Munkásélet, 1969 (13. évfolyam, 624-662. szám)
1969-09-12 / 647. szám
7 MUNKÁSÉLET GAMMA 2 Hónapokkal ezelőtt — február egyik napján — a kolozsvári vasúti műhelyek főmérnökének szobájában éltem. Hívatlan vendég voltam, nem jelentettem be előre látogatásomat s az volt az érzésem, hogy azok, akikhez jöttem, nem is igen érnek rá arra, hogy velem foglalkozzanak. Lázas sürgölődés folyt körülöttem. Munkások, mérnökök jöttek-mentek ki és be. Éreztem, hogy valami szokatlan történhetett az üzemben. Nem volt egészen ünnepi a hangulat, de mintha valami általános elégedettség sugárzott volna az emberek arcáról. Békési Pál főmérnök alig tudott beszélni, annyira be volt rekedve. Inkább csak jelekkel értekezett a körülötte levőkkel. Munkácsi Gábor, a tervezőosztály mérnöke egy Bukarestből érkezett vendéggel beszélgetett. Beszélgetésük egyes foszlányaiból megtudtam, hogy „minden rendben van". S hamarosan rájöttem arra is, hogy szemtanúnak már későn érkeztem. Elszalasztottam egy fontos eseményt. Amikor kissé alább hagyott a sürgés-forgás, vendéglátóimnak mégis eszükbe jutott, hogy itt vagyok. Fel akartak vidítani s nagyszerűen kárpótoltak azért, amit elmulasztottam. Szépen kidolgozott ládát, helyesebben egy nagyobbfajta dobozt helyeztek elém, benne azzal, amiért tulajdonképpen idejöttem a nevezetes „Gamma-2" kazán kicsinyített másával. A csodálatos pontossággal kidolgozott, minden részletében a valóságnak megfelelő kis technikai alkotás olyan volt mint egy csillogó ékszer. Akik készítették, csak nagyító vagy mikroszkóp segítségével dolgozhatták ki ilyen tökéletesen. Igazi kiállítási darab volt, amely megérdemli, hogy egy vitrin kristályüvegjei mögött helyezzék el. Eredetijét — vagyis a kazán prototípusát — sajnos, akkor már nem láthattam. Készen becsomagolva, vagonba rakva várt elszállításra. A bukaresti küldött — a kivitelre szánt termékeket ellenőrző állami felügyelő — már kimondta a jóváhagyását : a „Gamma-2" elindulhat a lipcsei kiállításra. Néhány perccel később újabb kellemes meglepetésben volt részem : elvezettek a szerelőműhelybe, ahol három hasonló kazán előállításán dolgoztak. Jól ismertem a vasúti műhelyek régi kazánkovács-részlegét. Ismertem a légkalapácsok pokoli zaját, az őskori szörnyekhez hasonló mozdonykazánokat, a futódarukon csüngő óriás acéllemezeket. S alig tudtam elhinni, hogy ugyanazok az emberek, akik ezeket a monstrumokat készítették, most olyan finom szerkezetek előállítására képesek, amilyen a „Gamma-2". Azok közül, akik késztermékké varázsolták két kiválóan tehetséges feltaláló tervét, feljegyeztem néhánynak a nevét. Békési Pál, Halmágyi András (ma a Tehnofrig igazgatója), Marius Pisla, Viorel Pop II., Alex. Cerchez, Horváth Zoltán, Horia Bordeianu, Munkácsi Gábor, Csontos Iván, Vasile Tudora, Ivan Perneş, Kacsó Árpád, Ioan Bumbuc, Martin Ştefan és mások. Munkások, mérnökök, technikusok. Nekik köszönhető, hogy a „Gamma-2" megkezdhette külföldi diadalútját. De mi is voltaképpen a „Gamma-2" ? A látogatásom előtti napon az egyik feltaláló, Ion Berindan, a kolozsvári atomfizikai intézet mérnöke, megpróbálta elmagyarázni nekem a kazán mibenlétét : különleges