Művészet, 1974 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 3. szám

Kiállítási naptár 1974. március összeállította: Horváth Béla MŰCSARNOK Svájci Képzőművészek Kiállítási Március 2-24. Deim Pál festőművész kiállítása. Hatodik önálló kiállítása ez a Szentendrén élő és alkotó művész­nek, aki 1963-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, és mestereinek Barcsa­ Jenőt, Vajda Lajost és Gadányi Jenőt tartja. Majd tíz évvel ez­előtt szerepelt először s eddig egyetlenszer a fővárosban, akkor a Mednyánszky Terem szűk adottságai közt adva számot művészi munkásságá­ról. Azóta külföldön is megrendezhette első önálló kiállítását, Amsterdamban, a Rene Süss Galériában. Ezúttal nagyobb kollekcióval jelentkezik, jelentős számban már múzeumok, köz- és magángyűjtemé­nyek tulajdonában levő munkákkal. Mintegy száz alkotás kerül bemutatásra az elmúlt 6-8 év anya­gából. Grafikái egyrészt 40 x 50 cm-es alugrafikák, körülbelül harminc darab, tulajdonképp murális feladatokhoz szolgáló kompozíciók, amelyek két sorozatot adnak. Az egyik címe: Variáció bábuk­kal, a másiké: Perforálás és térsíkok variációja. Ezeket mintegy tíz tusrajz egészíti ki, melyeken bábukat variál. Mellettük még néhány vázlat és kompozíció-tanulmány látható. A festmények vegyes technikával készültek papírra, csupán egy-kettő vászonra, temperával, akrillal. Két sorozatjellegű csoportot alkotnak a festmények is. Az egyik, a Feljegyzések egy kolostor­ban című, nyolc darabból áll, és a pricepi kolostor­ban nyert élmények hatása alatt készült az itteni művésztelepen 1968-ban. A másik, hét darabos sorozat a Csend, amelyet Szentendrén festett, s mint majd minden darabja, ez is utólagosan kapta címét. Március 16-április 7. ERNST MÚZEUM Keleti Éva fotóművész kiállítása. Első önálló kiállítása ez a fotóművésznőnek, aki az MTI fotó­­riportere és 1958 óta tanít a MUOSZ magyar és nemzetközi iskolájában fotóriportázst. Korábban már több ízben állított ki kollektíven. Fotói a színház és a balett világában készültek: alkotó illetve reprodukáló művészeket ábrázolnak, szín­házi előadásokat idéznek fel, és a balett nagyon artisztikus világába vezetnek. Március 30—április 21. Vladimir Dimitrov bolgár festőművész kiállítása. Március 29—április 21. FÉNYES ADOLF TEREM Vassányi Béla fotóművész kiállítása. Március 15—április 7. KULTURÁLIS KAPCSOLATOK INTÉZETE Hübner Aranka Munkácsy-díjas textilművésznő kiállítása. Tulajdonképpen első önálló kiállítása ez az 1931-ben született művésznőnek, aki 1954-ben végzett az Iparművészeti Főiskola nyomottanyag­­tervező tanszakán. Első, harmadmagával rendezett kiállítása 1959- ben volt a Műcsarnok Kamara Termében. Azóta számos csoportkiállításon és országos jellegű tárlatokon vett részt a fővárosban és vidéken. Alapító tagja a „Prizma 13” iparművész csoportnak, melynek valamennyi kiállításán szerepelt. Csoport­kiállítások keretében 1968 óta külföldre is eljutot­tak munkái, így Bukarestbe, Bécsbe, Grazba, Kairóba, Koppenhágába, Moszkvába, Manchester­be. Most mintegy másfél tucat selyemre festett képet állít ki, melyeknek nagyobb része korábbi állami vásárlások révén már köztulajdonba került. Valamennyi saját kivitelű és murális jellegű munka, kisebb részt vázlatanyag beruházási kárpitjaihoz, vagy önálló, hernyóselyemre festett falikép. A textilfestéket