Munkás, 1920 (23. évfolyam, 51-297. szám)

1920-10-27 / 246. szám

2. náai talk távúiról sem olyan jók, mint a K . Miért? Mert az emberi erő nem úgy megmunkálni a vasat és egyéb kemény anyagot, ahogy akarja. Ezt csak példaképpen hoztuk fel, mert automobilt gép nélkül csinálni Km is lehet. I-fogy bir azonban a gyár egy nap alatt ezret is megcsinálni? Úgy hogy az autónak egyetlen részét sem csinálja a munkás a puszta kezével és valami egyszerű eszközzel, hanem géppel. A k­épet hajtja vagy gőz, vagy benzin, olaj vagy villanyerő. A gép végzi foly­ton ugyanazt a munkát sokkal gyor­sabban, mint az ember birná és tára­it­ás nélkül. S nem kell utána minden darabot kiszabni, utána igazítani, ami gépből kijön, akárhány ezer da­rab egymásután, mind egyforma, pon­tosabban van kivágva, vagy sajtolva, mint ahogy a legjobb szemű mester tudná. Igazán itt a gép a munkás, az ember csak mellette áll és eteti, adja alá, vagy belé a megmunkálandó anyagot, így dolgozik a gőzcséplőgép is, me­lyet már a földmunkás is ismer. Még nem is volt olyan régen, hogy 500 kéve búzát öt napig kellett nyomtatni éjjel nappal dolgozva, hogy közbe ne jöjjön eső vagy szélvész; hogy kellett készíteni a szérűt, vizet hordani hor­dókban és locsolni, hogy ne repedez­zen meg; kiteregetni a kévéket, be­fogni két-három lovat és hajtani egy darabig; aztán forgatni, majd a sza­­­mát elhordani, szemet összekotorni, pelyvától, szemétt­ől szórással meg­tisztogatni, meg újra teríteni s ahol sok termett, így küzködni, míg a hó is leesett. Ma pedig a gőzcséplőgép kicsépel 500 kévét három óra alatt és ha esik se baj. Három hét alatt a gőzcséplőgép kicsépel annyit, ameny­nyit nél­n­e az egész falu se tudna kicsépelni annyi idő alatt. A gép te­hát a lónál is gyorsabban dolgozik s minél tökéletesebb, annál g­orsabban. Ugyanigy van minden egyébb mun­kában is. Csak a földmunkás dolgozik még a legegyszerűbb eszközökkel, kivált a kis és törpe birtokos, kinek csak pár hold földecskéje van s azt túrja amíg él, családostul. Ezért kell nekik kora reggeltől sötét estig dol­­gozniuk. Mégse mennek előre. A városi munkás ellenben mindig gépekkel dolgozik, azért többre megy, többet végez napi nyolc órai munka­idő alatt is. Mi lenne, ha ő is 10, 12, 14 órát dolgoznék naponként, mint a földmunkás ? Mennyit keresne akkor még a gyáros­ munkaadói Valamivel adna ugyan a munkásoknak is több bért, de mennyit keresne ő, mikor ma is annyit keres a nyolc órás munka­idő mellett a munkásai munkáján ? A munkás csak időnap előtt tönkre menne, elpusztulna, ha napi 14-16 órát dolgoznék a gyárak, műhelyek zárt, sokszor poros, gőzös, bűzös leve­gőjében és csak a tőkésnek lenne belőle haszna. Nem a városi munkás tehát a föld­munkás ellensége, hanem az, aki a szoc­ilistát szidja előtte s őt félre­vezetni iparkodik. Az földmunításnak is az legyen a tőre/evése, f­ogy ő is gépelt­­tel dolgozniassék s akkor nyolc órai munkaidőben is többre fog menni, mint most 16 órás napi munkával. Hogy miért kell rosszabbá­ is élnie a sok munkája jutalma gyanánt, ezt majd kifejtjük a következő