típusú, több tűztérrel rendelkező kazánról van szó, amelynek termikus hatásfoka, 92 százalékkal, világviszonylatban is kiemelkedő teljesítménynek számít. Egy ilyen kisméretű kazán eredményesen helyettesítheti például a lakónegyedek fűtésére jelenleg használt kazánszörnyetegeket. A két román mérnök — Ion Berindan és Eugen Radu — találmánya azóta már egész sor hazai üzemben és intézményben jó eredménnyel működik. A megtudtam például, hogy a fővárosi Nemzeti Színház épületét is egy ilyen kazán fogja fűteni. Az új román találmány máris magára vonta a külföld érdeklődését. Egy brüsszeli kiállításon a „Gamma-2" aranyérmet nyert. A találmány valóraváltása a kolozsvári vasúti műhelyekben dolgozó munkások, mérnökök és technikusok hozzáértésének, szorgalmas, kitartó, ügyes munkájának köszönhető. Szeretném, ha fenti soraimmal hozzájárulhatnék ahhoz, hogy érdemeik közismertté váljanak. TEOFIL BUŞECAN A kőolajvidék orgonasípjai 5)00000000000000000£500000000000000000800000000008000000000e Óránként 1800 köbméter lignitet termel ki a rovinári felszíni fejtés exkavátora tFolytatás «21. oldalról csak tesznek. Én pedig büszke vagyok rájuk — a szorgalmakra, a tudásukra. Őszi rajzás Valamikor évtizedek múltak el, míg a községből eljutott a távoli, városi iskolákba egy-egy tudást szomjazó diák. „Minek tanulni ? A kapát négy osztállyal is nagyszerűen meg lehet fogni !“ Ha a tanító egyengetni próbálta egy-egy jobb eszű gyermek sorsát, a szülők a döntő érvet hozták mentségükre: „Nincsen nekünk ahhoz módunk!" A taníttatás még a tehetősebb családokban is luxust jelentett. A remetei hegyes-völgyes, csupán kőben gazdag föld szűken mérte a kenyeret, s makacskodik most is, amikor tudomány, traktor próbálja jobb belátásra bírni. Talán azért maradtak az emberek is makacsabbak itt. Mégis, ősszel tucatjával rajzanak ma innen is az ifjak az ország különböző középiskolái felé. A szülök többsége másképp vélekedik a tudásról meg a kapálásról. — Néha azért most is ki kell állnunk egy-egy jó tanuló érdekeiért — meséli Váradi Géza tanító. — Így indítottuk útnak Szabó Antit (mérnök Piteşti-en), Lokodi Piroskát (Iaşi- ban kémia szakos egyetemista). Legutóbb Nagy Albert, egykori iskolatársam fiáért folyt a kemény harc. Az éles eszes, sokoldalú tehetséggel megáldott fiút az apa mindenáron inasnak akarta adni. Próbáltam lebeszélni róla. A régi, értelmét vesztett mondást vette elő : „Nincs nekem módom ahhoz !“ Kényelmesen berendezett új házára gondoltam, de nem akartam megsérteni. Csupán annyit mondtam — Ezt a gyermeket nem te, hanem az állam fogja taníttatni. Tőled csak a beleegyezést kérem ! S a Nagy Albert fia nem hazudtolt meg. XI.-es a nyárádszeredai középiskolában, és az első évtől kezdve ösztöndíjas. Gondolom, nemcsak mi, volt tanítói, tanárai, hanem elsősorban az apja büszke erre. Mi kell a tánchoz ? Az oktatást mozgalmas kultúrmunka egészíti ki. Szülőket, gyermekeket egyaránt nevel és szórakoztat az a változatos színdarab skála, amelyet az iskola tanerői — Váradi Edit, Nagy György és a többiek betanítanak. Engem azonban ennél is jobban megkapott az az igyekezet, amellyel Szabó János aligazgató a tánckultúrát próbálja