hernyóselyemre 1968 óta alkal­mazza a monotípiához hasonló eljárással. Munkái­ban fontos szerepet szán azoknak a felületi hatá­soknak, amelyek a monotípia technikájának alkal­mazása folytán mintegy spontánul adódnak. Ezek alkalmazásával kísérli meg közvetíteni azokat az emóciókat, amelyeket a természet, az anyagi világ végtelen formai gazdagsága felkelt. Magától érte­tődően persze igyekszik felhasználni azokat a tanulságokat is, amelyeket elsősorban a keleti, főként a kínai és a japán selyemfestészet szolgáltat számára, s ami jól lemérhető utóbbi beruházási munkáján. Március 8-24. Czinder Antal kiállítása. Első önálló kiállítása ez az 1937-ben született művésznek, aki a Képzőművé­szeti Gimnáziumban kezdte művészi tanulmányait, ahol Somogyi József ismertette meg a szobrászat alapelemeivel, majd a Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol Pátzay Pál, Mikus Sándor és Szabó Iván voltak tanárai, s ahol 1962-ben szerzett diplomát. 1965-től három évig Derkovits ösztön­díjban részesült, s ez időtől vett részt rendszeresen hazai és külföldi kiállításokon, nemzetközi bemuta­tókon, többi közt Párizsban, Belgrádban, Szófiá­ban, Moszkvában, Prágában és Helsinkiben. Kiállítási anyaga nagyjából az utolsó tíz év termé­séből áll, s mintegy 30-35 kisplasztikát, 3 közép- és 2 nagyobb méretű szobrot, továbbá félszáz érmet foglal magában különféle anyagokból, gipsz­ből, bronzból, ólomból, terrakottából készítve. Kiállított, részben már más bemutatókról ismert, kifejezetten figurákat megjelenítő, emberköz­pontú anyaga azt az 1968-cal kezdődő időszakot fogja át, amelyben a művész az önállósulás útjára lépett, fokozatosan levetve azokat a közvetlen formai hatásokat, amelyeket elsősorban Somogyi Józseftől, Ferenczy Bénitől és Medgyessy Ferenctől kapott, s jelezve azt a művészi igényét, hogy a kisplasztika területéről a nagyméretű szobrok terrénumára kíván átlépni. Március 29—április 14. FŐVÁROSI PINCETÁRLAT Szabó László kiállítása. Nyolcadik önálló kiállítása ez a harmincéves művésznek, aki 1943-ban Debrecenben született, itt él és alkot. Kiállított anyaga azonos a múlt év novemberében Debrecen­ben bemutatott anyaggal, és az utóbbi másfél év terméséből áll: néhány színes és zömmel fekete­fehér linóleummetszetből. A művész, aki a Böl­csészkaron végzett és Képzőművészeti Főiskolára nem járt, mintegy tíz év óta foglalkozik grafikával a maga meglátása, elképzelése és határai szerint. Március 9-21. Hegedűs Endre festő- és grafikusművész kiállítása. Első önálló kiállítása ez az 1939-ben született művésznek, aki a főiskolán Sarkantyú Simon és Szentiványi Lajos tanítványa volt, s aki korábban, 1966-ban és 1967-ben kollektíve állított ki Eisen­­mayer Tiborral és Tenk Lászlóval. A kiállítási anyag húsz-huszonöt 50 X 60 cm-es grafikai lapot foglal magában: papírnyomatokat és papírmetsze­teket. Március 22—április 4. KÉPCSARNOK VÁLLALAT CSÓK ISTVÁN GALÉRIA Udvardi Erzsébet Munkácsy-díjas festőművésznő kiállítása. 1957 óta szerepel rendszeresen hazai, majd külföldi kiállításokon. 1959 óta Badacsonyban él és dolgozik. A Badacsony, a Balaton és a zene a kerete alkotó műhelyének. Kiállítási anyaga az elmúlt négy-öt év terméséből áll. A képek témája, illetve tárgya: víz, kő, nád, évszakok, a Balaton motívumai. Anyaguk arany, ezüst, kollázs, olaj és akvarell. Március 28—április 13. STÚDIÓ GALÉRIA Kaubek Péter szobrászművész kiállítása. Első önálló kiállítása ez az 1942-ben született művész­nek aki 1970 óta foglalkozik szobrászattal. 