Művészet, 1966 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1966 / 8. szám
t nyújtja, hogy a plakát és az alkalmazott grafika a szigetországban nem annyira önálló művészeti ágként, mint inkább az ipari formatervezés sajátos műfajaként igyekszik esztétikai funkcióját teljesíteni. A grafikusok közül Bob Gill, Sheila Gill, Lawrence Hutchins munkái, a fényképészek közül Terence Donovan, Bob Brooks, David Montgomery színes fotói maradtak emlékezetünkben. Georg Sharp munkássága — „art director” és grafikus minőségében egyaránt — kitűnő, differenciált ízlésről tanúskodik. A szorosabban vett ipari termékek tervezői közül Norman Stevenson (zenélő ajtócsengő), Kenneth Grange (villanyborotva), Wilkes Adhmore (zseblámpa), Margaret Casson (falióra), A. A. Kirkbridge (diktafon) neveit sikerült sok kiváló alkotás szerrzőinek sorából megjegyezni. A kiállítás érdekességét nagyméretű kaleidoszkópokra emlékeztető ún. autostruktúrák is fokozzák. Itt egy fekete, rögzített geometrikus formarendszer mögött egy másik absztrakt mintaszövedék forog s e kettő interferenciája nyomán sűrűsödő, majd ritkuló absztrakt minták végtelennek tűnő, szemkápráztató változata alakul ki. Miként a mikroszkópi ásványcsiszolatok „kioltásánál”, itt is sűrűsödő és ritkuló árnyalatok váltakoznak s fekete-fehér vonalkötegek villódzanak a hátulról megvilágított opálfehér körsíkok előtt. Ahol a minták fedésbe kerülnek, ott sűrű körök, parabolák és más alakzatok gomolygó szövedéke alakul ki. Habár ezek az autostruktúrák a kiállításnak csak dekorációi, minden gyakorlati cél vagy hasznosság nélkül, mégis frappáns bizonyságot tesznek az esztétikailag érdekes formák felbomlásának, majd reintegrálódásának szinte végtelen variációs lehetősége mellett. Bizonyos, hogy ritmusgazdaságukkal ezek az „örök mozgók” a formaszépség sok új motívumának kiérlelésére indítják majd a tervezőket. „ TM Bauer Jenő Constanta Dogeanu üvegei Constanta Dogeanu, a román üvegművészet egyik fiatal képviselője, a Szilikátipari Tudományos Egyesületben mutatta be közel félszáz munkáját. Az első pillantásra is figyelemet keltő művei a nehéz hutastílus színes változatát képviselik. Ez az üvegfajta egyes eredőiben a múlt század nyolcvanas éveinek végén, angol és francia művészek indítása nyomán, a könnyű velencei modorú és a nehéz észak-európai kristályüvegek egymást váltó irányzatai által fejlődésében megakasztva, csak néhány évtizede érett határozott anyagstílussá és lett a korszerű üvegművészet egyik változatává. Létjogosultságát a társadalmi és gazdasági átalakulás kapcsán a lakásban végbement jelentős változás adta. A méreteiben minden irányban csökkent lakószobák, az ehhez alkalmazkodó bútorzat, a mozgásában és mozdulataiban is megváltozott ember idegenkedése mindattól, ami otthonában a fölösleges elővigyázatosság gondjaival terhelik száműzték a könnyű, vékony falú és nem stabil üvegeket a korszerű berendezésből. A XVIII. századi, eredetileg angol ólomkristály asztali üvegeknek századunkra végleg díszedényekké elfajzott, mechanizált egyformasággal megmunkált tömegproduktumaival szemben ez az új üvegstílus a munkaanyagnak eddig ismeretlen meglepetéseit hozta. A nehéz hutaüveg, ez az anyagában dús, de minőségében nem feltétlenül igényes üveg formáiban, beágyazott és felrakott felületi megmunkálásában szakított az üvegművészetben kötelező évezredes szimmetriával. Izzó, képlékeny anyagának simává olvasztott amorf kontúrjaival, anyagában a klasszikus üvegszabályokkal merész ellentétben él mindazokkal a lehetőségekkel, amiket csakis az üveg adhat. Merész, gyakran