Művészet, 1966 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1966 / 8. szám

t nyújtja, hogy a plakát és az alkalmazott gra­fika a szigetországban nem annyira önálló művészeti ágként, mint inkább az ipari for­matervezés sajátos műfajaként igyekszik esz­tétikai funkcióját teljesíteni. A grafikusok közül Bob Gill, Sheila Gill, Lawrence Hut­chins munkái, a fényképészek közül Terence Donovan, Bob Brooks, David Montgomery színes fotói maradtak emlékezetünkben. Georg Sharp munkássága — „art director” és grafikus minőségében egyaránt — kitűnő, differenciált ízlésről tanúskodik. A szorosab­ban vett ipari termékek tervezői közül Nor­man Stevenson (zenélő ajtócsengő), Kenneth Grange (villanyborotva), Wilkes Adhmore (zseblámpa), Margaret Casson (falióra), A. A. Kirkbridge (diktafon) neveit sikerült sok kiváló alkotás szerrzőinek sorából megje­gyezni. A kiállítás érdekességét nagyméretű kalei­doszkópokra emlékeztető ún. auto­struktúrák is fokozzák. Itt egy fekete, rögzített geomet­rikus formarendszer mögött egy másik abszt­rakt mintaszövedék forog s e kettő inter­ferenciája nyomán sűrűsödő, majd ritkuló absztrakt minták végtelennek tűnő, szem­kápráztató változata alakul ki. Miként a mik­­roszkópi ásványcsiszolatok „kioltásánál”, itt is sűrűsödő és ritkuló árnyalatok váltakoznak s fekete-fehér vonalkötegek villódzanak a há­tulról megvilágított opálfehér körsíkok előtt. Ahol a minták fedésbe kerülnek, ott sűrű körök, parabolák és más alakzatok gomolygó szövedéke alakul ki. Habár ezek az autostruk­­túrák a kiállításnak csak dekorációi, minden gyakorlati cél vagy hasznosság nélkül, mégis frappáns bizonyságot tesznek az esztétikailag érdekes formák felbomlásának, majd rein­­tegrálódásának szinte végtelen variációs lehe­tősége mellett. Bizonyos, hogy ritmus­gaz­daságukkal ezek az „örök mozgók” a forma­szépség sok új motívumának kiérlelésére in­dítják majd a tervezőket. „ TM Bauer Jenő Constanta Dogeanu üvegei Constanta Dogeanu, a román üvegművé­szet egyik fiatal képviselője, a Szilikátipari Tudományos Egyesületben mutatta be közel félszáz munkáját. Az első pillantásra is figyel­e­­met keltő művei a nehéz hutastílus színes változatát képviselik. Ez az üvegfajta egyes eredőiben a múlt század nyolcvanas éveinek végén, angol és francia művészek indítása nyomán, a könnyű velencei modorú és a ne­héz észak-európai kristályüvegek egymást vál­tó irányzatai által fejlődésében megakasztva, csak néhány évtizede érett határozott anyag­stílussá és lett a korszerű üvegművészet egyik változatává. Létjogosultságát a társadalmi és gazdasági átalakulás kapcsán a lakásban végbement je­lentős változás adta. A méreteiben minden irányban csökkent lakószobák, az ehhez al­kalmazkodó bútorzat, a mozgásában és moz­dulataiban is megváltozott ember idegenke­dése mindattól, ami otthonában a fölösleges elővigyázatosság gondjaival terheli­k szám­űzték a könnyű, vékony falú és nem stabil üvegeket a korszerű berendezésből. A XVIII. századi, eredetileg angol ólomkristály asztali üvegeknek századunkra végleg díszedények­ké elfajzott, mechanizált egyformasággal megmunkált tömegproduktumaival szemben ez az új üvegstílus a munkaanyagnak eddig ismeretlen meglepetéseit hozta. A nehéz hutaüveg, ez az anyagában dús, de minőségé­ben nem feltétlenül igényes üveg formáiban, beágyazott és felrakott felületi megmunkálá­sában szakított az üvegművészetben kötelező évezredes szimmetriával. Izzó, képlékeny anyagának simává olvasztott amorf kontúr­jaival, anyagában a klasszikus üvegszabá­lyokkal merész ellentétben él mindazokkal a lehetőségekkel, amiket csakis az üveg adhat. Merész, gyakran