Művelődés, 1992 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1992-07-01 / 7. szám

A Bogáncs néptáncegyüttes laudációja Most, amikor Tolna Éva, a Brassai Sámuel Középiskola BOGÁNCS népi táncegyüttesének vezetője átveszi az évi EMKE díjat, engedjék meg, hogy pár szóban kitérjek a népzene és a néptánc lehetséges szerepére és jelentősé­gére. Minden kultúrának sajátos jelrendszere van, s azon belül jellegzetes mozgási és zenei “anyanyelvet” lehet elkülöníte­ni, mely ugyanakkor más kultúrákhoz, “nyelvekhez” kötődik szorosan, azokkal kölcsönhatásban építi fel egyedi struktú­ráját. Az utóbbi száz évben a magyar nemzeti kultúra jelkép­tárába beletartozik a néptánc is. Periodikusan, szinte búvó­patakként egymást követő nemzedékek újból és újból felfedezték ezt a hagyományt, igaz más és más hangsúllyal. Voltak, akik a néptánc “eredeti" újraálmodásával próbálkoz­tak, mások meghamisították, s egy képmutató ideológia szolgálatába állították. Miközben az utóbbi évtizedekben igyekeztek kiszűrni belőle a mélyrétegeket és a politikai manipuláció eszközévé vált, csak a felszínes, optimista vi­lágképbe beilleszthető elemeket engedélyezték. Majd követ­kezett az utolsó lépés: betiltották a táncháztalálkozókat, a nemzeti kisebbségek táncanyagának képernyőn történő be­mutatását, a magyar fiatal értelmiségiek találkozóhelyéül szolgáló táncházakat. Miért csapott le a hatalom minderre? Talán azért, mert ha egy etnikum meg akarja őrizni identitását, akkor elsősorban anyanyelvét kell hűségesen ápolnia. De ez a tágabban értelmezett anyanyelv csonka, béna, szürke marad, ha nem társul hozzá az említett zenei és táncnyelv. Ezt is, mint minden kulturális elemet, életünk során megtanulhatjuk, s lehet, hogy kötelességünk tovább is adni az utánunk jövőknek. Nem tartom véletlennek, hogy éppen Tolna Éva tanárnő irányítása mellett bontakozott ki itt Kolozsváron a néptánc megtanulására és továbbadására épülő iskolai műhely. Családjának szinte minden tagja a néptánc megszállott szakembere. Ő maga is diákjaival bejárta a romániai magyar tájegységeket, felkeresték a leghíresebb zenészeket, tánco­sokat és tudatosan összegyűjtötték, meg elsajátították azt a zenei és tánchagyományt, mely örömet szerez annak, aki járja, s esztétikai élményt nyújt annak, aki megbámulja elő­adásukat. Színpadra állított koreográfiáikat a tisztaság, az egyszerűség, a természetesség és a modern érzések őszin­te tolmácsolása jellemzi. Legutóbb, 1992. áprilisában olyan táncháztalálkozóval ajándékozták meg Kolozsvár magyar táncszerető közösségét, melyre az 1970-es évek végétől nem volt alkalom, lehetőség. Miközben találkozási alkalmat kínáltak fel a moldvai csángó, székelyföldi, mezőségi, kalo­taszegi, dunántúli fiataloknak, bizonyára átformálták egye­sek tudatában a magyarságról alkotott kép koordinátáit is. Hogy a néptáncnak, az erdélyi magyar népzenének nagy összetartó ereje van (ha azt őszintén és nem giccsbehajló módon gyakorolják), arra példa együttesük legutóbbi ma­gyarországi és lengyelországi turnéján elért siker. Nagy örömünkre szolgál, hogy Tolna Éva gyermekei továbbépítik ezt a “családi” hagyományt. Az együttes kore­ográfusának, Könczei Csongornak a közelgő érettségi vizs­gáin kívánunk sok sikert, s reméljük, hogy megmarad választott hivatása és,szellemi szülőföldje mellett. Köszönjük Tolna Éva áldozatos munkáját, s az 1992-es EMKE-díj átvételekor kívánunk sikerekben gazdag alkotó paplrrt POZSONY FERENC Tol­a Éva Bogáncsosok Vitális Ferenc és Bálint Ferenc laudációja Vitális Ferenc, Bálint Ferenc és Nagy Attila Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy át­adhatom az első ízben kiosztásra kerülő Szentgyörgyi István díjakat két kollégámnak az öntevékeny színját­szásban elért kimagasló teljesítményükért. E területen kifejtett munkájukat vizsgálva röviden úgy is fogalmazhatnék, hogy egyik díjazott, a dicső­­szentmártoni Vitális Ferenc oktatómester képviseli a hagyományőrző, másik pedig, a brassói mérnök, Bálint Ferenc az új utakat, játékstílusokat kereső vonulatot a mai erdélyi magyar amatőr színjátszás terén. Kuratóriumi ülésünkön úgy határoztunk, hogy min­den díjazásra javasolt személy esetében az eddig elért eredményeket vesszük figyelembe. így, Vitális Ferencről szólva, érdemesnek látom elmondani, hogy több mint 40 éve játszik s mintegy 20 éve rendez annál a társu­latnál, amelynek ugyanakkor a vezetője is Dicsőszent­­mártonban. Olyan előadások rendezését mondhatja magáénak mint a Légy jó mindhalálig, Svejk, Bródy Sándor Tanítónője, Gárdonyi Ida regénye, Tamási Áron Hullámzó vőlegény című drámája vagy a leg­utóbbi híres rendezése: Sütő András Adventje. Ezek­ből annak idején részleteket is láthattunk a Román 23

Next