fanyar színek, a felhőzött, ömlözött edényfal optikai játéka, bezárt buborékok feszültsége, valamennyi az anyagban rejlő természeti jelenség, ami kizárólagosan sajátja. Constanta Dogeanu igen tehetségesen és merészen nyúl ehhez az anyaghoz. Bár lehetősége nyílna a formák bevariálására, kitűnő érzékkel színezett üveganyagának strukturális érvényre juttatása érdekében öblös edényeinél előnyt ad a változatos tömlőformáknak. Nyugodt és megnyugtató tektonikájú, dús anyagú edényei csak jellegükben használati tárgyak. Legtöbbjük túlemelkedik azon, amit iparművészeinek mondunk. Azonfelül, hogy anyagukban azonosan soha meg nem ismétlődő egyedek, bennük az ásványok újraalkotott világa találkozik a legmodernebb „foltpiktúra” törekvéseivel. Egyike-másika a művészet által megszelídített rokona a föld csillagkorában született nemeskőzeteknek. Constanta Dogeanu alapos felkészültség után nyúlt ehhez az igényes anyaghoz, az üveghez. Tehetsége lehetővé tette, hogy a bukaresti képzőművészeti főiskolán mind a festészeti, mind a szobrászati tanszakot elvégezze. A rajz, a színek a plasztikai biztonság birtokában a kistektonikai formaképzés személyes élményét a kerámia terén igyekezett megszerezni. Csak e komoly és sokirányú alapos előképzés után indult el az üvegművészetben. Munkáiban az anyaggal való harmonikus együttérzésen túl a gyakorlott művészi meglátás és kora képzőművészetének ismerete is tükröződik. Mozgásélményen alapuló formaképzés, festői látás és üvegben élő képzelőereje vezeti. A legtöbb esetben helyes érzékkel hozza egyensúlyba egy-egy üvegén az átlátszatlan opak és átlátszó üveget. Igen szép hatást ér el „korróziós” üvegeinek színtelen kristályborításával. Ezek a nagy francia Marinot híres „üvegszendvicseire” emlékeztetnek. Sötét haragoszöld vázái falában szinte hallani véljük a felszínre nyomuló buborékok sustorgását. Fénytelenített felületű tárgyai kissé elüvegetlenítettnek hatnak és hiányzik belőlük az anyag súlyát enyhítő csillogás. E különleges hatású üvegeket a hutáknak gyakran legegyszerűbb, legigénytelenebb anyagából hozza létre, mert legkönnyebben ez áll rendelkezésére. Gyakran palacküvegek anyagából képezi érdekes és vonzó munkáit, amelyeket művészfantáziája, alkotókészsége nemesít meg. A művésznő elmondta, hogy Romániában az üveggyárak szívesen látják a képzőművészeket az üveghutákban és a képzőművészek érdeklődéssel fordulnak az üveg felé. Ez a helyzet feltétlenül a román üvegművészet fellendüléséhez fog vezetni, mivel tudjuk, hogy az utolsó évszázad nagy üvegművészei a képzőművészet területéről származtak világszerte. Tasnádiné Marik Klára Poharak az angol ipari forma kiállításán Verres. Exposition de l’esthétique industrielle anglaise CmanaHU. Bbicmaena aHZ/lUÜCKOtí npoMbiuuieHHOü (fiopMbi Bolmányi Ferenc A Fényes Adolf teremben mutatta be legújabb munkáit Bolmányi Ferenc festőművész. Neve nem tartozik a legismertebb mai magyar művésznevek közé. Műveivel utoljára 1959-ben találkozhatott a nagyközönség, ugyancsak a Fényes Adolf teremben, azelőtt több mint egy évtizeden keresztül egyáltalán nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Inkább csak a „szakmabeliek”, a művészek és műtörténészek szűkebb köre kísérte figyelemmel munkálkodását. Akik azonban jól ismerték, mindig is meg voltak győződve róla, hogy nem mindennapi tehetség. A hosszan tartó hallgatásoknak, a viszonylagos ismeretlenségnek az okát leginkább talán abban kereshetjük, hogy Bolmányi munkássága a XX. századi magyar művészetnek egy olyan ágába tartozik, amely kezdettől fogva a legkevesebb méltánylásra talált mű-