Művelődés, 1967 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3. szám
több szélesvásznú filmezési és vetítési rendszert ismer. Ilyenek a cinerama, a kinemaszkóp, a vista-vision, a Todd-RO. A filmamatőröknél a SZÉLESVÁSZNÚ VETÍTÉS már csaknem egy évtizeddel ezelőtt valósággá vált. Számos vállalat készít különleges optikai szélesvászon-előtéteket 16 mm-es, sőt 8 mm-es filmhez is. Az anamorfozikus speciális (kinemaszkóp) előtét például, amelyet sokan használnak, „összenyomja“ a képet függőleges irányban, s így a magasság és a szélesség 1 :2 aránya érhető el. A kép kerete ezáltal a normálisnál 50 százalékkal szélesebbé válik. A vetítésnél ugyanezt az optikai előtétet használják fel, a filmezésnél alkalmazott eredeti helyzetéhez képest 90 fokos eltéréssel. Kétségtelen, hogy ezek az új filmművészeti eszközök — mindegyik rendszernél külön-külön — sajátos technika felhasználását igénylik. A HANGOSFILM jellegzetessége az, hogy a hozzájuk tartozó hanggal szinkronizált képek vetítésére ad lehetőséget. Felvehetjük a hangot a képpel egyidejűleg — teljes szinkron —, utólag — utólagos szinkronizálás —, vagy előzetesen — „play-back“. Régebben többen voltak, de még ma is akadnak filmamatőrök, akik ellenzik a hangot az amatőrfilmben. Szerintük a film elsőrendű eleme a kép. A hangról is gondoskodó filmamatőr — nézetük szerint — a szükségesnél kisebb figyelmet fordít a képre, elhanyagolja a kép művészi kifejező lehetőségeit, mivel nincs elég szakértelme ahhoz, hogy meg tudja oldani a hangosfilmmel kapcsolatos komplex műszaki problémákat. Emellett — mondják — veszendőbe megy az amatőrfilm egyik értéke, éspedig a filmamatőr „egyénisége“. A műkedvelő nem képes mindent egymaga csinálni — a forgatókönyvet, a rendezést, a képet, a vágást, a hangot stb. Rá van tehát utalva mások segítségére is, így hát csak a közös munkában készített filmeket kellene esetleg hangosítani ! Ez a nézet téves. Kétségtelen, hogy a felhozott érvekben van egy csepp igazság. El kell ismernünk, hogy a kezdő filmamatőr csak nehezen birkózik meg a filmkészítés során felmerülő komplex problémákkal. Ez azonban nem zárja ki annak iő lehetőségét, hogy a filmamatőr, műszaki és művészeti iszi méreteinek kitartó bővítése útján, gyakorlati tapasztalatai alapján és odaadó munkával ne érhetne el a hangosfilm m készítéséig is. Mi több, mivel a magnetofon segítségével a hangfelvétel sokat fejlődött és tökéletesedett, már köze- -э pes műszaki ismeretek alapján is felvehetjük az amatőrfilm- , -n hez szükséges hangot. A jelenlegi közönségigényt figyelembe véve, még az se amatőrfilm bemutatása sem képzelhető el hang nélkül. A A hang hivatása a filmben az, hogy növelje a kép kifejező -e erejét, kiteljesítse a film tartalmát, kiemelje a hősök lel -i kiállapotát. A hang felhasználásának műszaki lehetőségét 1э és a különböző hangosító módszereket más alkalommal itt fogjuk ismertetni: a közösen készített film és a koproduk- -CIÓS FILM bizonyos gyakorlati szükségletekből keletke- - zett fogalmak. A film cselekménye gyakran olyan komplex , és nagyméretű, hogy egyetlen filmamatőr azt nem készít -t heti el. Csupán egy operatőr például nem képes képeiben átfogóan bemutatni egy felvonulást, mivel a tárgy szó -okatlanul nagy terjedelmű mind a térben, mind az időben. .. Ebben az esetben két vagy több filmamatőr együttműkö- - dése válik szükségessé. És más műszaki-anyagi körülmények is megkívánják a kollektív munkát. Ezért alakultak ki FILMKLUBOK, ahol kollektívák állítják elő a filmeket. Itt a kezdő filmamatőr tanul a képzettebbektől, velük együtt dolgozik. Ezenkívül a tagok kölcsönösen kiegészítik egymás műszaki és művészeti ismereteit is. A két vagy több filmklub által közösen készített filmet a hivatásos filmművészettől kölcsönzött kifejezéssel koprodukciós filmnek nevezzük. DAMA LAJOS a Nagyszentmiklós Bajoni Művelődési Ház filmklub felelőse A FELNŐTTNEVELÉSBEN RÉSZTVEVŐ KÁDEREK PEDAGÓGIAI KULTÚRÁJA Ma a felnőttnevelés — mint az állandó jellegű nevelési rendszer egyik kötelező szakasza — új jellegzetességeket nyer. Már nem csupán a kötelező közép-, sőt, felsőfokú oktatás kiegészítését képviseli, hanem társadalmunk egyik fontos követelményének is meg kell felelnie : az a feladata, hogy harmonikusan fejlessze minden állampolgár egyéniségét. Az egyén élete folyamán egyre gyorsabb ütemben végbemenő gazdasági, műszaki, társadalmi, kulturális átalakulás szükségessé teszi, hogy „igazodjunk“ az időszerűséghez, mert az iskola nem nyújthat lezárt, végleges képzettséget. Ezzel magyarázható az, hogy ma olyan nagy méreteket öltött a tömegművelés , ezért olyan változatosak a felnőttnevelés formái és olyan sokrétű az ebben az irányban kifejtett tevékenység világszerte. Hazánkban jelentős eredményeket értünk el ebben a munkában. A tevékenység mérlege meggyőzően tükrözi a felnőttnevelés szüntelen javítására kifejtett erőfeszítéseket, az ezen a téren szerzett pozitív tapasztalatot. A felnőttnevelés eredményességének egyik fontos előfeltétele, hogy azok a káderek, akik ezt a munkát végzik (szervezők, előadók, művészeti instruktorok), fejlett pedagógiai kultúrával rendelkezzenek; ez a követelmény magától értetődő sarkigazság. Ennek ellenére nem tartjuk feleslegesnek szükségességét érvekkel alátámasztani, annál is inkább, mert ebben a vonatkozásban még vannak megoldatlan kérdések. A felnőttnevelést egyrészt tanügyi káderek (az általános és középiskolák, a felsőoktatási intézetek tanerői), másrészt különböző szakemberek (orvosok, mérnökök, jogászok, technikusok, tudósok és művészek) végzik. Az első kategóriához tartozó káderek kissé előnyösebb helyzetben vannak, mert pedagógiai képzettséggel rendelkeznek, amit azonban a felnőttekkel végzett munkában nem tudnak teljes mértékben hasznosítani. Ezért tapasztalható néha az a — látszólag ellentmondásos jelenség, hogy didaktikai képzettséggel és katedrái gyakorlattal nem rendelkező emberek, szakmai és a felnőttekkel végzett munkában szerzett tapasztalatuk révén, jobb eredményt érnek el, mint a tanár, aki az előadások, beszélgetések, bizonyítások során úgy jár el, mintha tanulókkal, gyermekekkel és ifjakkal dolgoznék, nem pedig felnőttekkel. A felnőttnevelésben részvevő kádereknek tudniuk kell, hogyan sajátítják el a felnőttek az új ismereteket. Is A PEDAGÓGUS TANÁCSA 34