Munkaügyi Szemle, 1931 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

való megoszlás és a balesetbiztosítás intézményében való kizárólagos résztvétel módot ad úgy a balesetbiztosítást végző Berufsgenossenschaftok ügyviteli vezetőségének és önkormányzati tagjainak egyaránt arra, hogy a hozzájuk egyébként is legközelebb álló ipari foglalkozás balesetbiztosításának ügyét intézzék anélkül, hogy annak vitelét más szakmák különleges érdekeihez alkalmazandó intézkedések megzavarnák, természetesen következik, hogy az intézmény maga anyagilag és érzelmileg sokkal jobban a szívéhez nőtt azoknak, akik ügyeit vezetik, mintha­ az igazgatásban és az önkormányzatban részt­vevőknek az egész Német birodalom betegsegítési ügyeivel a legkülönbözőbb iparok balesetbiztosításával s azonkívül még az öregségi, rokkantsági és egyéb biztosítási ügyekkel kellene foglalkozniok. Jobban ismervén így az önkor­mányzat és az ügyvitel tagjai azt az összefüggést, amely a baleseti megelőzések rendszerének kiépítése és annak esetleges elhanyagolásából származó költség­­többletek terén mutatkozik, érthetővé válik, hogy a különleges Berufsgenossen­schaftok mennyire előrehaladtak a balesetmegelőzési feladatok terén. A Berufsgenossenschaftoknál meglevő szakszerűség jó részének a hiánya — amely a dolgok és a rendszer elkerülhetetlen következménye — a közpon­tosítás legfőbb hibája, amely azonban a rendszer velejárója lévén, kiküszöböl­­hetetlen. A szakszerűségnek ez a hiánya azonban nemcsak abban a tekintetben jár rossz következményekkel, amiben minden szükségesség hiánya tökéletlenné teszi az intézmény alkalmazottainak a munkáját, hanem a lelki hatások révén is. A tőlem távolabb eső, tudásomtól, gondolkodásomtól távolabb eső munka köteles elvégzése rám nézve sokkal nehezebb feladatot, sokkal nagyobb igénybe­vételt jelent mint, az, amelynek teljes ismeretéről meg vagyok győződve. És ez az aggodalom okozta munka- és tehertöbblet — és ez éppen a bökkenő — annál fokozottabban jelentkezik, minél lelkiismeretesebb tisztviselő az, akire a munka végzésének kötelezettsége nehezedik. A szociális munka eredményes végzéséhez fokozottan szükséges a munkakör szeretete és ez a szeretet válik lehetetlenné rögtön, mihelyt valaki olyan nagyméretű és nagy változatú munkakör végzésére kötelezett, aminőnek a teljes megismerése csak egészen válogatott tehetségű egyéniségeknek lehet a tulajdona. A Berufsgenossenschaftok önkormányzatának munkáját eredményesebbé teszi annak a közvetlen anyagi érdekeltségnek az érzete is, ami az olyan széles és különböző feladatú intézmény önkormányzatánál, aminő a mi Társadalom­­biztosító Intézetünk, nagyon elfakul, elmosódik. Hiába állapítja meg Pfisterer idézett cikkében, helyesen, hogy »a meg­felelő adatokból tényleg azt látjuk, hogy az összes költségek százalékában kife­jezve az ügyviteli költség hányada a nagy pénztáraknnál kisebb«, ha közvet­lenül utána kimondani kényszerül azt is, hogy »viszonylag az egy tagra eső ügyviteli költség a nagyobb pénztáraknál magasabb annak következtében, hogy ezek rendszerint messzebbmenő segélyezést nyújtanak, mint a kis pénz­tárak­. Mert az én meggyőződésem szerint az ügyviteli költségnek százalékos arányban jelentkező alacsonyabb volta onnan is ered, hogy a nagy és messzebb­menő segélyeket nyújtó pénztárak rendszerint nagyobb járulékokat is szednek és rendszerint sokkal nagyobb alapítványokkal is rendelkeznek (ami nálunk a Társadalombiztosító Intézetnél ritka jelenség) s az ezek révén elért meg­takarítás és kamatjövedelem is a szolgáltatások mértékét jelentékenyen növel­heti számottevő ügykezelési kiadásemelkedés nélkül és így lehetővé teszi az ügyviteli kiadások aránylagosan kedvezőbb alakulását. Ellenben jelentkezik az a túlméretezés, amelyet Pfisterer is egyenesen vesze­delemként jellemez, írván, hogy »az egyesítésnek egy, az elérni kívánt célt erősen

Next