Művelődés, 1957 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1957-10-01 / 10. szám
! Anyám szegény ,végülis beadta a derekát. És egy rekkenően meleg nyári délutánon elindultunk harisnyát vásárolni. Egyenesen a Harisnyakirályhoz mentünk, akinek a főtér végefelé volt egy hurkaszerűen hosszú, keskeny üzlete. A Harisnyakirályt egyébként civilben Herceg Lajosnak hívták s én gyerekésszel sokszor eltűnődtem azon, hogy lehet valaki ilyen nagyravágyó? Nem lenne elég, ha azt írná ki, hogy: Harisnyaherceg? A lesötétített bolthelyiségben a tulajdonos feleségén kívül egy lélek sem tartózkodott. Herceg néni is mintha bóbiskolt volna, de főttünkre felriadt s erélyes mozdulattal igazította meg az orra nyergén libegő aranykeretes dr.vikkert. Nyersbeszédü, puritánul szigorú asszony volt Herceg néni, a családban elszaggatott zoknik és harisnyák szállítója, de én akkor szürkülő fejével s folytonosan pislogó szemével egyetemben mesebeli tündérnek láttam, aki egycsapásra átváltoztatja igénytelen külsőmet, hogy ■megnyerhessem a gyönyörűséges, cigányképű királyfi szívét. Ilyen bolondos, ide-oda csapongó gondolatokkal s az izgalomtól remegve álltam meg a pult előtt, szorosan anyám mellé húzódva, aki egyből előadta mi járatban vagyunk. Herceg néni erre összehúzta amúgy is rövidlátó szemét s hosszú, végtelennek tűnő pillanatokig úgy mustrált, mintha cselédnek akart volna elszerződtetni s most azt nézné, hogy bírom-e majd a munkát. — Idehallgasson jóasszony, — szólalt meg végre a szavai nyomán minden vér mintha kifolyt volna belőlem — ne csináljon maga nagylányt ebből a gyerekből, mert majd nem bír aztán vele. . Nem való még selyemharisnya az ilyen kis fruskának ... Meg se várva, hogy anyám mit válaszol, megfordult s keresgélni kezdett a polcon lévő dobozok között. Majd egyet leemelt s kihúzott belőle egy pár vastagszálú, fehér patentharisnyát. — így ni, — mondta elégedetten — ez kell az ilyen fruskalánynak. .. Bízza csak rám, — tette hozzá megfellebbezhetetlenül — hogy mikor adok én majd neki selyemharisnyát ... Anyám tisztelettel hallgatta az erélyes és tapasztalt kereskedőasszony kinyilatkozását s tanácstalanul csak ennyit mondott: — Már most se bírok vele, olyan önálló. S amit egyszer a fejébe vesz... — Éppen ez az! — harsogta Herceg néni — azért nem szabad elkapatni.. . Na isten, majd kiverném én belőle az önállóságot ... Vasvilla szemeket vetettem rá, majd anyám felé fordultam könyörgő tekintettel. De ő szegény, most az egyszer megkeményítette magát: — Ez lesz jó kislányom, igaza van Herceg néninek. Nézd csak, milyen jó erős, olyan, mint a bőr. .. Ráérsz te még selyemharisnyában járni, mert mondják rád egy-két év múlva, hogy vénlány vagy... Hiába sírtam, tiltakoztam, anyám hajthatatlan maradt. Kifizette a vastag, fehér pamutharisnyát s kezemnél fogva kivonszolt az üzletből. Vége volt hátaz álomnak, a szerelemnek, az egész életnek ... Én legalábbis így éreztem akkor, tizennégyéves fejjel. Hát még ha tudtam volna, hogy hátra van a fekete leves. Elkövetkezett a zsíros nyújtás napja. Anyám kora reggel élesztőért küldött, hogy kedvemet töltse s tésztát süssön a táncünnepélyre és megígérte, hogy ■ ebéd után kibodorítja a hajamat is. De én éreztem, hogy a selyemharisnyát nem pótolja, nem pótolhatja semmi. Szomorúan baktattam hazafelé, mikor a boltajtóban megpillantottam a Harisnyakirálynét. Szemén örökösen libegő cvikkerével ott sütkérezett a reggeli napfényben s merőn figyelt engem, hogy köszönök-e neki? De én tüntetően elfordítottam a fejem s tovább haladtam. Ő azonban elfogulatlanul utánam kiabált: — Mi az, te kis béka, még te haragszol? Megfordultam. S olyan tekintetet vetettem rá, hogy ha szemmel ölni lehetne, Herceg néni ott rogy össze holtan. Valamit mondani is akartam neki, ami úgy fájjon, amilyen fájdalmat ő szerzett nekem s úgy törje össze kegyetlen szívét, ahogyan ő összetörte az enyémet. De semmi okosabb nem jutott eszembe, mint az a különös mondat, amit — nyílván zűrzavaros olvasmányaim hatásaként — szinte akaratlanul ejtettem ki a számon. — Herceg néni sem különb, mint Báthory Erzsébet... .422a/ usgyé, vesd el magad, futásnak eredtem s meg se álltam hazáig. Keserűségemben is nagyon meg voltam elégedve magammal, ahogyan újból és újból magam elé idéztem a jelenetet. Igen, ez a vén boszorkány tisztára olyan, mint Báthory Erzsébet, aki ifjú szüzek vérében fürdött s gyönyörködött kínjaikban. Mindössze az zavart utólag, hogy vajon Herceg néni tudja-e, hogy ki volt Báthory Erzsébet? De, úgy látszik tudta, vagy megérdeklődte valakitől, mert kora délután, a család nagy megdöbbenésére, a Harisnyakirály beállított hozzánk. Ezüstös kecskeszakálla csak úgy remegett a felindulástól, ahogy mindjárt magasról rákezdte: — Mit mondtál, te taknyos, ahhoz a rosszféléhez hasonlítod te az én feleségemet?... Hát hogy mersz te ilyet mondani egy tisztességes asszonyra? — ordította magán kívül. Majd szüleim felé fordulva, kézzel-lábbal magyarázta a történteket. Én lesütött szemmel, egész testemben remegve, bűntudatosan hallgattam. Nem is kérdett aztán apám semmit. Csak hozzám lépett s jobbról is, balról is pofonvágott. — Majd adok én neked idős asszonyokat sértegetni . . . Majd adok én neked zsíros nyújtást... Hát ezért égett lelkem máig is ez az emlék. Mert ha az nem is mindig igaz, hogy az első szerelem visszatér, de az elszenvedett igazságtalanság sajog, egy életen át. „ Biztositlak, hogyi tiszta faj!" / Vidám ÁS kutyája Jean Effel, a kitűnő francia rajzoló karikatúra sorozatából közöljük az alábbi képeket „Ne toll, hanem sörte szagra idomítsd!“ „Nyomorult, áruló!" „Állj meg embert Nem ő csinálta, hanem én ...“