Munkásőr, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1970 / 1. szám

— Hatvankettőben kezdtem udvarolni Juditnak, ő tizenöt éves volt, én tizen­nyolc. Közel laktunk egymáshoz, innen az ismeretség. Azt hiszem, akkor ő sem gon­dolta, hogy egyszer még Körösi Gyulá­­né lesz. Több vetélytársam is akadt, Judit csinos. Féltékeny voltam, leskelődtem. De láttam, hogy Judit kitart mellettem, s megnyugodtam. Soha nem volt se bekép­zelt, se gőgös. Van valami makacs el­szántság benne, hogy mindig és minde­nütt megállja a helyét. — Amikor belépett a Munkásőrségbe, nem árulta el mindjárt. Pedig akkor már tervezgettük, hogy összeházasodunk. Hogy miért nem mondta el a dolgot, nem tu­dom, kicsit nehezteltem érte. Fél év múl­tán tudtam meg, hogy Judit lövészetre jár, gyakorlatokon vesz részt és időnként egyenruhát visel. Állítólag a gyakorlóru­ha kicsit lötyög rajta. Törékeny termetű. Nem is tudom, hogyan bírja. Egyszer pa­naszkodott, hogy a lövészet nem jól ment. Vigasztaltam, majd belejön. Magamban arra gondoltam, hogy én férfi vagyok, nem is a leggyengébbek közül, mégis ne­héz volt megszoknom a katonaságot. — Miért csinálja? Azt hiszem, elsősor­ban azért, mert szereti az embereket és szeret olyan feladatokat vállalni, ami ne­hézség elé állítja. Csendes, szerény, de nagyon határozott. Azt hiszem, hiába igye­keztem volna lebeszélni. Pedig az éjszakai gyakorlatoknak, ügyeleteknek nem nagyon örültem. Kicsit furcsa volt, hogy a fele­ségem egyenruhát ölt, és elmegy hazulról. Most már megszoktam. Áprilisban házasodtunk össze, jól va­gyunk. Judit a Beloiannisz gyárban dol­gozik, betanított munkás. Én elektromű­szerész vagyok, gépkocsivezetői tanfo­lyamra járok. Restelltem, hogy jóval kevesebbet keresek, mint ő. Azt hiszem , ha nem is nagyon vallom be —, a fe­leségemnek tekintélye van előttem. Ti­tokban csodálom, hogy olyan jól csinál mindent. Ha hazajön, főz, takarít, én se­gítek neki. Mosogatni nem szeretek. Ha van időnk, színházba, moziba járunk, Ju­dit sokat olvas. Én könnyűbúvárkodom a Természetbarátoknál. Néha eljön velem, ő nem tú­d úszni, és azt hiszem, fél az egértől is. Különben bátor nő. — Judit jó barátokat szerzett a Munkás­őrségnél. A feleségem megbízható asszony, gondolom, ezt mások is elismerik. És hű­séges. Azt hiszem, ezt nemcsak én mond­hatom el róla, hanem a gyár is, ahol már majdnem tíz éve dolgozik és a Munkás­őrség, ahol kiválónak tartják. B. I. □ találkozót a Körútra beszéltük meg „A Gázművek autójával érkezem, a hetes számú épület előtt állok meg.’ Délelőtt tíz óra. A volán mellől sovány, szemüveges férfi száll ki. — A gázszerelő vagyok — lép hozzánk. — S egyben a sofőr. — Milyen címre megyünk? — Üllői út nyolcvankettőbe. Baj van a bojlerrel. Visszaül a volánhoz. Egyedül van. Csak a szerszámait hordja magával. Délután négy óra. Aschenbrenner Ist­ván leteszi a nagykabátját, kalapját, s leül velem szemben. A divatnak megfelelő öl­tönyt visel, kék inget, hozzá való nyak­kendőt. Akár a hivatali íróasztal mellől kelne fel. — Ma nem volt rázós nap — mondja. — Megesik, hogy tizenöt-húsz címre is ki kell menni. Ma csak öt helyen jártam. Napi 30—40 emelet nem ritkaság. Néha nagyon elfárad, attól függően, hány házban nem működik a lift. Hatéves korában mindkét lába megbénult. Fél évig feküdt magatehetetlenül a kórházban. Felépült, de ahogy mondja, a lába még most is ér­zi az egykori betegséget.