Művelt Nép, 1948 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1948-01-01 / 1. szám

9­48-as k­ultúryBPSBny nagybudapesti hírei A zenei verseny eddigi tanulságai Végetértek a nagybudapesti zenei ver­seny elődöntői. A zenei középdöntőt ja­nuár 15—február 15-e között fogják meg­tartani központi rendezésben. Kerületi viszonylatban a középdöntőbe jutottak: I. ker. Szilágyi Erzsébet­ leánygimnázium énekkara Petőfi-gimnázium énekkara Magisztrat—Csoha hegedűkettős (Szilágyi-leánygimnázium) Koltay Ferenc ének Szász Hertha ének (Szilágyi­leánygimnázium) Bartha Irén zongora (Szilágyi­leánygimnázium) Erdélyi Sándor hegedű (Petőfi­­gimnázium) II. ker. Marcibányi-téri ált. iskola ének­kara Littkey Miklós ének (Toldi-gimn. Kalocsay Ottó ének Bíró Ágnes ének (Gizella-gimn.) Szalontai Ferenc ének Toldi-gimn. zongora-hegedű-gor­­donka hármasa Strauss István hegedű (Toldi­­gimnázium) Illés Árpád zongora (Toldi-gimn.) Peterecz János zongora Vadász György zongora Müller Hugó gordonka III. ker. Lajos-utcai női ipariskola ének­kara Tengelits Anna ének (Lajos-u. női iparisk.) Péter Piroska zongora (Lajos-u. női iparisk.) IV. ker. Eötvös-gimn. gyermekkara Evangélikus gimn. énekkara Veres Pálné leánygimn. ének­kara Dobó—Eötvös gimn. egyesített énekkara A Zenei gimn. zenekara Eötvös—Zenei gimn. egyesített zenekara Váczi Gyula zongora (Zenei gim­názium) Balázs—Fürst hegedűkettős (Eöt­vös­ gimn.) Kertész Éva ének (Evang. gimn. V. ker. Vándor Kórus Gábos Gábor zongora Hegedűs András zongora dr. Kotányiné ének Serény Róbert ének . Cseke Sándor ének VI. ker. A verseny elhalasztódott. VII. ker. A bírálóbizottság jegyzőkönyve még hiányos, így az ered­ményt a következő számban közöljük. Vill. kér. Spolarich Ildikó zongora (Rákó­czi tén női iparisk.) Balázs Éva zongora (MNDSZ) Hunyadi H. ének (Rákóczi-téri női iparisk.) Dustus-kórus. IX. ker. Református gimn. énekkara Szatmári László hegedű Kovács Miklós zongora Csurgai János ének Gonda Béla .ének X. ker. Elhalasztódott. XI. ker.Haraszti Károly zongora (Liszt- gimn.) Garzó Béla zongora (MADISZ) Lendvai János ének XII. ker. Németvölgyi-úti ált. leányiskola énekkara Tolmágyi Pál zongora (Németvöl­gyi-úti ált. isk.) Szegedi Anikó zongora XIII. ker. Váci-út 61. sz. ált. iskola ének­kara Szmrtyka Tibor (Szent László­ úti ált. iskola) Schaffer Dúlia zongora (Gömb­utcai ált. iskola) Komódi Gerson ének XIV. ker. Damjanich tanítóképző énekkara Dolgozók Tanítóképzője vegyes­kara Ordel­ Magdolna ének (Dólg. Tan. Képz.) , Réth Gabriella (Erzsébet nőisk.) Szentgyörgyi Edit zongora (Er­zsébet nőisk.) Pestszentlőrinc Állami telepi ált. iskola gyer­mekkara 48-as ifjúsági kórus Városi Szimfonikus Zenekar Bitter Erzsébet ének Tasnádi Kamilla ének Simon Ferenc ének Anker Antal zongora Mindazokat (személyeket és csoporto­kat), akik beneveztek a versenyre, de nem vettek részt azon, behívják a Szö­vetség Központjába (IV. ker., Képíró­ u. 8.), ahol bírálóbizottság előtt leszerepel­hetnek. „Központi Kerület" keretje lesz ennek a versenynek. A továbbjutás sza­bályai azonosak a többi kerületével. A szakszervezeti verseny sok helyen még nem fejeződött be, a továbbjutottak névsorát legközelebb közöljük. AZ UTAS Írta: TÖMÖRKÉNY ISTVÁN Bormérő-szot­a a városszéli utcában. Az ablakok befüggönyözve a nyárdél­­utáni nap elől. A sepert