Munkás, 1921 (1. évfolyam, 1-79. szám)

1921-12-25 / 75. szám

021. n.ford­.e Munkás 1 25. " — Kizárjál­ a miiskolczi ve­rek­edő diákokat. A n­iskolczi kat, a gimnázium zsidó és keresztény m­ulói között, véres Verekedés élt, melynek következtében a m­ári kar egész sereg diák ellen egye­lmi eljárást i­nditott. A vizsg­álat adatait és a tanári kar s lé­tét döntés Végett fel­terjeszt­et­ek a vallás- és közoktatásügyi mniszterhez, aki az elsőfokú saa­­ározatot részben megváltoztatta diákok javára. A döntés szerint Ilnek Károly VIII. és Friedmann at­hur VII. osztályú tanulókat 7 ország összes középiskoláiból­­zárták. A miskolci középisko­­ákból kizárattak Beréknyi László, Frank Imre, Nagy Imre, Klein Tivadar, Kertész Imre, Schwartz Ferenc, Sipos Béla és Som­ogy I­stván VIII. osztályú tanulók­zzal a megszorítással, hogy ta­­nulmányaikat más középiskolák­on csak sz­int magántanulók foly­at­hatják és az 1922. decemberi erizm­us előtt magánvizsgálatra sem bocsáthatók. Ugyancsak ki­­zárta a kultuszminiszter a m­is­­kolcsi összes középiskolákból Végh Gyula VII. osztályú tanu­­lt, aki tanulm­ányait szintén csak h­at magántanuló folytathatja, de rendes időben vizsgázhat. Egy­ben elrendelte a miniszter az eset­el kapcsolatban a további szé­­­skör­ű vizsgálat lefolytatását. — Beiratkozások a budapesti tudo­mányegyetemen. A Magyar Királyi Tudományegyetemen a beiratkozások az 1921-22. tanév második félévére január 7-én kezdődnek és 28-ig tarta­nak. A tandíj fiz­ető hallgatók legké­sőbb január 14-ig, a tandíjmentesség­ért folyamodó hallgatók január 17—19, az újonan iktatott vagy felvett hall­gatók közül a tandíjfizetők január 16 tól 24-ig, a tandíjmentességért folya­modók pedig január 26—28-ig irat­koznak be. Az előadások január 29-én kezdődnek. A beiratkozási folyamod­ványokat 1921 december 31-ig kell az illetékes kar dékánjához­ benyúj­tani. Az engedélyt nyertek az engedé­lyezési záradék keltétől számított 8 napon belül a beiktatást és a beirat­kozást elvégezni tartoznak. A szemé­lyes megjelenés kötelező. — A negyvenötödik percben. Ezzel a címmel izgalmas eseményt ír le az angol sportéletből Pánczél Lajos, az­ ismert budapesti sportíró a ,,Turul Sportlap" szenzációs karácsonyi szá­mában. A lap színes riportot hoz a hazai sportélet fejlődéséről és az er­délyi sportról. A változatos tartalmú újság szombaton délelőtt jelenik meg. Kapható 6 koronáért a rikkancsoknál és minden dohánytőzsédben. — Az Arbeiter Zeitung az oszt­rák munkássághoz. Bécsből je­lentik : Az Arbeiter Zeitung fel­hívással fordul a német m­unkás­sághoz és azokra a különböző eredményekre utalva, amelyet az osztrák szociáldemokraták po­litikája elért óvva inti, a kommu­nisták kalandor politikájától. Úgy látszik, az élem­­iszereknek újévre való megdrágulását a kom­­­nunista propaganda sokkal na­gyobb erővel akarja kiaknázni, mintsem az a kedvére lenne a szocialistáknak. — Kínai kalózok. Római jelö­lés szerint : Honkong magasságában kínai tengeri rablók megtámadtak egy am­e­­rikai gőzöst és teljesen kiraboltak. A kár körülbelül 100.000 dollár. — A­­washingtoni leszerelési kon­ferencia eredményei. Berlini jel illés szerint Xagasakiban a „Toso” n­evű japán óriás csatahajói vizrefocs­­új­­tották.