számban. Nagy sztrájkok Lengyel­­országban. Krakó, okt. 25. A Varsóban kitört vasutassztrájk már kiter­­jed Csensztochovó és Lodz vidé­­kére is. Több vasutast letartóz­­tattak. A sztrájknak gazdasági és politikai okai vannak. A forga­­lm­ azon a vidéken, amelyre a sztrájk kiterjed, teljesen szünetel, úgy hogy még a frontra sem szállítják a csapatokat. Dobrovitz vidékén állandóan nagy bányász­­sztrájkok vannak. Latartóztatott olasz szak­­szervezeti titkár. Milano, okt. 25. Aratando Borgi, a munkásszindikátus tit­­­kárát, aki nemrégen tért haza Oroszországból, letartóztatták.­­ Azzal vádolják, hogy forradalmi mozgalmakat sír­tett a munkásság között. A munkásság között óriási a felháborodás a letartóztatás miatt. — — Kibionatnyi­ v&a!tá­. Váradi Ferenc (Mecsekszabolcs) ezúton mond köszönetet mindazoknak, kik részére gyűjtés útján adakoztak. HÍREK y a a b — A törpe­adók befizetése ügyé­ben a hatóság felhívja az összes kávé­házak, vendéglők, kaszinók, egyesüle­tek mulatók stb. tulajdonosait, hogy a törpeadókhoz (sakk, dominó, zene, kártya, billiárd stb.) szükséges töm­bök átvételére jelenjenek meg e fel­hívás közzétételétől számított 24 órán belül a Városháza főpénztáránál (I. em. 48. szám alatt.) — A gabona megajánlás. A város ellátatlan­jai részére tudvalevőleg most folyik a megye területén a holdanként kivetett 20—20 kgr. gabona beszedése. Eközben sok panaszt hallunk a kis­­birtokosság köréből arra nézve, hogy amíg őráj­uk behajtják a megállapí­tott mennyiséget, addig a nagybirtoko­sok igyekeznek minden módon a be­szolgáltatás alól kibújni. Már­pedig a helyes elv ennél a kérdésnél kell, hogy éppen az legyen, hogy több kíméletet tegyenek a pár holdas kisgazdáknál, mint a nagybirtokosoknál, akiknek inkább van bőven fölös gabonájuk. Nagyon helyénvaló lenne tehát, ha az érdekelt kisgazdák — a maguk köte­lezettségének teljesítése mellett — fokozott gondot fordítanának arra, hogy a spekuláló nagybirtokosok ki ne bújhassanak a beszolgáltatás köte­lezettsége alól. Ahol kell jelentsék fel az illetékes megyei hatóságnál a tapasztalt visszaéléseket, hogy a vissza­élni akarók ellen el lehessen járni. — Lisz­tutal­vány­ok beváltása. Pótlólag közöljük, hogy a lisztutalvá­nyok Hummel E. gőzmaim­i liszt­­lerakatában Kossuth Lajos­ utca 24. sz. a. is beválthatók. — Gyűlések a vidéken. Jól sike­­rült népgyülést tartott vasárnap d. e. Siklós munkássága. A napirend előadói Szoboszlai és Wajdics elvtársak vol­tak. Nagyharsányban aznap d. u. 3 órakor volt népgyülés hasonló tárgy­ban. Az előadók is ugyanazok az elv­­társak voltak. A már ismert határozati javaslatot minkét gyűlés elfogadta. Rendzavarás nem történt. — Patacsi államtitkár Komlón. Patacsi Dénes a magyar kisgazdapárt szavaló államtitkárja, a kurzus-iro­dalomnak e neves fűzfapoétája, a napokban Komlón beszédet tartott a bányamunkásoknak. Kezünkbe került az a röpcédula, amelyen Patacsi államtitkár komlói beszéde van meg­örökítve. A késői kor szabad embere bizonyára megdöbben majd, ha olvassa azt a röpiratot. A kurzus meggyőződés nélküli gazembereinek förtelmes demagógiája és keresztény hazafi ága van ebben a röpiratban fölhigítva. Term­szetesen, Patacsi őrmester úr, rólunk sem felejtkezett meg, mond­ván: „Ha egyszer (Pécsre) bevonulunk legyenek meggyőződve,­­ nem bosszú állást viszünk magunkkal, hanem a meleg testvéri szeretetet, mert tudjuk, hog­y nem a félrevezetett magyar munkásság a bűnös, hanem az árulók, a félrevezetők,akik bűnhődni fognak.