1966- ban kezdett a Dési Huber István Képzőművészeti Körben tanulmányokat rajzolni, majd mintázni. Itt egy egész életre szóló útravalót kapott Laborcz Ferenc szobrászművésztől, aki minden tekintetben közelebb juttatta a szobrász­pályához. Művészeti iskolákat különben nem végzett. 1971-ben jelent­kezett először szobraival a Pécsi Kisplasztikai Biennálén, majd felvételt nyert a Fiatal Képzőmű­vészek Stúdiójába és a Művészeti Alapba. Ekkortól rendszeres résztvevője a Stúdió kiállításainak és különféle országos tárlatoknak. Kiállítási anyaga mintegy tizenhat körplasztikát foglal magában, döntő többségben kövekből fara­­gottakat, a bazalttól és az egészen nagy szilárdságú márványfajtáktól a puha zsírkőig. A kő az az anyag, amiben a leginkább ki tudja fejezni művészi gon­dolatait. Kiegészítésképpen dolgozik fában, néhány szobrát pedig ólomból öntötte ki. Egészen kis méretű alkotásoktól kb. •/« életnagyságú figurákat farag kőbe kicsi vázlatok alapján, az anyag lehető­ségeinek, adottságainak jó megérzésével. Meg­­kapóak akt-figurái, melyeken az asszonytest forma­­dúsulásait s általában a női test érzéki erejét ritka tehetséggel tudja a kemény anyagon keresztül éreztetni. Kaubek Péter vérbeli szobrásznak és eredeti művészegyéniségnek mutatkozik, kinek robusztus ereje és finom, érzéki felületmintázása a hagyományos formavilágú szobrászkodás magyar élvonalában láttatja őt. Március 6-23. Bálint Ildikó grafikusművésznő kiállítása. Második önálló kiállítása ez a művésznőnek, aki 1971-ben a Fészek Klubban rendezte első kiállítását, s aki azóta rendszeres résztvevője a Stúdió kiállításai­nak, a Pest megyei Tárlatoknak és a szentendrei kollektív bemutatóknak. Kiállításán körülbelül negyedszáz színes gipsznyomatot mutat be. Március 23 —április 13. DEBRECEN MEDGYESSY TEREM Diósy Antal Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. Az 1895-ben született kiváló akvarellistának, aki 1937-ben Párizsban Grand Prix-t, 1939-ben New Yorkban a Nemzetközi Kiállításon aranyérmet és 1940-ben Milánóban szintén aranyérmet kapott, s akinek művei számos hazai és külföldi köz- és magángyűjteményben megtalálhatók, négy fő­városi és egy vidéki bemutató után hatodik önálló kiállítása ez. Március 7-23. EGER, RUDNAY GYULA TEREM Bornemissza László festőművész kiállítása. Március 14-30. KAPOSVÁR, VASZARY JÁNOS TEREM Somogy Megyei Képzőművészek Kollektív kiállí­tása. Március 7-23. NYÍREGYHÁZA BENCZÚR GYULA TEREM Lakatos József festőművész kiállítása. Március 7-23. SZEGED Konfár Gyula Munkácsy-díjas festőművész kiállítá­sa. Március 21-április 16. SZOMBATHELY DERKOVITS GYULA TEREM Tóvári Tóth István Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. Sajátos, expresszív erejű, realisztikus felfogású anyagot foglal magában a január 22-én hatvanötödik életévét betöltő művész tárlata, aki majd negyven évvel ezelőtt rendezte első önálló kiállítását Győrött, ahol ma is él és alkot. (Szüle­tésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.) Kiállítási anyagát a ko­rábbiakhoz hasonlóan figurális kompozíciókból, tájképekből, csendéletekből és arcképekből válo­gatta össze a művész, kinek munkásságáról az el­múlt