­ ­ A Gutenberg Dalkör Nagy Álarcos-Látra a Régi Sorház­ban Január 14-én (szombat). — Melyik volt a legszebb karácso­nya ? erre a kérdésre fel­­nek színhá­zunk művésznői a Pécsi Színházi Élet karácsonyi számában, mely 24 oldal­­ és hozza Hajnal Márta arcképét to­­­vábbá csoportképben mutatja be a Trubadúr szereplőit. Cikkeket közöl Remete Gézától, Kőrössis Lászlótól, Majthémyi Lászlótól, Baranyai Lász­lótól s ez utóbbi arcképét is bemu­tatja. A karácsonyi szám ezenkívül sok aktuális karácsonyi cikket tar­talmaz. — A Park-mozi bemutatása a sajtó képviselőinek. A Park- mozi remek épületét, gyönyörű festményeit, Ge­bauer Ernő remekeit, s egyáltalán a mozgó színház remek berendezését vasárnap, a megnyitás napján délelőtt 1312 órakor mutatják be a sajtó kép­viselőinek. A hatalmas elkötés, mely­nek berendezése is milliókat ér, min­denben a közönség kényelmét és szép­érzékét szolgálja, s meg vagyunk róla győződve, hogy hamarosan Pécs leg­látogatottabb szórakozóhelyévé lesz. — Nyúl, róka, nyest, stb. vad­bőröket,,vörös és sárgarezet, ólmot a legmagasabb árért veszek. — Hablicsek Sándor nyerstermény­­kereskedő Rákóczy­ u. 48. Bemenet az udvarban. Telefon 786. 167 — A pécsi hatósági munkaközvetítő­nél (Telefon 671.) foglalkozást kaphat 4 bádogos, 1 borbély, 2 kerékgyártó, 1 lakatos, 3 szövő t­akács, 1 timár, 10 üveges, (vidékre), 11 szolga, 18 házi cseléd, helyben, 8 vidéken, 5 iparos tanonc helyben, 3 vidéken, 1 keres­kedőtanonc vidékre.­­ Foglalkozási keres: 3 asztalos, 2 bádogos, 2 bor­bély, 5 cipész, 3 cipőfelsőrészkészitő, 1 cukrász, 1 faesztergályos, 1 fameg­munkáló gépmunkás, 1 fegyverműves, 17 gépész, 9 gépkezelő, 26 gyárimunkás napszámos, 4 vas- és fémesztergályos, 1 vasgyalus, 6 villanyszerelő, 11 kerék­gyártó, 5 kovács, 6 kőmives, 9 laka­tos, 2 molnár, 1 nyomdász, 3 sütő, 6 szállodai és vendéglői alkalmazott, 1 szíjgyártó, 1 szobafestő, 2 magán­­tisztviselő, 3 üzleti alkalmazott, 8 fu­varos, 7 szolga, 3 nevelőnő, 12 házi­­cseléd, 4 kereskedelmi tanonc. A képviselők fizetésének emelése. Budapest, dec. 23. A nem­zetgyűlés gazdasági ülést tartott, ameyen az előadó javasolta, hogy a képviselők tiszt­elet­díját emeljük fel 10000 K-val. A javaslat indokolására kimondta, hogy számos szegény sorsú képviselő van, aki csak tisztelt é­i jóból él, már­pedig ez olyan csekély, hogy belőle megélni nem lehet. Az előadó javas­latával kapcsolatban Budavári Gonda Jenő, Csernus és társai indítványozták, hogy a képviselők fizetésja­vítását visszamenőleg november 1-ig állapít­sák meg- Budaváriék indítványa nem találkozott egyhangú helyesléssel,mire közvetítő javaslatot tettek. Ennek a javaslatnak értelmében a bizottság megszavazta ugyan a fizetésemelést, de egyúttal felszólítja a vagyonosabb képviselőket, hogy a fizetésjavításról önszántukból mondjanak le, a javas­latot elfogadták. Színház és Kabaré. * (­­ímnepi előadások. Vasárnap dél­után 3 órakor mérsékelt helyárakkal Krezóh Pongrác népszerű operettje, vasárnap este bérletszünetben Her­czeg Péter­c hazafias színműve ..A fekete lovas*’ kerül szin­re. Hétfőn délután 3 órakor mérsékelt helyárakkal Dresche TŰZIFA bükk , gyertyánhasáb és apritot tűzifa gyors :: kapható Günsberger Lipót fatelepén, F.­Malom­ u. 13. Telefon 1­4: 27. Lázár Alfréd kitűnő színműve, hétfőn este bérletszünetben Faragó Jenő és Nádor Mihály szenzációs operettje az ,,Offenbach” van műsoron. * Szombaton este nincs előadás a színházban. * A Modern Színpad karácsony­a. A karácsonyi ünnepek alkalmával a „Modern Színpad” úgy vasárnap, mint hétfőn két előadást tart. Délután, 4 órai kezdettel Új helyárak mellett és este 1/29 órai kezdettel rendes helyárakkal mutatják be a nagyszerű slágerműsort, melynek keretében a „Kis kadell" c. sláger­operett kerül színre Komlós Vilmossal a főszerepben és a „Tréfa házasság” c. könnyekig kacagtató bo­hózat. Ezenkívül a kiváló szólóműsor Papp Magda a hétéves gyermekprima­­donna felléptével. Jegyek előre vált­hat­ók a Modern Színpad pénztáránál. * A dolovai nádobi leánya. Kedden a­ bérletben Herczeg Ferenc nagy­hatású színjátéka van műsoron. A minden izében izgalmas, érdekes cse­­lekményű darab minden előadása zsú­folt házat jelent, ami­ természetes is, úgy a darab kitűnő volta,mint az első­­rendű szereposztás miatt. * A „G Gutellberg Színpad” karácsonyi előadása. A „Gutenberg” Dalkör mű­kedvelő gárdája