Munkaügyi Közlöny, 1965 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám
2 PONGRÁCZ LÁSZLÓ Különösen alá kell húzni, hogy a túlteljesítés ebben az évben — éppen a termelékenység területén — igen lényeges kérdés. Nem lehet ugyanis általában számítani arra, hogy az év közben jelentkező többletfeladatok megoldásához az eredetileg tervezettnél nagyobb eszközöket tud népgazdaságunk rendelkezésre bocsátani. A termelékenységi előirányzatok teljesítése szempontjából döntő szerepe van a munkanormák következetes rendbetételének. Az utóbbi években bizonyos lazulás jelei mutatkoznak e téren is. Az 1965. évi munkaügyi feladatokat tartalmazó kormányhatározat a normák felülvizsgálatából és differenciált szigorításából az ipar területén mintegy 1,5 százalékos termelékenység növekedés biztosítását tűzi ki célul. Ebből kitűnik, hogy a normák szigorítása nem lehet öncél. Nem elégséges tehát, ha azokon a területeken, ahol jelenleg az átlagos teljesítményszázalék 100 felett van, azt visszarendezik 100-ra. Jóllehet a teljesítmények alakulásának figyelemmel kísérésére és ellenőrzésére alkalmas eszköz az átlagos teljesítményszázalék vizsgálása, arra nézve nem ad egyértelmű választ, hogy az adott területen a munkanormák helyzete kielégítő-e vagy nem. Erre csak úgy lehet választ kapni, ha megvizsgálják az adott teljesítményszázalék mellett a veszteségidők nagyságát és a munkaszervezés színvonalát is. Olyan területeken például, ahol a munkaszervezés színvonala alacsony és a veszteségidők is jelentősek, de az átlagos teljesítményszázalék mégis csak 1,2 százalékkal magasabb a 100-nál, meg kell szigorítani a normákat. Előfordulhat azonban olyan eset is, hogy a teljesítményszázalék egyes dolgozóknál vagy csoportoknál 110 százalék körül mozog, de ez jó munkaszervezés mellett történik és a munkaintenzitás is kielégítő, tehát nincs lehetőség a veszteségidők további csökkentésére és a normák szigorítására. Nem kívánunk kitérni részletesebben a normák szigorításának módszerbeli kérdéseire, mivel ezzel külön cikk foglalkozik. Szükségesnek tartjuk azonban aláhúzni, hogy nagyon gondos előkészítés, komplex együttműködés kell ahhoz, hogy ez az intézkedés valóban a kívánt eredményt szolgálja. Csak akkor lesz hatékony ez a munka, ha nem válik kizárólag a munkaügyisek feladatává, hanem például a munka jobb megszervezésében a műszakiak is jelentős részt végeznek. Nagyon fontos, hogy a normák rendezése során a vezetés szervezési intézkedésekkel is segítse elő a veszteségidők csökkentését és ne csupán a munkásoktól várja a nagyobb követelmények teljesítését. Abban az esetben, ha a munka menetét zavaró szervezetlenségből eredő veszteségidők csökkentésére a vezetés is megfelelő intézkedéseket tesz, a munkások is inkább elfogadják a velük szemben támasztott követelmények szükségességét és csökkenteni fogják a saját hibájukból adódó veszteségeket. Utalni szeretnénk még arra, hogy a normák szigorítása mindig jelentős politikai kérdés. Ezért elsőrendű előfeltétel, hogy a végrehajtás — de már az előkészítés — során is szoros együttműködés alakuljon ki a vállalatok szakmai vezetése és a mozgalmi szervek között. Nagyon fontos, hogy ezek az intézkedések a szakszervezeti szervekkel egyetértésben kerüljenek végrehajtásra, mert az ő felvilágosító munkájuk is biztosítéka annak, hogy a feszítettebb feladatok jelentkezése a dolgozók széles körében megértésre találjon. Az is elengedhetetlen, hogy minden esetben, mielőtt a munkák új normák alapján kerülnek elszámolásra, a korábban alkalmazott normák megváltoztatását az érintett dolgozókkal közölni kell. A termelékenység emelkedés előirányzott mértékének teljesítését szolgáló következő eszköz a létszámgazdálkodás megjavítása. E téren kettős feladat áll a gazdálkodó szervek előtt. Egyrészt el kell végezni azokat a munkálatokat, amelyek biztosítják a létszámgazdálkodás terén fennálló legkirívóbb lazaságok megszüntetését, másrészt pedig előkészítő munkálatokat kell folytatni annak érdekében, hogy a létszámok tervezése a későbbiek során megalapozottabban történjék. Az utóbbi évek létszámalakulását vizsgálva, jellegzetes tendencia az alkalmazotti létszámok, azon belül pedig elsősorban az adminisztratívok számának gyors ütemű növekedése. Az iparban az utóbbi években végrehajtott átszervezések éppen a létszámok alakulása tekintetében nem hozták meg a várt eredményt. Az új irányító szervek kialakulásával sok esetben párhuzamos feladatokat ellátó részlegek jöttek létre és az egyes gyárrészlegeknél a központi szervek kialakítása után sem szüntették meg a feleslegessé vált apparátust. Elsősorban tehát ennek a mulasztásnak a pótlását kell végrehajtani, azaz az eltelt időszak tapasztalatainak felhasználásával felül kell vizsgálni a szervezeti sémákat, és a takarékossági szempontok legmesszebbmenő figyelembevételével meg kell szüntetni ezeket a párhuzamosságokat. Természetesen az alkalmazotti létszámok és elsősorban az adminisztratívok létszámának csökkentésére nem csupán az átszervezett vállalatoknál van szükség, hanem az ipar úgyszólván minden területén. Nem egy példa van arra, hogy az átszervezéssel nem érintett vállalatoknál is jelentősen, sőt gyakran gyorsabban nőtt az adminisztratív létszám, mint az átszervezetteknél. A csökkentés során főleg azokon a területeken kell jelentős eredményt elérni, ahol az emelkedés üteme az utóbbi években nagymértékű volt, vagy az adminisztratív létszám aránya — más vállalatokéhoz képest — túlzottan magas. Sok területen, éppen a kismértékű termelésnövekedés — vagy esetleg a termelés stagnálása — miatt a munkáslétszámon belül is szükség van csökkentésre. Ennek a feladatnak a végrehajtásához számos eszköz áll rendelkezésre. Egyrészt a természetes lemorzsolódás folytán bekövetkező csökkenést nem szabad feltölteni, másrészt pedig bizonyos belső átcsoportosítások útján, a munka ésszerűbb megszervezésével kell megtakarítást elérni. Ehhez a munkához megfelelő segítséget nyújthat egy-egy nagyvállalaton vagy gyárrészlegen belül a különböző vállalatok, gyárrészlegek létszámarányaival való összehasonlítás. Világosan szükséges leszögezni, hogy az 1965. évi létszámelőirányzatok sok esetben megkövetelik a létszámleépítést is. Az ilyen feladatok teljesítésénél a leépítést fel kell használni a fegyelem megszilárdítására, tehát elsősorban a fegyelmezetlen dolgozókat kell elbocsátani.