Művészet, 1970 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1970 / 1. szám
szemem láttára ölték meg egyik társunkat. Barátom, Trotzer Zoltán kimenekült Triesztbe, majd én is utána mentem. Sikerült egy bútorszállító tehervonaton elrejtőznöm, az út 3 hétig tartott a hideg vagonban, a különböző bútorok között. Triesztben motorbicikli javító műhelyt nyitottunk. Itt kezdtem először rajzolni, festeni komolyan. Később Münchenbe mentem, ott voltam, amikor Hitler első puccsát végrehajtotta. Nehéz volt a megélhetés, budapesti nagybátyám küldött havi két dollárt, hogy legyen miből enni. Hans Hoffman absztrakt festő iskolájában dolgoztam. Két év után visszamentem Budapestre, beiratkoztam az Akadémiára, ahol Csók István, a híres festőművész volt a tanárom. Fél évig jártam, de mint tehetségtelent kidobtak. Lyka Károly azzal vigasztalt, hogy Munkácsyt és Ingrest és kidobták az Akadémiáról, mint tehetségtelent, de megtudtam, hogy zsidó voltom miatt tettek ki. Ekkor végleg elhagytam szülőhazámat. Mielőtt azonban erre sor került volna, 1924-ben kiadtam Kaleidoszkóp néven litográfiáimat. Erről a Nyugat és más folyóiratok beszámoltak és olyan sikerem volt, hogy a pénzből nemcsak anyámat segíthettem, hanem Párizsba is kiutazhattam. A megmaradt példányokból anyám még jó ideig élt Budapesten. Ez az album, mely teljesen elkelt, a különböző „emberi” hibákat mutatja be litográfiában, szimbólikusan a nagy szociális hiányokra mutat rá. Igen erős munkám ez, ha arra gondolok, hogy anélkül, hogy tanultam volna litográfiát, óriási kövekre mertem rajzolni azokat. Most nyomatok ki új kiadást belőle, korlátolt, számozott példányszámban. Párizsban azonnal elhelyezkedtem Barbusse lapjánál, mint rajzoló. 1927. aug. 23-án pedig a L’Humanité első oldalán hozta protestáló rajzomat Sacco és Vanzetti kivégzésével kapcsolatban. A kivégzés éjjelén Zacco húgával és más olasz elvbarátokkal voltunk együtt. 1932-ben Gáz címen litográfiai albumot készítettem, melyhez Romain Rolland, hírneves francia író írt bevezetőt. Ezek a rajzok szinte a humanizmus utolsó jajkiáltásait, az elkövetkezendő háború borzalmait tárják fel. Sikeres kiállításaim voltak Londonban, Amszterdamban, Svájcban stb. 1932-ben elhagytam Párizst és Amerikába jöttem, ahol a kisemberek Amerikáját kerestem. S ezt meg is találtam. 1933-ban Einstein professzortól kaptam levelet, melyben a Gáz c. albumom emberies és művészi értékét dicséri. Amerikában sokat küzdöttem. Évekkel ezelőtt szemoperációra volt szükségem, de nem volt rá pénzem. Rézkarcnyomó gépemet, melyet még Párizsból hoztam, kénytelen voltam eladni, hogy pénzhez jussak. Ezután egy új módszert dolgoztam ki, kézi eljárással készítek színes nyomatokat, mely egészen újszerű dolog. (Beszélgetésünk után megmutat egynéhányat a nyomtatványok közül.) 1965-ben volt egy kiállításom Budapesten, az Egressy Gábor Művelődési Klubban, ahol 35 művemet tárták a közönség elé. Most ismét kiállítást terveznek a Nemzeti Galériában. Dr. Pogány Ö. Gábor hívott meg, de sajnos betegségem miatt nehezen megy az anyag összeállítása. A megélhetés nagyon nehéz, itt-ott sikerül valamit eladni. A Metropolitan Museum of Art megvette négy munkámat, köztük a Boat Builders c. rézkarcomat, a Museum of Modern Art pedig a History Lesson c. rajzomat. Nemrégen vette meg két festményemet egy világhírű orvos. Egész évben ez volt a bevételem képeimből. Persze nem panaszkodhatom. Amikor Hollywoodban éltem, majdnem tíz évig, a filmiparban dolgoztam és igen jól kerestem. Gyönyörű házam volt. Csak éppen nem voltam boldog. Hollywood egy rothadó társadalom beteg kinövése volt már akkor is. Legjobb barátom egy kis madár volt, melyet az utcán találtam és pár évig tartottam házamban. A háború végén eladtam a házamat nagy veszteséggel és hazautaztam Budapestre hat hónapra. Anyám még élt, a Rajk-per otthon ért. Azután Párizsban éltem megint egy évig, majd visszajöttem New Yorkba, egyedül, kevés pénzzel. Közben itt a művészet teljesen megváltozott, homosexuális és más beteges hajlamú múzeumigazgatók kezében. Kevés lehetősége van egy olyan művésznek, aki hisz az emberiségben és azt ki is fejezi. Ha fiatalabb lennék, itthagynám ezt a beteg világot” - fejezi be Zilzer Gyula. * Az ,,Amerikai Magyar Szó” cikkének nyomdába adása után értesült a,,Művészet” szerkesztősége arról, hogy Zilzer Gyula 1969. november 21-én New Yorkban váratlanul elhunyt. Zilzer Gyula: St. Séverin, Paris, 1950