padló föllo­­csolva, a zöld asztalok le­törülhet­ve, a gyufatartókban van gyufa. A söntés­ben tiszta poharak, üvegek, a boros­­kancsó fehér ruhával letakarva, a fa­lakon a magyar királyok képei, Batthyány kivégzése, Petőfi halála, Kossuth gyászlapja, fekete fátyolban. Nincsen vendég. Hajlotthátú fejkötős ősz asszony az udvari ajtó küszöbén. Főtt kukoricát eszeget porcellánbögré-Személyek: Utas, öregasszony. UTAS (lehajló ostorral a kezében, ■poros papucsban bejön a napról. Egy kicsit nem lát, azután észreveszi az öregasszonyt): Jó napot, anyám. ÖREGASSZONY: Jó napot, fiam. (A bögrét leteszi): Mi járatban! UTAS: Talán nincsen itthon a gazda! ÖREGASSZONY: Nincsen, fiam. Kint vannak a szőlőben a leányommal. .. Mert a leányom a felesége... Én va­gyok most a helyettes. UTAS: Úgy hát. Adjon hát anyám akkor egy félliter bort. Meg egy kutyaijesztőt. ÖREGASSZONY (feláll, igen meghaj­lott, alig bírja a fejét emelni a háta miatt): Mit adjak fiam! Mert nem jól hallok én már. UTAS: Talán nagyot hall? ÖREGASSZONY: Azt, azt... A na­gyot meghallom, fiam. UTAS (kiáltva mondja): Félliter bort adjon anyám, meg egy kutyaijesztőt. ÖREGASSZONY: Talán tréfál velem, fiam! Öreg vagyok én már ahhoz. Mi az a kutyaijesztő! UTAS: Hát szódavíz. Attól ijed a kutya, ha a fejb­e spriccelnek vele. ÖREGASSZONY: Úgy hát? Nem ér­­tettem meg. Hány éves maga! UTAS: Öt­ven leszek. ÖREGASSZONY: Hát persze. A fia­talok ... Én már a nyolcvan körül. Hét unoka, meg három déd. Én már meg se értem a maguk magyar beszédit. Mindent divatabbra beszélnek mint ré­­gente ... (Hallgat darabig.) Hát hide­gen issza az italt. Mert akkor lennék a pincébe. UTAS: Hát inkább hidegen. Mert elég melegem volt egész nap, anyám. Mert paprikát eltetem én itt a gyárba. ÖREGASSZONY: Paprikát? Micsoda gyárba? UTAS: Hát itt a fűrész­gyárba. ÖREGASSZONY (fejcsóválva halad az udvarajtó felé, hogy majd lemegy a pin­cébe, de a küszöbről visszafordul): Lá­tom, hogy fiatal maga még, fiam. Fur­­fangéroz egy öregasszonyt. Hiszen ebbe a gyárba fát fűrészelnek, nem paprikát érnek. (Lemegy.) UTAS (vállát vonogatja. Ránéz a Petőfi-képre s annak mondja): Öregasz­­szonyt, öregasszonyt... Már nem jól szolgál az esze. (Megtörni a pipáját s rágyújt a maga masinájával.) ÖREGASSZONY: (hozza az italt. Mo­gorván szól): Itt van... A pincéből való. Mert nem mindenki szereti a hide­get ... Az én időmben még ez nem vót... Gyár se vót. Fűrészgyárba nem értek paprikát. UTAS: Hát pedig, anyám, most őllik. Nem magyar paprikát, anyám. Az más kérdés, anyám. A magyar paprikát, aki őlli, abba nincsen benne a csumája. ÖREGASSZONY: Nincsen. UTAS: A magja nincsen. ÖREGASSZONY: Hát az sincsen. A magja... Hát mér vana benne a magja? UTAS: Nohát. Az erejit is edvágják belülre! ÖREGASSZONY: Ki hát! Hát mit akar maga? Maga nem tud a papriká­­kon? Ugyan az én időmben még csak a paraszti nép otté. De most kivágják az érit. UTAS: Hát én is azzal beszélem. ÖREGASSZONY: Hát akkor miket esz­­plikál itt a fürészgyárral? Fűrészport csinál az nem paprikát. UTAS: (nevet): Jaj, anyám, az nem úgy van. Ez is ell. Van neki oyan gépje, csak ráveti a szíjat, aztán mén ... De itt, tudja, csak aztal a rác paprikát őllik. Én innét alulról való vagyok, a rácok közül. Azoknak az kell, hogy benne legyen az ereje, a magja, a csumája. De aztán három