Művelődés, 1974 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1974-02-01 / 2. szám
BALCESCU ÉS PETŐFI Az 1848-as forradalom 125. évfordulója rangosabb megemlékezéseinek sorát — mint a januári székelykeresztúri Petőfi Sándor szobor, az októberi toplicai Nicolae Balcescu mellszobor leleplezésének ünnepsége — az agyagfalvi nagy népgyűlés utolsó napjaiban Csíkszeredában zártuk, ahol Szobotka András Petőfi Sándor és Doru Popovici Nicolae Balcescu szobrait avatták. A negyvennyolcas forradalom eszmevilága, e két harcosának eszméje, a testvériség ma már milliók szívébe formálódott valósággá. Mint ahogy valóság az a két szobor, amely Csíkszereda főterén ott áll, ahonnan Petőfi és Balcescu utca ered. Testvérek voltak gondolatban és testvérek cselekedetben is, fiatalon haltak meg, mindketten jeltelen sírban nyugszanak, de messze világító jelt állított emléküknek a nép, akit mindketten hittel és szenvedéllyel szolgáltak. Csíkszereda lakói rendkívüli ünnepi esemény tanúi ma — most lepleztük le az 1848-as forradalom két nagy harcosa, Nicolae Balcescu és Petőfi Sándor szobrát, annak a Balcescunak és Petőfinek, aki egész életét a legnemesebb eszmék szolgálatába állította, aki a társadalmi igazság és nemzeti felszabadulás szent ügyét szolgálta, és akit éppen ezért szocialista korunk nemzedéke kitörölhetetlenül szívébe zárt. Vérbeli forradalmár volt mindkettő. Nicolae Balcescu a mindenkori harc szükségességét így fogalmazta meg : „Hasztalan borultok térdre és könyörögtök a császárok kapui és miniszterek ajtai előtt. Semmit sem adnak ők nektek ... Legyetek készen tehát, hogy megszerezzétek ti magatok, mert a földkerekség császárai, fejedelmei és bojárjai mit sem adnak, hacsak a népek el nem ragadják tőlük“. S e győzelmes harcról Petőfi így ír : Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad ? Nem hallottátok Dózsa György hírét ? Izzó vastrónon öt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga a tűz, úgy vigyázzatok : Ismét pusztíthat a láng rajtatok! Mindketten bátranhirdették a népek demokratikus szolidaritásának szükségességét, amiről 1851. december 17-i levelében Balcescu így vall : „Szabadság, s ámbár a vérengzők hada gyászkendőt borított derűs orcádra, hiszem, hogy eljön ama boldog nap, a diadal napja, amikor az egész emberiség fölkel, hogy széttépje ezt a leplet, ... s Képek a borító 4. lapján akkor nem lesz többé rab egyetlen ember, egyetlen nemzet sem, s nem uralkodik majd ember a másik emberen, sem nép a másik népen, hanem eljön az igazság és testvériség uralma“. Erről a napról álmodik Petőfi is 1846-ban és hirdeti, hogy eljön az idő : ... minden rabszolga-nép lármát megunva síkra lép Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: „Világszabadság!“ Mert mindketten egyformán hittek a világszabadság piros zászlós győzelmében, a népek testvériségében. Különböző nyelven is olyan egyforma eszmék és életigazságok hirdetői voltak, amelyek azóta nemzedékről nemzedékre megőrződve elevenen élnek, elevenen hatnak s oszthatatlan közkincsünkké váltak. Balcescu és Petőfi milliók ajkán szól, milliók ajkán hirdeti a szabadságot, a testvériséget. Talán a puszta véletlenen túl, történelmi szerepük és elhivatottságuk közös vonásából eredően vált egyformává sorsuk is. Mindkettő fiatalon halt meg, mindkettő porát a névtelenek közös sírja ölelte magához, mindkettő hős volt, és mindkettőn a szülőföldtől távol teljesedett be Petőfi látnoki jóslata : A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság ! 125 év távlatából megállapíthatjuk, hogy nincs a negyvennyolcas forradalomban senki, aki többet tett volna a román-magyar testvériségért, mint Bälcescu, de a magyar irodalomban sincs senki, aki a világszabadság iránti hűség dolgában több lenne Petőfinél. Bälcescu elítélt mindenféle nemzeti kizárólagosságot. Szerinte „bármilyen kis nemzetiséget tisztelni kell, mert szent joga azon a földön élni, amelyet elfoglalt. Van-e ennél nagyszerűbb örökségünk ? Van-e a román néppel együttélő magyar nemzetiségnek a mai valóságunkhoz jobban kapcsolódó hagyománypéldája ? Ma a Balcescu és Petőfi öröksége ezért olyan drága örökség számunkra. Olyan örökség, amely nemcsak a múltba andalít, hanem amelynek szava jelenünkhöz és jövőnkhöz szól. Ezt az örökséget valósította meg nemzedékünk itt, e közös hazánkban. Ez a mai ünnepségünk és ezek a monumentális szobrok is kiválóan szemléltetik a Román Kommunista Párt, az egész nép, pártunk főtitkárának, Nicolae Ceausescu elvtársnak azt a megbecsülését, amellyel azok felé fordul, akik életüket áldozták a szabadságért, egy boldog hazáért. Balcescu és Petőfi szobra nem puszta képmás, hanem eszme : együvé tartozó világuk tükrözője. Szellemük lengi körül a műalkotást, hogy ez a szellem mindvégig velünk is maradjon, közös hazánk demokratikus és szocialista fejlődésének, egyenjogúságra épített együttélésünknek feltartóztathatatlan útján. Hargita Megye Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottsága nevében forró köszönetem tolmácsolom Pártunk legfelsőbb vezetőségének, valamint a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanácsnak, amely lehetővé tette, hogy ilyen monumentális szobrok hirdessék Csíkszeredában mai és eljövendő koroknak Nicolae Balcescut és Petőfi Sándort. Köszönetet mondok a szobrok alkotóinak, Doru Popovici és Szobotka András művészi munkájáért. Hirdesse e két bronzszobor eljövendő századok boldog nemzedékeinek, hogy a testvéri román és magyar nép történelmi szerepe, igaz ügye Balcescu és Petőfi nagyszerű hagyatékának szellemében alkotó történelemmé vált, életet és jövendőt formáló energiává, amelyből a szabadság és egyenjogúság, a tiszta testvériség, a béke és barátság új hajtásai bontja naponta megújuló virágait, hogy teljesebb, igazabb és szebb legyen az élet, egyenes és ívelő a párt vezette út. BECZE ANTAL, a Hargita Megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság elnöke H A R G I T A