“ Mi ismerjük a kurzus testvéri szerete­­tét, amelynek felszentelt szimbóluma, a herélőbicska és bikacsók. Ez a jezsuita szemforgatás m­iket nem té­veszt meg Patac­i államtitkár úr. — Károlyi Mihály Olasz­­országban. Gróf Károlyi Mihály, mint értesülünk, hétfőn Olasz­országba érkezett. A budapesti lapoknak ama hírei, hogy Károlyi Bajorországba akart menni vagy hogy onnan kiutasították, célza­­tos hazugságok, mint általában mindazok a hírek, melyeket a budapesti lapok Károlyi Mihály­­ról több mint egy éve költenek. — Jugoszlávia nem adja ki a vas­úti anyagokat és monitorokat. Beu­gródból jelentik: Az antant Bécsbe székelő Jóvátételi bizottsága azt a felszólítást intézte az SHS­ kormány­hoz, hogy Ausztria és Magyarország­tól zsákmányolt vasúti leszerelés egy részét és a dunai monitorok felét köte­les kiszolgáltatni. A jugoszláv kor­mány a jóvátételi bizottságnak ezt a határozatát nem fogja elismerni, egy­ben elutasítja azt a javaslatot is, hogy Jugoszlávia hadikárpótlásképpen hadiszert fogadjon el. — A lakácsai tűzkárosultak ja­vára a mai naptól kezdve a „Munkás“ kiadóhi­vatala és pártunk titkársága is megkezdte a gyűjtést a részére ki­adott hivatalos gyűjtőiveken. Akinek nek anyagi tehetsége megengedi, ada­kozzon ezen emberbarát­i célra. — Nyugtázás. A sátorhelyi szerve­zett munkások az emigráció élelmezé­sére 425 kgr. élelmiszert küldtek be Pécsre. Köszönet. — Veraktssce tanító, Tillman György tanító az Ágoston-téri iskolában K. S. ifjúmunkás tanoocot bottal úgy fejbevágta, hogy elöntötte a vér. A súlyosan megvert ifjúmunkás elvtár­sunknak az volt csupán a bűne, hogy az előadás végén nem állt párba. A brutális tanító ellen a följelentést megtették. — A brutális háziasszony című hírünkre vonatkozólag Prasznik Jánosné bent járt szerkesztőségünkben és kijelentette, hogy ő a cikkben jel­zett lakó világtalan anyját nem verte meg és hogy a verekedést a lakó kezdte azzal, hogy egy léccel fejbe­­ütötte. Különben ez az ügy a bíróság előtt fog tisztázódni. — Az amerikai magyarok és a fehér terror. A felszabadulás című amerikai magyar proletár­usság szept. 11-iki számából vesszük a következő­ket : Népgyűlés Pittsburgh­ban. Aug. 28-án este Pittsburghban tartottunk jól sikerült népgyűlést. A gyűlés elő­adója Bartha elvtárs volt, aki a magyarországi fehér terorral foglal­kozott.