hatos legyen egy liter. Hát ezt illik. ÖREGASSZONY (megnyugodva): Le­het ... Az lehet... Nem tudtam . . . Már azzal hittem, hogy furfiangoroz en­­gem, öreg­asszonyt... Mert most min­den divatabbra van várva... UTAS: Dehogy... Már mér! ÖREGASSZONY: Hát ’ éppen az ... Utas létire ... UTAS: Nono, anyám. Igaz, hogy most utas vagyok én ezen a tájon, de vala­mikor idevaló voltam én ... Talán ép­pen ebben a házban laktam. (Gondol­kozva néz körül. Nézi az udvart.) De alighanem csakugyan ez az. Csakhogy akkor mintha kisebb lett volna a ház, nagyobb az udvar. ÖREGASSZONY: Hát az, tudja, úgy van, hogy az uram bővített itten. UTAS: Hát maguké a ház? ÖREGASSZONY: Az... Olyan valami negyven éve körül. UTAS: Ügy, iigy. Valami negyven éve. Nem az öreg Kondás Fekete Sándortól vették? ÖREGASSZONY: Honnan tudja? UTAS: Hát hiszen az volt az én mos­­tohaapám. Kegyetlen kemény termé­szetű ember volt. ÖREGASSZONY: Verekedős. Istenká­romló. Alja-ember. UTAS: Hát az. Hát nem is álltam a keze sujját. Ütött-vert. Dolgoztatott, mint a kutyát, gyerült létemre. Szíjjal vert. Ugyan kötőfékkel is. A csizmát kenyni való szalonnabőrt vetette elém élet gyanánt... Hiszi-e, anyám? ÖREGASSZONY: Hát elhihetem, ha mondja. UTAS: Azért ... Mer magának jogá­ban van kételkedni, nekem meg jogom van beszélni. ÖREGASSZONY: Hát hiszen, ami azt illeti. Bár ugyan sok beszédnek sok az alja. UTAS: Node. De az azért igaz, hogy mikor egyszer borzasztó megvert, el­szöktem a háztól. Mentem, amerre lát­tam. Neki a világnak, mint a Döme kutyája. Aztán sohase találtak rám. ÖREGASSZONY: Talán nem is keres­ték. UTAS: Lehet. De azért csak megva­gyok. Kiindultam. Verbászon fölfogadott egy lakatos inasnak. Az Isten áldja meg haló porában is. Kitanultam a mes- A 48-as verseny szakszervezeti elő­döntői nagyjából befejeződtek. Előző számunkban már közöltük számszerűen a verseny eredményeit. Ha számításba vesszük, hogy a legutóbbi versenyünk óta alig fél esztendő telt el, komoly eredménynek könyvelhetjük el a mennyi­ségi gyarapodást. Míg az elmúlt verse­nyen 65 üzem, 122 zenei műsorszámmal nevezett be, addig most, több mint 100 üzem, 260 körüli műsorszámmal indult,­­ vagyis a fejlődés több mint 100°/a-os. Ezek az eredmények elvitathatat­lanok, de nagyon helytelenül tennénk, ha a hi­bákat elhallgatnánk. A növekedés nem általános, mert elsősorban a három nagy szakszervezet tett ki magáért. A Vasasok 27 üzem 45 műsorszámáról­­­30 üzem 108 műsorszámra ugrottak fel. A Textilesek és Vegyészek hasonló emelkedést mutatnak. A középszakszer­vezetek közül az Egészségügyi Munkások és az Orvosok, valamint a közalkalma­zottak fejlődtek. A többi benevezett szak­­szervezetnél általában stagnálás van, vagy csak lényegtelen emelkedés. Nagy a visz­­szaesés a Vííosz­nál és a Postás Szak­szervezet­ben. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a szak­­szervezetek közül mindössze 18-at tud­tunk a zenei versenyre mozgósítani. ,A legsúlyosabb hiba mégis az, hogy a mennyiségi növekedést — ahol volt — nem követte a minőségi emelkedés, né­hány kivételtől eltekintve. Az énekkarokkal volt a legkevesebb baj. A Munkásdalos Szövetségben a kö­zelmúltban győzedelmeskedett új irány­zatnak már mutatkoznak hatásai, úgy előadásmódban, mint a karművek meg­választásánál. A legnagyobb hiányosságok a magán­ének műfajban