Munkásőr, 1973 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1973 / 1. szám

így készül a „Munkásőr99 BEMUTATJUK OLVASÓINKNAK A LAPKÉSZÍTÉST Engedje meg a kedves olvasó, hogy a folyamat elejét elhall­gassuk. Magunkról, a szerkesztőségi munkatársakról és a munkáról, ilyenkor, ünnepi évforduló előtt, vagy jót vagy sem­mit. Kezdjük mindjárt a nyomdánál, ott, ahol kedves olvasóink leveleit, munkatársaink cikkeit nyomdai leadásra előkészítve, egy hó eleji délutánon belépünk a patinás Zrínyi Nyomda fő­bejáratán. Mi - eltérően a többi 130 lap és folyóirat szerkesz­tőségétől - egyenesen a műszaki igazgatóhoz visszük az anya­got. Protekciónk van: Erdélyi János igazgató, tördelő szerkesz­tője a Munkásőrnek. Bolgár Imre vezérigazgatóval együtt ott bábáskodtak 1958-ban a lap létrehozásánál. A tördelés: A lap formai kialakítása. A tördelési terv „tükör-nyomtatványon” készül. A képek mé­retezése, milliméternyi, a szövegé betű és betűhely pontosságú. A nyomtatvány 32 oldalát ábrázoló tükrén műszaki rajzoknak beillő színes ábrák és szerkesztői utasítások jelennek meg, a kéziratokon pedig százféle bejegyzés: nyomdásznyelven tipogra­­fizálásnak nevezik. A képek, rajzok a tördelőtől a fényképészetbe vándorolnak, a kéziratok a szedőterembe. Szedés: A zakatoló szedőgépsorok mellett ülnek a gép­szedők. Nagy figyelmet igényel a munka. A nyomdahibák veszélyesek. A szedők a lap anyagának első kritikusai. Véleményük ob­jektív, minden elfogultságtól mentes. A jó cikkek szedése hibát­lan, a kevésbé jóké — a minőségi hiányosságok arányában — sajtóhibákkal tűzdeltek. Nem szándékosan követik el a hibákat, egyszerűen azért, mert érdeklődésüket nem kelti fel a mondani­való, nem tudnak figyelni, csak szavakat szednek. Érthető, hogy aggodalommal vesszük kezünkbe a korrektúrát: vajon mennyi hiba van benne. Nyomdai tördelés: A linotype soröntő gépek nyers sorai a tördelőkhöz kerülnek, akik fémlapra, illetve fémkeretbe helyezik az ólomsorokat, a képek helyét vakanyaggal kitöltik, a címek, alcímek helyére beteszik a kézzel szedett címbetűket. Az egészet jó erősen megkötözik, hogy szét ne essen, s a lehúzó henger alá helyezik. Nehéz fi­zikai munka. Egy oldal mintegy tíz kilogramm súlyú. Itt dolgo­zik a többszörös szocialista lapbrigád. Csaknem a Munkás­őrséggel egyidőben jött létre. Lapunk alakulásakor már betöl­tötte a fél esztendőt. A lapbrigád valamennyi tagja lelkiismere­tesen gondozza a Munkásőrség lapját. Hányszor tették már tisz­tába zokszó nélkül, nyomás előtt két nappal, amikor már - elvileg - nem lehet újra tördelni egyetlen oldalt sem. Ilyenkor szinte lábujjhegyen, az új kéziratokat a hátunk mögé rejtve, példaadó alázattal járulunk Gyulai Tibor brigádvezető színe elé. — Egy egészen jelentéktelen kis módosítás volna . . . — Hány új oldal? — kérdi. — Csak ez a kicsi . .. — No jó, nektek megcsináljuk — mosolyodik el a Munkásőr Emlékjelvényes brigád vezető. A lapbrigádtól oldallevonatot kapunk. Az első betűtől az utolsóig ismét el kell olvasni a lap egész anyagát. Fárasztó. Versenyzünk, ki fedez fel a korrektúrában több hibát. Az elné­zett hiba büntetése egy forint és a hiúságon esett csorba, ösz­szeolvasáskor is megesik