Művelődés, 2010 (63. évfolyam, 1-12. szám)
2010-04-01 / 4. szám
ezeket a köszönő szavakat rótta: „Megnéztem még egyszer a kedves jó Józsi bátyámat, szerető jóakarómat”. A külföldi akadémiákon is megfordult Koncz tanár úr hivatásszerűen tanította diákjait a könyv szeretetére. Szokásává vált, hogy a kiválasztottakat jó érzékkel időnként rászabadította a Nagykönyvtár kincsestárára, hogy annak olvasmányai felkeltsék érdeklődésüket és felrázzák fantáziájukat. A könyvtári kutatgatás közben Kelemen diák váratlan felfedezést tett. De szóljon erről a legilletékesebb, Kelemen-tanítvány: egy „hártyalevelű kéziratos könyv lapjain néhány nehezen olvasható, de magyar szövegtöredéknek tetsző sort fedezett fel. Boldogan vitte a kódexet tanárához, és lelkendezve mutatta a kéziratlapot a könyvtár nagy tudású őrének.” Koncz azonban úgy vélte, hogy abban „semmi figyelemre méltó nincs”. Valójában Kelemen diák a nagyon fontos magyar szövegemlék, a Marosvásárhelyi sorok és a vele egyidős, egyik legrégibb széljegyzetes emléket és a Marosvásárhelyi glosszák anyakódexét fedezte fel. Mély hatást gyakorolt rá Orbán Balázs munkája. A Székelyföld leírásának puszta látása és egy futólagos belepillantás élmény volt számára, hát még mikor kölcsön kapta és elolvashatta. Nem vitás, hogy a környék falvainak templomait-műemlékeit már látogató diák lelkében ősei földje, Marosszék kötetének elolvasása és mondhatni: áttanulmányozása hagyott legmaradandóbb nyomot. Hiszen abba foglaltatott a Kelemen család előnevét adó Nagyernye, édesapja szülőfaluja, Nyárádszentlászló és saját lakóhelye, Marosvásárhely története. S talán az is felmerülhetett benne, hogy a „legnagyobb székely” könyve után is van még fehér folt, van még teendő az utána következők számára. Az sem volt mindennapi élmény számára, hogy kezébe került Erdély történetének szerelmese, Kőváry László munkája: Erdély régiségei. Tudósjelöltünk ifjúkorában Kőváry utolsó esztendeit élte, de érdekesen, vonzó módon megírt munkái rendkívül népszerűek voltak. Annak ábrázolásai, történetei és magyarázatai csak fokozták a nyitott szemű diákban a megismerés vágyát, a vonzódást kedvenc tárgyai, a történelem és irodalom iránt. A művészettörténetre irányította figyelmét id. Nemes Ödön szép könyvtárából származó szakmunka, Rómer Flóris Kelemennek újdonságszámba menő művészettörténeti munkája, a Régi falképek Magyarországon, a szakma korszakalkotó magyarországi kiadványa, mely Kelemen Lajos szűkebb munkaterületének művelésében iránymutatónak tekinthető. Érdeklődésében osztozott osztálytársa, ifj. Nemes Ödön. A két fiatal érdeklődését serkentette az a tény, hogy a kis Kelemen kollégájának édesapja (id. Nemes Ödön), középiskolai tanár maga is szívesen utazgatott és korának ismert közírója volt, akit könyvekben és folyóiratokban megjelenített útleírásai és rajzai révén a közönség jól ismert. A fiatalokban ébredő gondolatot csakhamar tett 18 követte, és diákunk az olvasottakon hallottakon fellelkesülve néhány társával, amúgy gyalogszerrel a környék műemlékeinek, ősi templomainak megtekintésére indult. Vállalkozásáról így emlékezik meg: „negyedik gimnazista koromban négy osztálytársammal kiránduló csapatot szerveztünk, hogy vasárnaponként megismerhessük a szomszédos faluk nevezetességeit”, hogy aztán távolabbi vidékekre is elmerészkedjék. Az utazgatások nemsokára gyümölcsöt is termettek. Az írásra, dolgozatok írására jó alkalmat nyújtott az általa emlegetett iskolai pályázatok meghirdetése, így aztán jóformán a gyermekkorból alig nőtt ki, mikor az V. gimnazista Kelemen Lajos ifj. Nemes Ödönnel együtt az iskolai pályázatra szépen-gondosan kiállított, színes rajzokkal illusztrált, mintegy 35 oldal terjedelmű útirajzzal jelentkezett (Utazások régészeti, történelmi és földrajzi szempontból Marosvásárhely környékén és Maros-Torda megyében az 1893. évben). A munkácska két fejezetét (Marosvásárhelytől Gernyeszegig és Marosvásárhelytől Pókáig) Kelemen Lajos írta, egyikét (A marosszentkirályi templom) pedig Nemes Ödön. A sikeren felbuzdulva a két diák újabb hasonló témájú útleírást állított össze (Újabb utazások 1894-ben). Az előző évi írással szemben a két szerző most már sokkal nagyobb terjedelemben, egy kis könyvvel felérő 83 oldallal állott bírálói elé. Ifj. Nemes Ödön ismét egy fejezettel (Ajtón) képviseltette magát, az oroszlánrész pedig két fejezet megírásával ezúttal is Kelemen Lajosnak jutott (Marosvásárhelytől Kolozsig, Torda és Kolozsvár). Eszerint a gimnazista Kelemen Lajos már Kolozsvárig is eljutott, a városról pedig a munkában csaknem húszoldalas ismertetőt írt. Akkor még nem sejtette, hogy a Kolozsvár lesz holnapi otthona, nyújt számára munkahelyet és nyit meg előtte nagysikerű tudományos pályát. Ifj. Nemes Ödön a gimnazista a falujáró Kelemennek hűséges útitársa és írótársa volt, hiszen első közös összeállításukban ő írt a marosszentkirályi templomról. Ő készítgette a közös munkákban fellelhető színes illusztrációkat is. Nemes élete azonban más irányt vett, míg a történettudományban és művészettörténetben szakosodott Kelemen a gimnazista korában vágott csapáson haladt tovább. Később Kelemen éppen a marosszentkirályi falfestmények felfedezésével vált ismertté. Erről önéletrajzában azt írja, hogy 1893-ban „ifj. Nemes Ödönnel fölfedeztük a marosszentkirályi román ízlésű ref. templom freskóit, melyeket a következő évben id. Nemes Ödön a mi segítőmunkánkkal föltárt és lefestett, s 1895-ben a szomszédos Marosszentannán, 1896 nyarán pedig Nyárádszentlászlón, az unitárius templomban találtunk freskókra. Ezek másolatai később az Erdélyi Múzeum Régiségtárába kerültek.” Az 1894. évi szüreti szünidő idején fedezték föl Ádámoson az unitárius templomban Magyarország legrégibb, a mohácsi csata évében (1526) datált mennyezetfestményt. Művészettörténeti érdeklődése és a vidék megismerésének vágya Kelemen Lajost egész élete folyamán