Művelődés, 1974 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1974-02-01 / 2. szám

BALCESCU ÉS PETŐFI Az 1848-as forradalom 125. évfordulója rangosabb megemlékezéseinek sorát — mint a januári székelykeresztúri Petőfi Sándor szobor, az ok­tóberi toplicai Nicolae Balcescu mellszobor leleplezésének ünnepsége — az agyagfalvi nagy népgyűlés utolsó napjaiban Csíkszeredában zártuk, ahol Szobotka András Petőfi Sándor és Doru Popovici Nicolae Balcescu szobrait avatták. A negyvennyolcas forradalom eszmevilága, e két harcosának eszméje, a testvériség ma már milliók szívébe formálódott valósággá. Mint ahogy valóság az a két szobor, amely Csíkszereda főterén ott áll, ahonnan Petőfi és Balcescu utca ered. Testvérek voltak gondolatban és testvérek cselekedetben is, fiatalon hal­tak meg, mindketten jeltelen sírban nyugszanak, de messze világító jelt állított emléküknek a nép, akit mindketten hittel és szenvedéllyel szol­gáltak. Csíkszereda lakói rendkívüli ünnepi esemény tanúi ma — most lepleztük le az 1848-as forradalom két nagy har­cosa, Nicolae Balcescu és Petőfi Sándor szobrát, annak a Balcescunak és Petőfi­nek, aki egész életét a legnemesebb eszmék szolgálatába állította, aki a tár­sadalmi igazság és nemzeti felszabadu­lás szent ügyét szolgálta, és akit éppen ezért szocialista korunk nemzedéke ki­törölhetetlenül szívébe zárt. Vérbeli forradalmár volt mindkettő. Nicolae Balcescu a mindenkori harc szükségességét így fogalmazta meg : „Hasztalan borultok térdre és könyö­rögtök a császárok kapui és miniszte­rek ajtai előtt. Semmit sem adnak ők nektek ... Legyetek készen tehát, hogy megszerezzétek ti magatok, mert a föld­kerekség császárai, fejedelmei és bojár­jai mit sem adnak, hacsak a népek el nem ragadják tőlük“. S e győzelmes harcról Petőfi így ír : Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad ? Nem hallottátok Dózsa György hírét ? Izzó vastrónon öt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga a tűz, úgy vigyázzatok : Ismét pusztíthat a láng rajtatok! Mindketten bátran­­hirdették a né­pek demokratikus szolidaritásának szük­ségességét, amiről 1851. december 17-i levelében Balcescu így vall : „Szabad­ság, s ámbár a vérengzők hada gyász­kendőt borított derűs orcádra, hiszem, hogy eljön ama boldog nap, a diadal napja, amikor az egész emberiség föl­kel, hogy széttépje ezt a leplet, ... s Képek a borító 4. lapján akkor nem lesz többé rab egyetlen em­ber, egyetlen nemzet sem, s nem ural­kodik majd ember a másik emberen, sem nép a másik népen, hanem eljön az igazság és testvériség uralma“. Erről a napról álmodik Petőfi is 1846-ban és hirdeti, hogy eljön az idő : ... minden rabszolga-nép lármát megunva síkra lép Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: „Világszabadság!“ Mert mindketten egyformán hittek a világszabadság piros zászlós győzelmé­ben, a népek testvériségében. Különböző nyelven is olyan egyfor­ma eszmék és életigazságok hirdetői voltak, amelyek azóta nemzedékről nem­zedékre megőrződve elevenen élnek, elevenen hatnak s oszthatatlan közkin­csünkké váltak. Balcescu és Petőfi mil­liók ajkán szól, milliók ajkán hirdeti a szabadságot, a testvériséget. Talán a puszta véletlenen túl, történelmi sze­repük és elhivatottságuk közös vonásá­ból eredően vált egyformává sorsuk is. Mindkettő fiatalon halt meg, mindkettő porát a névtelenek közös sírja ölelte magához, mindkettő hős volt, és mind­kettőn a szülőföldtől távol teljesedett be Petőfi látnoki jóslata : A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság ! 125 év távlatából megállapíthatjuk, hogy nincs a negyvennyolcas forrada­lomban senki, aki többet tett volna a román-magyar testvériségért, mint Bäl­cescu, de a magyar irodalomban sincs senki, aki a világszabadság iránti hűség dolgában több lenne Petőfinél. Bälcescu elítélt mindenféle nemzeti kizárólagos­ságot. Szerinte „bármilyen kis nemze­tiséget tisztelni kell, mert szent joga azon a földön élni, amelyet elfoglalt. Van-e ennél nagyszerűbb öröksé­günk ? Van-e a román néppel együttélő magyar nemzetiségnek a mai valósá­gunkhoz jobban kapcsolódó hagyomány­­példája ? Ma a Balcescu és Petőfi öröksége ezért olyan drága örökség számunkra. Olyan örökség, amely nemcsak a múlt­ba andalít, hanem amelynek szava je­lenünkhöz és jövőnkhöz szól. Ezt az örökséget valósította meg nemzedékünk itt, e közös hazánkban. Ez a mai ünnepségünk és ezek a monumentális szobrok is kiválóan szem­léltetik a Román Kommunista Párt, az egész nép, pártunk főtitkárának, Nicolae Ceausescu elvtársnak azt a megbecsülését, amellyel azok felé for­dul, akik életüket áldozták a szabad­ságért, egy boldog hazáért. Balcescu és Petőfi szobra nem puszta képmás, ha­nem eszme : együvé tartozó világuk tükrözője. Szellemük lengi körül a műalkotást, hogy ez a szellem mind­végig velünk is maradjon, közös ha­zánk demokratikus és szocialista fejlő­désének, egyenjogúságra épített együtt­élésünknek feltartóztathatatlan útján. Hargita Megye Szocialista Művelő­dési és Nevelési Bizottsága nevében forró köszönetem tolmácsolom Pártunk legfelsőbb vezetőségének, valamint a Szocialista Művelődési és Nevelési Ta­nácsnak, amely lehetővé tette, hogy ilyen monumentális szobrok hirdessék Csíkszeredában mai és eljövendő ko­roknak Nicolae Balcescut és Petőfi Sándort. Köszönetet mondok a szobrok alko­tóinak, Doru Popovici és Szobotka András művészi munkájáért. Hirdesse e két bronzszobor eljöven­dő századok boldog nemzedékeinek, hogy a testvéri román és magyar nép történelmi szerepe, igaz ügye Balcescu és Petőfi nagyszerű hagyatékának szel­lemében alkotó történelemmé vált, éle­tet és jövendőt formáló energiává, amelyből a szabadság és egyenjogúság, a tiszta testvériség, a béke és barátság új hajtásai bontja naponta megújuló virágait, hogy teljesebb, igazabb és szebb legyen az élet, egyenes és ívelő a párt vezette út. BECZE ANTAL, a Hargita Megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság elnöke H A R G I T A

Next