Művelődési közlöny, 1989 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1989-04-15 / 5. szám
646 MŰVELŐDÉSI KÖZLÖNY 5. szám szemléltető eszközökkel, a résztvevők tulajdonába át nem menő tankönyvekkel kapcsolatos költségek stb.). Amennyiben az oktatás a résztvevők lakó- vagy munkahelyén nem szervezhető meg, és az oktatás jellege, eredményessége és gazdaságossága indokolja, az oktatást szervező intézmény a résztvevők számára szállást is biztosíthat, ellátással vagy anélkül. Ebben az esetben a részvételi díj a szállás és ellátás költségeit is tartalmazhatja, de azon belül a szállás és ellátás költségeit külön is közölni kell. KÖZLEMÉNYEK Tájékoztató szak létesítéséről A művelődési miniszter az oktatásról szóló 1985. évi I. tv. végrehajtására kiadott 41/1985. (X. 5.) MT rendelet 8. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt jogkörében az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (Budapest) 1989. szeptember 1-jei hatállyal a Nehézipari Műszaki Egyetemmel (Miskolc) közös képzésben „kohászati anyagtudományi szakot” létesít alapképzés keretében. A képzési idő: 10 félév. Az oklevélben az ELTE Természettudományi Karán végző hallgatók esetében „okleveles kohászati anyagvizsgáló”, illetve 8. félév utáni átlépéssel az NME-n végző hallgatók esetében „okleveles kohómérnök” megjelölést kell alkalmazni. (4305/1989.) Egyetemi és Főiskolai Főosztály Tájékoztató oktatási szervezeti egységek létesítéséről A művelődési miniszter 1989. február 1-jei hatállyal - az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény végrehajtására kiadott 41/1985. (X. 5.) MT rendelet 8. §-a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt jogkörében -1. az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán a Politológia Tanszéki Szakcsoportból Politológiai Tanszéket, 2. a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéket, valamint Biotechnológiai Tanszéket, 3. a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán Testnevelési Tanszéket létesített. (4351/1989., 4304/1989., 4352/1989.) Egyetemi és Főiskolai Főosztály Tájékoztató oktatási szervezeti egység névváltozásáról A művelődési miniszter az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény végrehajtásáról rendelkező 41/1985. (X. 5.) MT rendelet 8. §-a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt jogkörében, a József Attila Tudományegyetem Tudományos Szocializmus Tanszékének nevét 1989. február 1-jei hatállyal Politikaelméleti és Jelenkortörténeti Tanszékre változtatta. A változtatás a tanszék szervezetét és feladatainak rendjét nem érinti. (54023/1989.) Egyetemi és Főiskolai Főosztály „Az igazi Petőfi” irodalmi pályázat A Bihari Irodalmi Társaság (Berettyóújfalu) és az Országos Petőfi Sándor Társaság (Kiskőrös), az MTA-Soros Alapítvány támogatásával „Az igazi Petőfi” címmel irodalmi pályázatot hirdet. Pályázati feltételek: A bíráló bizottság elfogad és értékel minden olyan művet, mely Petőfi Sándorról és költészetéről szól, életével kapcsolatos. - Pályázni lehet minden olyan művel, ami kötetben nem jelent meg. - A pályázat jeligés. A pályázó nevét és címét kérjük zárt borítékban mellékelni. - Az alkotás formáját nem határozzuk meg, csak terjedelmét, 16-18 gépelt A/4-es oldal lehet. Egy pályázó több művet is beküldhet. - Pályázatot csak gépelve fogadunk el. - Korhatár 18 évtől, felső korhatárt nem határozunk meg.