Munkaügyi Szemle, 1930 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1930-01-01 / 1. szám

az is, hogy több nagyipari vállalatnak kohóüzemei (Martin-művek) a kérdéses évek folyamán ugyancsak megszűntek vagy szüneteltek. Végeredményben tehát a bánya- és kohóüzemekre a vizsgálat tárgyává tett évek adataiból nem lehet helytálló következtetéseket levonni. Valószínű, hogy itt is érvényesül az általánosan emelkedő irányzat, a tényleges emelkedés azonban semmiesetre sem olyan mérvű, amilyennek a puszta számok mutatják. Ugyancsak végig emelkedést mutatnak a vegyészeti ipar, textilipar, faipar, élelmezési ipar és az építkezési vállalatok arányszámai is. Legnagyobb az emelkedés a textiliparban, ami textiliparunk egyébként örvendetes fel­lendülésének és fejlődésének sajnálatos árnyoldala. A teljes munkások száma öt év alatt 23.182-ről 45.530-ra, a bejelentett balesetek száma pedig 477-ről 1457-re emelkedett. A munkáslétszám közel 100%-os emelkedése mellett tehát a balesetek számának több mint 200%-os emelkedéssel áll szemben. A kedvező körülmények és egyéb kedvezmények folytán rohamosan fejlődött textilipar a gyors fejlődés lázában talán nem fordíthatott kellő gondot a munkásvédelemre is. A most már megerősödött iparág fokozott gondoskodási körébe kell, hogy bevonja a munkásvédelmet is, mert a folyton szaporodó balesetek terhe súlyos akadályává lehet a további kívánatos fejlődésnek. A vegyészeti ipar balesetgyakorisági arányszámának emelkedése 71 ,5%. A nagyarányú emelkedés okai ugyanazok lehetnek, mint a textiliparban. A faiparban különösen 1928-ban mutatkozó ugrásszerű emelkedés annál súlyosabb megítélés alá esik, minthogy az 1927 január 1-ével életbe lépett veszélyességi táblázat beosztása folytán a fakitermelési üzemek már nem ebben az iparcsoportban szerepelnek. Igaz ugyan, hogy Csonkamagyarország fakitermelési üzemei már természeti adottságuknál fogva is lényegesen kevésbé veszedelmesek mint Erdély és a Felvidék hasonló üzemei voltak, kikapcsoló­dásuk mégis kedvezően kellett volna, hogy befolyásolja a baleseti gyakorisági arányszám alakulását. Ugyancsak szembetűnő a baleset gyakorisági viszonyszám emelkedése az építkezési vállalatoknál. Ebben az iparágban a balesetek számának alakulása elsősorban a munkálatok ütemétől függ. Az építkezési tevékenység fellendülése hozza magával a balesetek számának és gyakoriságának emelkedését. Közre­hatott az emelkedésben egyes, a munkamenetet gyorsító eszközök használatának bevezetése, melyek alkalmazásánál a munkásvédelmi szempontok alig részesül­tek figyelemben. Ilyenek pl. a budapesti magasépítkezéseknél újabban alkalma­zott gyorsfelvonók, melyek máris tekintélyes számú balesetnek voltak okozói. Az általános irányzattal szemben 1925. évtől kezdődő fokozatos csökkenés után éppen az utolsó évben mutat erős felfelé ugrást a fűtő- és világítóanyago­kat gyártó ipar balesetgyakorisági viszonyszáma. Dacára az utolsó évben itt is mutatkozó javulásnak, több mint kétszeresére emelkedett az arányszám a ki­­s földiparnál is. Az emelkedés mértéke 140%, vagyis a legnagyobb az összes iparágak között. Ha ennek okát keressük, vég­eredményben a kegyetlen országcsonkításhoz jutunk, amely egyéb természeti kincseinkkel együtt kőbányáink túlnyomó nagy részétől is megfosztott ben­nünket. A szükség kényszere folytán kisebb kőbányák hirtelen nagyra nőttek, új üzemek egész sora kezdte meg addig nem bolygatott területek kifejtését, a helyi szükségletek kielégítésére a kisüzemek egész sora keletkezett, az újonnan beállított munkások tudatlanok, gyakorlatlanok voltak, a vállalatok tőkehiány folytán korántsem fordítottak elég gondot és költséget az üzembiztonság kellő mértékben való kiépítésére. Mindmegannyi tényező és körülmény, amelynek hatása a balesetek számának ijesztő mértékű emelkedésében nyilvánult. 4

Next