f. hó 25-én, karácsony első napján a Régi Sörház nagytermé­ben az új ,modern színpadján műsoros estélyt tart. Színre kerül Rákossy és Guthy 3 felvonásos könnyekig kacag­tató bohózata : „A sasok”. Az előadás sikerét már­is biztosítottnak látjuk, mert a vezető szerepeket a műkedvelők legtehetségesebbjei játszák. Kezdete este 8 órakor, pénztárnyitás 7 órakor. Belépődíj 15 korona. * Kedden ú­j műsort mutat be a „Mo­dern Színpad”. Két nagyszerű darab kerül színre. Az egyik Panémi Béla aktuális bohózata az ,,­Ügyvédfurfang”, m­íg a másik „Az eresz alatt” c. bájos melódiája hangulatos operetté Tihanyi Bélával a címfőszerepben. A szóló mű­sor egyik slágere a „Bumsztirádi Mári” című tréfás énekes és táncos jelenet lesz, melyet Szendrő Gyula és Sz. Ré­vész Böske adnak elő, nagyszerű ala­kítást nyújtva. A kísérő műsort a leg­jobb számokból állították össze. * Egy volt pécsi színésznő nyomora, Szabadkán. Egy szabadkai tudósítá­sunk számol be arról a nagy nyomorról, amelyben a szabadkai magyar színé­szek élnek, így többek közt is, Bérezik Margitról, ki éveken át­­volt a pécsi színház ünnepelt énekesnője, ki jelen­leg szintén a legnagyobb nyomorban él. Havi jövedelme 1375 korona, mit templomi éneklésért kap. Nagy nyo­morúságában utolsó láncát adta el. Ilyen a színész, sors ! Hétfőn tsip bérletsz­in­tben Offen­back. Kedden (’,) bérletben A dolovai nábob l­eánya. Szerdán A) bérletben : Troubadour. Csütörtökön B)bérletben­­:Troubadour. Pénteken C) bérletben : A bálkirályné. A színház heti műsora: Szombaton délután olcsó helyárakkal gyermekelőadás Tündér Ilona és Argyirus királyfi. Vasárnap délután olcsó árakkal János vitéz. Vasárnap este bérletszünetben A fekete lovas. Hétfőn délu­tán olcsó árakkal Tűzphrah n. 7. oldal APOLLO m TELEFON 4«. — H— TELEFON 46. Ma, szombaton trünet. —Vasárnap, december hó 25-én.— Budapestet megelőzve ! ERDEI TÜNDÉR. Szenzációs dráma az amerikai vadon­­­ból. Főszereplő: MARY PICKFORD Hétfő, december 26 án. ROBINSONOK. —Filmjáték 8 felvonásban. — — Kedd, december hó 27-én.— OCEANIA. Kaland­orjáték 6 felvonásban. Előadások : fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor. — — Vasárnap első előadás­­ 3 órakor. — KK FARKI MOZI 1155 -O- TELEFON­SZÁM: a-81.­­O­Megnyitó előadások : Vasárnap, december 25-én. Hatalmas Nordisk attrakció! —A bpesti Urániával egyidejűleg !— ROBINZONOK. —Filmjáték 8 felvonásban. — Hétfő, december hó 26-án. OCEANIA. Kalandorjáték 6 felvonásban. Szombaton délelőt­t— 10-ig telefonelőjegy­zés, 10-12 -----­egyszerre. --------------- — — - — ^­ip, loiwaud­ejegy­zés, 10-12 óráig jegyelővel mindkét napra — Előadások : 3, fél 6, 6, fél 8 és 9 órakor. Helyárak: PáholyaiésK 20— KarszékK 17 — Zsöllyek II­I. helyK II— II. helyK 8— III. helyK 5— Szervezeti ügyek: l­ amunkások vezetősége értesíti tag­jait, hogy hivatalos óráját december 26-án tartja. Felszólítás: Az ácsok szervezeti ve­zetősége felszólítja azokat a tagokat, kik heti járulékaikkal hátralékban van­nak, hogy hátralékukat minél előbb rendezzék, mert jogaiktól elesnek. Vas- és fémmunkások a tag­gyűlés határozata szerint dec. 31-ig tagjárulékaikat rendezzék, ellen­kező esetben igényjogosultságai­kat elvesztik. A vezetőség. Az építőmunkások vezetősége felszólítja a hátralékos tagjait, hogy december 31-ig bezárólag a heti járulékaikat rendezzék, mert ellenkező esetben a tagok soraiból töröltetnek, amely tagok az­ évi járulékkal rendbe vannak, azok is ellenőrzés véget hozzák be a könyvüket. Továbbá, amely tag­nál könyvtárból könyvek­ vannak, haladéktalanul szolgáltassák be. Hivatalos órák vasárnap 9—11 és szerdán este 7—9-ig. A vezetőség. T •­­ T5 •'l Pécs, Rákóci út 38. sz. JLaVISZ rvmil Telefon: 7-71. szám. Nagy választék mindenféle bel- és külföldi bőrárukban, cipő és szíjgyártó kellékekben 270

Next