Művelődés, 2010 (63. évfolyam, 1-12. szám)

2010-04-01 / 4. szám

Erdély számos falvába elvezette, szívesen járta nemcsak a hozzá közel álló, hanem a számára isme­retlen településeket, a legeldugottabb falvacskákat is, és mindenütt talált érdemleges történelmi vagy művészeti nevezetességet. Nem beszélve a már említett művészettörténeti falujárásairól és ta­nulmányairól, öregkori emlékezéseiben felsorolja a meglátogatott Marosszentgyörgy, Nagyernye, Mező­szabad, Marosszenttamás, Udvarfalva, Marosszent­király, Kisgörgény, Demeterfalva településeit. 1916. évi művészeti értékmentő kiszállásai során számos Maros és Küküllő menti és Sajó-melléki falut kere­sett fel, hogy aztán 1918 után a marosszékieken kívül különösen Aranyosszék, Kalotaszeg, Kolozs és Torda megye számos településébe vezessen ván­dorúba. Mindenütt régmúlt időkből való várakat, kastélyokat, templomokat, kolostorokat, romokat, freskókat, képeket, történelmi nyomokat kutatott. Mikor egy-egy régi terembe lépett „régi, aranyos nehéz bútorokat és képeket” keresett. Az ifjú Kelemen Lajos gyűjtőmunkája sokirányú volt, minden bizonnyal akkori eredetűek az írásai közt fellelhető, különböző marosszéki falvakból (Nyárádszentlászló, Szováta stb.) származó és lejegy­zett népdalok. Jellemző, hogy vannak köztük egysz­erű, nehéz paraszti kézzel rótt népi termékek is. A felfedezés élménye és öröme olyan indítás volt, ami Kelemen Lajos egész életére kihatott és alapvető érdeklődési köre, a művészettörténet kialakulásához, és egyik főműve, a mennyezetfest­mények megírásához szolgáltatott alapot. Könyv­tári, írástudományi, paleográfiai felkészülése annál többet nyomott a latban, mert falujárásai során írá­sos emlékek, régi könyvek, kéziratok és oklevelek­­levelek is kezébe kerültek. Most alakult ki benne véglegesen a hivatástu­dattól hajtott kötelességvállalás. Az, hogy múltunk tárgyi és írásos emlékei felkutatását-feltárását és megismertetését egész életére a maga vállaira ve­gye. Levéltárosi hajlamát saját élete emlékeire is ki­terjesztette, a kapcsolatos írásos maradványokat megőrizte, így például az általa vezetett önképző­­köri jegyzőkönyveket. Ezekből ismerjük meg ön­­képzőköri tevékenységét és abban viselt főjegyzői tisztségét. Noha közepes tanuló volt, történelmi érdeklődé­se és felfedezései miatt tanárai felfigyeltek rá. Még inkább, mikor felsős korában történelmi és irodalmi pályázatokat nyert. Aztán, az érettségin a szakember elismerését is kiváltotta. Érettségi bizonyítványát 1896. június 25-én állították ki, és azt érettségi elnökként Dósa Elek írta alá. Sokat mondó, hogy kedvenc tanáránál, Koncz Józsefnél latin nyelvből és történelemtanáránál, Bihari Sándornál jeles osztá­lyzatot ért el. Hálás volt Koncz tanár úrnak, mert felmérte az élete során neki nyújtott segítséget. Hadd idézzük saját vallomását tanáráról: „hogy men­nyit köszönhetek neki s milyen figyelemmel és szeretettel kísérte sorsomat, mióta felnőttem”. Anélkül, hogy Koncznak Kelemenre gyakorolt jótékony és serkentő hatását kisebbítenénk, meg kell állnunk egy pillanatra az eddig nem méltatott Bihari személyénél. Bihari Sándor (1823-1903) maga is a marosvásárhelyi Református Kollégium jól képzett tanárai közé tartozott. A kolozsvári Református Kollégiumban végzett Bihari 1858- 1859-ben a lipcsei és giesseni egyetemeken filozó­fiát, történelmet, latin nyelv és irodalmat, nevelés­­tani és politikai kurzusokat hallgatott. 1860-tól dol­gozott Marosvásárhelyen, ahol a történelem és klasszika-filológia tanáraként emelkedett ki, 1867- től pedig 17 éven át a Református Kollégium igaz­gatója volt. Bihari a marosvásárhelyi, kolozsvári és budapesti lapok cikkírójaként is ismert volt, aki tár­sadalmi és politikai kérdésekhez szólt hozzá. Irt azonban néhány kisebb történelmi munkát is. A nemcsak publicisztikai-történeti munkái, hanem tanári tapasztalatai alapján is tekintélyes Bihari 70. életéve körül járt, mikor Kelemen Lajost történe­lemre tanította. Nyilván nem tekinthető véletlen­nek, hogy kedvenc tantárgyából, történelemből éppúgy jeles eredményt ért el az érettségin, mint Koncznál latinból. Az ifjú Kelemen Lajos céltudatos természetére vall, hogy az érettségi előtt egy évvel már pontosan tudta, hogy milyen életre és pályára készül. „Tisztá­ban vagyok életem céljával - írta 1895-ben. - Ha Is­ten megsegít, leszek tanár, s megírom a Mezőség leírását; ha pedig nem lehetek, leszek hivatalnok, szerényen meghúzom magam, szerzek könyveket s élek egyedül. Ha tanár lehetek, akkor tartok sok virágot magamnak s könyveket, mert a virág ég, és mennyországgá teszi a szobát. Az úti képeket dol­gozó szobámba teszem, s egyszerű leszek. Meghá­zasodni 1904 előtt nem szabad. Ha megcsal remé­nyem, nem házasodom meg soha, hanem gyűjtök pénzt, s emelem a családomat... Jó barátimat segí­tem, s gyermekeket nevelem.” CSETRI ELEK Bükkhavas pataka

Next