Munkásélet, 1982 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1982-04-30 / 17. szám

DARABONT LILI felvételei .,A munkásosztály - amelynek sorai szüntelenül gyarapodnak, amely számottevően emelte szakképzettségének és általános tudo­mányos ismereteinek színvonalát ragyogóan bebizonyította, hogy fogékony az új technika iránt, hogy képes rendkívül rövid idő alatt megszerezni a modern ipari tapasztalatot. A munkásosztály a társadalom vezető osztálya lett, és becsülettel, hazafias szellem­ben, magas fokú felelősségtudattal teljesíti történelmi küldetését az új társadalmi rend építésében." KÁNYÁD­ SÁNDOR Hajnali pillanatkép Hosszú sorokban, rabszolga-feketén, a felszínre érkezett a szén. Hajnal volt, s a felszínre érve, harmat hullott a szénre. Nesztelen, langyos nyári harmat, s meztelen, fürge szélfiókák hasaltak a lankadt csillesor tetejére. Különös dolog történt ekkor a csilletéren. Valami, régen. Nagyon régen­ érzett remegés áramlott szét a szénen: megismerte a harmatot, s a fürge, cigánykereket­­vető játékos szeleket, s egy rövidke sóhajtásra föszizegett, s gyémántos fénnyé szélesült hajdani erdők susogása ... Kelt a nap, szikrákat szórva. Egy munkás a csilléket könnyedén lekapcsolta, s amint tolta, úgy nézett rá a szén, mint a fölszabadult a földszabadítóra. OSZLÓFFY ALADÁR A kéz nyoma A csarnokban vaslépcsők vezetnek szintről szintre. Élő kezekkel lecsiszolt korlát, érzem hevösen sokezer tapintásuk. Egy csiszológép harminc perc alatt simára csiszol egy tízszer ekkora De egy csiszológép sohase tudná utánacsinálni, amit vagy harminc év alatt emberi tenyerek szórakozottan, mellékesen elvégeztek. Ez is emberi nyom. A munkának nemcsak ünnepei vannak: elkészült a mozdony, kihűlt a sikerült öntvény. A munka hétköznapjai álmos elakadások, töprengve lejön egy munkás a lépcsőn, keze a korláton csússzon ... Közben ugyanazokból a tenyerekből mennyi simogatás, ütés, kemény kézfogás, fegyverfogás, ökölbeszorulás sugárzott szét a világba. Közben ugyanazokból a tenyerekből hány elporladt, hány elpuhult, hány elkeményedett, hány elöregedett. A szerszámnyél, a lépcsőkorlát, a fogantyúk és nyelek, sarkok, szélek ezrei a munka önkéntelen melléktermékeként tükörsimán emlékeznek a kezekre­ felületet. Álmukba beledönget a vekker s szemükről lehull az álom mint sápadt vakolat belépnek dobbanó lépésekkel a lúdbőrös reggelbe hogy messze döngnek az utak. már tudják egy-egy helyet mikorra kell elérjenek hogy a dudaszó előtt kimért napjukhoz elérkezzenek érzékeny agyukban zakatol a gond a gépek locsognak feleselnek tőmondatokban beszélnek ők s keveset mosolyognak hogy fürkésző kezük alatt a megszelídült anyagban szebben nyíljanak ki szigorú álmaik dolgoznak s a jövőről keveset beszélnek csak éjszakába botorkáló estéken simít egy meleg kéz szívükön át s mielőtt elkattintanák a villanyt betakargatják álmodó kis­gyermekük s tíz perccel előbbre viszik a vekker parancs-hangja mánusát Töretlen föld előttük — nem járt ott senki, de nyomuk már nem kell kutatva keresni: köveket cipelnek és hegyeket esznek, az utat álmodják kanyartalan-szebbnek. Aki utat épít, annak, hej, a sárig kell sokszor hajolni —ha merül is szárig — aki utat épít, az messzire vágyik, aki utat épít — nem hiába vágyik. Ha utat építesz, nem vár a beérés — ez a munka örök-végetnemérés, de az útépítők ellátnak a célig (szíjas mezők hátát kőszalaggal mérik.) Az útépítők a hajnallal indulnak jó reggelt köszönni a földnek, a napnak. Aki utat épít, hej, az mind így épít: sárral, szurokkal, erősvállú kővel, mosollyal, munkával — néha lenyelt könnyel aki utat épít — nem épít közönnyel. NICOLAE CEAUŞESCU MOLNOS LAJOS MAGYAR! LAJOS A. 4- MUNKÁSÉLET — 5

Next