Oktatási Közlöny, 2005. április-június (49. évfolyam, 7-17. szám)
2005-04-15 / 7. szám
7. szám OKTATÁSI KÖZLÖNY 1211 fejlesztési folyamatának támogatása érdekében a 2281/1999. (XI. 5.) Korm. határozat alapján a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/G §, a Magyar Köztársaság Alkotmányának 70/A. § (3) bekezdése, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, valamint a személyi jövedelemadóról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 4. § (1) bek. b) pontjának rendelkezései szerint közfeladat ellátására létrehozta az Apertus Közalapítvány a Nyitott Szakképzésért és Távoktatásért (Apertus Közalapítvány) elnevezésű közalapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 2000. június 27-én kelt jogerős végzésével nyilvántartásba vett. Az Alapító a 2281/1999. (XI. 5.) Korm. határozat 3. pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Nyitott Szakképzésért Közalapítványnak az Apertus Közalapítványhoz való csatlakozásával - a célok hatékonyabb megvalósítása és a költségkímélés érdekében - egyesíti a két közalapítványt. Az egyesítés következtében az Apertus Közalapítvány jogutódja a Nyitott Szakképzésért Közalapítványnak. Az Alapító az egyesített Apertus Közalapítvány Alapító Okiratát a következő feltételek szerint állapítja meg: I. Az Alapító képviseletét az oktatási miniszter látja el és gyakorolja - az Alapító Okirat módosításának kivételével - az Alapítót megillető jogokat és kötelezettségeket, ideértve az éves beszámoló és a közhasznúsági jelentés értékelését is. II. A Közalapítvány elnevezése Apertus Közalapítvány a Nyitott Szakképzésért és Távoktatásért (a továbbiakban: Közalapítvány). A Közalapítvány rövidített elnevezése: Apertus Közalapítvány. A Közalapítvány elnevezése angol nyelven: Apertus Foundation for Open Training and Distance Learning. I. III. A Közalapítvány székhelye 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19 21. IV. A Közalapítvány időtartama A Közalapítvány határozatlan időre jön létre. V. A Közalapítvány célja - A szakmai tevékenység magasabb szintű gyakorlásához szükséges ismeretek elsajátításának segítése, a gyakorlati képzés nemzetközi szinten elvárt követelményeinek teljesítéséhez a feltételek javítása, az elhelyezkedést, a vállalkozást és a munkahely-megtartást elősegítő képzési formák fejlesztése érdekében új együttműködési formák és a hálózat létrehozásának támogatása meglévő intézmények bevonásával és az adott célú együttműködésre való felkészítéssel; a felnőtt szakképzés fejlesztését biztosító programok kínálatának és a képzési lehetőségeknek a bővítése; - a szakképzésben a távoktatási rendszer kifejlesztése, a képzés és technológia korszerűsítését szolgáló informatikai és információs rendszerek felhasználásával, fejlesztésével; - a felsőoktatási intézmények által kezdeményezett programok és a gazdálkodó szervezeteknél folytatott gyakorlati képzés összehangolt támogatása; - támogatás nyújtása a határon túl élő magyar közösségek tagjai számára magyar nyelvű szakképzés indításához és folytatásához, a szükséges (személyi, tárgyi) feltételek megteremtéséhez, a képzési programok kifejlesztéséhez, a programokban való részvételhez, hozzájáruljon a távoktatást lehetővé tevő informatikai rendszerek kialakításához, korszerűsítéséhez, hogy a távoktatás módszereivel hosszú távon javítsa a munkavállalók munkaerőpiaci pozícióját, növelje elhelyezkedési esélyeit, hozzájáruljon a munkakultúra emelkedéséhez, biztosítsa mind szélesebb állampolgári kör szakképzésbe vonását, hogy segítse a nyitott szakképzés és az Oktatási Minisztérium megbízása alapján - a távoktatás minőségbiztosítási, nemzetközi együttműködésből fakadó feladatait; hogy elősegítse a távoktatás és nyílt tanulási módszerek elterjedését perspektivikus, képzési szakirányoknak megfelelő távoktatási projektek kialakításának, működtetésének, a projektek működéséhez szükséges országos konzultációs hálózat és vizsgarendszer kiépítésének, valamint a távoktatási program sugárzásának és programcsomagok forgalmazásának támogatásával. A Közalapítvány létrehozása nem érinti az államnak a feladat ellátására vonatkozó kötelezettségét. A Közalapítvány a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. § e) pontjának 3., 4., 5., 13. és 19. alpontjaiban meghatározott közhasznú tevékenységet végez. 1. A célok megvalósítása érdekében feladata: - a nyitott képzések és távoktatás progresszív európai gyakorlatának megismertetése, átvételének és hazai meghonosításának elősegítése; - a meglévő információs és szakképzési hálózatok bázisán a társadalmi-gazdasági igények változásához igazodó nyitott szakképzési rendszerek építése és fejlesztése; - szakképzés-fejlesztési programok megvalósítása [Ftv. 39. § (2) bek. d) pontja]; - szakpedagógiai, oktatás-módszertani tevékenység és tananyag fejlesztése; - szakképzési programok támogatása [Ftv. 17. §, 39. § (3) bek. e) pontja]; - alkalmazott szakképzési kutatások támogatása; - új szakképzési technológiák alkalmazásának támogatása; - kiadói tevékenység.