mutatkoztak. A legtöbb énekes rosszul választotta meg műsor­anyagát. Tették ezt azért, mert nem volt senki közelükben, aki irányította volna őket. Az üzemi kultúrvezetők nagy része zeneileg tájékozatlan. Ez persze nagyon is érthető. Zeneértéshez bizonyos előtanul­mányok szükségesek, amelyekhez a mun­kásoknak a múltban nem volt módjuk. Ma már a munkás zenei tehetségeknek a Dolgozók Kultúrszövetsége magasfokú képzést tud adni, egyelőre ugyan szűk keretek között. Hiba, hogy a szakszervezetek kultúr­­képző tanfolyamai alig foglalkoznak zenei kérdésekkel. Pedig már az előző kultúr­­verseny bebizonyította, hogy a verseny­zők túlnyomó többsége, több mint­­ része zenei vonalon indult. A 48-as ver­seny ugyanezt a képet mutatja, tehát a dolgozók zenei érdeklődése nem egyszeri véletlenség, hanem állandó jelenség. Ha­bár erre a tényre még az­­év elején e lap hasábjain felhívtuk az érdekeltek figyel­mét, mégsem történt megfelelő változás a kultúrmunkában. így történt meg, hogy a kultúrvezetők nagy része nem figyel­meztette a „magyarnóta“ énekeseket, hogy amivel ők versenyre jönnek, az, nem népi és nem művészi, hanem a le­­vitézlett úriosztály levitézlett, giccses zenei terméke és hogy a Jánosbogárka nem illik a munkászenekarokhoz, stb. Az elmúlt év folyamán több nagy szakszervezet tartott kultúrvezetőképző tanfolyamot, ahol a zenei kérdéseket épp hogy érintették. Egyik nagy szakszerve­zetünk­ — amely mennyiségileg szép fej­lődésről tett tanúságot, általában a szer­vezés szemüvegén keresztül nézett min­dent. Jelen sorok íróját is felkérték egy alkalommal. Aztán kifogásolták, hogy az előadás túlságosan elméleti volt — a zene társadalmi szerepéről volt szó, — ők in­kább azt szerették volna hallani, hogyan kell szervezni üzemi zenekart és effélét. Egy másik előadónál hasonló volt a ki­fogás. A jelenlegi verseny bebizonyította, a HOGYAN mellett a MIT és MIÉRT egy­forma fontosságát. !» . A kultúroktatásoknál a zenének tehát sokkal nagyobb teret kell engedni a jö­vőben. Nem azt akarjuk, hogy a kultúr­­vezetők zenét tanuljanak, hanem azt, hogy sejtsenek valamit korunk alapvető zenei kérdéseiről. Ismerjék meg nép­dalaink társadalmi szerepét, s ne fanya­­l lógjanak, ha Bartók­ Kodályt emlegetik, hanem ismerjék meg igazi jelentőségüket és helyüket az egyetemes kultúrában. Tanulják meg, hogy zenei aktívájukat hogyan választhatják ki. Mert az nem elegendő, ha valaki zongorázni tud, vagy valamely más hangszeren játszik, attól még lehet zeneileg kultúrálatlan és cso­portok vezetésére alkalmatlan. Tanuljunk meg műsorokat helyesen összeállítani. Akkor nem fordul majd elő, hogy egy József Attila-vers elmondása után közvetlenül a „Liliomszál“-t vagy a „Baracknyílás idején“-t énekelje valaki. Egy rossz helyre beállított vagy silány zeneanyaggal tönkre lehet tenni sok fá­radságos munka eredményét. A Dolgozók Kultúrszövetsége szervezési osztálya még a nyáron összeállított az üzemek részére kb. 20 zenei előadást, megfelelő illusztrációkkal s azt sokszoro­sítva sz­ét is küldte. Üdvös volna- ha mi­nél nagyobb számban igényelnék ezeket az előadásokat. Fentiekben igen sok kényes kérdést érintettünk, de a hibák nyílt feltárása nem gyengít, hanem erősít bennünket. Itt az ideje, hogy a verseny tanulságait helyesen értékeljék ki a kultúrvezetők. BOJTI-FENÁKEL PÁL

Next