Művészet, 1969 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1969 / 12. szám
nak kerámiatáblái. Nem a naturális hasonlóságra törekedett, hanem egy közös értelmi, érzelmi alapra hivatkozó formajelekből építette alakjait kompozícióiban. Korunk nagy ügyéhez, szolgáltatnak adalékokat Csizmadia Zoltán ezen új munkái. Abban az ügyben, perben bizonyítóak munkái, mely azt vitatja, hogy egyezményes, mindenki által érthető jelbeszéde legyen a mai képzőművészetnek. Más tekintetekből pedig az absztraktok is egy ilyen jelbeszéd kialakításán fáradoznak. Miként a zenei kifejezésekben is az elemi zenei megnyilvánulásokat a népdalokban találják meg a kutatók, úgy a formai jelbeszéd elemi megnyilvánulásai is a népművészetben találhatók. Kérdés, hogy ami hajdan elemi megnyilvánulás volt, vajon ma is az még ? Úgy tetszik, hogy a népművészet még nem elfelejtett, és lehetőségeit eléggé még ki nem fejlesztett jelbeszéd, vagyis hogy a népművészeti motívumokat tovább építve a mai művészet is tud általuk valóságélményeket kifejezni. A régi kerámiák fémformái az agyagművességet bravúrokra késztették. Egyre ridegebbek lettek ettől az utánzástól a lágy kerámia formák. A modern technika műszaki formáit viszont jóízű dekorációvá nemesítheti a maga valóságát esztétikusan kifejező ember — lágyabbak, melegebbek lesznek agyagban a rideg műszaki és fém fonnák. Mindezek a lehetőségek felvetődnek, megoldódnak s olykor egyszerűen abbahagyódnak Csizmadia Zoltán kerámia táblaképem. Sokszor egyszerűen enged a fémformáknak és belőlük, velük próbál esztétikumot kifejezni. Valóban, a fémformának is van esztétikuma, még így kerámia áttételben is. De jobban tetszenek Csizmadia Zoltánnak azok a táblái, amelyeken a népművészet humanizált jeleivel teszi mély hatásúvá, érthetővé jelentéseit. E munkáinak esztétikuma inkább a közösséghez szóló, mélyebben fekvő emlékképeket, emóciókat éleszt fel bennünk. Emlékezünk és egyben ki is teljesülünk e művei láttán. Csizmadia Zoltán kerámia táblái nem egyedülálló próbálkozások a népművészeti jelbeszéd továbbfejlesztésére. A világ különböző részein találkozunk hasonló törekvésekkel. Valahogy úgy lesz ezzel is, mint a nyelvbeszéd jeleivel, ha csak szimpla motivációkat közlünk általuk egy új sematizmus lehetőségeivel szolgának. De ha kifejezzük segítségükkel megindultságunkat, eszményeinket, ha a valóság szépségei keltette örömünket közöljük általuk, úgy élő jelbeszéd lesz, eleven összekötő ember s ember között. Csizmadia Zoltán festményeiben és rajzaiban, tájképeiben és portréiban az emberi lélek reális valóságának megmutatására, kifejezésére törekszik. Munkássága bizonyítja, hogy nem eredménytelenek ezek a törekvései. Ezekben a művekben nyomon követhető élménye, és a művek tükrözik akarását. Kerámia táblaképeiben viszont nem mindig tisztázott, hogy mikor folytatja, s mikor egyszerűen csak alkalmazza a népművészet jelbeszédét. Amikor csak alkalmazza, akkor is sikerül dekoratív hatásokat elérnie. Amikor folytatja, amikor maga is a díszítő beszédben fejezi ki önmagát, mint a menyecskét ábrázoló kerámia táblaképén is, úgy vélem, ekkor tisztelhetjük művészete teljességét. Kerámia táblaképei mindenképpen közösségi helyre kívánkoznak. Szemlélnünk kell őket, viselnünk társaságukat, hiszen kifejezik korunknak azt a tisztaság vágyát, amellyel a régi népművészeti alkotásokra tekint. Kovács Gyula