvasúti sztrájk egyelőre tovább tart. Ma remél­hetőleg történnek olyan lépések, melyek a kölcsönös megegyezés felé közelebb hozzák a feleket. Az alkalmazottak ilyen irányban megtették a kezdeményező lépést s az igazgatóság részéről is haj­­landóság mutatkozik a megegye­­zésre. Várjuk az eredményt. — A kiló cipőgyár! sztrájk tovább folyik. Deutsch úr tegnap fent járt nálunk, hogy a tegnpi lapunkban közölteket megcáfolja, azonban arrogáns fellépésén kívül elfogadható cáfolattal nem tudott előállni. A szakszervezeti bizottság a sztrájk okának megvizsgálására megteszi a lépéseket. — A Zsolnay gyári sztrájk tovább tart. Ott, amíg a meg­egyezés létre nem jött, munkát egyetlen jóérzésű munkás nem vállalhat. — A Hamerli gyári munkás­­kizárás változatlanul fennáll. Amíg a kizárt munkásoknak ezzel a gyárral becsületes megegyezésre jutniok nem sikerül, addig ott munkát tisztességes munkás nem vállalhat, addig a legszigorúbb bojkott erre a gyárra nézve vál­­tozatlanul fennáll. MŰVÉSZET. A „Dunántúl" grafikai és kézi­munka kiállítása. A „Dunántúl“ rt-nak nagy zajjal rikkancsolt kiállí­tása nevetnivalóan a dilettantizmus ócska bazárszerű portékáinak publiká­lása csak. Az egész kiállítás (liába szentelték fől püspök járással) plágium : megférhetetlen kamasz-ambíciók után­zási dühét juttatja az ember eszébe. És még­hozzá ez az utánzás a közön­séges, tiszta, technikailag okos hű­séget, rávalóságot se éli föl. Gyönge, iskolássze­m és nagyon alatta marad a középiskolák évvégi kiállításainak is. A női kézimunkákról se mondhatun­k sok jót. Pár munka­ötlet és ügyesség dolgában dicsérhető értékű, de mű­vészi qualitásoktól még nagyon messze vannak. Az egész kiállításon talán az egyetlen Trieszt tudnánk megdicsérni. Az SHS. választói törvény 4 Belgrád, márc. 3. Tegnapelőtt minisztertanács volt, amelynek a választói törvény volt a tárgya. Állítólag csekély változtatás­sal a régi választói törvényt fogják elfogadni, kivéve, h­a a Nemzeti Club tagjai ezt elfogadják. Szövetkezet.­­ A munkás­szövetkezeti szappangyár üzeme megindul­ván, korlátolt mennyiségben az üzem az elvtársak részére szappant máris adhat ki. Egyelőre minden szervezett munkáscsalád csak 1—1 darab szappant kaphat, amint a Munkás­ Otthon gondnoka fog a holnapi naptól kezdve szétosztani darabonként 12 koronában. A gyr -ban lugke és szappanalja szintén kapható. Szervezet­ ügyek: □ □ □ — Az újságírók szakszervezete folyó hó 7-én, vasárnap délelőtt 11 órakor havi ülést tart a „Munkás“ szerkeszt­őségében. — A Mohács Pécsi vasút pálya­­munkásai folyó hó 7-én, vasárnap déle­lőt­t 11 órakor értekezletet tartanak a Rákóczy-úti szövetségi helyiségben. — A Vasutas Szövetség folyó hó 8-án­, hétfőn e­st 5 órakor bizalmi ülést tart a szövetségi helyiségben — A somogybányatelapi szerve­­zeti ifjúság folyó hó 7-én, vasárnap déle­lőt­t 9 órakor a Gerber-féle ven­déglőben alakuló gyűlést tart. Teljes számú megjelenés kéretik. — Az építő­munkások csoportja folyó hó 9-én, kedden este 6 órakor fontos ügyben nagy értekezletet tart. — Az építőmunkások vezetősége felszólítja azon tagokat, kiknél még könyvek vannak a könyvtárból, azo­kat 8 napon belül szolgáltassák be. — A DGHT. összes vasmunkásai­nak mecsekszabolcsi csoportja f. hó 7-én, vasárnap délután 2 órakor tartja évi közgyűlését a Kner-féle ven­déglőben. — A fuvarosok szak­soportja f. hó 5-én, pénteken este 7 órakor fontos ügyben értekezletet tart. — A borbély-ifjúmunkások részéről Nagy János szaktárs f. hó 7-én, vasárnap délután 2 órakor szakelőadást tart. — A bérmunkások csoportja f. hó 7-én, vasárnap d. . 