“ MunHa» Szakmozgalom. , ««» — A kereskedelmi alkalmazot­tak sztrájkja A vörös, rövidáru, papír, cipő, üveg és bőrkereskedelm­i alkalmazottak sztrájkja változatlanul tovább tart. — Az első pécsi játékárugyári sztrájk tovább tart. Az üzem to­vábbra is szigorú zárlat alatt ál . — A pécsi cipész munkások sztrájkja változatlanul tovább tart. — Az élelmezési munkások cso­portja a Tejcsarnok kenyérgyárában sztrájktörőként dolgozó Laufer Sándor, Szekeres Julis, Kolarits Mari, Koller Mari, Zitvig Zsuzsi, Kapornoki Jánosné, Rácz Mari, Szekeres Katalin és Balázs Maris munkásokat továbbra is a leg­szigorúbb társadalmi bojkott alá helyezi. Gyuta Hétfejedelem ..........vendéglő és étterem............­­ Miiiiimiimiimiimiiimiimiimiiiiiiimiiiiiiumiu» Naponta zene-hangverseny. Abonán­­sek elfogadtatnak. Pontos­an figyel­mes kiszolgálás. Szives látogatást kér 1973 Ladányi József, tulajdonos.­­ LENHARDT JÁNOS hangszerkészítő, ft&rigster és zengeni­ózsef Pécsett, Kirély­ utca II. szám. Aranyat, - ezüstöt, - brilliánsokat, - ékszereket a legmagasabb árban h.mgj. Somogyi Imre ékszerkereskedő, TOOCyIV. Hunyadi­ u.10. sz. — Telefon: 8-18. tfilm­mmn: Főzőedények,­ minden nngy­¥ 1 i lafilOS | Rechaudok, ----- V­i­­lágban a legjobb minőségben kapott* Villamos fűtőtesteket nickelindróttal felújítok. Kortád, lámpák, égők, öngyújtók és tűzkövek. Zseblompoelomok. Uj varrógépek és alkat­részek, bőr-, kézi- és gépfelyaggalók­. — Orvosi műszerek, rekord-fecskendők meg­érkeztek. — Írógépet, varrógépet szakszerűen jótállással javít: MOLNÁR ARTUR, media­­alkus« Telefon 617. 8 Tudja-e Ön?! hogy a legolcsóbb és legszebb 14 karátos — ÍSí.« arany jegygyűrűk Hentz Kálmán ÁS?.“­Ferenciek­«. 52. szám. (A kórháziért villamos megállónál.) 11 V­ESZEK -SSW legmagasabb árban: férfi- fin­ gyem­ekruhát és cipőt Meghívásra házhoz is megyek. FRANKFURTER ÁMEN, Irányi Dániel­ tér 10. Telefon 470. 16 241 áranyért, ezüstért, bicil­inlakárt és mindennemű ékszerekért bárkinél magasabb árakat fizetek: COTTL­ES, órás, aranyműves és ékszerkeresk., Kossuth­­u. 5. — E szakmába vágó mindennemű javítá­sok szakszerű és jutánvásáron eszközöltetne!* Szervezeti ü­gye&> * ♦ * — A bányatelepen dolgtokó bizalmi férfiai f. hó 2- én, szerdán a szabolcsi K­ti szik­házban jelenjenek meg. Kiküldöttek Pécs­ről mennek. A bányászbizalmi férfiak megjelené­sét is kértük. — A* líramunkás Szövetség f. hó 30-án, szombaton este 7 órakor közgyűlést tart a Mun­kás Otthonban. A napirend fontosságára való­­tekintettel minden szervezett ifjúmunkás jelenjen meg. — Bojkott. Károlyi Mihály borbélyra este a üzletét, mivel nevezett a szervezett munkásokat gyalázza, a szakszervezeti bizottság bojkott alá helyezte. Minden öntudatos munkás kerülje ez­t az üzletet. — A Muszkásképző vezetősége f. hó 28-án, csütörtökön este fél 7 órakor rendkívüli ülést tart. — Az „Egyet­ártéa“ csoport f. hó 37-én, szerdán este 6 órakor vezető­ségi ülést tart. — A földmunkások bizalmi testü­­lete f. hó 27-ért, szerdán este 6 óra­kor ülést tart. — Kizárás. Nagy Mihály borbély­­munkást a borbélyszakcsoport kebe­léből 2 hónapra kizárta. — A piaci árusok, reffis, rövidáru és konfekvó szakmái f. hó 20-én, pén­teken d. u. 3 órakor értekezletet tar­tanak a Munka -Otthonban. — A mohácsi ifjúmunkások fel­hivatnak, hogy f. hó 31 én, vasárnap d. e. fél 10 órakor tarta­nó alakuló közgyűlésen jelenjkenek meg a