Munkásőr, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Egy év van hátra - a nyolcvanegyes - a Munkásőrség megalakulásának negyedszázados évfordulójáig. Nem készülünk ünneplésre, csupán számvetésre, szeretnénk öszszegezni, hogy mit értünk el negyedévszázad alatt, mire kötelez bennünket az a megbecsülés, amelyet munkásosztályunk, pártunk s az egész dolgozó nép részéről élveztünk huszonöt éven át. Kezdettől úgy alakult, s az idők folyamán megszokottá vált, hogy a munkásosztály önkéntes fegyveres testülete, eredeti rendeltetésén túlmenően , hogy védje a munkáshatalmat, az ország belső rendjét, biztonságát, az élet, a munka, a termelés zavartalanságát, s e célokért testvéri fegyverbarátságban működjön együtt a néphadsereggel, a határőrséggel, a rendőri karhatalommal — más nem kevésbé fontos kötelezettségeket is magára vállalt. Mindenekelőtt azt, hogy tagjai csakúgy, mint szolgálatuk ellátásában, az internacionalizmus és az igazi hazafiasság szellemében, az építőmunkában, a termelésben, a közéletben, a párt- és társadalmi szervezetek tevékenységében is legjobb tudásuk szerint igyekezzenek helytállni. A megalakulás utáni években, főleg a politikával nem foglalkozó, kevésbé tájékozott rétegek előtt és még inkább azok körében, akiktől nem volt idegen némi alaptalan gyanakvás, esetleg rosszhiszeműség sem, lábrakaptak és éltek olyan feltételezések, hogy a munkásőrök netalán valamilyen leplezett, anyagi vagy egyéb előnyökért vállalták ezt a sok fáradsággal, áldozattal is járó nehéz szolgálatot. Jó időnek kellett eltelnie, míg a munkásőrök, a kívülállók milliói előtt egyértelműen bebizonyíthatták: munkahelyeiken, a szocialista brigádokban, a termelési tervek teljesítésében, a kezdeményezésben, fegyelemben, kötelességtudásban, elemi csapásoknál, árvizeknél a gáton, tűzvész elterjedésének megakadályozásában, és minden közérdekű közösségi összefogásban önzetlenül helytállnak, erősítve ezzel nemcsak önmaguk hitelét, megbecsülését, hanem a Munkásőrségét is. Pártunk tizenkettedik kongresszusa hosszú időszakra kijelölte dolgozó népünk számára a feladatokat. Ha munkásőrökkel találkozunk és munkahelyi gondjaikról, terveikről, feladataikról beszélgetünk, szembetűnő, hogy az a magatartásforma, melyet önkéntes szolgálatuk gyakorlása közben elsajátítottak, megszoktak, menynyire jellemzőjükké vált minden vonatkozásban. A párt politikai gyakorlataiban évek során mind nagyobb mértékben került előtérbe a dolgozó emberek, a párttagok és pártonkívüliiek, minden állampolgár konkrét helyzete iránti gondos figyelmesség, sorsával való törődés, véleményének meghallgatása és figyelembevétele, jogos, indokolt kívánságainak lehetőségek szerinti teljesítése. Kifejezésre jutott ez a szakszervezetek legutóbbi, huszonnegyedik kongresszusának tanácskozásán és állásfoglalásában is. A Munkásőrségben hagyománnyá vált ez a gondosság. Mert egy-egy alegységben soha sem volt elképzelhető - s ma sem - a pártszervek és a parancsnokok őszinte, segítőkész figyelmessége nélkül az önként vállalt kötelezettségek pontos és maradéktalan teljesítése. Nem is csupán arról van szó, hogy a munkásőr, a testületen belül, joggal várja el áldozatkészségéért és helytállásáért az ilyen érdeklődést, törődést, hanem arról is, hogy ez munkahelyi, szakmai vezetői, a hivatalok és a hatóságok, a társadalmi szervek, a különböző intézmények vezetői és beosztottai részéről is megilleti, hiszen ő maga is igyekszik mindig többet adni abból az önzetlenségből, amelyet az egész társadalom közkincsévé szeretnénk tenni. És nem is csak a munkásőr az, akire ilyen tekintetben hivatkozhatunk: köztudott, hogy a sokéves, évtizedes szolgálat alatt mennyi teendő hárul a munkásőrfeleségre, a családtagokra. Az ő segítségükre is szükség van, hogy a szolgálat ellátása ne okozzon fennakadást, sem a munkahelyen, sem az otthoni ház körüli teendőknél. Mindezekről szó esett az évzáró alegységgyűléseken, s említés történik gyakran a baráti-elvtársi beszélgetéseken. Hiba lenne, ha az összegezés során, amikor a megyei, városi, kerületi egységek és alegységek állománya, parancsnoki törzse számításba veszi a csaknem negyed évszázad alatt elért eredményeket, bárhol is figyelmen kívül hagynák ezeket az emberi tényezőket, erkölcsi értékeket, hiszen a Munkásőrség éppen ezekkel járult hozzá mindenekelőtt társadalmunk gazdagodásához, erkölcsi értékeink gyarapodásához. Aligha kiszámítható, számokkal, mennyiségi mutatókkal nem érzékelhető az az átlagon felüli hozzájárulás anyagi javaink fejlesztéséhez, melyet a Munkásőrségben szolgálatot teljesítő sok tízezer dolgozó ember, munkás, paraszt, értelmiségi, nő, férfi, idős és fiatal hosszú évek során szívügyének, kommunista kötelességének tekintett. Aligha kell ismételni vagy bizonygatni ezt: a munkahelyi kollektívák tudják, meggyőződtek róla és elismerik, hogy a munkásőrök nemcsak azt teljesítik, amit a munkahelyi kötelezettségeik előírnak, hanem mind a termelési folyamatok színhelyén, mind a politikai-társadalmi tevékenységükben jóval többet ennél. Az állandósult tanulás és önképzés csaknem két és fél évtizede jótékonyan érezteti hatását nem munkásőrtársaik körében is, a dolgozók munkahelyi és lakóhelyi közösségeiben, ahol kezdeményezői, felkarolói minden előremutató törekvésnek, vállalói a kevésbé látványos, a nehéz, sokszor nem kevés erőfeszítést igénylő feladatoknak is. Így, ilyen felkészültséggel és szándékkal nézünk a következő év elé, s a huszonötödikre, amely megedzetten, a párt határozatainak végrehajtásához mindig cselekvőkészen találja őrhelyükön munkásosztályunk öntudatos, áldozatkész tagjait, a munkásőröket. V. F. 3