fanyar színek, a felhőzött, ömlözött edényfal optikai játéka, bezárt bu­borékok feszültsége, valamennyi az anyagban rejlő természeti jelenség, ami kizárólagosan sajátja. Constanta Dogeanu igen tehetségesen és merészen nyúl ehhez az anyaghoz. Bár lehe­tősége nyílna a formák be­variálására, kitűnő érzékkel színezett üveganyagának strukturá­lis érvényre juttatása érdekében öblös edé­nyeinél előnyt ad a változatos tömlőformák­nak. Nyugodt és megnyugtató tektonikájú, dús anyagú edényei csak jellegükben hasz­nálati tárgyak. Legtöbbjük túlemelkedik azon, amit iparművészeinek mondunk. Azonfelül, hogy anyagukban azonosan soha meg nem ismétlődő egyedek, bennük az ás­ványok újraalkotott világa találkozik a leg­modernebb „foltpiktúra” törekvéseivel. Egyike-másika a művészet által megszelí­dített rokona a föld csillagkorában született nemeskőzeteknek. Constanta Dogeanu alapos felkészültség után nyúlt ehhez az igényes anyaghoz, az üveghez. Tehetsége lehetővé tette, hogy a bukaresti képzőművészeti főiskolán mind a festészeti, mind a szobrászati tanszakot el­végezze. A rajz, a színek a plasztikai bizton­ság birtokában a kistektonikai formaképzés személyes élményét a kerámia terén igyeke­zett megszerezni. Csak e komoly és sokirá­nyú alapos előképzés után indult el az üveg­­művészetben. Munkáiban az anyaggal való harmonikus együttérzésen túl a gyakorlott művészi meglátás és kora képzőművészeté­nek ismerete is tükröződik. Mozgásélményen alapuló formaképzés, festői látás és üvegben élő képzelőereje vezeti. A legtöbb esetben helyes érzékkel hozza egyensúlyba egy-egy üvegén az átlátszatlan opak és átlátszó üve­get. Igen szép hatást ér el „korróziós” üve­geinek színtelen kristályborításával. Ezek a nagy francia Marinot híres „üvegszendvi­cseire” emlékeztetnek. Sötét haragoszöld vá­zái falában szinte hallani véljük a felszínre nyomuló buborékok sustorgását. Fénytelení­­tett felületű tárgyai kissé elüvegetlenítettnek hatnak és hiányzik belőlük az anyag súlyát enyhítő csillogás. E különleges hatású üvegeket a hutáknak gyakran legegyszerűbb, legigénytelenebb anyagából hozza létre, mert legkönnyebben ez áll rendelkezésére. Gyakran palacküvegek anyagából képezi érdekes és vonzó munkáit, amelyeket művészfantáziája, alkotókészsége nemesít meg. A művésznő elmondta, hogy Romániában az üveggyárak szívesen látják a képzőművészeket az üveghutákban és a kép­zőművészek érdeklődéssel fordulnak az üveg felé. Ez a helyzet feltétlenül a román üveg­művészet fellendüléséhez fog vezetni, mivel tudjuk, hogy az utolsó évszázad nagy üveg­művészei a képzőművészet területéről szár­maztak világszerte. Tasnádiné Marik Klára Poharak az angol ipari forma kiállításán Verres. Exposition de l’esthétique industrielle anglaise CmanaHU. Bbicmaena aHZ/lUÜCKOtí npoMbiuuieHHOü (fiopMbi Bolmányi Ferenc A Fényes Adolf teremben mutatta be leg­újabb munkáit Bolmányi Ferenc festőmű­vész. Neve nem tartozik a legismertebb mai magyar művésznevek közé. Műveivel utol­jára 1959-ben találkozhatott a nagyközönség, ugyancsak a Fényes Adolf teremben, azelőtt több mint egy évtizeden keresztül egyáltalán nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Inkább csak a „szakmabeliek”, a művészek és műtör­ténészek szűkebb köre kísérte figyelemmel munkálkodását. Akik azonban jól ismerték, mindig is meg voltak győződve róla, hogy nem mindennapi tehetség. A hosszan tartó hallgatásoknak, a viszony­lagos ismeretlenségnek az okát leginkább ta­lán abban kereshetjük, hogy Bolmányi mun­kássága a XX. századi magyar művészetnek egy olyan ágába tartozik, amely kezdettől fogva a legkevesebb méltánylásra talált mű-

Next