Művelődés, 1974 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-01 / 1. szám
AZ EGYESÜLÉS ÜNNEPE Az idei esztendőt bátran nevezhetjük a nagy ünnepek esztendejének. Az ünnepkoszorúból Január 24., a Román Fejedelemségek egyesülésének 115. évfordulója, az a történelmi aktus, amelyet pártunk főtitkára, NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs a következőképpen értékel : „A nemzeti egység gondolata lelkesítette a népet, megsokszorosította erejét a haza védelméért és felvirágoztatásáért vívott harcában.“ Száztizenöt évvel ezelőtt, az esemény idején rendkívüli szenzációról, Munténia és Moldova népének örömujjongásáról számoltak be a korabeli lapok. Az egyesülés ügyét szolgáló Steaua Dunarii című lap a bukaresti népgyűlésre vonatkozóan többek közt így ír : „Bukarest, január 24. íme a harmadik nap, s a tömeg még mindig talpon ! Uramisten, micsoda nép a román nép ! Amint magáévá tesz egy eszmét, amikor célul tűz valamit, félretesz minden egyéni dolgot és csak a közös ügy győzelme érdekli, arra összpontosít, azért hoz áldozatot.“ Alább pedig beszámol arról, hogy a tömegek nyomására, amely „Cuza az uralkodó, éljen Cuza !“ jelszavakkal vonult végig Bukarest utcáin, a bukaresti választógyűlés is azt választotta uralkodónak, aki Moldova uralkodója lett néhány nappal előtte. A Dimbovita című lapban Dimitrie Bolintineanu ezt írja : „Mindenki biztos lehet abban, hogy amit ez a nemzet most megvalósított, az jó és maradandó lészen mindörökké ... A jövő eszméi legyőzték a múlt eszméit. Az élet, az erő, az akarat már a jövőé, a nemzeté.“ Az egyesülés nagy visszhangot keltett az erdélyi lakosság körében is. A Gazeta Transilvaniei, a Foaie pentru minte, inima éi literatura, a Kolozsvári Közlöny olyan megnyilvánulásként értékeli az egyesülést, amely elismerést vált ki a román nép számára, olyan győzelemként, amelyből kevés van a történelemben. A Foaie pentru minte, inimá si literatura azt írta, hogy az 1859. január 24-i bukaresti események az egész népet mozgósítva találták, s kifejezte csodálatát a román nép iránt, amely meg tud feledkezni „minden magánérdekről“ és erejét „csakis a román ügy diadalának“ szenteli. De ezt az eseményt méltatja a brassói Kronstadter Zeitung is, sőt az összes európai haladó lapok. Mert nyilvánvaló, hogy a nemzet egyesülése a haladó gondolkozás, a népakarat legkézzelfoghatóbb kifejezése volt. S nyilvánvaló az az öröm is, amely a paraszti szíveket éppúgy lelkesítette, mint a formálódó proletár lelkeket, vagy a haladó polgárságot. Mert az egyesülés mindenekelőtt azt jelentette, hogy végre lehetőség nyílt elfoglalni azt a helyet, amely Romániát megilleti Európa nemzetei között. Biztosítékot jelentett arra, hogy egyszer s mindenkorra lerázhassa az idegen uralmat, a kötelékeiben lazultan is terhes török igáz. S jelentette azt is, hogyha bár el is buktak forradalmaink, a polgári átalakulás eszméje a győzelem útjára lépett, s azon diadalmaskodni fog. Ezeket a várakozásokat mindenben igazolta a történelem. S noha a polgári átalakulás nem is mindenben a radikális forradalmi úton valósult meg, az egyesülés megteremtette a feltételeket a román társadalom gyökeres átalakulásához. 1859. január huszonnegyedikével új korszak kezdődött. Alexandru Ion Cuza fejedelem mindössze hét esztendei uralkodása többet lendített a nemzet fejlődésén, mint az előző korok sok-sok évtizede. A román nép egyesült erővel szállhatott szembe a haladását gátló akadályokkal, rá tudta kényszeríteni kemény, elszánt akaratát a társadalmat visszahúzó erőkre, s meg tudta teremteni haladó polgári intézményeit. A nagy alapozás esztendői voltak ezek az évek, melynek kezdetére büszkén, örömmel emlékezünk ezen az évfordulón. Mihail Kogalniceanunak, a nagy és fáradhatatlan hazafinak szavaival élve : Románia Délkelet-Európa politikai tényezője lett, felsorakozott a polgári berendezésű államok soraiba. S nyilvánvaló, hogy indokolt volt a romániai parasztság öröme, lelkesedése ! Ezért is kell ezen az évfordulón a polgári demokratikus átalakulás lehetőségeinek igen fontos momentumáról , a román parasztság emancipációjának folyamatáról szólnunk. Mert a földkérdés rendezése, a polgári forradalmak mindenkori kulcsproblémája a Román Fejedelemségekben is végigkíséri az egyesülés történelmi folyamatát. És ha a krími háborút lezáró nemzetközi egyezmények a Román országok egyesülése mellett a földkérdés megoldását is ajánlják, ez annak a körülménynek köszönhető, hogy tükrözték e területeknek szociális helyzetét is, számot tudtak vetni a belső forrongások legfőbb okaival, a további fejlődés leglényegesebb kerékkötőivel. Ismeretes, hogy az Islazi proklamáció 13. pontja a földkérdés megoldásának forradalmi útját jelentette volna. De csak jelentette volna, mert amint tudjuk, az csak követelés maradt. De mint program az egyesülés pillanatától kezdve nem kerültle a napirendről. Az egyesülést előkészítő ad hoc dívánok ülésein már világosan megmutatkozik, hogy milyen erős tábora van az újat, a társadalmi haladást akaróknak. Vasile Marinescu, a haladás egyik lelkes szószólója például a sajtóban és a népgyűléseken nem kevesebbet követel, mint a parasztok azonnali és kártérítés mentes földhöz juttatását ... ! Ez volt az a bizonyos maximális program, amellyel szemben a teljesen elutasító álláspontra helyezkedő konzervatív bojárság — nagyobbrészt az egyesülést tűzzel-vassal ellenző szeparatisták és a kártérítéssel kompromisszumot hirdetők — szándéka állott. A román parlamentben pár évvel az egyesülés után, pontosabban 1862. május 25-én mondta el nevezetes beszédét Mihail Kogalniceanu, Cuza fejedelem minisztere a földkérdés megoldásának sürgetésére. Ebben a lelkes, indulatos beszédben a felszólaló Kogalniceanu a történelem logikájával bizonyított a változások feltétlen szükségessége mellett. Ékesszólóan bebizonyította, hogy a környező szomszédos országok példája is meg kell győzzön minden ellenkezőt e lépés megtételének halaszthatatlanságáról. Mint tudjuk, előbb a kolostori birtokok nagy részének köztulajdonba vételére került sor, majd a bojári nagybirtok egy részét sajátítja ki és osztja el a törvény, melyet az első román földosztás dekrétumaként tart nyilván a történelem. A másodikra sokkal később került sor, de ugyancsak ha