évben jelentetett meg könyvet a Képzőmű­vészeti Kiadó Vállalata. Március 28—április 13. SZOLNOK, ABA NOVÁK TEREM Ifj. Benedek Jenő kiállítása. Március 14-30. MISKOLC, MISKOLCI GALÉRIA Kernstok Károly emlékkiállítása. A művésznek, akinek 1973. december 23-án ünnepeltük születése 100-ik évfordulóját, megfelelő fővárosi kiállító­helyiség hiányában a Miskolci Galéria vállalta emlékkiállításának megrendezését. Március folyamán. Képzőművészeti pályázatok 1974 március Pályázatot kiíró intézmény: Képző- és Iparművészeti Lektorátus. összeállította: N. Dvorszky Hedvig. Miskolc, Szentpéteri kapui lakótelep 1. Szociális otthon kertjében díszítő jellegű, a környezet hangulatát segítő plasztika tervezése. Pályázó művészek: Bencsik István szobrász, Szomor László szobrász, Varga Miklós szobrász, Kecske­méti Sándor keramikus, Majoros Hédi keramikus, Berczeller Rezső szobrász, Nagy Géza szobrász, Janáky Viktor keramikus, Pázmándy Antal kera­mikus. 2. József Attila Klubkönyvtár lépcsőfeljárata mel­letti kis téren elhelyezendő, nem vertikális jellegű díszítő igényű szobor tervezése. Pályázó művészek: Bencsik István szobrász, Varga Miklós szobrász, Nagy Géza szobrász, Németh János keramikus, Janáky Viktor keramikus, Pázmándy Antal keramikus. 3. Katowicze Étterem oldalnézete felőli parkos részben a meglevő téglalap alakú vízmedencéhez kapcsolódó, intim hangulatú szobor tervezése, max. 120 cm-ben. Pályázó művészek: Berczeller Rezső szobrász, Nagy Géza szobrász, Szomor László szobrász, Majoros Hédi keramikus, Pázmándy Antal kerami­kus. Kecskeméti Sándor keramikus, Janáky Viktor keramikus. Tervek benyújtási határideje: 1974. március 5. Valamennyi témában szakértők: Boross Zoltán építész, dr. Domanovszky György művészettörté­nész. Sátoraljaújhely, Városi Tanács és a KISZ KB igényére a Fiatal Képzőművészek Stúdiója részére - Szobrász Szakosztály - pályázati kiírása a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola és a mellette levő kulturális épületek előtt kialakí­tott téren elhelyezendő, a környezetnek megfelelő max. 200-250 cm méretű szobor tervezésére. A tervek benyújtási határideje: 1974. március 11. Műszaki Egyetem Kollégiumában. Felkért szakértő: Körner Éva művészettörténész. Veszprém, Kossuth Lajos u.20­­emeletes lakó- és szolgáltatóház földszinti üzletsorában levő pillérszerű falfelületén elhelyezendő kerámiadom­bormű tervezése 4 m x 9,9 m és 4 m x 5,4 — 61 m* plasztikus, mázas, színes. Pályázó művészek: Csizmadia Zoltán festőművész, Simó József keramikus, Csekovszky Árpád kera­mikus, Pázmándy Antal keramikus. Pályázati határidő: 1974. március 15. Felkért szakértők: Gádor István keramikus, Garányi József keramikus. Épület tervezője: Márton István (LAKÓTERV) Székesfehérvár. Egészségügyi Szakközép­­iskola és Kollégium előcsarnokában elhelyezen­dő plasztikus faburkolat 2, egyenként 5 m 3,5 m-es falfelületen. Pályázó művészek: Dobi Piroska festőművész, Krulich Frigyes festőművész, Mikó Sándor belső­­építész, Fekete György belsőépítész, Szerdahelyi Laura belsőépítész. Épület tervezője: Schultz István, Székesfehérvár, Tanácsi Tervező Iroda. Tervbenyújtási határidő: 1974. március 30. Felkért szakértő: Király József belsőépítész. Zánka. Balatoni Úttörőváros központi épülete előtti parkban elhelyezendő max. 220 cm szobor. Téma: a tábor eszmeiségét fejezte