Munkaügyi Közlöny, 1965 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1965-01-01 / 1. szám

2 PONGRÁCZ LÁSZLÓ Különösen alá kell húzni, hogy a túlteljesítés eb­ben az évben — éppen a termelékenység területén — igen lényeges kérdés. Nem lehet ugyanis általában számítani arra, hogy az­ év közben jelentkező többlet­feladatok megoldásához az eredetileg tervezettnél na­gyobb eszközöket tud népgazdaságunk rendelkezésre bocsátani. A termelékenységi előirányzatok teljesítése szem­pontjából döntő szerepe van a munkanormák követ­kezetes rendbetételének. Az utóbbi években bizonyos lazulás jelei mutatkoznak e téren is. Az 1965. évi munkaügyi feladatokat tartalmazó kormányhatározat a normák felülvizsgálatából és differenciált szigorítá­sából az ipar területén mintegy 1,5 százalékos terme­lékenység növekedés biztosítását tűzi ki célul. Ebből kitűnik, hogy a normák szigorítása nem lehet öncél. Nem elégséges tehát, ha azokon a területeken, ahol jelenleg az átlagos teljesítményszázalék 100 felett van, azt visszarendezik 100-ra. Jóllehet a teljesítmények alakulásának figyelemmel kísérésére és ellenőrzésére alkalmas eszköz az átlagos teljesítményszázalék vizs­­gálása, arra nézve nem ad egyértelmű választ, hogy az adott területen a munkanormák helyzete kielé­gítő-e vagy nem. Erre csak úgy lehet választ kapni, ha megvizsgálják az adott teljesítményszázalék mel­lett a veszteségidők nagyságát és a munkaszervezés színvonalát is. Olyan területeken például, ahol a mun­kaszervezés színvonala alacsony és a veszteségidők is jelentősek, de az átlagos teljesítményszázalék mégis csak 1,2 százalékkal magasabb a 100-nál, meg kell szigorítani a normákat. Előfordulhat azonban olyan eset is, hogy a teljesítményszázalék egyes dolgozók­nál vagy csoportoknál 110 százalék körül mozog, de ez jó munkaszervezés mellett történik és a munka­­intenzitás is kielégítő, tehát nincs lehetőség a veszte­ségidők további csökkentésére és a normák szigorí­tására. Nem kívánunk kitérni részletesebben a normák szi­gorításának módszerbeli kérdéseire, mivel ezzel külön cikk foglalkozik. Szükségesnek tartjuk azonban alá­húzni, hogy nagyon gondos előkészítés, komplex együttműködés kell ahhoz, hogy ez az intézkedés va­lóban a kívánt eredményt szolgálja. Csak akkor lesz hatékony ez a munka, ha nem válik kizárólag a munkaügyisek feladatává, hanem például a munka jobb megszervezésében a műszakiak is jelentős részt végeznek. Nagyon fontos, hogy a normák rendezése során a vezetés szervezési intézkedésekkel is segítse elő a veszteségidők csökkentését és ne csupán a munkások­tól várja a nagyobb követelmények teljesítését. Ab­ban az esetben, ha a munka menetét zavaró szerve­zetlenségből eredő veszteségidők csökkentésére a ve­zetés is megfelelő intézkedéseket tesz, a munkások is inkább elfogadják a velük szemben támasztott köve­telmények szükségességét és csökkenteni fogják a sa­ját hibájukból adódó veszteségeket. Utalni szeretnénk még arra, hogy a normák szi­gorítása mindig jelentős politikai kérdés. Ezért első­rendű előfeltétel, hogy a végrehajtás — de már az előkészítés — során is szoros együttműködés alakuljon ki a vállalatok szakmai vezetése és a mozgalmi szer­vek között. Nagyon fontos, hogy ezek az intézkedé­sek a szakszervezeti szervekkel egyetértésben kerül­jenek végrehajtásra, mert az ő felvilágosító munká­juk is biztosítéka annak, hogy a feszítettebb feladatok jelentkezése a dolgozók széles körében megértésre ta­láljon. Az is elengedhetetlen, hogy minden esetben, mielőtt a munkák új normák alapján kerülnek elszá­molásra, a korábban alkalmazott normák megváltoz­tatását az érintett dolgozókkal közölni kell. A termelékenység emelkedés előirányzott mértéké­nek teljesítését szolgáló következő eszköz a létszám­­gazdálkodás megjavítása. E téren kettős feladat áll a gazdálkodó szervek előtt. Egyrészt el kell végezni azo­kat a munkálatokat, amelyek biztosítják a létszám­­gazdálkodás terén fennálló legkirívóbb lazaságok megszüntetését, másrészt pedig előkészítő munkála­tokat kell folytatni annak érdekében, hogy a létszá­mok tervezése a későbbiek során megalapozottabban történjék. Az utóbbi évek létszámalakulását vizsgál­va, jellegzetes tendencia az alkalmazotti létszámok, azon belül pedig elsősorban az adminisztratívok szá­mának gyors ütemű növekedése. Az iparban az utóbbi években végrehajtott átszervezések éppen a létszámok alakulása tekintetében nem hozták meg a várt ered­ményt. Az új irányító szervek kialakulásával sok eset­ben párhuzamos feladatokat ellátó részlegek jöttek létre és az egyes gyárrészlegeknél a központi szervek kialakítása után sem szüntették meg a feleslegessé vált apparátust. Elsősorban tehát ennek a mulasztás­nak a pótlását kell végrehajtani, azaz az eltelt idő­szak tapasztalatainak felhasználásával felül kell vizs­gálni a szervezeti sémákat, és a takarékossági szem­pontok legmesszebbmenő figyelembevételével meg kell szüntetni ezeket a párhuzamosságokat. Természetesen az alkalmazotti létszámok és elsősor­ban az adminisztratívok létszámának csökkentésére nem csupán az átszervezett vállalatoknál van szük­ség, hanem az ipar úgyszólván minden területén. Nem egy példa van arra, hogy az átszervezéssel nem érin­tett vállalatoknál is jelentősen, sőt gyakran gyorsab­ban nőtt az adminisztratív létszám, mint az átszer­vezetteknél. A csökkentés során főleg azokon a terü­leteken kell jelentős eredményt elérni, ahol az emel­kedés üteme az utóbbi években nagymértékű volt, vagy az adminisztratív létszám aránya — más válla­latokéhoz képest — túlzottan magas. Sok területen, éppen a kismértékű termelésnöveke­dés — vagy esetleg a termelés stagnálása — miatt a munkáslétszámon belül is szükség van csökkentésre. Ennek a feladatnak a végrehajtásához számos esz­köz áll rendelkezésre. Egyrészt a természetes lemor­zsolódás folytán bekövetkező csökkenést nem szabad feltölteni, másrészt pedig bizonyos belső átcsoporto­sítások útján, a munka ésszerűbb megszervezésével kell megtakarítást elérni. Ehhez a munkához meg­felelő segítséget nyújthat egy-egy nagyvállalaton vagy gyárrészlegen belül a különböző vállalatok, gyárrész­legek létszámarányaival való összehasonlítás. Világo­san szükséges leszögezni, hogy az 1965. évi létszám­előirányzatok sok esetben megkövetelik a létszám­­leépítést is. Az ilyen feladatok teljesítésénél a leépí­tést fel kell használni a fegyelem megszilárdítására, tehát elsősorban a fegyelmezetlen dolgozókat kell el­bocsátani.

Next