még, hogy lőkiképzés helyett nőkikép­zés vagy hőkiképzés szerepel saját levonatunkban. Tizenöt évet megúsztunk nagyobb hiba nélkül. Egyedül egy rajzolt címben volt sorozatlövő fegyver helyett sorozatvető fegyver. Igaz, a sajtóhibáktól óv bennünket az „oroszlánok bandája”, így nevezi magát szűk baráti körben a revizorok csoportja, amely példás bátorsággal, éberséggel s oroszlánordítással veti rá magát mindennemű nyelvi helytelenségre. A hibák kijavítása után újabb levonatokat kapunk, melyeket mi revíziónak, a nyomdászok szuperlevonatnak neveznek. Ezen már csak az új, a javított sorokat ellenőrizzük. Előfordul, hogy a hibát kijavítják, de két új hiba kerül a revízióba. Miután ezek kijavítását is ellenőriztük, akkor kerül az egész szöveganyag ce­lofánra. A nyomdafestékes betűk erősen rányomódnak az átlát­szó anyagra, de ezen felül még korommal is bedörzsölik a ce­lofánt, hogy a betűk fedettek legyenek. Nagy bajok származ­hatnak abból, ha egy betűnek csak a fele látszik vagy egy éke­zet lemarad. Montírozás: Minthogy minden rendben folyik, a betűk is teljesek, a celofán mehet a montírozóba, a speciális asztal üveglapjára, amit alulról világítanak meg. Az ügyes kezű, fejlett esztétikai érzékkel rendelkező montőrök be­vágják a diákat, illusztrációkat, rajzolt címeket, tém­ákat és dí­szítőelemeket a megfelelő helyre, s mi gyönyörködhetünk, mi­lyen szép lapot raktunk megint az üvegre. Ilyenkor rendszerint megjelenik Bolgár elvtárs, a vezérigaz­gató, vagy Erdélyi elvtárs, a helyettese, s lankasztani kezdik önbizalmunkat. Az utóbbi leül az asztal szélére, vonalzójával a túlsó oldalra bök, ahol a keresztrejtvény szövegének tükörképe van, s megjegyzi: — Ebben betűcsere van. — Jó ég ! Ennyi ellen­őrzés után még mindig! Az üvegre ragasztott montírung a másolóba kerül, üvegrács mögé helyezik és fénnyel másolják a montírung mögött levő pigment papírra. Ennek hordozó rétegében olyan anyagok van­nak, amelyek segítségével — megfelelő nedvesítés után — az egész újság átvihető egy csiszolt rézhengerre. A fénymásolás­ról plasztikusabb ábrázolásától tekintsen el az olvasó. Fekete szemüveggel nem érdemes nézni a műveletet, szemüveg nél­kül pedig nem tanácsos: az izzólámpák 20 000 gyertyafény erős­ségű ívfényt sugároznak. A nyomóhenger maratásának megtekintéséhez mikroszkóp lenne szükséges. A nyomófelületen a marás következtében sűrű rácsozat ke­letkezik. Négyzetcentiméterenként 3600—4200 apró kocka ke­letkezik a lapot ábrázoló relief jön létre. Miután a hengert beemelték a nyomógépbe, a parányi mikrócsészékbe­­ a csé­szék mélységének megfelelő mennyiségű­­ nyomdafesték kerül. A nyomóhenger fölötti gumihenger a két henger közt futó papírt rászorítja a nyomóhengerre, a festéket a mikrocsészék­­ből a papír „kiemeli”, a nem nyomandó hengerfelületről pe­dig a festéket az un. rákel-kés leszedi, s a zakatoló öreg gép­óriás néhány órán belül kinyomja a sok tízezer Munkásőr pél­dányt. Ezután a fűtés, a vágás következik, majd néhány napos izgalom: elegendő-e a példányszám, kielégíthetjük-e az utó­­igényeket, s főként: tetszik-e a lap, nem talált-e mégis hibát a csúcsrevizori az olvasó. Béres Gyula Kopírozás — maratás:

Next