Művelődés, 1983 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
BESZÉLGETÉSEK A PETŐFI HÁZRÓL Mindenekelőtt beszélgetésünk tárgyát kellene pontosabban körülírnunk, vagyis azt, hogy tevékenységéből, az 1982— 1983-as évad eredményeiből ítélve, milyen intézmény a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Ház. Mi sajátosat tud nyújtani? Milyen szerepet tölt be kulturális életünkben, s azon belül nemzetiségi művelődésünkben? Milyen tudatformákat tart működésben, és hogyan? Milyen szellemi szükségleteket elégít ki, vagy kerül meg? Milyen rétegekhez szól? S melyekkel kivételez, s melyeket mellőz, vagy nem tud befogni tevékenységi körébe? Csak úgy sorjáznak a kérdések, ha a romániai magyar kultúra idestova százéves bukaresti hajlékáról beszélünk. Válaszért a Petőfi házbeli kulturális élet egyik mozgatójához, Szász Jánoshoz, valamint a bukaresti magyar művelődés másik alapvető intézményének, a magyar nyelvű líceumnak az igazgatójához, Megyeri Katalinhoz, s nyilván az igazgatójához — s mint tréfásan megjegyezte: másodgépészéhez, teremőréhez, világosítójához stb. — Antal Miklóshoz fordultunk. Szász János: — Én a Petőfi művelődési házat, bizonyos mértékig, főleg az 1982— 1983-as évad alapján modell-érvényűnek tartom. Azt hiszem, a Petőfi ház tevékenysége most forrt ki annyira, most vált olyanná, amilyennek általában egy kultúrházat — feladatait, programját tekintve — elképzelünk. Mindenekelőtt a sokoldalúság az, amit értékelnünk kell. Hogy kihez szól? Szerintem: sokmindenkihez. Például a serdülőkorbeliekhez olyan formán, hogy diszkódélutánjai is vannak. Én azt kultúrának tartom, hogy a gyermek jó zenére táncoljon, találkozzék, tanulja meg a kulturált viselkelkedést... de, akit más zene érdekel, az eljárhat a Bartók klubba, a dzsessz klubba, vannak olyan műsoros estek, amikor rangos kórusokat, régi és mai zeneműveket hallgathat. Tehát: aki zenei kultúrára akar szert tenni, függetlenül az őrületes nagy választéktól, ami Bukarestben van, csak a Petőfiben, még ott is megszerezheti azt, mert a zenei műsor nagyon jó. S a zenét nagyon fontosnak tartom az érzelmi kultúra kifejlesztésében. Jelenleg ez talán a legnagyobb hiánycikkünk, mert tárgyi kultúrában, az információs kultúrában, az általános műveltség vagy a szakműveltség tekintetében nem is állunk olyan rosszul... A Kriterion klub, amely a kiadói eseményeket követi, főleg irodalmat vitat meg, és nagyon szerencsésnek tartom, hogy itt nem előadások hangzanak el, hanem eleven beszélgetések, szinte műhely-beszélgetések a szerzőkkel... A Történelmi stúdió szintén rendkívül fontos, hiszen a múltismeret, a helytörténeti ismeret gyarapításának eszköze ; hogy a történelemnek milyen jelentősége van ma a tudatformálásban, az önismeret vagy az önazonosság alakításában, arról aligha kell bővebben beszélni. A legjobb történészeink szólaltak meg itt... Van természettudományi kör is, amit a fiatalok alapítottak, s a Bolyai klub nevet szeretnék neki adni. Az első illésén a kvantumfizikáról volt szó. Egy egyetemi hallgató elmondta a kérdés lényegét, s a többiek, a különbféle más szakterületről jövök, hozzászóltak, kérdeztek. Remek beszélgetés volt... fizikáról, irodalomról, filozófiáról, szociológiáról, mindenről a kvantumfizikával kapcsolatosan... A kör „alulról jövő kezdeményezés“-ből született; ez talán a legnagyobb sikere, az utóbbi időben, a Petőfi háznak, amikor nem felülről kell szervezni valamit, nem a háznagyok, szakirányítók vagy mások találnak ki valami keretet, amit aztán meg kell tölteni, hanem maguk a résztvevők kérnek teret, hogy ők is működhessenek. Talán nem ártana hozzátenni: a kör létrejötte az interdiszciplinaritás, a rálátás, az ismeretek elhelyezésének az igényét fejezi ki, s azt a szükségletet, hogy gyakorolják a különféle szakterületek fogalmainak anyanyelvi használatát, amire itt, Bukarestben, máskülönben aligha van alkalom. Megyeri Katalin: — Nagy szeretettel járnak a gyermekeink a Petőfi házba. A tantestületünk is, nem mindenki, de a régebbi gárda különösképpen, látogatja az ott szervezett tevékenységeket. Meg kell mondanom, valahányszor részt vettem az írói, költői találkozókon, mindig nagy megelégedéssel, élménnyel gazdagodva kerültem haza, s azzal a gondolattal, hogy a következő alkalommal újra ott leszek. A Petőfi házbeli rendezvények sokat jelentenek a tanárok és a diákok számára. Például a magyar irodalom vagy a román irodalom tanításánál ezek az írói találkozók oktatói, nevelői célból is hasznosak, másrészt: tanulóink minél többet lépnek fel a Petőfi kultúrház színpadán, annál gyakorlottabbak és annál bátrabbak az iskola színpadán, a mi rendezvényeinken is; az együttműködés tehát, hozzájárul az iskolai kulturális élet fellendítéséhez. A tudományos élet képviselőivel való találkozókra, bár azok is nagyon hasznosak, gondolok a Bethlen Gáborral kapcsolatos estre, eddig kevésbé mozgósítottuk az ifjúságot, de ha mi előre tudjuk, gondoskodnak arról, hogy hozzánk is eljusson a Petőfi ház műsora, akkor programszerűen beiktatjuk a heti tevékenységünkbe és gondoskodunk a jelenlétről... Diákjaink zenei esteken, táncesteken vesznek részt. Negyven bentlakónk van, akiknek különösen szombat este nincs más szórakozásuk, és az a lejobb szórakozás, hogy a Petőfi kultúrházba Eugen Jebeleanu, a modern román irodalom élő klasszikusa, a magyar költészet míves fordítója, gyakori vendége a Petőfi Háznak. 1982. február 4-én rendezett Jebeleanu esten Szász János méltatta a költő munkásságát. Baloldalt Antal Miklós, a művelődési ház igazgatója