9 órakor évi köz­gyűlését tartja a Munká­-Otthonban. A vasutat szövetség pénztári órái csütörtökön és szombaton d. u. 4-6-ig, továbbá vasárnap d. e. 10--12 óráig tarttatnak. — A kéményseprő munkások csoportja­­ hó 7-én, vasárnap d. u. 2 órakor rendes havi ülést tart a Rákóczy­­úti helyiségben. — A női szervező bizottság­ csü­törtökön este 6 órakor ülést tart. — A famunkás rokonszakmák szervező bizottsága felszólít­ja N­yer István pincemestert, hogy folyó hó 4-én, csütörtökön este 6 órakor jelenjen meg a csoport helyiségében. HIRDETÉSEK:­­ APOLLO Csütörtök, március hó 4, Metro.film: Előadások:a fél 5,6,fél 8 is 9 órakor ŐFELSÉGE: számozott A GYERMEKI... legyekkel. Botló szerelmi játék 4 részben. A SZÍNHÁZI zenekar 1920. március hó 6-án, szomb­­on a Nő e­g­y­­­e­s helyiségeiben kabaréval és hang­versennyel egybekötött jót­ékonycélú zártkörű táncestést rendez. A műsor keretében fellépnek: A szín­házi zenekar Steiner Ödén vezény­lésével. — Peterdi Etus, Hampel Ilonka, Simonyi Palika, Komlós Vil­mos, Németh Nándor, Wessely Pál, a P­­est Nemzeti Színház tagjai. —­ Kugli Gyula hegedűszólista. — A kis Zoli. — A kabarészámokat zon­gorán Túrás Mihály, színházi kar­mester kíséri. Belépő egy személyenkint 16 K, család­jegy :­0 K. Kezdete 8 órakor. Jegyek csak meghívó ellenében adatnak ki. Aranyat, ezüstöt, briliánsokat, ékszereket, régiségeket, zálog­cédulákat a legmagasabb árban veszek. SOMOGYI IMRE ékszerkereskedő. Hunyadi-utca 10. Telel. 818. Pécsi Orfeum Siklósi-utca II—13. sz. Uj köntösben f. hó 4-én, csütörtökön elsőrendű új t­a­g­o­k­k­a­l és kitűnő nívós műsorral újból megnyúlik. Kezdete este pontban 8 órakor. LENHARDT JÁNOS hangszerkészítő, hangszórók zongora üzlete Pécsett, Király­ utca 38. szám. Veszek: Látható irású írógépet,,“" ,e’5 b6‘ é‘ VARRÓGÉPET, Molnár Arthur irgalmas­ ul­­aló’ 135 Telefon hívószám 617. Tűzkő nagyban is kapható! Aranyért, ezüstért, briliánsokért és mindennemű ékszerekért bárkinél magasabb árakat fizetnek. COTTLÉEB­ÓS LAUFER, órás, aranyméves és ékszerkeresk , Kossuth­­– 5 — E szakmába váró s­tadennemű javítá­sok szakszerűét jutányos áron eszközöltetnek. ’•Zóra” — liiloméreme békebeli anyagokból készül, kapható: ”Remn‘ny,’­gyógyszertár Pécs, Majláth tér. 80­0-as és 4­0* ez. kapható a PATKÓSZEG HÉTFEJEDELEM ÁRUHÁZBAN Kossuth u. 16. Telefon 796. Állandóan raktáron, legolcsóbb árban larsabb minőségű fűszeráruk, hüve­lyes vélemények, teljes konyhai­­­­szerelések, u. m.: zománc- és faedény, kefe, seprű, kosáráruk, piaci táskák, karbiti, karbitl­ampák ás égök,továbbá rövid, kötött és szövöttáruk. tiszta bőrből STR­APA-CZIPŐ MUNKÁSOKNAK tartásivre 250 K­áért párakint kapható: Polák Jakab srralmasok-utca Jobb házból való h­u PINCÉRTANONCNAK fel­vétetik az „Arany Hajó“-ban_______________ Egy komplett korcsmár BOR- ÉS SÜHSZEK­­RÉNYT szivattyúval és szénsavhoz készülékkel ellátva, eladom. — Schneider István Közvágó­híd Siklósi-u.___________________ 189 MIND­ENEK-SZAKÁCSNŐT keresek éves bizo­nyítványokkal, március 16-iki belépésre. Munkácsy Mihály­ utca 20.. em. balra. 192 TAKARÍTÓNŐT keresek reggeltől délutánig. — Rákóczi-ut 70 , i. e. 192 ELVESZETT március 2- án este egy fekete bőr­társ­a, különféle nyutetákat tartalmazott. Miután a lárva kedves emlék, megtaláló juttassa el a „Munkás" kiadóhivatalába. Jóé SZOPTATÓS-DADÁT jó fizetéssel és jó ellá­tással felvennék. Bővebbet: Madarász és Hoha­ner úriszabónál, Ferenciek­ u. 7. VESZEK BARANYABÉLYECEKET naponta 5 és 11 óra között. Teréz-utca 17., I. em. 195 ELADÓ egy tettén 6 hetes bornyujával Ur ott egy igáskocsi, egy üst (200 literest és szivattyu-pumpa 20 m. hossza. Csokonai 5 kocsi széna és I igás­­kocsi eladó. Érdeklődni lehet: Máté József szabónál Pécs, Ferenciek­­ utca 6. szám. M­­ik­fees! Irodalmi és Könyvnyomdai Részvényt. 1*20 Lapellenőrző bizottság: Ildiut Zu­faeid OeVer Sildet di Lek­kas árpád. I Felelős szerkesztő: MAGYAR JÓZSEF. I Laetulaideeai: A PÉCSI SZOCIALISTA PÁRT. 1920. március .­

Next