ki a mű. Pályázó művészek: Kutas László szobrász, Szabó Edit szobrász. Épület tervezője: Kiss Imre ÁÉTV Tervbenyújtási határidő: 1974. március 29. Felkért szakértő: Cifka Péter művészettörténész. Zánka, Balatoni Úttörőváros kikötőjéhez elhelyezendő, max. 300 cm méretű dekoratív plasztika tervezése. Objektum tervezője: Schkultéthy János építész Pályázó művészek: Józsa Bálint szobrász, Nyírő Gyula szobrász, Várady Sándor szobrász. Vác. Hajókikötő - Pokolszigeti Révkikötő partszakaszán elhelyezendő, a város szimbólumává váló építészeti szobrászati alkotás tervezése. Pályázók: Farkasdy Zoltán építész - Vilt Tibor szobrász, Molnár Péter építész - Varga Imre szobrász, Iványi László építész - Kovács Ferenc szobrász, Pomsár János építész - Melocco Miklós szobrász, Tokár György építész - Makrisz Aga­memnon szobrász. Tervbenyújtás határideje: 1974. március 30. Felkért szakértő: Boross Zoltán építész, Szrogh György építész. Vác, zeneiskola lépcsőtermének festészeti, vagy plasztikus dekoratív képzőművészeti megoldása (ötletpályázat) Pályázók: Balogh László festő, Mizser Pál, Hídvégi Valéria, Bálint Endre (lemondta), Berki Viola, Hegyi György, Bíró Gábor, Nagy B. István, Hock Ferenc, Karsai Zsigmond, Kóka Ferenc, Hajdú László. Épület tervezője: Makk István Pest megyei Tervező Vállalat. Tervbenyújtási határidő: 1974. március 28. Vác, Zeneiskola. Felkért szakértő: Philippe Clarisse műv. tört., Breznay József festőművész. Szolnok, a város 900 éves történetének emlé­kére felállítandó szobrászati, építészeti emlékmű tervezése (II. pályázati forduló) Pályázók: Illés Gyula szobrászművész - Kovács Tibor építész, Simon Ferenc szobrász - Pintér Béla építész, Gyurcsek Ferenc szobrász - Kampis Miklós építész, Kiss István szobrász - Vallay István építész. Tervbenyújtási határidő: 1974. március 1. Szolnok. Szakértőket később jelöl ki a Képző- és Iparművé­szeti Lektorátus. Budapest, Semmelweis Orvostudományi Egyetem új elméleti tömbjének alkotásai vala­mennyi pályaterv egyöntetű benyújtási határideje: 1974. március 28. (6 külön pályázat) Budapest, Semmelweis Orvostudományi Egyetem elméleti tömb bejárata 2,20 m X 30 m fadombormű Király József, Illés Gyula, Kiss Sándor, Csiky Tibor. Budapest, Semmelweis Orvostudományi Egyetem elméleti tömb földszinti és emeleti dohányzóba egyenként 3 m x 8 m üvegmozaik kép. Fóth Ernő, Hencze Tamás, Somogyi János, Korniss Dezső, Keserű Ilona. Budapest, Semmelweis Orvostudományi Egyetem Mező Imre úti toronyépület frontján 7 m X 14 m­­ és 3 m x 4 m lap téglány alakú lábazat felületén kőburkolat. Kovács Ferenc, Csíkszentmihályi Róbert, Farkas Ádám, Varga Imre. Budapest, Semmelweis Orvostudományi Egyetem új elméleti tömb dísztermében elhe­lyezendő 2 m x 30 m dekoratív üvegfal mattitása és maratása. Szabó Erzsébet, Kányák Zsófia, Urbán Ferenc, Litkey József. Budapest, Semmelweis Orvostudományi Egyetem új elméleti tömb előcsarnoka 7 m X 21 m színes ólmozott üvegablak (3 felület, háromszo­ros méret értendő). Hincz Gyula, Bartha László, Blaski János, Szinte Gábor, Orosz János, Deim Pál, Z. Gács György, Duray Tibor, Breznay József. Határideje egyöntetűen: 1974. március 28. Lektorátus. Felkért szakértő: Körner Éva művészettörténész. Építészek: Somogyi Pál belsőépítész, Horváth János belsőépítész, (Lakóterv), Zilahy István építész. 48

Next