­­Ez viszont nem jelenti azt, hogy a legkisebb mértékben is elhagyná magát. 1957 óta tagja a Munkás­őrségnek; a VIII. kerületi zászlóaljhoz osz­tották be.­ A Gázműveknél 1954 óta dolgo­zik. Gázszerelő mellett, kisegítőként kezd­te. Szakmája volt ugyan, csak éppen nem tudta hasznosítani. A háború alatt szerez­te meg a lakatos-képesítést. Az iratokat elsodorta a háború. Elhatározta, hogy a Gázműveknél lesz szakmunkás. — Másfél éves tanfolyamot végeztem, s gázszerelő lettem — tulajdonképpen gáz­csőszerelő. Dehát csak gázszerelőként, vagy egyszerűbben: gázosként ismerik őket. Amikor szerelő lett, gyalog, a gázosok kétkerekű kocsijával járta a Ferencváros és a Józsefváros utcáit. 1960-ban gépkocsi­­vezetői vizsgát tett, azóta jár a Warsza­­vával. Kilencedik esztendeje vezet, de karam­bolja még nem volt. „Egyszer összekoccan­tam egy személygépkocsival, de csak sú­roltuk egymást. Akkor még kezdő voltam, kissé megijedtem.” I­­smeri a pesti embereket. Nemcsak ezer és ezer arcot, amely ajtónyitás­kor szemébe villan, hanem száz és száz jellemvonást is. — Néha eljátszunk odabent, munka után, ki, milyen helyen járt, miféle embe­rekkel találkozott. Csoportosítjuk őket. Kíváncsi vagyok: milyen lehet az ő rangsorolása? Hányféle pesti embert kü­lönböztet meg? — Háromfélét — mondja. — Udvariast kimértet és kötözködőt. Akihez reggel ér­kezem, általában mosolyogva, örömmel fo­gad: „Tessék befáradni, gázos bácsi! Kér egy feketét?” Akikhez délben csöngetek be, már egy kis idegességgel fogadnak. A délutániak gyakran támadással kezdik: „Egész nap magára várok! Lopják maguk a napot?” — Válaszol a sértésekre? — Nem az a dolgom. Megjavítom a gáz­tűzhelyeket, bojlereket, hősugárzókat, megszüntetem a gázömlést. Nem vesztem össze soha, egyetlen lakóval sem. Életet már mentett. Az egyik bérház felső emeletére igyekezett, amikor a fo­lyosón gázszivárgást észlelt. Érezte: nincs idő házmesterért menni, feltörte a lakás ajtaját. Sikerült megmentenie egy öngyil­kosjelölt életét. A gázmérgezést szenvedett férfi feleségét is ő kereste fel; el akarta kerülni, hogy megrémítsék az asszonyt. — Megenged egy kényes kérdést? A borravalóról kérdezem. — Megvetem azt a szerelőt, aki a mar­kát tartja. Tudomásom szerint, szerencsé­re, nincs belőle olyan sok, mint ahogy a közhit tartja. — A maszek munkát gyakran emlegetik. Mit tart erről? — Nem vállalok maszek munkát. Ha megkérnek, hogy nézzek meg valamit, amit nem jelentettek be, előbb kitöltöm a Gáz­művek számláját, és hat múlt. Az Otthon Áruház előtt várja a felesége: ruhát vesznek a gyerekeknek. Két fia van: kamaszok, emésztik a cipőt, kabátot. Egyébként sze­ret korán hazamenni. Esténként megnézi a tévét vagy olvasgat, fél tíz-tízkor többnyire ágyban van. Hajnali háromkor évek óta felébred, s reggelig már nemigen jön álom a szemére. — Talán öregszem — mondja. — Az is lehet, hogy másért. Kósa Csaba , Bozsán felv

Next