Művelődés, 1974 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1974-08-01 / 8. szám

landóbb jellegű tevékenységet a Buziási Művelődési Ház, a Újszentesi Művelő­dési Otthon, a Lugosi Népszínház mű­kedvelői folytatnak. A Temes-parti vá­ros népszínháza, amely állandó évadot tart fenn, néhány esztendeje a nagy­múltú román tagozat mellett megala­kította magyar és német nyelven játszó együtteseit, szekcióit is. A három ta­gozat műkedvelő művészei, akiket az előadások előkészítésében a temesvári színházak rendezői, színészei támogat­nak, nemcsak­­Lugoson tartanak előadá­sokat, hanem több-kevesebb rendszeres­séggel felkeresik a környező falvakat is. Időnként a megyeközpontban is ven­dégszerepelnek. A Diákművelődési Ház — Temesvár jelentős egyetemi központtá vált, négy nagy felsőoktatási intézményt mondhat magáénak —, Thália Stúdiójának négy — román, magyar, német és szerb nyel­vű — színjátszó együttese van, ame­lyek immár országos hírnévnek és elis­merésnek örvendenek. A diákműked­velők országos versenyén ez év tava­szán díjat kapott a Thalia magyar nyelvű csoportja, amely a hazai ma­gyar szerzők műveinek bemutatását tűzte programjául, és vállalt feladatát évek óta becsülettel teljesíti. Az igazfalviak Nagy Teréz tanítónő jóvoltából a bábszínházzal tették maguk híressé ; első díjat kaptak a legutóbbi Vasilache-versenyen. Szólni kellene a táncosokról , mennyi kiváló táncegyüttes tevékenykedik a bánsági művelődési házak keretében ... A Szakszervezetek Megyei Tanácsának hivatásos együttese, a Bánátul a változa­tosan gazdag bánsági román folklór ér­tékeinek bemutatására törekedik. Mű­soráról nem hiányoznak a sváb és ma­gyar dalok és táncok sem. Az együttes keretében tevékenykedik a Kolo szerb A népviselet seregszemléje Gyarmatán Wilhelm Iunesch felvétele A Rezeda-együttes A Thália diákszínház magyar csoportja Dr. Kuliner József felvétele A Dettai Múzeumban A Gyarmatai Művelődési Otthon Müll Rudolf felvétele csoport. De említhetnők a Timisur együttest, a szerb Zora vagy a magyar Rezeda együttest — a zsombolyai, a pietrosai táncosokat ... Nemcsak a hi­vatásos együttesek keltik jó hírét a Bánság művelődési életének a külföldi országokban, a műkedvelő együttesek is egyre gyakrabban utaznak külföldi fesztiválokra, vendégszereplésekre. 4. Minden művészeti ágban szoros kapcsolat alakult ki hivatásosok és mű­kedvelők között. A legtöbbször hivatá­sosak vállalják az amatőr együttesek irá­nyítását, művészeti vezetését, másrészt intézményesített kapcsot, láncszemet je­lent népi művészeti iskola, amely több kihelyezett tagozattal működik, s a leg­jobb temesvári művészeket tudja taná­rai között. De talán a képzőművészeti élet szol­gáltatja a legnyilvánvalóbb példákat a megtermékenyítő kölcsönhatás, a hatá­rok elmosódásának bizonyítására. A rajztanárképző megalakulása után szá­mos tehetséges fiatal festő és szobrász telepedett le a Bega-parti városban, amely rövid idő alatt az ország egyik leg­rangosabb, a­­korszerű törekvések iránt fokozottan érzékeny művészteleppé, kép­zőművészeti központjává vált. S igazán aktív képzőművészeti élet folyik Te­mesváron é­­s néhány esztendeje Lu­goson is. (Évekkel ezelőtt az évi gyűj­teményes kiállításokon kívül még alig rendeztek egy-két kisebb tárlatot, most pedig egymást érik az egyéni és csoportos bemutatkozások. Két-három hetenként váltakoznak a kiállítások a művészeti galériában, a Bánság Múzeuma szépmű­vészeti osztályának stúdiótermében, a Várbástyában kiképzett kiállítási terem­ben. Ez az intenzív képzőművészeti élet serkentőleg hatott az amatőr képzőmű- Juszt János felvétele

Next