Munkás­otthonban. — A nőmunkások politikai szervezete f. hó 26-án, csütörtökön este 7 órakor taggyűlést tart. A tagigazolványok elhozandók. — A vasmunkás csoport október 29-én, pénteken este 7 órakor előadást tart „Vallás és szocializmus“ ebben. Min­den vasas ott leg­en. — A vasutas szövetség vezetősége és bizalmi testülete f­ hó 26-án ked­den este 6 órakor együttes ülést tart. A régi vezetőség feltétlen jelenjen meg. — A húsipari munkanélküliek kisegítés közvetítés végett Jelentkez­zenek minden hétfőn és csütörtökön d. u. 3 —5-ig a csoport helyiségében. tr\ir\Wnt\ I Francia internált fogságból hr(pm­­lBS ! hazatérve, folyó hó 20-án . . . Teréz­ utca 1* war­ alatt szűcs-műhelyt létesítettem. Minden e szakmába vágó munkát a legdivatosabb kivitelben készítek, minthogy Pádib­an 10 évig a legelkelőbb üzletek* ben dolgoztam- Tisztelt megbízóimat előre is a legszolidabb kiszolgálásról biztosítom. A t. közönség szives támogatását kérve, maradtam tisztelettel 1769 KERTÉSZ RUDOLF, »züc*.! csiszoldát. uQQnQODoonoo D­oacinanod­onoa \ Misei a pohárára most oly drága, g| 3 azért berendeztem egy ^ 4k­ □$ UV£J*- Q. Föltép a ven- &­déglősöket én S _ kávéháztulaj- 3 O donorokat figyelmeztetem, hogy sok jol pénzt takaríthatnak meg, ha kicsorbul 3 O fiaskó, vagy poharuk van, hogy azt ”j Q olcsón és gyorsan levágom és azt — iS □ egyenesre lecsiszolom­, vagy bármely n fiaskókból poharakat készítek, vagy “ n bármely üvegárut, vagy porcelánárut “ H tetszés szerint lecsiszolok, “ LJ CT a S a S UGYANOTT TÁBLAÜVEG nagyban és a, írj kicsinyben kapható. — Elvállal minden- q q nemű üvegezést: 2060 p. □ Pecsing Frigyes üvegesürestor,­­ S Zidleay Vilmosa. 21, ez udvar­ben. {1} aanoanaanano □ □□□aaaaaaaaa HÉTFEJEDELEM ÁRUHÁZ Koisuth Lajos­ utca IIj. Telefon 7-14. Olcsóbb, mint bárhol SA Diana, Ingkő, szóda, szappan, füszer, to­vábbá rövidára, fa-és bádogedény, ngyszfh- 1889 tén kosarak, táskák, kefék, meszerek, stts S5&5£- tanoncok 2092 srentyva* na Pov«, fSmirngvávibea. — T . szám. T3V»-tv k­\ klo c»i' lószerszámmal eladó. - JtLy y il?, Biztos toresetforrás ! Bővebbe» Rákóci-ut 47. 2038 Progrese-IpariakeUt végneUek kSre f»1*4 fa* taggyűlést tart Eladó: ffiA» féle zene»* iskolái könyv és egy kottaáfil any. Bővebbett Lánc­ u. 8. (Andró.)___________ 2057 Eg­y ágyteritő, szekrény, két konyhaasztal, egy pár férficipő eladó — Cim: PerceV-utca 12. 2floa -TT» Jg . 5 hl. bor, hengere« knb­ox a JSs LcN­JlIJ • hanger 8 m. hosszú kötéllel. — Megtekinthetők d. u. 2—4-ig Mátyás Flóri­án­­utca 39. szám alatt. 2950 Két egyforma rok­aszek- olyWC Több egyes fény, egyenkint Is _ tS-ActCIC/. ágyak, új fehér románcos konyhakredeoc. Hat drb szép ebédlőszék, éjfel­­szekrények, ottomán és dí­vány, összecsukható vaságy matraccal, takaffal: KoMKih Lajaa­nte* n udvart»«* 30W Pelek­*szerkesztő: MAGYAR JÓZSEF. Lajta*!«»«. A PÉCSI SZOCIALISTA PÁRT Nyomatott Pécsi Irodalm! és Könyvnyomdai D. T mm Előadások: 5,7 és 9 órakor. Október hó 20-tól 29-éig : Barré-Cirkusz. Megfeszítő cirkusztörténet hét főig. Főszereplő: Harry Mol. IS120 október 27

Next