újjáéleszteni a községben. S megmondom azt is, hogy miért. Évszázadokon át megvolt a remetei ifjaknak az a szokása, hogy a táncot összekapcsolták az ivással. Ittak tánc előtt, hogy kedvet bátorságot kapjanak, ittak közben, hogy lehűtsék felforrósodott vérüket. A jókedv pedig duhajkodássá fajult. Szabó János a több községből összegyűjtött tánckollekciója mellett azt a meggyőződését is szeretné átplántálni az ifjakba, hogy a tánchoz nem italra, hanem csupán jó táncosokra és jó zenére van szükség. A meglevő egy-két harmonika kevés. Zenekar kell ! S amíg lesz, Váradi Gézával megalakították a község első zenekarát , a mandolin zenekart. Estéként gyakran összeül a 10 tagú zenekar. S a megfiatalodott iskola falai közé ilyenkor belopózik a romantika. Gondok Tanítók, tanárok még szinte tenyerükön érzik a téglaport, az önkéntes mesterek, szülők érkezésének örömét, az anyagbeszerzés gondját — erről inkább a volt és az új igazgató — Albert Lajos és Tótfalvi Lajos tudnának beszélni —, s íme újra gond a keretbővítés. — Jövőtől 10 osztályos iskola leszünk — magyarázza Szabó János. Magasabb lesz a mérce. A korszerű tudomány ismertetéséhez fizikai kémiai és biológiai laboratóriumra van szükségünk. Az iskola szépirodalmi és tudományos könyveinek száma is gyarapodik. Egyelőre a folyosókon elhelyezett szekrényekben tartjuk őket, szükségünk van könyvtárra is. Tehát az építkezés befejezése nálunk, új építkezés kezdetét jelenti. Távozáskor mondjuk egy darabját viszem magammal : úgy van, építeniük kell, hogy a gyermekek többet tanulhassanak, s gondtalanabb legyen a játékuk. Becsengetés 700 kohászati szakmunkás Kalánban, mint hazánk annyi más ipari központjában, évről-évre bővül az üzem, új termékekkel gazdagodik a választék, magasabb a szakmai követelmény. A munkás ma többet kell tudjon, mint tegnap tudott, holnap pedig még komplexebb feladatokat kell elvégeznie. Huszonöt esztendeje tanulnak igazán mesterséget Kalanban a fiatalok. Igaz, régen is inaskodtak, tanonckodtak, de legtöbbjüknek úgy kellett ellennia, máskor az idős mester jóakaratából tanulta meg csupán a mesterségét. Három esztendeje, hogy az itteni üzemigen újabb állomáshoz érkezett a szakmunkás képzés. Minted négyszáz férőhelyes szakmai iskola épült, korszerű tanműhelyekkel, hálótermekkel, étkezdével, s korszerű tanulási feltételekkel. Ma már az ország több részéből érkeznek ide szakképzésre, mert a kaláni szakmai iskola az ország egyik legfontosabb kohászati szakiskolája lett, ahol kohász, öntő, kemenceműves, lakatosmesterségre tanítanak. Olyan fontos ipari egységek, mint a vajdahunyadi, gáláéi kombinát, a fővárosi nehézipari gépgyárba vlahicai, egesdi és más üzemeknek is itt nevelik az új szakembereket. Az elmúlt évek alatt több mint 750 szakmunkást adott az iskola a hazai ipar számára. Az idén újabb 472 végzett tanuló hagyja el az iskolát. Olyan sokan jelentkeztek a szakiskolába, hogy a nappali tagozatok mellett esti tanfolyamokat kellett létesíteni. Ugyancsak ebben az évben nyílt meg az esti mester- és technikusképző tanfolyam. Huszonkét mérnök és tíz jól képzett tanár oktatja itt a kohóipar jövő szakembereit. KRASZKA JÓZSEF